|
Murányi Attila
Barátom, Szabó Gábor adta az ötletet, hogy csináljuk meg ezt a túrát. Az az év volt az utolsó, hogy magyar állampolgárok még ötven százalékos kedvezménnyel vehették igénybe a Budapest-Bécs szárnyashajó-járatot. Természetesen a kerékpárt is kiszállítják 100 schillingnek megfelelő forintért. Addig siránkoztam a pénztárnál a drága jegyek miatt, míg egy pénzért vállalták a két bringa szállítását. Így nem egészen 12000 forintért biciklikkel együtt sikerült megoldani a kiutazást.
Szeptember 7-én keltünk útra, az előjelek nem sok derűlátásra adtak okot. Az időjárás már jó pár napja igen rossz volt, esős, szeles idő és ráadásul még hideg is. De hát lesz, ami lesz alapon belevágtunk. Részemről az első alkalom volt, hogy szárnyashajón utaztam. Szokatlan volt a viszonylag nagy sebesség (60 km/óra) a vízen. A reggeli 8 órai indulás után dél körül értünk a bősi vizierőmű zsilipkamrájához. Félelmetes látvány volt, hogy az orkánerejű szél által keltett hullámok miként csapnak át a felvízi zsilip teteje felett. Húsz perc alatt 18 métert (!) emelkedtünk a felvízi tározó szintjére. A zsilip kinyitása után óriási hullámok kezdték dobálni a hajónkat. A kapitány közölte, hogy hajónk nem tud szárnyaira emelkedni, mert ilyen hullámzás esetén ez veszélyes, a hajó szárnyainak letörését eredményezheti. Rendes hajóként folytatjuk utunkat, kb. 20 km/óra sebességgel, növelve az amúgy is tetemes késésünket. Megtudtuk azt is, hogy ilyenkor a hajóforgalom gyakorlatilag szünetel, mert 2-3 méteres hullámok között bármilyen baleset történik, a horgonyvetés lehetetlen a kiaszfaltozott (!) mederfenék miatt. Kérdésünkre, hogy mi van akkor, ha leállnak a motorjaink, a válasz a kapitány úrtól a következő volt: akkor imádkozunk.
A kb. 1 órás kínlódás után ismét szárnyainkra emelkedtünk, a kedves utaskísérő hölgy tovább ismertette utunk látnivalóit. Éppen Pozsonyt hagytuk el. Újabb zsilipelés Fraidenaunál. Közel két órás késéssel értünk Bécsbe a Reichsbrückénél lévő hajóállomásra.
A formaságok után felmálháztuk a kerékpárjainkat, hogy még aznap elhagyjuk Bécset. Sajnos a menetrend szerinti kiadós eső keresztülhúzta tervünket, így nem maradt más hátra, mint hogy Bécsben valami olcsó szállás után nézzünk. Kempingezésről szó sem lehetett, mert messze voltak a hajóállomástól. Nagy nehezen sikerült egy magyar tulajdonú panzióban potom 275 schillingért megszállni, reggeli nélkül. Ez az ár Bécsben nem számít drágának, mi a fogunkat szívtuk, de más lehetőségünk nem volt. Az idő pocsék volt és elég későre járt, hogy máshová menjünk. Kellemes este és vacsora után nyugovóra tértünk.
Másnap irány Hainburg!
Szemerkélő esőben indultunk szállásunktól, most hamar elérjük a Nordbahnhofot, Bécs Északi pályaudvarát kitűnő kerékpárutakon, amelyek a várost keresztül-kasul átszelik. Innen indul az a kerékpárút, amely a Duna jobb partján, igaz, részben országúton éri el Hainburgot. Azért ezt az utat választottuk mert a bal oldali, a Duna-gát tetején futó úton már korábban jártunk. Ez az út, mivel a Duna árterületén végig erdőben fut, kétségtelenül szebb, de a jobb parti szép településeken halad, sok látnivalóval.
A Nordbahnhof alatt és egy aluljárón áthaladva, a Prátert átszelő, kb. 6 km hosszú csodálatos sugárúton, a Hauptallén találtuk magunkat. Ez az út és környéke Bécs egyik szabadidő-paradicsoma. A testmozgást kedvelők itt kedvükre futhatnak, kerékpározhatnak, görkorcsolyázhatnak, sőt jobb oldalon a fák között földes lovaglóút is van, az út teljes hosszában. Természetesen az egy autóbuszjáratot leszámítva nincs autóforgalom.
