BALATONI JÉGTÚRA

Természetbarát Híradó 1998. január - március

A minap egy negatívot keresve kiborítottam a fotós dobozt. Az alján téli Balaton régen elveszettnek hitt keretezetlen diáira bukkantam. A képeket nézegetve s a régi jegyzeteket előkotorva új életre keltek az emlékek:

Hetek óta az időjárásjelentéseket figyeljük. Január elején már egyszer befagyott a tó, de aztán újra megenyhült. Másfél hete sarki eredetű levegő árasztotta el a Kárpát-medencét. Az elmúlt napokban még kora délután sem emelkedett a hőmérő higanyszála -10C fölé. Hétfőn bekukkantottam barabárs Gyurihoz a meteorológiába. A körzeti időjárásjelentés szerint Siófokon 17 cm vastag a jég. Azóta már biztosan tovább hízott. Nem vártunk tovább. A holmit még karácsony előtt összekészítettük, a vonatjegyet is megvettem előre. Holnap hajnalban indulunk.

Sötét van még, amikor berámolunk a kupéba. Van helyünk bőven. Ketten-hárman vannak rajtunk kivül az egész szerelvényen. Ilyen csikorgó hidegben, aki teheti otthon marad a meleg kályha mellett. Balatonfőkajárig csak Fehérváron áll meg a vonat. Kényelmesen elhelyezkedünk, s alszunk még egyet. Fűtés ugyan nincs, de ez nem zavar minket.

A vonat rándulására ébredek. A többiek már fenn vannak. javában kockáznak az ablaknál. Akarattyát hagytuk el. Gyerekkoromban anyám mindig hozott egy tábla csokoládét annak, aki elsőnek látja meg a Balatont. A dicsőség általában Gedusé volt, aki három évvel idősebb nálam, de a csokit közösen ettük meg. Most jön az alagút, s ha kibukkanunk már látjuk a tavat. A túlpart nem látszik a párában. Nagy fehér simaság van előttünk. 1972-ben, amikor első gleccser-túránkra készültünk, jégcsákányt, hágóvasat, kötelet kipróbálni jöttünk le Füredre. Szép volt, de ez egészen más műfaj, mint a firn mezők világa.

Megreggelizem. zsebkendőnyi, alig 80-100 négyszögöles telkeken paloták és deszkabódék sorokoznak egymás mellett. Mindegyiknek saját stégje van a vízhez. E miatt pusztul a nád, romlik a víz minősége. Felettünk lösz-fal, ahol nyáron a parti fecs-kék mellett a tarka tollú gyurgyalag is fészekodút váj a meredély lazább rétegeibe.

Jobbra a török korban elpusztult Máma község román kori templomának falait látjuk. A Füzfői-öblöt megkerülve lassan készülődünk. Káptalanfüre. A következő állomás már Alsóörs. Igyekeznünk kell, mert a vonat csak egy percet áll. Ketten leszállunk, a többiek az ablakon dobálják ki a felszerelést, aztán ők is leugrálnak. A vonat már indul is. Csak remélni lehet, hogy nem marad fenn semmi. Majd este a táborverésnél kiderül - vigasztal Sanyi.

Két szánkóra pakoljuk a közel 150 kg súlyú felszerelést. Azt hittem nagyobb feltűnést fogunk kelteni, de a kutya sem törődik velünk. A vonat elment, s a bakter örül, hogy visszabújhat meleg odvába. A falu a sínek és a műút hegyfelőli oldalán van. A park kihalt, az utolsó havazás óta senki sem járt erre. Az elárvult butikok, rétes-bódék a nyár hangulatát őrzik. A bokrok ágai alatt kerti-rozsdafarkú csipegeti a nyárfáról lehullott fakín sárga bogyóit. Halkan sustorogva siklik a szánkó, roppan a hó.

