3.6. Az emberiség "szférája" (antroposzféra) és a kultúrtáj, azaz épített környezetünk

3.6.1. Turistalétesítmények

Természetjáró létesítménynek nevezzük a tájékoztató útjelzésektől kezdve a menedékházakig, emlékművekig mindazokat a létesítményeket, melyek élmény- és ismeretszerzést biztosítanak.

ÚTJELZÉSEK, TÁJÉKOZTATÓ TÁBLÁK

A turistaút biztosítja egy adott útvonal (nyomvonal) biztonságos bejárását. Színjelzésük alapján a főútvonalak lehetnek kék , ill. piros  színűek, a kevésbé vontos útvonalak sárga  és zöld  színű sávjelzések:

A jelzések eltérő formája az útvonalon elérhető célt, ill. célokat is kifejezi. Az összekötő utak jele:

A lakott helyhez, településekhez, turistaházakhoz vezető út jele:

A kilátópontokhoz, hegycsúcsokra, hegytetőkre vezető jelzések jele:

A fenti főjelzésekből ún. leágazó jelzések olyan cél/célok felé vezethetnek, melyek rövid úton, két kilométernél nem nagyobb távolság megtételével elérhetők. Ilyenek:

Forrásokhoz, kutatkoz (ivóvízvételi lehetőségekhez) jelent letérést:

Barlangokra, nagyobb üregekre hívja fel a figyelmet:

Romokhoz, műemlékekhez, ásatásokhoz irányít:

Az irányított kör jelzés körutakat jelöl:

Az X alakú piros jel sífutó utakat jelez.

A jelzések nagyságára vonatkozóan a fehér alapszabvány 10 x 12 cm méretű, de szükség esetén nagyobb méretű jelzéseket is alkalmaznak. A jelzések általában fontosabb közlekedési ponttól (vasútállomás, autóbuszmegálló...) indulnak, s ezt követően látótávolságon belül egy iránymutató jelzést használnak. A jelzések ismétlődésének sűrűsége függ a terep-, ill. útviszonyoktól, és az adott útról való letérés lehetőségétől. Egyenes, jól kiépített, leágazásmentes utakon a jelzések ritkábban helyezkednek el, de "bíztató", "megnyugtató" jelzések ilyen útszakaszokon is találhatók.

A turistautak hajlásánál, törésénél nyíllal jelzik az út helyes folytatását.

Több útvonal találkozásánál, bonyolultabb útelágazásoknál a jelet "kikapuzzák", azaz az út mindkét oldalán jelzést helyeznek el.

A turistautak mentén fontosabb elágazásoknál, kereszteződéseknél táblákkal is jelzik az adott útvonalakon elérhető célokat, valamint a teljesítésükhöz szükésges - átlagos gyalogtempót figyelembe vevő - időt (1 km 15 perc).

Településeknél célszerű a buszmegállókat, vasúti állomásokat és megállóhelyeket, turistaszállásokat, valamint a település látnivalóit, nevezetességeit (templomok, múzeumok...) jelölni.

Az útvonalak mentén természetvédelmi táblákkal is találkozhatunk "Védett természeti érték"), melyek arra figyelmeztetnek, hogy az adott területen semmiféle gyűjtést (virágszedést, rovargyűjtést...) ne végezzünk, természetesen sehol, így itt sem szemetelhetünk, valamint az ilyen helyeken a turistautakról nem térhetünk le, csak a jelölt úton haladhatunk.

Táblák figyelmeztetnek tűzrakási tilalomra, vadetetéssel kapcsolatos tilalmakra, esetleges mérgezett helyekre veszélyt jelző táblákkal hívják fel a figyelmünket (pl. veszettség).

FORRÁSOK

Hosszabb egynapos, ill. többnapos túrák szervezésénél a forrásokra, ivóvízvételi lehetőségekre mindig gondolni kell!

A források többsége "foglalt", kifolyócsővel ellátott. Ezek jó minőségű ivóvizet biztosítanak, mivel a szennyeződésektől megóvják a vizet.

A források egy része a nyári szárazság idején elapadhat, kiszáradhat.

A talajvízforrások, talajvízkutak vize többnyire szennyezett, kerülni kell az ilyen ivóvíz fogyasztását.

TŰZRAKÓHELYEK

Az erdők tűzvédelme miatt csak a kijelölt tűzrakóhelyeken lehet tüzet gyújtani, de nagyon száraz időben ezekre a helykre is tűzgyújtási tilalom érvényes (lásd: I. kötet 4.7. fejezet Tűzrakás, tábortűz" c. részt).

