A tenger közepes szintjével párhuzamos metszõsíkok kijelölik a szintvonalakat
A terep nem más, mint földünk felszíne, a rajta lévõ természetes és mesterséges tereptárgyakkal együtt.
Domborzatnak a terep felszíni egyenetlenségeit nevezzük. Két legfontosabb alapeleme a sík és a lejtõ (lásd: A földfelszín formakincsei c. részt). Minden domborzati idom különbözõ hajlásszögû lejtõkbõl tevõdik össze.
A magasságok mérésének alapja a nyugalomban lévõ tenger középvízszintje (Adriai-tenger középszintje, azaz a dagály és az apály középértéke). A tenger középszintjéhez viszonyított abszolút magassággal kifejezzük az adott felszín tengerszint feletti/alatti magasságát/mélységét.
Magyarországon a Velencei-hegységben Nadap községnél található a szintezési õsjegy egy gránit bánya udvarán. Ennek magasságát mûszeres pontossággal bemérték, hitelesítették a tenger szintjéhez viszonyítva (tszf. 173,83850 m). Olyan területet kerestek, ahol a felszín viszonylag nyugalomban van, s a kõzet nehezebben pusztuló, a külsõ erõkkel (hõingás, csapadék, szél, folyóvizek...) szemben nagyobb ellenállóképességû. A bemérés óta a földkéreg mozgása következtében az õsjegy már vízszintesen és függõlegesen is elmozdult. A magasságok pontosításánál ma már a mûholdas mérések is segítenek.
A relatív vagy viszonylagos magasságot a földfelszín adott szintjéhez viszonyítva mérik. Ha pl. Kékestetõre túrázunk, az általunk megtett tényleges magasságkülönbség (teljesített szint) a kiinduló pont tszf. magasságának és Kékestetõ tszf. magasságának különbsége.
A domborzat ábrázolása akkor sikeres, ha kifejezi az adott terepidom kiterjedését, magasságát, lejtésviszonyait, érzékelhetõvé teszi a terepidom alakját és lehetõvé teszi a pontos mérését.
Ha mindezen igényeknek meg akarunk felelni, a térképeken szintvonalakkal ábrázoljuk a domborzatot. A magasságot színfokozással, csíkozással, árnyékolással is kifejezhetjük, vagy inkább sejtethetjük, de ezek önmagukban nem adnak pontos információkat, csak a szintvonalas ábrázolással együtt kiegészítésként, megerõsítésként alkalmazhatjuk ezeket (lásd: Térképismeret c. rész).
A szintvonalas eljárás lényege az, hogy a terep domborzatát a tengerszinttõl kiindulva egymástól egyenlõ távolságra lévõ és egymással párhuzamos síkokkal elmetsszük. A tenger közepes szintjével párhuzamos metszõsíkok kijelölik a szintvonalakat. A felszín azonos magasságú pontjait összekötõ szabálytalan görbe vonalakat nevezzük szintvonalaknak.
A metszõsíkok közötti távolság az alapszintkülönbség, alapszintköz.
Az alapszintvonalak közötti leggyakrabban elõforduló szintvonalközök:
| Térkép méretaránya | Szintvonalköz |
|---|---|
| 1 : 5 000 | 1 m |
| 1 : 10 000 | 2 m |
| 1 : 25 000 | 5 m |
| 1 : 50 000 | 10 m |
| 1 : 100 000 | 20 m |
A Cartographia kiadásában megjelenõ 1:40000 méretarányú (kék-sárga színû) turistatérképeknél az alapszintköz általában 20 m, míg az MTSZ-TOPO által készített turistatérképek 1:50000 méretarányúak, az alapszintköz 10 m.
Az alapszintvonalak ábrázolása vékony, folytonos, barna színû vonallal történik. A tájékozódás megkönnyítése érdekében minden ötödik szintvonalat megvastagítanak. Ez a megvastagított, folytonos, barna színû szintvonal a fõszintvonal.
