Tájbeosztáskor mindig a jól értelmezhető domborzatot veszik alapul. Ezt tesszük mi is, de időnként a természetjáró ismeretek hagyományaira, összetettségére és sajátosságaira hivatkozva eltérünk attól. Ez azért is elfogadható, mert még a geográfusok többsége is többféle felosztást használ. Igyekeztünk az általánosan ismert és elfogadott tagolást használni, vagyis nagytájak, középtájak és kistájak szerint végeztük a felosztást.
A nagytájak (pl. Alföld, Északi-középhegység ...) környezetüktől elütő arculatú, nagy kiterjedésű térségek. Elhatárolásuk egymástól több esetben mégis problémás, mert átmeneti térségeken keresztül (pl. Mátraalja) kapcsolódnak egymáshoz.
A középtájak kiterjedése általában "ezres" nagyságrendű (több ezer km2). A nagytájba illeszkednek, környezetüktől mégis jól elkülöníthetők (pl. Mátra, Hortobágy ...).
A kistájak a középtájak építőegységei, melyek rendelkeznek a középtáj általános tájalkotó jegyeivel, de megkülönböztethetően egyéni jellegzetességük van: vízhálózat, kőzetminőség, magasság .... (pl. Balaton-felvidék, Rábaköz, Csepel-sziget ...).
Folytatás: Az Alföld