A Prátert elhagyva, a Duna melletti 10 sz. úton haladunk tovább az épülő Freidenaui vizierőmű építkezése mellett, keresztezve a kikötőt és a Duna-csatornát egy hídon, Albernbe, Bécs egyik külvárosába értünk. Áthajtunk az autópálya hídja alatt, és egy útcsomópontnál balra fordulva áthaladunk a szép kis településen. A falut elhagyva gyönyörű kerékpárúton tekerünk, a szél rendületlenül fúj, szerencsére főként hátulról, de az út kanyarog és az oldalszél igencsak lökdösi megpakolt bringáinkat. A reggeli eső után időnként még a nap is kisüt, fokozva az út szépségét. Következik Mannswörth kis település, ennek elhagyása után értük el a 9 sz. főutat, amely Hainburg felé visz, a forgalom nem nagy, az út 12 m széles. Rövidesen jobbra mellőzzük Bécs Schwechat repülőterét.
Az út egyre emelkedik, a Duna magasságához képest legalább 50 méterrel vagyunk feljebb. Erős lejtő után hatalmas vasbeton híd alatt haladunk el, és máris a Fischamed műemlékkel teli kis településén vagyunk. Félórás kis pihenő után megyünk tovább.
Nemsokára az autópálya csomópontjához érkezünk. Hirtelen megnő a forgalom. Az úton egyre több a szlovák és más idegen rendszámú autó. Maria Ellendnél erős emelkedőt kell legyőznünk. A továbbiakban a vasút is mellénk szegődik. Hosszú egyenes szakasz Regelbrunn, Wildungsmauer után egy elágazás a főútról balra, végre nincs forgalom és máris Petronell-Carnuntum, római emlékektől hemzsegő, 2000 éves városában vagyunk. Carnuntum a település régi római neve. Az út mellett jobbra egy amfiteátrum, balra - jól ápolt környezetben - római kori város romok.
A Duna árterületét szegélyező út nagyon szép. Magasan halad úgy, hogy nem messze már a hainburgi kábel-Dunahíd is látható. Bad-Deutsch-Altenburg fürdőhelyen kerekezünk. A mellékút derékszögű fordulatot vesz és jó kis emelkedőn kaptatunk felfelé vagy egy kilométert.
Délután három órakor már Hainburg központjában, a Donau Tor (Dunakapu) mellett állva gyönyörködünk a városka panorámájában. Meredek úton leereszkedünk a Duna melletti útra, a vasúti viadukt mellé. Irány a hajóállomásnál lévő szabad kemping.
Az idő nem a legjobb, a parton hideg szél fúj. Gyorsan sátrat verünk, de ezt a napot már megúsztuk eső nélkül. A táborhelynél egy kis épületben nyilvános WC és mosdó is van, hogy az itt táborozók alapvető szükségleteit biztosítsa. Ugyanott van az Osztrák Természetbarát Szövetség vízitelepe. Megpróbáltunk bemenni, de nem sikerült, mert pechünkre senki sem volt a telepen.
Másnap reggel izgatottan lestük az időjárás alakulását.
Hátszéllel indultunk Hainburgból. Hosszú emelkedő után feltűnt a Kis-Kárpátok vonulata és Pozsony látképe. Az emelkedő után kerékpárúton hajtottunk tovább Wolfstal és a pozsonyi határátkelő felé.
Gyors határátlépés. A főúttól balra kitűnő kerékpárút vezet Pozsony felé. Kikanyarodik a Duna-gát tetejére. A kábelhídig van kiépítve. A részünkről már sokat látott Pozsonyba most nem mentünk be.
|
Közúton csak a régi hídig kellett menni. Onnan már kitűnő kerékpárút vezetett végig a Bősi vízerőműig. Lakott területen kívül, a Duna töltésének a tetején haladtunk tovább. Három és fél méter széles, tükör sima aszfaltút Igaz, hogy gyér autóforgalma is van, de csak a vízügy járművei hajthatnak rá. Az idő egyre rosszabbá vált: szemerkélt eső, erős szél fújt. Szerencsénkre mire a tározóhoz értünk javult valamit. Megérkezve a dunacsúnyi gátra a zsilipek tetején kiépített úton kellet tovább kerekeznünk, hogy megérkezzünk túránk egyik legérdekesebb látnivalójához a gát tetején épülő üdülőközponthoz. Megnéztük a már teljesen elkészült vadvízi szlalom-pályát, amely állítólag ma a legmodernebb és a - végre elkészült - kishajó átemelési lehetőséget és a hajó-csúszdát. Mindezek mintegy 18 méteres szintkülönbséget hidalnak át. A szlalom-pálya 250, az átemelő és csúszda kb. 100 méter hosszú. Az üdülő központ többi része még épülőfélben van, az egész egy mesterséges szigeten található. Tovább egy derékszögű jobb kanyar után a tározó gátján hajtva irány Doborgaz, Vajka és napi utunk végcélja Nagybodak.