SZÁLLÁSHELYEK

Túrázás során - különösen többnapos túrák alkalmával - szükség van szálláshelyekre. Ezek lehetnek turistaházak, kulcsosházak, védkunyhók (lásd: I. kötet 4.10. rész "Szálláshelyek" c. részt).

A kulcsosházaknak, védkunyhóknak nincs állandóan ottlakó gondnoka.

Általában alacsonyabb komforfokozatot biztosítanak, fontos tudni, hogy ivóvizet találunk-e a házban vagy közelében, mert ha nincs, erről feltétlenül gondoskodni kell. Téli túrázásnál a fűtési lehetőségről sem árt tájékozódni a túraszervezés során.

ESŐBEÁLLÓK, PIHENŐK

Az útvonal mentén szép környezetben, kilátóhelyeken, vagy források közelében létesítik ezeket, többségük tűzrakóhellyel is rendelkezik.

KILÁTÓK, TURISTA EMLÉKMŰVEK, EMLÉKTÁBLÁK

A magaslati pontokon elhelyezett fa, fém, vagy kőből épült kilátóhelyek, ill. emléktáblák, emlékművek növelik a túrákon, kirándulásokon megszerezhető élményeket, kulturális ismereteket.

3.6.2. Erdő- és vadgazdálkodási létesítmények

Az erdő- és fagazdálkodást szolgáló, segítő létesítmények az erdőgazdasági utak, melyeket a gyalogos túrázó is használhat, vagy a kerítések, melyekkel a frissen telepített facsemetéket óvják az állatoktól.

Vadgazdálkodási létesítményekhez tartoznak a vadetetők, szórók, sózók, ez utóbbiak a hiányzó ásványi nyomanyagokat pótolják az állatok számára. Túráink során érinthetünk vadföldeket, ahol az állatok számára lucernát, kukoricát, és egyéb takarmányokat termesztenek. Találkozhatunk dagonyákkal, az állatok vizes, pocsolyás "fürdőhelyeivel", vadlessel és vadvédelmi kerítésekkel, ez utóbbiakon létrák segítségével vezetik át a turistautakat.

3.6.3. Települések

Településnek nevezzük egy embercsoport lakóhelyeinek és munkahelyeinek térbeli együttesét. A lakóhelyek és munkahelyek mellett a települések szerves részei az utak, terek, parkok, állomások (buszmegálló, vasútállomás...) és a közművek (mint a villany, a víz, a gáz, a hírközlés, telefon- és távíróhálózat, a szennyvízcsatorna, esőcsatorna-hálózat) is. Ezeket összefoglaló néven infrastruktúrának nevezzük. Az infrastruktúra tehát nem más, mint a lakókat, ill. a különböző társadalmi-gazdasági tevékenységeket (a termelést) kiszolgáló műszaki létesítények együttese (összessége).

A településeket attól függően, hogy miként vesznek részt a munkamegosztásban, milyen feladatokat látnak el, csoportosíthatjuk falusi, városi és szórványtelepülések (tanyák) néven.

A falu fogalma korábban egybeesett a mezőgazdasági tevékenységgel, ma több típusuk is létezik. A hagyományosnak tekintett falvak ma is elsősorban mezőgazdasággal foglalkoznak. Többségükre jellemző a "kiöregedés", mivel a fiatalok a munkahely, ill. a jobb életkörülmények reményében a környező városokba költöztek. Az átalakult falvak (a falvak kb. egymarmada tartozik ide) a kedvező adottságú területeken gazdálkozó, korszerű technikát alkalmazó mezőgazdasági üzemekkel rendelkező falvak, melyekre új létesítmények, új lakóházak, korszerűbb szolgáltatások és infrastruktúra jellemző. Városias falu, ahol a lakosság foglalkozási szerkezetében már nem a mezőgazdasági népesség túlsúlya jellemző. Ide tartoznak pl. a bányászfalvak, vagy a szolgáltatásokból élő üdülőfalvak. Városjelölt falu, ahol az előbbiekhez hasonló, de bővebb szolgáltatási körrel, s ezáltal már saját vonzáskörrel (középiskola, kórház, üzletház-áruház...) rendelkező települések, melyek városi rang elérésére törekednek.

