BIHARI NAPLÓ (2.)

Kalmár László

(Természetbarát Híradó, 1997. február)

Vasárnap: az Elveszett világ

Kivételesen nem kelünk korán, hátha befutnak a barátaink. Komótosan reggelizünk, aztán úgy döntünk, hogy nem várunk tétlenül, hanem elmegyünk egy rövidebb útra, olyan helyre, ahol még nem jártunk. Így esett a választásunk az "Elveszett vílág"-ra. Tatuka mesélt erről a négy zsombolyról, illetve dolináról. Jelzés nem vezet ide, de elég részletesen leírta az utat ahhoz, hogy megtaláljuk. Üzenetet hagyunk a táborban, Tatukáéknál és a turistaházban, aztán indulunk.Utunk eleinte együtt halad a Ponor-rétre vezető jelzéssel a cabana mellett folyó (időnként kiszáradó) patak mellett. Két oldalt régebbi és újabb beszakadások, víznyelők. A patak hamarosan el is tűnik ezekben. Balra fent a Mócok temploma. Sziklás csúcsán kilátó.

Felkapaszkodunk egy kis nyeregbe, de nem megyünk le a túlfelén a Ponor rétre, hanem egy, a nyereg bal oldalán induló ösvényen a gerinc vonalát követjük. Fedett, erdős terep. Az ösvény időnként inkább csak marhacsapás.

Hirtelen vége az erdőnek. Jobbra alattunk a Ponor rét. Jól látszik a patak ezüst színű kanyargása. Mi balra (keletnek) fordulunk és leereszkedünk egy völgybe. Aljában gyorsfolyású, bővizű patak. Ezt követjük felfelé néhány métert, majd átkelünk rajta. Szemben egy meredek sziklavályú útnyomokkal. Ott kell felmenni, de előbb még maradunk a patak mellett és megkeressük a nem mesz-sze lévő Medve forrást, ahol az egymásra hányt nagy mohos sziklák közül fehéren tajtékozva tör elő a jéghideg víz. Mindenesetre tankolunk. Aztán irány a vályú, ami feljebb egy kis völggyé válik, némi szekérút nyomokkal. Ellaposodik a völgy, bal oldala szinte el is tűnik, jobb oldala lapos gerinc. Most kell keresni jobbra dzsungel szerű aljnövényzetben, valahol itt van az Iker zsomboly.

De valójában még végig sem gondolom a dolgot, amikor azt veszem észre, hogy jobbról is mélység .Alig méter szélességű sziklaívre tévedtem. Ez már az Elvesztt világ, vagyis a keresett helyen vagyunk. Gyorsan vissza biztonságossabb területre. Találunk egy csapást, ami az Ikrek egyik, kevésbé meredek szélére vezet. A közelben megtaláljuk a Fedett-zsombolyt is. Ez inkább barlangnak tűnik, legalábbis a bejárat, aztán ott a mélység. A legnagyobbat, a Fekete-zsombolyt sokáig keresük, erdménytelenül. Találunk ugyan egy kisebb szikla-dolinát, de az elbeszélés alpján ez nem lehet az. Kutatunk tovább, eltöltünk vagy másfél órát, mígnem nagynehezen rábukkanunk és valóban fekete. Az erdő sűrűjében, hatalmas fekete szikladolina.

Teljes a siker, időnk viszont van még, így némi bóklászást választunk. Találunk a szomszéd völgybe levezető kijárt utat. Nekivágunk. A völgy aljában rönkútra lelünk, nem egy leányálom, de már nem fordulunk vissza. Vagy egy kilométert megyünk a keresztbe fektett fákon. Nedvesebb helyeken vigyázva, hogy el ne csússzunk. Aztán a gerendák zúzottkőre változnak. Balról egy piros háromszög jelzés csatlakozik hozzánk és nemsokára jobbra eltér. Az irány jó, arra váltunk. A völgyünk jobb oldali szikalfala melett bemegyünk az erdőbe. Szemben meredek falú alacsony gerinc. De nicsak egy folyosót vágtak benne, legalább úgy tűnik, hogy vágták. A jelzés átvezet rajta. Át a másik völgybe, ahol egy erdészház, és mögötte sziklás vínyelő. Ez a Kapus nyelő és a Hamlet-barlang, itt tűnik el a Medve forrásnál folyó patak víze, hogy aztán a Csodavárban egyesüleve a Ponor-réten eltűnő vizekkel majd a Galbenában törjön elő.

A nyelőtől balra az erdőben meredeken vezet fel a jelzés. Követjük. Fent ritkulnak a fák, a gerincen el is fogynak. Alattunk a Ponor-rét. A jelzéssel együtt mi is leereszkedünk a peremére. Igen, a peremére, mert a patak a meredek, sziklás hegyoldalnak fut neki. A feljebb sebes sodrású víz hatalmas kanyarokat ír le, amíg lelassul. Már időközben is el-eltűnik belőle valamennyi, és itt, a szikák tövénél jól látszanak a nyelő felett formálódó tölcsérek. A patak mellett indulunk fölfelé, közben akaratunk ellenére megzavarjuk egy hat-hét egyedből álló bivalycsapat sárfürdőzését. Nincs bizalmuk sem az idegenekhez, sem a fényképezőgéphez, inkább elvonulnak.

A 7-800 méter hosszú rét valójában egy zárt medence, az alja viszonylag lapos, oldalai meredekek, lefolyása a déli végében a föld alatt van. A felső végénél derékszögben megtörik a patak. Érdemes az izbuchoz, a vízkelethez elmenni, a nagy kanyartól talán kétszáz méterre van. Több emeletnyi sziklafal alól hangos zúgással törnek elő a tajtékzó habok. A román nyelv megkülönbözteti a forrás (izvorul) és a búvópatak előtörését (izbuc). A magyarban legfeljebb csak a már említett "vízkelet" tájszó utal erre a különbségre.

Visszaballagunk a patak kanyarjához, majd meredeken felkapaszkodunk abba a nyeregbe, amelyben Padisról jőve reggel már jártunk. Innen már ismerős az út a házig. betérve a cabanába barátaink iránt érdeklődünk, de semmi hír, talán fenn a táborban... De itt sincs semmi.

Még elég korán van ahhoz, hogy lepihenjünk, ezért úgy döntünk, hogy felmegyünk a Mócok templomára a kilátóba. Út nélkül, csak úgy irányban vágunk neki. Hamarosan rájövünk, hogy így nem fog menni, kicsit balra térünk. Kisebb sziklák és ritkás fenyők között kikapaszkodunk a gerincre. Itt már ösvény is van. Ezen jutunk el a fa építményhez, ahonnan pompás a kilátás. Körbe mindenütt hegyek, fenyvesek, sziklák. Északra a Vigyázó, délre a Nagybihar csúcsai magasodnak a távolban. Nyugat felé a Réthavas, keletnek a Magura, attól kissé délebbre a Batrina Havas emelkedik. A lebukó nap vöröslő fényeinél erszkedünk vissza a turistaházhoz (barátink még mindig nem jöttek meg). Felballagunk a sátrunkhoz, majd átmegyünk a gyerektáborba. Vacsorára és egy kis tábortűzre vagyunk "hivatalosak". Egyhamar nem kerülünk ágyba, helyesebben hálózsákba. Sok sok kiváncsi kérdésre kell még választ adnunk és mesélni Magyarországról, Budapestről és a hazai iskolákról.

Folytatás: Csodavár