A partra érve leemeljük a köveken a málhát. Bandi és Sváb Laci megnézik a térképet, légvonalban 12-13 km Tihany. Laci felveszi még az irányszöget, de aztán zsebre teszi a tájolót, nem sok hasznát vesszük, egyenlőre. Idelátszik a túrzás, de azon túl ködbe vész a horizont.

Ha a balaton térképére parttól-partig érő köröket próbálunk rajzolni, nyolc ilyen alakzattal tudnánk lefedni. Ezek a tó medencéi. A jég a hőingadozás függvényében állandó mozgásban van. Lehűléskor összehúzódik. Ilyenkor hatalmas durrogás közben repedezik. Ez a hőtágulás hozza létre a medencék határán a torlaszokat vagy turolásokat. A jég itt összetöredezik. Asztal-, kisebb szobanagyságú táblák állnak élükre, csúsznak egymásra. Gyakran egy, másfél méterre is feltorlódva. A túrzás messziről látszik, de csak óvatosan szabad megközelíteni. Egy rossz lépés, s az ember súlya alatt a tábla megbillen, a rajta álló a dermesztő hideg vízbe csúszik. A visszaemelkedő jégtábla elzárja a kiutat. Ebből a kelepcéből nincs menekvés.

A torlaszok azután enyhüléskor szétolvadnak, s helyükön széles, nyílt vízszalag, rianás keletkezik. Ervin a síbot hegyével szondázva keresi a megfelelő átkelőt. Kicsit arrébb talál is egy helyet, ahol egy hosszabb lépéssel túl vagyunk a veszélyes részen.

A havat a szél hosszú, 20-30 méter széles halmokba rendezte. Közepén van, hogy fél lábszárig is besüllyedünk, aztán egyre vékonyodik. Végül a felszín sötétebb színe jelzi a tisztára takarított jeget. Korcsolyázni itt sem lehetne. A januári jég nem olvadt el teljesen, 30-60 cm-s táblákra töredezett, s ahogy hullámzott, úgy fagyott meg ismét.

A szánokra 8-10 méteres csőhevedereket kötöttünk, így az akadályokat könnyebben veszi, s a hátizsák vállpántjához hasonló hámokkal a két kéz szabad marad. Óránként váltjuk egymást. Én most szabad vagyok. Kicsit eltávolodom a többiektől, hogy néhány fotót készítsek a társaságról. A part nem látszik, a túrzás is beleolvad a semmibe. Mintha valami nagy fehér harang alatt járnánk.

Három éve hasonló látási viszonyok mellett, Füredről Siófokra mentünk át. Egyikünk 150-200 méterre előre ment, ameddig még elláttunk. Mikor kiálltottunk neki, megállt. A tájoló irányrése alapján intettünk, hogy jobbra, vagy balra tegyen még néhány lépést, aztán mi is elmentünk odáig. Így araszolva tettük meg a közel hét kilométeres távolságot. Mólótól-mólóig mindössze 280 métert tévedtünk. Most ilyesmire nincs szükségünk. Laci hetedik érzékszervében meg lehet bízni. Bámulatos, ahogy a felvett irányt követni tudja. Faggatom, hogyan csinálja. Végül elárulja a titkot. A sima térségek felett sohasem áll a levegő, s a légmozgás iránya többnyire állandó. Ezt érzi a nyakán, ehhez viszonyítja a tájoló mutatta szöget.

Egy pattanás, aztán még másodpercekig egyre halkulva peng a jég. A szórt fényben a keleti égen egy fényesebb folt jelzi, hogy a bágyadt nap még nem tud megbirkózni a köddel. Lassan melegszik az idő. Lekerülnek a kesztyűk, sapkák, sálak. Én már a pihekabátomat is kigomboltam. Az egyre gyakrabbá váló repedések hangja már összefolyik. Mintha a távolban körülöttünk hortobágyi csikósok durrogtatnák karikás ostoraikat. Néha másfél, két másodpercig is csend van, aztán egyetlen minutum alatt tizenöt, tizennyolc csattanás, pengés, csengés, enyhe rázkodás, összeolvadt egyveleg szól. Olyan, mintha egy óriás kristály-csillár üvegdíszei csilingelnének. A tóparti emberek azt mondják ilyenkor: beszél a jég.