Ahol a domborzat megkívánja, a pontosabb, részletesebb ábrázolás érdekében segéd- és kiegészítõ szintvonalakat alkalmaznak. A segéd-, azaz felezõszintvonalköz az alapszintvonalak különbségének fele (ha az alapszintköz 10 m, a felezõszintvonalak távolsága 5 m). Jelölése vékony, szaggatott, barna színû vonallal történik. Még pontosabb tájékozódást tesz lehetõvé, ha kiegészítõ, negyedelõ szintvonalakat alkalmaznak, vagyis az alapszintvonal különbséget negyedelik (ha az alapszintköz 10 m, a kiegészítõ szintköz 2,5 m). Jelölése barna színû pontsorral történik.
A szintvonalak tengerszint feletti magasságát számok mutatják. A számokat úgy írják a szintvonalra, hogy talpuk az alacsonyabb térszín irányába mutasson. Színük megegyezik a szintvonalak színével, tehát domborzat ábrázolása esetén barna.
A tenger közepes szintjével párhuzamos metszõsíkok kijelölik a szintvonalakat
(Megjegyezzük, hogy a mélységet szintén kifejezhetjük szintvonalak segítségével. A tengerek mélységét kék színû szintvonalakkal ábrázoljuk.)
A dombrozat "fent" és "lent" meghatározásához a szintvonalakra rajzolt, a lejtés irányába mutató kis vonalak, az eséstüskék nyújtanak segítséget. Az eséstüske mindig a lejtõ irányába mutat (c jel az ábrán).
A lejtõirányt jelzik:
jel, mert ez mindig bemélyedést jelent;
"Fent"
és "lent" meghatározása; láthatóság megállapítása
A szintvonalas ábrázolás szabályai:
Alapszintkülönbség meghatározása
Történhet az adott lejtõ magassági számainak felhasználásával:
pl. két magassági pontunk értéke: A = 345 m, B = 287 m.
Különbségük: 345 - 287 = 58 m. A két magassági pont között 6 szintvonaltérköz található, ezért 58: 6 = 9,666... , felkerekíve 5-tel osztható számra az alapszintköz 10 m lesz.
Történhet a szintvonalszámok segítségével:
A két összehasonlítandó szintvonalunk értéke: 450 m, ill. 270 m.
Különbségük: 450 - 270 = 180 m. A szintvonalak közötti térközök száma: 18. Magasságkülönbség osztva a térközök számával, egyenlõ lesz az alapszintköz értékével. Példánk alapján: 180:18 = 10 m.
A lejtõ iránya a szintvonalakra mindig merõleges. A lejtõ magassága a szintkülönbség, azaz két szintvonal között függõlegesen mért távolság.
A lejtõalap a két szintvonal között mért vízszintes távolság.
A lejtõszög a lejtõvonal és a lejtõalap által bezárt szög.
 |
|
A lejtõ síkja (vonala), alapja és magassága egy derékszögû háromszöget alkot, melyre érvényes az alábbi matematikai törvényszerûség: tg = m/a
Ha a térképen 200 méter távolságon a szintvonalak segítségével 40 m szintkülönbséget mértünk, akkor a lejtõszög kiszámítható:
tg  = | m | = | 40 m | = 0,2 |
 | | |||
| a | 200 m |
tg
= 0,2
= 12º
A számítás másik módja egy tapasztalati képlet alapján 25º alatti lejtõszög esetén jól alkalmazható:
| = 60 · | lejtõmagasság |
| | |
| lejtõalap |
A lejtõszög mérését térképen és terepen: lásd Tájékozódás, mérések térképen és terepen c. részben, a II. kötetben.
A domborzati idomok ábrázolását: lásd II. kötetben Domborzati idomok ábrázolása cím alatt.
A láthatóságot megállapíthatjuk: metszetszerkesztéssel, szerkesztéssel és számítással.
