|
Szádeczky-Kardoss Géza:
(Természetbarát Híradó 1997. szeptember)
Május 8. szombat
Öt óra körül ébredek. Kicsit fázom, de lusta vagyok felöltözni. El is bóbiskolok még. Később összecuccolunk, lebontom a külső tetőt, letörlöm a kicsapódott párát. Reggelizünk. a tó csak 9-kor nyit. Egy pecsenyesütőnél hagyjuk a zsákokat és sétálni indulunk.
A közel hat és fél hektáros 24-36oC között ingadozó tó vastag tőzeg rétegben fekszik, a negyvenhat méter mély kráterből feltörő hideg és meleg vizű források néhány éve veszélybe kerültek a nyirádi bauxitbányák karsztvízszint-csökkenése miatt. Azóta visszafogták a kitermelést.
Noémi nem akar most fürdeni, Karcsi pedig - részben szolidaritásból, részben, mert nem tud úszni - kint marad. Hármasban körbeússzuk a tavat. A víz meleg és bársonyos. Úszkáltunk, játszunk, bohóckodunk. Újra gyerekek vagyunk, Közelről megcsodáljuk a rózsaszín indiai tavirózsát. Walter a lefolyó árkában kis halakra vadászik. Végül csak sikerül neki egyet elkapni, büszkén mutatja az alig 2-3 centis zsákmányt. Jutka még hajat mos, amíg bekapok egy sült kolbászt. Az árakat itt is az osztrákok zsebéhez igazítják.
Hévízről kiérve Egregy falu ma is használt Árpád-kori templom temetőkertjében ebédelünk. Utoljára tíz éve Julcsival jártam itt, amikor esküvőnk után egy hetet Hévízen töltöttünk.
|
A templomot elhagyva szőlők között haladunk tovább. Tarka pillangók szállnak a vadrepce sárga virágára. Fejkendős, mezítlábas néni veti a babot, férje a présház előtt matat. Tarka csigák másznak a fűszálakon. Akácos erdőben vezet az út, majd a patakot követve az 1728-ban épült Gyöngyösi csárdához érünk. Az öreg csárda mellett megnézzük Vak Illés és Kökes Pesta sírját. Ők 1862-ben a pandúrokkal vívott tűzharc-ban lelték halálukat a közeli erdő szélén.
Félórás erdei séta után Rezi községbe érünk. Egy kútnál vizet veszünk. A falut elhagyva széles erdészeti úton szálerdőben haladunk felfelé.
A vár előtti tisztáson a Zala Megyei Természetbarát Szövetség hatalmas dzsemborit szervezett. Hangosítókból üvölt a zene, kolbász és lacipecsenye-sütő sátrakat állítottak. Autók, motorosok, fél- és egészen részeg fiatalok és idősebbek ülnek, hevernek mindenfelé. Néhányan táncolnak. Sürgősen magunk mögött hagyjuk a zajos társaságot.
Alatta a hegyoldalban megtaláljuk a hőforrás oldotta barlangot, amelyről a néphit azt tartja, hogy Tátikára át lehet jutni rajta. Ez persze csak mese. A hegy lábánál a néhai hegyivadász-alakulat elhagyott barakkjai mellett visz az utunk. A laktanya bejáratánál megpihenünk. Zoknit váltok, aztán új irányszöget felvéve indulunk Tátika felé.
|
A réten átgázolva keresztezzük a műutat. Szemben a Kovácsi-hegyen messzire ellátszó, vakítóan fehér, csúcsos épület látszik az erdőben. Ez a sztupa. A rendszerváltáskor a Krisnahívők közössége is jogi személlyé vált, s mint kis egyház, kikövetelte magának az állami támogatást. Ebből építették fel a hegyen ima- és zarándokhelyüket. A falu népe nehezen fogadta be őket, de az idelátogató turisták többletbevételhez juttatják a községet.
A Nagy-Sédet átlábolva, egy mezőre jutva őzeket ugrasztunk fel, egyre közelebb kerülünk a hegyhez.
Alatta a hegyoldalban megtaláljuk a hőforrás oldotta barlangot, melyről a néphít azt tartja, hogy Tátikára át lehet jutni rajta. Ez persze csak mese. A hegy lábánál a néhai hegyivadász-alakulat elhagyott barakkjai mellett visz az utunk. A laktanya bejáratánál megpihenünk. Zoknit váltok, aztán új irányszöget felvéve indulunk Tátika felé. A réten átgázolva keresztezzük a műutat. Szemben a Kovácsi-hegyen messzire ellátszó, vakítóan fehér, csúcsos épület látszik az erdőben. Ez a sztupa. A rendszer-váltáskor a Krisnahívők közössége is jogi személlyé vált, s mint kis egyház, kikövetelte magának az állami támogatást. Ebből építették fel a hegyen ima- és zarándokhelyüket. (lásd Strasszer Péter megjegyzését a Természetbarát Híradó 1997. novemberi számából) A falu népe nehezen fogadta be őket, de az idelátogató turisták többletbevételhez juttatják a községet. A Nagy-Sédet átlábolva, egy mezőre jutva őzeket ug-rasztunk fel, egyre közelebb kerülünk a hegyhez.
Késő délutánra jár az idő. Az erdőbe érve medvehagymás, kocsányos tölgyesbe visz a szekérút. Elállt a szél, csend van. Fél nyolcra elérjük az elágazást. A forrás vize sajnos elapadt. Mégis itt maradunk, sátrat verünk. Később tüzet gyújtunk az úton, szalonnát sütünk, beszélgetünk.
A sötétben csapongva szállnak a denevérek felettünk. A bokorban szentjánosbogár világít. Távolból, mint elkárhozott lekek sikolya, egy macskabagoly jajgatása hallatszik. Hamvad a tűz, mi is elálmosodunk. A közeli pocsolyával kioltjuk a még izzó zsarátnokokat, aztán elvackolunk.
befejező rész következik