Vajkán - a gátról letérve - megebédeltünk, s megittuk 10 fokos "biciklis" söreinket. Ez az egy még jóval olcsóbb itt, mint nálunk. Még Doborgaz előtt alaposan szemügyre vettük a fenékküszöböt, amely a kb. 4 méteres duzzasztásával, egyéb műtárgyak segítségével végre elegendő vizet juttat a Szigetközbe. A gát tetején futó úttal párhuzamosan, de alatta fut egy kitűnő minőségű műút, amelyen szintén biztonsággal lehet kerékpározni, mivel a forgalom igen gyér mert csak a három községet köti össze.
Délután megérkeztünk Magybodakra és a kocsmában szereztünk szállást a tulajdonosnál. Annak ellenére, hogy megfelelő felszerelésünk volt és bőven található jobbnál-jobb táborozási helyek a régi Duna melletti holtágak partjain az időjárás és a lehűlt vizek nem csábítottak sátrazásra. Egy finom halászlé vacsora után értékeltük e napi utunkat. Nem bántuk meg, hogy nem adtuk fel a túrát az időnkénti rossz idő miatt. A felvízi tározó kiaszfaltozott partjai nem nyújtottal valami szívderítő látványt, ennek ellenére, érdekes módón elég sok vízimadár , főleg kacsák, kormoránok, szárcsák, hattyúk, sirályok népesítették be a víz felszínét. A szél is sokat gyengült, de sajnos nem annyira, hogy a túránkat ne zavarta volna.
Másnap Nagybodaktól bő 20 perc és 8 km után elértük a duzzasztógátat. A gát tetején széles út vezet a túloldalra, de nincs külön kerékpárút.
|
A hajócsúszda
Szerettük volna a géptermet megnézni, de azzal a kifogással utasított az igazgató el, hogy nincs magyarul tudó kísérő. Jellemző módon a vezető beosztásúak mind szlovákok voltak, magyar tudás nélkül, a többi erőműi alkalmazott, még a biztonsági őrök is magyarok voltak. Annak ellenére, hogy szín magyar vidéken jártunk az erőmű területén - még a büfében is - csak szlovák nyelvű felirat volt. Ehhez nincs mit hozzáfűzni. Alapos szemlélődés és fotózás után, a még mindig be nem fejezett létesítményen átvezető lejtős úton máris Bősön vagyunk. A falu központjában balra fordulva megyünk addig az útig, amely a vasúttal együtt fut Dunaszerdahelyig és valamikor az erőmű építését szolgálták ki. Széllel szemben küszködünk két kilométert, mire elérjük a már gyér forgalmú aszfalt utat., mellette a vasút gazzal benőve és rozsdás sínekkel. Az út kellemes a nap langyon melegít, időnként oldalszél lökődi a jól megpakolt kerékpárjainkat. Végre kezd melegünk lenni, egy réteg lekívánkozik rólunk.