1. Metszetszerkesztéssel
A metszet a domborzat oldalnézeti ábrázolása. Alkalmazásánál a domborzatot függõleges síkkal metsszük. A metszõsík és a szintvonalak találkozási pontjait levetítjük a metszetrajzra. A metszetrajzon a szintvonalak számával megegyezõ, párhuzamos, magasságot jelölõ vonalakat húzunk. A vonalak egymástól való távolságát úgy kell megválasztani, hogy kifejezõ legyen. Ha pl. a térkép méretaránya 1:40000 és az alapszintvonalköz 10 m, akkor a metszet vonalkái közötti méretarányos távolság 0,25 mm lenne, vagyis az ábra értékelhetetlenné válna.
A számítás módja:
| alapszintköz |
| |
| méretarány |
példánk esetében:
| 10 m = | 1000 cm | = 0,025 cm = 0,25 mm |
| | ||
| 40000 cm |
A szemléletes ábra érdekében a vonalak távközét meg kell növelni, ami torzításhoz vezet, de a metszetrjazot kifejezõbbé, érzékletesebbé teszi.
A metszet függõleges méretarányát (ami a torzítás miatt eltér a
térkép eredeti méretarányától) kiszámíthatjuk úgy, hogy
| a metszetvonalak távolsága (mm) |
| |
| a térkép alapszintköz értéke (mm) |
Metszetszerkesztés,
a metszetábra vonalköz beosztása
Az elõbbi példánál maradva:
A 0,25 mm-es vonalközök helyett az ábrán 3 mm-es vonalközöket alkalmaztunk. Ebben az esetben a függõleges méretarány a következõ:
| metszetvonalak távolsága | = | 3 mm |  | 1 |
| | | | ||
| alapszintvonalköz (mm-ben) | 10000 mm | 3300 |
(10 m = 10 000 mm)
A térképvázlat eredeti méretaránya: 1:40000
A metszetábra függõleges méretaránya: 1:3300
A torzítás
mértéke: 12-szeres
A láthatóság szempontjából ez a torzítás nem számít.
Ha az A, B és C
pontok láthatóságára vagyunk kíváncsiak, a metszetszerkesztés elvégzése után a metszetábráról leolvashatjuk,
hogy B pontból A látható, C viszont a lejtõkúp miatt nem. A pontból B
látható, C pontból pedig sem A, sem B nem látható. Lásd az alábbi ábrát! 
Láthatóság megállapítása metszetszerkesztéssel
2. Szerkesztéssel
A térképen nem nagy távolságban lévõ két pontot összekötjük és leolvassuk (meghatározzuk) magasságukat.
A két pontot összekötõ egyenesen kikeressük azt a pontot, amelyik az összelátást akadályozhatja.
A három magassági pont ismeretében a nagyobb adatokból levonjuk a kisebb értékét, s a kapott értékeket a megjelölt pontok alá írjuk; a legalacsonyabb ponthoz a 0 kerül. A másik két pontra merõlegest húzunk, és ezekre tetszõleges méretarány szerint felmérjük a 0 ponthoz viszonyított magasságkülönbséget.
A felmért magasságkülönbségeket összekötjük a 0 ponttal, ez lesz a látóvonal. Ha a közbeesõ pont egyenesére felmért távolság nem marad az álláspont és a keresett célpont közötti látóvonalon belül, akkor valósznû, hogy nincs összelátás. Ha látóvonalon belül marad, valószínûleg jó a láthatóság. (Azért valószínû az eredmény, mert a térkép rajzi egyszerûsítése során lehetnek kisebb eltérések.)
Nézzünk két példát az elõzõekben már bemutatott lejtõirányt szemléltetõ ("fent" és "lent") ábrán:
1. példa:
A pontból D pontba szeretnénk ellátni, és nem tudjuk, hogy K pont akadályoz-e ebben.