Népességszámuk alapján is csoportosíthatjuk a falvakat. A törpefalvak 500 lakosnál kisebb lélelkszámmal rendelkeznek. Jellemzőek Dél-Délnyugat-Dunántúlon és BAZ megyében. A kisfalvak lakóinak száma 500-1500 fő közé esik, a Mezőföldet, a Duna-völgyét, Tolnát és az Északi-középhegység déli előterét jellemzik. A nagyfalvak lélekszáma 5000 főnél több, főleg az Alföld területén jellemzők, ill. Budapest vonzáskörzetében. A Jászság és Hajdúság területén, valamint Csongrád és Bács-Kiskun megyékben nem ritka a 10000 lakost is elérő óriásfalvak száma. A nagyfalvaknak általában kiterjedt mezőgazdasági művelésre alkalmas területük (határuk) van.

Alaprajzi elrendezés szempontjából is rendszerezhetjük falvainkat. Nagyobbrészt ún. utcás- vagy halmazfalvak. Az utcás falvak a hegy- és dombvidékekre jellemzők. Az egyutcás falu házai és a hozzájuk kapcsolódó telkek átmenő forgalmú, vagy bekötőút mentén alakultak ki, s a falu hosszan elnyúlik egy fő utca mentén. Az utcás falvak lehetnek két vagy többutcás szalagtelkes formák is. A halmaztelepülések egy központ körül alakultak ki sok utcával jellemezhetők, itt a domborzat nem befolyásolta a falu növekedését. Leggyakoribb típusa az ún. sugaras halmazfalu, ahol az utak a település központjába futnak, s a település alaprajza megközelítően kör alakú. Ilyen falvak főleg az Alföldön, a Hajdúság, Nyírség és Jászság területén jellemzők. A szabályos, vagy sakktáblaszerű falvak alaprajza mérnöki tervek alapján készült a XVIII., XIX. században török uralom utáni betelepítések vagy falualapítások során. A Délkelet-Dunántúl és a Dél-Alföld területén gyakoriak.

Egyedülálló, ezért nemzetközi értékként a Világörökség része Hollókő. A kis nógrádi palóc falu központjában kivétel nélkül tornácos, széles, vízvezetős, nyeregtetős házakat találunk.

A szórványtelepülések hazai településhálózatunk sajátosságai. Tanyás települési szerkezet jellemző a Duna-Tisza közére, a Jászságra és majdnem az egész Tiszántúlra. Többségük szórványtanya, de lehetnek utak melletti sortanyák (pl. Békés megye), és bokortanyák (pl. Nyírség).

A városokat összetett foglalkozási szerkezet, szélesebb szerepkör és vonzáskörzet jellemzi. A lakosság nagyobb hányadát az ipar és a szolgáltatások foglalkoztatják.

A városi népesség arányának növekedése, a falvak várossá történő átalakulásának folyamata az urbanizáció.

A városok funkciói a történelem során sokat változtak.

A városfejlődés csíráit a királyi várak és püspöki székhelyek jelentették (Esztergom, Győr, Buda, Székesfehérvár, Veszprém, Pécs, Vác, Eger, Kalocsa ...). Más városok a kedvező folyami átkelőhelyeken létesültek (Komárom, Pest, Baja, Szolnok, Csongrád, Szeged ....). Az árutermelés kibontakozásával a sík- és hegyvidék találkozási vonalán, ill. az Ausztriával folytatott kereskedelem során vásárvárosok alakultak ki (Sátoraljaújhely, Miskolc, Eger, Gyöngyös, Székesfehérvár, Pápa, Kőszeg, Sopron, Szombathely ...). A természeti erőforrások, ásványi nyersanyagok kitermelése ipari városokat hozott létre (Tatabánya, Salgótarján, Ózd, Miskolc "új ipari" városok - régen ún. szocialista városok: - Komló, Oroszlány, Dunaújváros, Kazincbarcika, Tiszaújváros ....). A vasúthálózat kiépítése is elősegítette több település várossá válását (Füzesabony, Hatvan, Szolnok, Békéscsaba, Nagykanizsa, Dombóvár ...).

A legjellegzetesebb magyar várostípus a mezőváros, melyek nagy határú alföldi községekből alakultak ki. Főleg mezőgazdasági központok voltak kis- és kézműiparral, földszintes, falusias jellegű településszerkezettel (Mezőtúr, Karcag, Hódmezővásárhely, Makó, Kecskemét ....). Többségük a későbbiek során jelentősebb ipari tevékenységgel bővült, szolgáltatásaik kiszélesedtek.