Nyéknél balra fordulunk és az öt azonos névvégződésű, egybeépült községen haladunk keresztül. Ezek sorrendben: Amádé-, Sípos-, Rinke-, Királyfia- és Etrekarcsa. Oly annyira egybeépültek, hogy csak a helynévtábláról lehet tudni, hogy az egyik faluból a másikba érkeztünk. Rendezett tiszta porták mindenütt. A legtöbb családi ház vadonat új, mutatja az erre felé élő magyarság szorgalmas munkájának az eredményét. Ez mezőgazdasági terület, Szlovákia éléskamrája. Mindenütt rengeteg a zöldségféle, az országutat végig mindenütt gyümölcsfák szegélyezik, főleg dió és szilva. Lucs- és Egyházasgelle után értük el a Csallóközt átszelő 63 sz. főutat, amely Komáromot köti össze Pozsonnyal, mintegy 100 km hosszon, mind a két oldalán felfestett kerékpársávval. Az út menti vendéglőben ebédeltünk és pihentünk. Ebéd után a műutat keresztezve a szentmihályfai kocsmát tiszteltük meg látogatásunkkal, egy jó sörrel leöblítve az út porát. A térképen jelzett Kolónia felé megyünk, amely az előbb említett községhez tartozik. Itt egy kemping és vendéglő található. A jelekből ítélve nem átlag embernek való helynek ígérkezett. Kérdésünkre a csokornyakkendős pincérek szemrebbenés nélkül közölték, hogy a kempingben egy személyre, egy éjszaka, saját sátorban 150 korona. Az sem zavarta őket, hogy a kempingben egy lélek sem volt, igaz a fű gyönyörű volt, az időjárás viszont erősen utószezoni, hiszen már szeptembert irtunk. Gyorsan odébb álltunk. Benkepakony után jobbra fordulva, egy kis forgalmú, erdőkkel, mezőkkel, szántóföldekkel szegélyezet, és kristálytiszta vízfolyásokkal keresztezett úton következett az e napi utolsó falu Sárrét. Rövidesen elértük a Kis-Dunát, itt balra fordulva mai utunk végpontját, madarász nevű üdülőhelyet és kempinget. Zsúfoltságra nem panaszkodhattunk. Csak ketten árválkodtunk az egész területen, s mindezt 25 koronáért.
Madarász nagyon szép üdülőtelep, rengeteg a fa. A csallóközi Duna partján fekszik, még vízitúra táborhelynek is alkalmas. Van egy 25 méteres uszodája is, de valahogy most nem volt kedvünk a hideg vizében megmártózni. Kerékpártúrázóknak nagyon alkalmas és olcsó hely, annak ellenére, hogy csak egy irányból vezet ide burkolt út. A következő faluba, Felsőpatonyrétre már részben földúton kell menni, amely csak száraz időben járható. Jó alvás után ezen az úton folytattuk az első faluig. Kb. 3 km aszfaltút, majd sóderes makadám vezet a Kis Dunán lévő második duzzasztógátig, ahonnan a Fekete-víz gátjának a tetején jó minőségű úton kerekeztünk Feketnyéken, Hidason, Kürtön át Pozsony-vezekényre. Mivel itt egy jónak ígérkező kis vendéglőt - Vén Diófa - találtunk megebédeltünk. Egyébként, a fenyegető eső közeledése is arra kényszerített bennünket, hogy megszakítsuk utunkat. Az ebéd finom volt, és mire végeztünk vele, a nap is újra kisütött.
A községből egy balra kiágazó jó minőségű aszfaltúton tekertünk tovább Úrföld-puszta és az az napra tervezett végcélunk Nyárasd felé, amelynek termálfürdője és kempingje is van. Ez volt az első nap, hogy rövidujjú trikóban haladhattunk, de nem sokáig. Északról ismét fenyegető koromfekete felhők gyülekeztek. Épp, hogy beértünk Úrföld-pusztára, erre a szlovák-magyar vegyes lakosságú kis falucskába, ismét eleredt az eső. Gépeinket jobb híján a buszmegálló fedett várójába helyeztük el, mi pedig a konténerből kialakított egyszerű kocsmába húzódtunk be. Percek alatt visszavettük az összes meleg holmit, olyan hideg lett. Az eső meg esett vagy másfél órán át.
Másnap csak késő délelőtt tudtunk útra kelni, mert tíz óráig vigasztalanul esett. Tervezett végcélunkról, Komáromról azért nem mondtunk le. Az útvonal: Ekecs, Szilas, Lakszakállas, Bogya, innen egy darabig a 63 számú úton Komárom-Pozsony közötti műúton Tany községig. Innen irány a Dunapart, egy 15 kilométeres kitérővel Füss, Kolozsnéma, amely a Mosoni Duna betorkollásával szemben található, komoly dunai kikötője is van. Megnéztük a faluközpont két templomát és az új, turulmadaras világháborús emlékművet.
A térkép szerint a gát tetején kerékpárút vezet. Sajnos laza sóderes, nem a mi versenygépeinknek való. Így maradtunk az országút mellett, szerencsére sehol nem volt nagy a forgalom. A következő település, Nagykeszi után ismét a főúton találjuk magunkat. Csallóközaranyoson az út menti vendéglőben megebédeltünk és pihenés után irány a már közeli Komárom. Örsújfalu után ki-mentünk a Duna gát tetején lévő útra, hogy táborozási lehetőséget keressünk.