A
- D = 341 - 300 m = 41 m
K - D = 351 - 300 m = 51 m
2. példa:
K pontból N pontba szeretnék ellátni és nem tudom F pont akadályoz-e ebben.
3. Számítással (a hasonló háromszögek összefüggése alapján)
A térképen összekötjük az álláspontot és a célpontot. Megállapítjuk
a két pont magasságkülönbségét. Felállítunk két arányt:
| Álláspont és célpont magasságkülönbsége |
| |
| Akadályt képezõ tereppont és célpont magasságkülönbsége |
ill.
| Álláspont és célpont távolsága |
|
|
| Akadályt képezõ pont és a célpont távolsága |
Ha az elsõ arány kisebb mint a második, nincs láthatóság, fordítva pedig van.
Bemutatjuk a szerkesztésnél (2. pont) is felhasznált ábra adatai alapján.
1. példa
A pontból D-re akarok ellátni és tudni szeretném K pont akadályoz-e ebben.
A: 341 m, K: 351 m, D: 300 m.
A-D = 41 m, K-D = 51 m; A és D távolsága a térképvázlaton: 6,3 cm; K és D távolsága 2,5 cm.
Aránypárok: 41 m : 51 m 0,8
6,3 cm : 2,5 cm = 2,5
Az elsõ arány kisebb, mint a második, ezért nincs láthatóság.
2. példa
K pontból N-re akarok ellátni és tudni szeretném, F pont megakadályozza-e.
K: 351 m, F: 300 m, N: 281 m.
K-N = 71 m, F-N = 19 m; K és N távolsága: 7,1 cm, F és N távolsága 3,1 cm.
Aránypárok:
71 m : 19 m 3,7
7,1 cm : 3,1 cm 2,29
Az elsõ arány nagyobb mint a második, tehát összelátás van.
A földfelszín arányosan kisebbített, saját jelkulccsal ellátott, síklapon ábrázolt felülnézeti rajza a térkép.
A térkép méretaránya jelzi, hogy a valóságnál hányszor kisebb, azaz milyen arányban
kicsinyített az ábrázolt felszín. Az 1:40000 jelölés azt jelenti, hogy a térképen mért 1 centiméter távolság
a valóságban 40000 centiméter (400 m), vagyis a valóságosnál negyvenezerszer kisebb a térképi ábrázolás.
| méretarány = | térképen mért távolság |
| | |
| terepen mért távolság |
A vonalas aránymérték a térkép méretarányában szerkesztett hosszmérték. Segítségével átszámítás nélkül is leolvashatjuk a lemért távolságot.
A domborzatot, növényzetet és a vizeket természetes, míg az emberek által létrehozott építményeket (épületek, kilátótorony, utak...) mesterséges tereptárgyaknak nevezzük és téképjelek segítségével ábrázoljuk.
Alaprajzzal azokat a tereprészeket és tereptárgyakat jelölhetjük, melyek a térkép méretarányában kifejezhetõk (erdõk, rétek, kertek, mocsarak, tavak, települések...).
A térképjelek többsége azonban nem tudja méretarányosan feltüntetni a tereptárgyakat (például várakat,
egyedülálló házakat, hidakat, tornyokat, templomokat), mivel arányos kisebbítéssel szabad szemmel nem
is látnánk. Ezeket a tereptárgyakat meghatározott alakú jelekkel (például oldalnézeti jelekkel, képjelekkel)
ábrázoljuk (templomok, vadászház, magányos fa). Magyarázó jeleket használunk, például a barlangok (
) és a magassági pontok (
525)
jelölésére.
A domborzatot szintvonalakkal (egyenlõ magasságú pontokat összekötõ görbe vonalakkal) ábrázoljuk. Az alapszintvonalak közötti magasságkülönbséget külön feltüntetik, a turistatérképeken általában 10-20-25-50 méterenként követik egymást.