Egyre fényesebb az ég , ritkul a köd. Balra halovány csík jelzi a somogyi partot. Dél van, megállunk ebédelni. Nugátszelet, nápolyi, narancs, aszalt alma és langyos tea a menü. Lajos mazsolát, kegyelmes úr rumikumot (portorikói rum és unikum keveréke) kínál körbe. Már látszik a nap halványsárga korongja.

Újra nekiindulunk. Az egyik szánt most én húzom. A jégen könnyen siklik, de a havas részeken akadozva rángat. Jó húsz percbe telik mire megtalálom a megfelelő ritmust. Tovább tisztul az idő. A horizont ketté vált, s előttünk kirajzólódik a Tihanyi-félsziget halma. Ahogy közeledünk, úgy bontakozik ki a táj. Az avas, okkersárga nád, az ólomszürke dombvonulatok, az apró, fehérre meszelt házak, s a kettős tornyú termplom.

Alkonyodik. A nap narancsvörös felhőtakaróját magára húzva lenyugodott már a árában. Rohamosan hűl a levegő. Meredek oldalon, karszt-bokor erdőben érjük el a partot. Beljebb, egymástól 100-150 méterre két párhuzamos torlaszon kelünk át. A vastag üvegszerű táblákat a tél jeges marka mozdulatlan merevsége fagyasztotta.

Az Aszófői-öbölben a part mentén a Füredi savanyúvizekhez hasonló szénsavas fenék-források fakadnak. Fölöttük a jég nagy hidegben is vékony marad. Messze elkerülve a veszélyes helyet, a partoktól jó két kilométerre állunk meg tábort verni. Laci, Lajos és én a sátrakat állítjuk. Cövek helyett dugóhúzószerű jégcsavarokkal rögzítjük a zsinórokat. Alaposan elgémberedik a kezünk, mire végzünk. Sanyi a benzinfőzőket indítja. Bandi és Miki léket vágnak a jégen, hogy a vacsorafőzéshez vízhez jussunk. Télen egyébként is tisztább a Balaton, de a tó közepén nyáron is ivóvíz minőségű. Az esővízzel bemosódó műtrágyák és a parton napozók testéről vízbe került napi több tonna fényvédő olaj főleg a partok mentét és az öbölöket szennyezi.

Bandiék is elkészültek, 23 cm vastag a jég. Akár teherautóval is át lehetne menni most a túlpartra. Halkan duruzsolnak a Juvel főzők. Gulyásleves fő szalonnával, gyulai kolbásszal, pirosarannyal feljavítva. Utána krumplipürét eszünk szalonnán sült májas hurka konzervvel és sok forró teával. Végül még három adag mazsolás csoki pudingot főzünk holnap reggelire.

Felettünk ragyognak a csillagok. Jól látszik a Tejút, s a szélén az Orion csillagkép. A Holdnak udvara van. Hideg éjszaka lesz. Míg a kaja készült, megágyaztam. A felrázott pihezsák megszívta magát levegővel. Kisgatyára vetkőzöm, s gyorsan bebújok. Odakinn -23 oC van, a belső sátorban -4, s a hálózsákban csodálatos meleg. A kapucnit összehúzva csak az orrom hegye és a szám látszik ki. A külső tető zipzárját most gondosan behúztam. Tavaly pórul jártam vele. január elején a Kékes alatt sátraztunk Julcsival. Vacsora után az egyik külső ajtót nyitva hagytam szellőzni, később pedig már lusta voltam újra kimászni. Éjjel 46 cm friss hó esett, s az egyenőtlenül terhelődő tartórúd hajnalban eltört.