A Balaton és a Velencei-tó üdülőterületén, termálvizeink vonzáskörzetében, idegenforgalmi funkciójú pihenő- és üdülővárosok jöttek létre (Siófok, Balatonfüred, Gárdony, Hajdúszoboszló, Gyula, Harkány, Parád ....).

A városok hierarchiája, azaz városaink rang szerinti besorolása alapján megkülönböztetjük a fővárost, mely nemzetközi mércével nézve az ország egyetlen igazi, a szolgáltatások teljes körével rendelkező nagyvárosa, az ország poltikai, gazdasági, társadalmi (pénzügyi, ipari, kereskedelmi) kulturális, tudományos, felsőoktatási és idegenforgalmi központja, Pest megye székhelye.

Regionális jelentőségű nagyvárosaink (130 000 - 210 000 lakossal): Miskolc (BAZ), Debrecen (Hajdú-Bihar), Szeged (Csongrád), Pécs (Baranya), Győr (Győr-Moson-Sopron) megyeszékhelyek, gazdasági központok, egyetemi és főiskolai városok, kereskedelmük, egészségügyi és egyéb szolgáltatásaik köre több megyére is kiterjed.

Megyeközpontok ( 40.000 -115.000 fő): többnyire a megyeszékhelyek, melyek gazdasági, közigazgatási, kulturális, és egészségügyi szolgáltatásai az adott megyékre kiterjedő. A 100.000 főnél nagyobb lélelkszámú megyeközpontok: Székesfehérvár (Fejér), Nyíregyháza (Szabolcs-Szatmár-Bereg), és Kecskemét (Bács-Kiskun). A 100.000 főnél kisebb lélekszámú megyeszékhelyek: Szombathely (Vas), Zalaegerszeg (Zala), Szekszárd (Tolna), Veszprém (Veszprém), Tatabánya (Komárom-Esztergom), Salgótarján (Nógrád), Eger (Heves), Szolnok (Jász-Nagykun-Szolnok), Békéscsaba (Békés).

A városokat lélekszámuk alapján is rangsorolhatjuk: Nagy (szuper, óriás) metropolis (10 millió főnél nagyobb lélekszámmal) Magyarországon nincs. Metropolis (1 - 10 millió fő) a főváros, Budapest. Kis metropolis (500.000 - 1 millió fő) szintén nincs az országban. A nagyváros lélekszáma 100.000 és 500.000 fő közé esik; 8 városunk tartozik e kategóriába (Győr, Szeged, Miskolc, Debrecen, Pécs, Székesfehérvár, Kecskemét, Nyíregyháza). A középvárosok népessége 30.000 - 100.000 fő között változik. Megyeszékhelyeink tartoznak ide (a metropolis és a nagyvárosok kivételével), a nem megyeszékhelyek közül pl. Hódmezővásárhely, Sopron ... sorolható ide.

A kisvárosok csoportba a 30.000 lakosnál kisebb lélekszámú települések tartoznak, pl. Kisújszállás, Kőszeg ...

A magyar településhálózat nagyságrendi szerkezete kedvezőtlen, a települések csaknem egyharmada 500 lakosnál kisebb lélekszámú aprófalu. Az 500 -1000 lakosú községek pedig az ország településeinek közel felét adják.

A népesség településnagyság szerinti megoszlása ezzel éppen ellentétes, hiszen a 10.000 lakost meghaladú településeken (beleértve Budapestet is) él az ország lakosságának 60%-a.

Településhálózatunk a '90-es évek közepén 3177 településből áll, ebből a városok száma 187.

Az ország közigazgatásilag 19 megyére és Budapest fővárosra tagozódik. Kiemelkedő szerepköre miatt 20 városnak ún. megyei jogú városi rangja van (megyeszékhely megyei jogú városok: Győr, Székesfehérvár, Tatabánya, Szombathely, Veszprém, Zalaegerszeg, Kaposvár, Pécs, Szeged, Békéscsaba, Kecskemét, Szolnok, Debrecen, Eger, Nyíregyháza, Miskolc; nem megyeszékhely megyei jogú városok: Sopron, Nagykanizsa, Hódmezővásárhely, Dunaújváros). Az ország többi települése közigazgatási szempontból ún. községi jogú település.

Folytatás: Műemlékek, művészeti stílusok

2. kötet: A túraterület felmérése