A lejtõirány a szintvonalakra mindenütt merõleges, az eséstüske jelzi a lejtés irányát. Minél közelebb haladnak egymás mellett a szintvonalak, annál meredekebb a lejtõ (15º-nál meredekebb lejtõk nehezen, a 30º -nál meredekebbek egyáltalán nem vagy csak technikai eszközökkel, erõsen kapaszkodva járhatók be) (lásd a Terepismeret c. részt).
"Vízszintes" (vagy közel vízszintes) a turistaút, ha párhuzamosan halad a szintvonallal, s minél nagyobb szöget zár be vele, annál kaptatósabb. Kevésbé pontos és megbízható, inkább csak tájékoztató jellegû a domborzat színfokozatos (a mélység és magasság növekedésével egyre sötétebb) vagy domborzatárnyékolásos ábrázolása, ez utóbbi például a szintvonalak kiegészítõje lehet, a meredek lejtõket így még szemléletesebbé tehetjük.
A térképen bizonyos tereptárgyakat meghatározott színekkel ábrázolunk. Barnával a domborzatot, zölddel a növényzetet, kékkel a vizeket, pirossal a határokat, közutakat, jelzett turistautakat. A nevek, feliratok, ill. a mesterséges tereptárgyak jelölése fekete színnel történik.
A névrajz a településektõl - ha lehet - keleti irányban a térkép alsó és felsõ keretvonalával párhuzamosan szerepel, hegységeknél a csapásiránynak megfelelõen található a névkiírás.
A térképen különbözõ típusú, nagyságú és színû számokkal találkozunk. A szintvonalakra írt barna magassági számok az abszolút, tengerszint feletti magasságot fejezik ki, a számjegyek alsó része a lejtõ irányába mutat. A magassági pontoknál kiírt fekete számok is a tengerszint feletti magasságot mutatják.
A bevágásoknál lévõ fekete negatív (-), ill. a kiemelkedéseknél lévõ fekete pozitív (+) elõjelû számok a környezõ területekhez viszonyított relatív magasságot jelzik.
A folyóvizeknél feltüntetett fekete törtszámok számlálójában a folyó szélességét, nevezõjében a mélységét fejezik ki. (pl.15 / 4).
A nagyobb tavak, folyók, tengerek mélységét kék számok fejezik ki. Az egyenlõ mélységû pontokat összekötõ görbe vonalakon lévõ számok alsó része a nagyobb mélység felé mutat.
A folyóknál a sodrásirányt fekete nyíllal jelölik. A nyílra írt fekete szám a vízfolyás sebességérõl tájékoztat.
A vízeséseknél feltüntetett fekete számok a vízzuhatag relatív magasságát adják meg.
Hidaknál jelölt törtszámok számlálójában a híd hosszát (esetleg kötõjellel mellette a híd szélességét), nevezõjében a híd teherbírását jelölik.
Alagutaknál lévõ törtszám számlálója az alagút hosszát, nevezõje a szélességét fejezi ki.
Az erdõk térképjele mellett feltüntetett törtszám számlálója a fák közepes magasságát, nevezõje a fatörzsek átlagos vastagságát mutatja (20 / 0,2 , vagyis lombos erdõben átlagosan 20 méter magasak a fák, míg törzsvastagságuk átlagértéke 20 centiméter /0,2 méter/).
A térkép hálózata a fokhálózatot, turistatérképeknél a kilométerhálózatot jelenti. A térkép keretén a hálózati számokat jelölik.
A térkép felhasználásának egyik alapvetõ feltétele az északi irány feltüntetése. Ma a térképek
többségén nincs külön feltüntetett északi irány, a térkép keretvonalai határozzák meg a világtájakat.
Az oldalvonalak iránya az É-D irányt, az alsó és felsõ keretvonal a Ny-K irányt jelenti. A térkép feje,
felsõ széle irányában van tehát az északi irány. Ha a térkép keretvonalai nem páruhzamosak a fõvilágtájakkal,
tehát nem "északfejesek", akkor a térképen külön fel kell tüntetni az északi irányt ( 
É, N 
).