Bár néha a jól felvert sátorban is meglepetés éri a lakót. Két éve mikor Bandiék három nap alatt Akarattyáról Keszthelyre mentek, az egyik kupolasátor hajnalra összenyomódott. Az történt, hogy a gyenge légáramlat egész éjjel hordta a jégkristályokat, s a sátor szélárnyékos oldalán húsz méter hosszú hófúvást épített belőle.

Néha pattan még a jég, egyébként csend van. A szomszéd sátorban valaki halkan szuszog. Fáradtak vagyunk, senkit sem kellett ringatni. Hajnalban felébredek. Fázik a derekam. Hanyatt fekve aludtam, s a pihék közül kiszorult a levegő. Gyapjú zoknit húzok, felveszek egy rövid ujjú pamut trikót és derekamra csavarom a vastag flanel sálat. Sanyi a főzővel szöszmötöl odakint. Feltámadt a szél, nehezen akar begyulladni. Lustálkodok még egy kicist. A zoknit, fehérneműt berakom magam mellé, hogy megmelegedjen.

A napkeltét már elkéstem. Sanyi azért kelt korán, hogy lefotózza. Lassan én is felöltözöm. A hőmérőt nem találom, de hideg van. A bakancs megfagyott, időbe telik, mire a bedugott lábam annyira felmelegíti járás közben, hogy be tudjam fűzni. A léket is újra kell törni. reggelire tojásrántottát eszünk zabpehellyel és forró csipketeával. A puding este kicsit odakapott, de azért tisztára nyaljuk a lábast. Magasan jár a nap, mire elkészülünk.

A tegnapi párának nyoma sincs. Gyönyörű verőfényes idő van. Tisztán látszanak körben a partok. Jobbra elől, a Boglári dombokon a Gömb-kilátó, amely a hetvenes évek elejéén valamelyik BNV-n az Aluminium Ipari Tröszt pavilonja volt. Ez a mai úti célunk. A föld görbülete miatt a partot tovább már nem látjuk, de a Fonyód felévezető útmenti jegenyék tetejét igen.

Míg én a partot néztem, a többiek megálltak, egy kupacban néznek valamit a jégen. Visszamegyek hozzájuk. Jó másfél araszos rántani való ponty van a jégbe fagyva. Olvadáskor talán azt hitte, hogy itt a tavasz és előbújt az iszapágyából, Most olyan mint a borosttyánkőbe zárt őskori muslinca. Körbecsodáljuk, lefotózzuk, aztán tovább álllunk.

Valószínűtlenül sok fény van. 21 DIN-es film mellett a beépített fénymérő 11-es blende nyílásra 500-ad időt ad. Ma a hószemüvegeket is fel kell venni. Ez a hegesztők védőfelszerelésére hasonlító sötétbarna üvegű alkalmatosság megakadályozza az oldalról jövő fény szembe jutását is. Különben néhány órán belül hóvakságot kapnánk. Ilyenkor az ember semmit sem lát, csak napokig tartó csillapíthatatlanul erős, szúró fájdalmat érez a szemfenéken.. Az én szemem egyébként is érzékeny az ilyesmire. Arcunkat, nyakunkat, kézfejünket bekenjük a leégés ellen. Az ajkunkra, or-likainkra labiosan kellene, de azt nem kaptunk, így most szölőzsírral próbálkozunk.

Tíz óra elmúlt. Másfél órája vagyunk úton. A szánokra ülve megpihenünk, almát eszünk tízóraira s közben gyönyörködünk a panorámában. Itt a tó közepén tükörsima jég van. Néha ugyan valami kevés hó, ráfagyott hórakás érdesebbé teszi a felületet, de még így is nagyon csúszós. Mikó Gyuriék készítettek rozsdamantes acéllemezből, két U" alakban meghajlított, megfelelő fülekkel és hegyes élekkel ellátott jégmacskát. Ezeket kötöm most perlon hevederekkel a bakancsom talpára. Olyan kopogós tőle a járásom, mint a vásott kölykök szurokkal dióhéjat ragasztanak a cirmos talpaira. Pár centivel magasabbról nézem most a világot, de már biztos a járásom. Újra beszél a jég". Az új jégnek magasabbak a hangjai, mint az összetöredezett, aztán újra megfagyott, gidres-gödrös öregnek. Valószinüleg vékonyabb is pár centivel.

