Történhet a szintvonalak segítségével, a szintvonalközök összeadásával, ill. a magassági számok összehasonlításával, különbségek meghatározásával.
Olyan térképeken, ahol a domborzatot nem szintvonalakkal ábrázolják, a színfokozatok segítségével a magasság körülbelüli értékét kaphatjuk meg (lásd I. kötet Terepismeret c. részt).
1. LEJTŐMEREDEKSÉG SZÁMÍTÁSA (lásd I. kötet Terepismeret c. rész)
A lejtőmeredekséget megkapjuk, ha A és B pont magasságkülönbségének 60-nal történő szorzatát elosztjuk A és B pontok távolságával.
Például:
A pont: 600 méter magas (a "600"-as szintvonal jelzi), B pont: 700 méter magas. A két pont közötti távolság a vonalas mérték segítségével lemérve 600 méter.
A lejtő meredeksége:
| (Bmg - Amg) ˇ 60 | = | 100 ˇ 60 | = 10ş |
| | | ||
| ABtt | 600 |
vagyis közepesen meredek a lejtő.
A turistatérképek többségén megtalálható a lejtőalapmérték.
Ennek segítségével számolás nélkül is megtudhatjuk a lejtőszöget úgy, hogy a szintvonalközök távolságát
felmérjük az alapmértékre.
Például:
A sematikus ábrán lévő A és B pontok között
a lejtő meredeksége 7ş, míg C és D pontok között 10ş, tehát választhatom a kisebb meredekségű
A-B útvonalat.
3. LEJTŐSZÖG MÉRÉSE TÁJOLÓVAL TEREPEN
Méréskor a tájoló irányéle (fedelének iránya) egyezzen a lejtő irányával. A tájoló szelencéjét úgy kell beállítani, hogy É-D iránya vízszintes legyen. A látósugár vízszintessel bezárt szöge a lejtőszög.
Az északi irány meghatározása az iránymérések alapja. Megkülönböztetünk:
Földrajzi vagy csillagászati észak: a földgömb minden pontján az Északi-sarkra mutató irány. Valamely iránynak a földrajzi északkal bezárt irányszögét azimutnak nevezzük.
Mágneses észak: az iránytű által jelzett északi irány, mely a föld mágneses pólusa irányába mutat. A mágneses pólus állandóan változtatja helyét, ezért a mágneses észak is változik. Mágneses elhajlásnak (deklinációnak) nevezzük a mágneses északi iránynak a földrajzi északkal bezárt szögét. A változás értéke olyan kicsi, hogy gyakorlatilag elhagyható.
Térképi vagy hálózati észak: a térkép hosszúsági köreinek, ill. kilométerhá-lózati vonalainak a térkép felső széle felé mutató iránya. Ha a térkép nem "északfejes", azaz az északi irány nem a térkép felső széle irányába esik, akkor külön jellel, egy nyílra helyezett É betűvel (É) jelzik az északi irányt.
Ősszel a vándormadarak délre repülnek, tavasszal viszont észak felé. A kövek és a fák észak felé néző oldalai mohásabbak lehetnek. A magányos fák déli ágai erősebbek, lombozatuk dúsabb. Télen a déli lejtőkön gyorsabb a hóolvadás.
Tartsuk a számlapos órát vízszintes helyzetben magunk előtt és fordítsuk úgy, hogy az óra kismutatója a Nap felé forduljon. A kismutató és az óra számlapján lévő 12-es szám közötti szöget felezzük meg, s a szögfelezőt a képzeletben hosszabbítsuk meg mindkét irányba. Ez a vonal határozza meg az észak-déli irányt.
A Nap nyáron reggel 6-7 óra fele látható keleten, délután 15 óra körül délnyugaton és este 18 óra tájban nyugaton. Pontosan déli 12 órakor a felszínre merőlegesen állított pálca árnyéka északi irányba esik.
Az első holdnegyed időszakában a Hold este 18 órakor van délen, éjfélkor nyugaton. Telihold idején este 18 órakor keleten, éjfélkor délen és reggel 6 órakor nyugaton található. Az utolsó holdnegyed időszakában a Hold éjfélkor keleten, reggel 6 órakor délen található.
Csillagos éjszakán tájékozódhatunk a Göncöl-szekér segítségével is. A Göncöl csillagkép "szekerének" két leghátsó csillagát képzeletben kössük össze, s a két csillag távolságát ugyancsak képzeletben az ötszörösével meghosszabbítva a Sarkcsillaghoz jutunk. Ennek a vonalnak az iránya határozza meg az északi irányt.
Ezek a jelenségek csak megközelítően határozzák meg az irányokat. Biztos útbaigazítást csak tájolóval jól betájolt térkép nyújthat.
Folytatás: Tájékozódás iránytűvel és tájolóval