Vannak térképek, ahol a házlózati északi irány mellett a földrajzi (csillagászati) északi irányt és a mágneses északi irányt, valamint a hálózati és a földrajzi észak, ill. a földrajzi és a mágneses észak közötti elhajlás értékét is feltüntetik (a hálózati-, földrajzi- és mágneses északi irány fogalmát lásd: II. kötet "Tájékozódás iránymeghatározással" c. fejezetnél).
Hálózati- és mágneses elhajlás
Hálózati elhajlásnak nevezzük a kilométer-hálózati vonalak és a földrajzi fokhálózat É-D vonalak és a földrajzi fokhálózat É-D voanalai által bezárt szöget (µ).
Hálózati elhajlás
Mágneses elhajlásnak, vagy deklinációnak (
) nevezzük a mágneses északi irány és a földrajzi északi irány által bezárt szöget.
Mágneses elhajlás
Minden természetes és mesterséges tereptárgyat a térkép nem tud jelölni, mivel az összes jel nem fér el rajta, ezért mindig a térkép jellege (autóstérkép, vízitúra térkép...) határozza meg, hogy mi kerül rá. Turistatérképen így elsõsorban azok a tereptárgyak szerepelnek, amelyekre a gyaloglás közben - például tájékozódás miatt - szükség lehet.
A felszínformák, a természetes növényzet- és vizek ismerete a tájékozódást és az elõrehaladást segíti. A környezetükbõl kiemelkedõ hegykúpok, egyedülálló fák például kiváló tájékozódási pontok, ezért fontos a térképi jelölésük. Hasonlóan segíthetik a tájékozódást a patakok és folyóvizek is. A növényzet komoly mértékben befolyásolhatja mozgásunkat és tájékozódási lehetõségeinket. Ezért szükséges a fedettség és áthatolhatóság, a mezõgazdasági mûvelés alatt álló területek megkülönböztetése. A rétek, legelõk jól átláthatók, s még a bokros, ligetes részeken is viszonylag könnyû a mozgás.
A fiatal erdõk - fõleg a fenyvesek - nehezen járhatók és tájékozódni sem lehet bennük.
A fiatal csemeteerdõket óvni kell, ezért ne közlekedjünk ilyen területeken!
Az irtások, tarvágások helyén a látási viszonyok jók, de az elõrehaladás igen nehézkes és balesetveszélyes, tehát szintén elkerülendõk.
Terepen való haladásunkat, s ezáltal a túra idõszükségletét befolyásolhatja a talaj jellege, minõsége is (pl. agyagos, vagy laza homoktalajok) ezért ezek jelzése is segíthet.
A források és turistautak jelölése nélkülözhetetlen
a turistatérképeken. A turistautak mellett (fõútvonalak: kék, piros; kevésbé fontos útvonalak: sárga,
zöld) az útvonalakon elérhetõ célt, ill. célokat (összekötõ út: 
, lakott helyhez, turistaházhoz vezetõ út: 
, kilátóponthoz vezetõ út: 
) is feltétlenül ábrázolni kell.
Településeknél célszerû a buszmegállókat, vasúti állomásokat és megállóhelyeket, turistaszállásokat, valamint a település látnivalóit, nevezetességeit (templomok, múzeumok...) jelölni (lásd Antroposzféra-kulturtáj; Turistalétesítmények c. részt). (A legfontosabb mérések és számítások módja a II. kötetben található: Tájékozódás, mérések térképen és terepen)
Mivel ez a témakör a legfontosabb gyakorlati ismereteket foglalja össze, teljes egészében a II. kötetben található. Tartalmaz ugyan elméleti részeket is, mint pl. a tájolótípusok bemutatása, de ezen ismeretekre is fõleg a terepen van szükségünk, ezért jobbnak láttuk egy helyen közölni az ezzel kapcsolatos ismereteket is:
Folytatás: Levegõburok (atmoszféra)