Balra elől a távolban apró, fekete pontok vannak a jégen. Tanakodunk, mi lehet az? Talán sziklák, de hogy kerülenek oda? Arra térünk, hogy közelebbről megnézzük. Itt nincs mihez viszonyítani a méreteket, ezért nehéz megbecsülni, mi mekkora és milyen messze van. Nyáron Akalinál beúsztam több kilométer távolságra a tóba. Egy sötétkék bólyát vettem észre a vízen, tőlem vagy háromszáz méterre. Oda alkartm úszni, hogy közelebbről is megnézzem. Aztán 2-3 méterre tőle rájöttem, hogy amit én másfél méteres acél hordónak gondoltam, csak egy kétliteres mosószeres flkakon.

Lassan közeledtünk a barnás-fekete pontokhoz. Két csoportban elszórtan fekszenek a jégen. Most az egyik megmozdult. Talán valami karton és szél fújja? :ára a többi is mozog! nyakuk nőtt, lábra álltak forognak, totyognak. taácstalan gágogásuk csak másodpercekkel később ér el hozzánk. Addigra a vezér gúár már kiadta a felszállási parancsot. Csak azt látjuk amint pár lépést nekifutva nehézkes szárnycsapásokkal a magasba emelkednek. nagy ívben elkerülve minket, elnyújtott V" alakba rendeződve szállnak tova a vadludak. Ott repül elől Akka, aki Nils Horgelsont vitte arra a csodálatos északi utazásra. Nem hiszed? Nézzél meg egy svéd húsz koronást: a hátulján van a képük!

A mi nyári ludaink télire délre húzódnak. helyettük megérkeznek az északi rokonaik, a lappföldi vadludak. Téli alkonyatkor gyakran hallom peste is a magasból rádió-morze jelekre emelékeztető hangos li-li-li-lilik kiáltásukat. nappal a hó alól kibújó őszi vetések et csipkedik, éjszakára víz mellé szálnak. nagyon óvatos madarak. Amikor pihennek, akkor egy őrt áll.

Végre odaértünk, ahol a ludak pihentek. A vékony, alig egy centis hóban jól látszanak a nyomok. Délről érkeztek. Mikor földet, illetve jeget értek, kicsit megcsaúszott a futóművük". Az első lépések két három méteresek, aztán egyresürübb, avégén hosszúkás, lapos mélyedés van a jégen. Itt alaudtak. A fekvőhelytől valamennyi nyom megtörik. Mint igaz repülők, ők is a légáramlattal szemben szálltak fel. Néhány enyhe ritkuló lépés, aztán könnyítettek testükön, még néhány a havat seprő szárny-nyom (itt húzták be a futóművet) s a nagy madarak a levegő országútjain siklanak tovább.

Jó sok időt eltöltöttünk a libákkal. Ma egyébként is lassabban haladunk. Legalábbis itt a tó közepén alig érzékeljük. Reggel óta látjuk Boglárt, s olyan, mintha helyben járnánk. Pár éve, mikor a Dunán a Szigetközből eveztünk hazafelé éreztem így magam. Rajkától Gönyüig rohant velünk a víz. Óránként 16.5 km-es sebességgel sodort lefelé a folyó, csak annyit lapátoltunk a kenuban, hogy kormányozni lehessen. Így is kapkodni kellett a fejünket, ha valamit megláttunk a parton, mert már el is hagytuk. Ács után meglassúdott, s Komárom felett már alig 4 km volt a sebességünk. Viszont a távolban megláttuk az esztergomi bazilika arany kupoláját. Ettől kezdve olyan lett, mintha állnánk. Szinte állandóan láttuk, de csak másfél nap múlva értünk oda. Most is ilyennek éreztük a Boglári-dombokat.

