Bakonybél - Kőris-hegy - Borzavár
Jelzés:
Táv: 19 km, szintemelkedés: 370 m
Bakonybélbe Budapestről közvetlen autóbuszjárat indul. Elérhetjük még Pápáról vagy Veszprémből Zircen keresztül.
E
község a legrégibb a bakonyi falvak között. Bencés kolostora, Szent Gellért remetelakásának közelében
1018-ból való. A falu a török időkben teljesen elnéptelenedett. Majd a pannonhalmi bencések telepítettek
ide jobbágyokat. Ma is kedvező helyzetét az erdőknek köszönheti, a fő foglalkozás a fakitermelés, fafeldolgozás,
turizmus. A Fő út 17. szám alatt helyreállított tornácos falusi házat tekinthetünk meg. A templom mellett
volt apátsági kertet kell megnézni, amelynek faóriásai egy arborétum díszéül is válhatnának. Utunkat a
és
jelzésen folytathatjuk, majd a falu vége felé jobbra kell kanyarodni, itt
becsatlakozik a
jelzés, a
és a
jelzés is. Ezek közül az Országos Kéktúra
jelzésén haladunk az erdészeti úton. Kb. 20 perc gyaloglás
után balra kanyarodunk a
,
jelzésen. Gyönyörű bükkösben meredeken kapaszkodó turistaúton
megyünk egyre feljebb, mely 2 km után keresztezi a műutat. 600 méteres magasságban ezen folytatjuk tovább
utunkat. Így érünk fel a 709 m magas Kőris-hegyre, mely a Bakony legmagasabb, és a Dunántúl 3. legmagasabb
csúcsa. Itt a légirányítás óriás gömbje mellett találjuk a Vajda Péter kilátót. Tiszta időben látható
a Balaton, a Kárpátok előhegyei, a Somló. A kilátótól a
jelzésen indulunk lefelé. Néhány perc múlva az országos
kék
jelzésen balra fordulunk, és az erdészeti
úton haladunk Kisszépalmára. Az erdei pihenőhelytől 6 percre a
jelzésen a Bödönkút-forrásnál vizet vehetünk. A
kék jelzésen kijutva az erdőből, kelet felé Szépalmapusztára érkezünk. Kicsi,
de szép arborétumáról nevezetes, főleg a fenyőfélék szépek. A fák alatt a híres lovak temetőjét találjuk.
Az országos kéktúra jelzésen (egy darabon a
jelzésen haladva) bejutunk Borzavárra. Az autóbusz megállóból Zircen keresztül Veszprémbe, illetve Győrbe
utazhatunk.
Bélyegzési lehetőség: Bakonybél, Borzavár kéktúra bélyegző