A vasúti hídig szenvedtünk a laza sóderban. A híd alatti vízitelepen próbáltunk szerencsét, amely most mellénk szegődött. Nagyon kedves vezetője befogadott bennünket. Nemcsak táborozhattunk, de még melegvíz is volt, no meg egy szép étterem a csónakházban.
Egyébként ez a hely a Nemzetközi Duna-túra egyik táborhelye is.
Másnap - Komáromban áthaladva - ismét feltöltöttem térképkészletemet a hídnál lévő könyvesboltban a legújabb 50 ezres térképekből. Az Eduscho Kávézóban megittuk a Komáromban elmaradhatatlan, kitűnő kávéinkat, aztán irány Párkány!
Az első megállónk Izsa község volt, amely Komáromtól alig 8 kilométerre van. Végig a 63. sz. főúton haladtunk - az autóforgalom miatt ajánlatos az óvatosság - most szerencsékre nem járt sok autó, az aszfalt tükörsima.
Benéztünk utunk következő településére, a gyógyfürdőjéről híres Patfürdőre. Sajnos fürödni már itt sem lehetett. De a kedves vezetőnő megengedte, hogy szétnézzünk a több hektárnyi ősparkban. Itt vannak a különféle méretű fürdőmedencék és kiszolgáló épületek.
A közelben a Dunába ömlő Zsitva toroknál, a századfordulón épült gőzszivattyútelep jelentette a következő látnivalót. A belsejébe nem sikerült bejutnunk.
Dunaradvány elhagyása után, a főútról rövid homokos úton érhető el az a csárda, ahol bikatöke rántva és cápaleves is kapható, potom áron. Nálunk ezek számunkra megfizethetetlenek lennének. Ez a hely a vízitúrázóknak is kiváló. A Duna partján van, az 1747 folyamkilométernél, közvetlenül Dunaradvány alatt. Jó konyhája van és még ma is olcsó vendéglő.
A Duna mentén halad az út, apró kanyarokkal. Karvát elkerülve, Csenkepusztánál végleg elhagyjuk a Duna vonalát, és Muzsla felé kerekezünk.
Jobbról-balról mindenütt szorgos kezek szedik a sok paprikát, paradicsomot, krumplit. Az út mentén hosszú rudakkal a diót verik.
Rövidesen feltűnik a párkányi papírgyár magas kéménye, a Pilis és a Börzsöny, valamint a Burda vonulatai. Az út a várost a párkányi vasútállomásnál éri el, innen jobbra fordul. Szemben a bazilika látványa fogad bennünket. Az üzletek még nyitva vannak, nagy a nyüzsgés, hogy a 6 órai zárás után kisvárosi csend boruljon mindenre.
Párkány termálvizes fürdőjéről híres, sokan keresik fel kitűnő vize miatt. A hídcsonk tövében lévő turistaházhoz megyünk, hogy itt szálljunk meg. A ház egy hétre bezárt, szabadságon vannak a személyzet tagjai - akárcsak mi, csak fordított előjellel.
A parton lévő vízitelepen előkerül egy edző, aki nagy nehezen befogad minket. Letáborozunk a hideg, metsző szélben. Szabadtéri mosdó van, WC a bokrok alatt. Mindez 25 koronáért, fejenként... Közben figyelmeztet, hogy errefelé lopnak, tehát nem tanácsos a sátrakat őrizetlenül hagyni.
A gyors táborverés után - értékeinket magunkhoz véve - irány a hídfőben lévő vendéglő! Kellemes meleg van, igaz - szeptember 13-án - fűtenek!
Vacsora közben időnként kimegyek az épületből, szemügyre venni a sátrakat. A hídról odalátni. De ebben a parti sétányon senki, nemhogy tolvajok. Korán lefekszünk.
Másnap - mily csoda - a nap melege ébreszt, ahogy átmelegít a sátor falán. Kibújok a sátorból, az esztergomi oldalról egy keskeny, derült sávból süt a nap, de felettünk bőven vannak felhők.
Nyolc óra felé, - ritka reggeli látvány - északi irányban egyre növekvő gyönyörű szivárvány. Ebből eső lesz. És lett is. Szerencsére nem nagy, csak szemerkélő.
Csomagolás, sátorszárítás, reggeli és a felcuccolás után az utolsó napi túra következett. De előbb meglátogattuk a helyi cukrászdát, süteményei olcsók és finomak. Garamkövesden majd eldöntjük, hogy egyenest a határra megyünk, vagy - mert időnk van bőven - csinálunk egy kis kitérőt.