Később megállunk játszani. Azon versengünk, ki hogyan tud tájékozódni. Behunyt szemmel ötven lépést megyünk egyenesen előre, aztán hátraarcot csinálunk és a másik ötven lépéssel megpróbálunk ugyan oda visszajutni. Odafelé még könnyű. A fordulás is többé kevésbé sikerül, hanem azután? Van aki nagy ívben balra tér. Alig bírjuk kacagás nélkül, amint vagy 120ş-kal eltérve a helyes iránytól kinyitja szemét, s körbenézve keres minket. Más érzi, hogy rossz irányba halad, többször módosítva a visszautat cikk-cakkban halad. Bandi egész jól csinálta. Csak a végén térítettem el. A többiektől kicsit távolabb állva "lemez-macskáimmal" a jeget csikorgattam, azt hitte, arra van a helyes irány. A parthoz közelítve a levegőből élelem után kutatva sárga csőrű sirályok kíváncsiskodnak körbe. Valami leesett az egyik szánról, kicsit arrább hangos vijjogással veszekednek rajta. Végül a győztes csőrébe kapva tovarepül zsákmányával. Amikor partot érve a málhát lebontottuk, láttuk, hogy az egyik alaposan befaggyúzott bőrszíj szakadt el, annak a darabját találták meg.

Itt a déli parton szélesebb a jégtorlasz. Több helyen is megkíséreljük az átkelést, mire az igazit megtaláljuk.Aztán újabb játékokba kezdünk. A nap felolvasztotta a jég tetejét. Pár milliméteres nulla fokos víz fedi. Először öklömnyi jégdarabbal focizunk. Gyakran kell új "labda" után nézni, mert ha a kapus nem védi ki egy jó rúgással, több száz méterre is elcsúszik. Később turzásból 12-15 centi vastag, fél méterszer fél méteres, sima, üvegszerű táblákat törünk. Négykézlábra állva toljuk magunk előtt. Nehéz elindulni, mert a hátsó lábunk először még csúszik. Azután egyre gyorsítva, végül ráhasalunk, lábunkat, fejünket karjainkat hátra homorítva. Lendülettől függően jó messzire elcsúszkálunk. Idővel a fölverődő víz eláztatta a mellünkön a kabátot. Jó játék volt, de másnap alig bírtam lábra állni, olyan izomláz volt a hasamban.

Három óra elmúlt. A januári vihar mint modern szoborkompozíciót dobálta egymásra a hatalmas jégtáblákat a kőgát mellett. Helyenként négy méternél is magasabb.

Nem messze kis patak ömlik a tóba. Valószínűleg langyos szennylé jön vele, mert a torkolat környékén nem fagyott meg a víz. Három hattyú úszkál benne. Szép karcsú nyakukat kíváncsian fordítják felénk. Andersen meséje jut róluk eszembe. Pedig nem öröm , hogy ide telepedtek... A biológusok tudják, hogy a hattyúk megjelenése a víz minőségromlását jelenti.

A vasútállomáson levesszük a hószemüvegeket. Csak most látjuk, mennyire "megfogott" a nap. Lebarnult, kipirult arcunkon a sötét üveggel takart rész világos maradt. Olyan az arcunk, mint a panda mackó pofája. Elég mulatságosan nézünk ki.

Hazafelé zötyög a vonat s a gyengülő fényben még mindig a tavat bámulom. A jég türkizzöld. A túlparti hegyek valószínűtlenül kékek. A keleti égen halványan kigyúlt az esthajnalcsillag. A nap vöröslő korongja lefelé hajlik. Nem tudok betelni ezzel az állandó, mégis örökké változó tájjal. Ha majd nyugdíjba megyek, valahol ott, az erdők alatt veszek egy pincét, hogy mindig láthassam.