Az utóbbi mellett döntünk. Szégyen ide, szégyen oda, de a faluból kivezető út 15%-os emelkedőjén tolnom kell a gépemet, nem tudok a nehéz csomagokkal feltekerni. Az emelkedő tetején magyar szemnek ritka panoráma: a bazilika és Esztergom látképe a Pilis hegykoszorújával. Nem lehet kihagyni, le kell fotózni.
Szőlők és présházak között emelkedtünk ismét, majd egy lejtő után Garampáld következik. Utunk az Ipoly és a Garam völgyét elválasztó 200-250 méter magasságot elérő dombvonulat tövében halad.
A következő település Kisgyarmat. Zalabáig festőien szép az út, felváltva erdők és szőlők szegélyezik. Zalaba hangulatos főutcáján, amely fokozatosan emelkedik, elhaladva, a faluvégen vasúti síneket keresztezve, egy jó kis emelkedőn jobbra fordulva, a vasúti mellett megyünk tovább, hogy keresztül menjünk az Ipoly dombvonulatán. Irány az Ipolymente, Ipolypásztó. A dombsor tetején újabb fenséges látvány: a Börzsöny nyugati oldala, onnan ahonnan még sosem láttuk. Lázasan fényképezünk. A hosszú lejtő 45 km/óra sebességre felgyorsulva pillanatok alatt bent vagyunk Ipolypásztón. Újból keresztezzük a Párkány-Ipolyság vasutat, életveszélyes a keresztezés, vasúti talpfák az aszfalt vég és sínek között. Még egy autónak sok, nemhogy versenygépeinknek.
A faluban egy útelágazásnál helybéliek beszélgetnek. Megállítanak. Az egyik öreg nem akar továbbengedni, egy köteg megsárgult fényképet hoz elő a házból és elmeséli élete történetét. Még hideg ebédre is meghívna, ha mi nem mondanánk neki, hogy sietünk, még van hátra bőven utunk.
A falut elhagyva már ellenkező irányban haladunk az Ipoly völgyében. A szél összevissza fúj, de sohasem hátulról, inkább szemben, meg oldalról lökdös. Ipolykeszi után Ipolyszalka, itt fogjuk a határt átlépni. A kocsmában megisszuk az utolsó söreinket és jobb híján, hideget eszünk. Két hídon haladunk át az Ipoly felett, egyik az élő folyó, másik egy régi meder felett ível át.
Gyors udvarias határátlépés mindkét fél részéről és már Letkésen vagyunk, a Börzsöny lábánál. Az út Szob felé nagyon szép. Az Ipoly és a Börzsöny közé szorítva halad.
Ipolydamásdnál kiszélesedik a völgy és hamar Szobon találjuk magunkat. Szob és Zebegény között magasan a Duna felett vezet az út, menetközben élvezzük a dunakanyari panorámát.
Délután 3 óra tájban megérkezünk Zebegénybe. Itt fejezzük be a túrát, legalábbis a tekerést. Innen hajóval megyünk tovább Budapestig, mert azon teljes cuccal lehet utazni és ahol kiszállunk - a Batthyányi tértől - kerékpárúton mehetünk tovább. Igaz jóval drágább, mint a vasút. Este 9 előtt érünk Pestre.
A hajó indulásáig háromnegyed hatig még bőven van időnk. A cukrászdában süteményezünk és közben a tulajnak és lányaiknak meséljük élményeinket, amit azok nagy érdeklődéssel és elismeréssel hallgatnak.
Gépeinkről annyit, hogy mind a kettő műhely-versenygép, egyedi gyártású, üzletben nem kaphatók. Az alkatrészeket darabonként vettük meg hozzá bel és külföldön. 12 sebességesek, ennyi véleményem szerint jó utakra bőven elegendőek. Mivel 10 kg körüli gépek, könnyen gurulnak. Természetesen tartalék alkatrészeket, pót belsőt, szerszámokkal együtt ajánlatos vinni. Szerencsénkre az úton komolyabb problémáink nem voltak. Bécstől Zebegényig összesen 414 kilométert tettünk meg. A napi kilométerek: 58+65+54+48+58+62+ 56+ 60 km-ek voltak.
Az út érdekes, változatos vidékeken halad, minden kerékpárosnak ajánlom.
| Murányi
Attila aranyjelvényes túravezető |
