Délnyugat-északkeleti csapásirányú, 7000 km2 kiterjedésű, törések (vetődések) által rögökre darabolt nagytáj. Keszthely és Vác között húzódó 200 km hosszú, 20-50 km széles röghegység. Magassága nem szembetűnő, csak két pontja emelkedik 700 méter fölé (Kőris-hegy tszf. 707 m, Pilis-tető tszf. 756 m).
A terület "tengeri múltját" üledékes kőzetek - dolomit és különböző korú mészkövek - idézik.
Északkeleti elvégződése (Visegrádi-hegység) a harmadkori miocén vulkanizmus terméke, míg a bazalttakarók kialakulása pliocén korú (Agár-tető, Kab-hegy, Tapolcai-medence tanúhegyei).
A Velencei-hegység ókori, karbon kori gránittömbje csak földrajzi fekvése miatt sorolható ide.
A nagyszerkezeti törésvonalak helyzete, irányulása döntő a nagytáj tagolásában.
A Déli-Bakonyt az Északi-Bakonytól, ill. délen a Balaton-felvidéktől délnyugat-északkeleti irányú, míg a Bakonyt a Vértestől, Vértest a Dunazug-hegységtől az előzőekre merőleges északnyugat-délkelet irányú völgyek, árkos süllyedékek, keresztvölgyek tagolják.
A nagytáj jellegzetes formakincsét a vetődéses formák (sasbércek, lépcsős vidékek, árkok, fennsíkok) és a karsztjelenségek adják.
Éghajlata környezeténél hűvösebb, csapadékosabb.
Az erdők a magasabb régiókba szorultak vissza az erdőirtások következtében.
A karsztosodó (repedéseiken keresztül a vizet a mélybe vezető) kőzetek miatt a felszíni vízhálózat gyér, de a peremeken bővízű karsztforrások fakadnak. Ezeket jelzik a "kút" és "fő" szavakat tartalmazó földrajzi elneveézsek is (pl. Kút-fői forrás, Térdes-kút, Pásztorok kútja, Hárs-kút, Tapolca-fő..... a Bakonyban).
Egységes, mélységi karsztvízrendszere főleg a bányászat miatt veszélyeztetett.
Az ország legnagyobb (kb. 4000 km2) területű hegyvidéki középtája, melyet a nagytájnál említett jellegzetes törésvonalak tagolnak az alább felsorolt egységekre.
Dolomit és mészkőtömegét keleten a Tapolcai-medence választja el a Bakonytól.
A Balaton öblözete volt. Peremének ékei, nevezetességei a tanúhegyek (Badacsony, Szent-György-hegy, Tátika, Csobánc, Gulács, Haláp, Tóti-hegy). Bazaltsapkájuk magassága (tszf. 300-400 m) az egykori üledékes felszín pliocén-kori (vulkáni működés idejéből való) magasságát őrzik.
A Balatonparttól északra, a 30-40 méter relatív magasságú Balatoni riviérával kezdődik. Szélessége: 1-2 km. A parttól több tízméteres tereplécső emeli ki a tényleges Balaton-felvidéket. Keleti fele összefüggő dolomit terület (Veszprémi-fennsík), központi és nyugati része változatos felépítésű, mészkő, dolomit, pala, márga és permi vöröshomokkő tarkasága.
A kistáj déli határa a Balaton fiatal (plesztocén kori) árkos süllyedéke.
A Tihanyi-félszigeten a felszínt borító bazalttufa takaróból több mint 100 - az egykori gejzírműködés emlékét őrző - hidrokvarcit kúp emelkedik ki (pl. Aranyház). A 11 km2 nagyságú terület két lefolyástalan mélyedését egy-egy tómedence tölti ki. A Belső-tóban ma is víz van, a Külső-tavat lecsapolták.
Veszprém-Ajka-Tapolca által közbezárt, gyengén karsztosodott dolomit terület, melyet Agártető (tszf. 511 m) és Kab-hegy (tszf. 599 m) térségben bazaltsapka magasít.
5.1.5. Északi- vagy Öreg-Bakony
A karsztosodott dolomit és mészkőtömegek a Kőris-hegyben (tszf. 704 m) emelkednek a legmagasabbra. A jelentős magasságkülönbségek révén a karsztos völgyek mély bevágódása jellemző. Szűk, meredek falú szurdokvölgyek alakultak ki (pl. Cuha-völgye, Ördög-árok...).
5.1.6. Bakonyalja, Sokoró, Vértesalja (Bársonyos)
Átmeneti terület a Kisalföld irányában, melyet a Marcal mellékvizei és a Dunába futó patakok árkoltak fel, alakították dombvidékké. Építőanyagát tekintve, a hegységek előterére jellemző kavics, homok, lösz építi fel.
Tagolatlan, lapos fennsík. Átlagos magassága tszf. 400 m, legmagasabb pontja Nagy-Csákány (tszf. 487 m). Dolomit kőzetű tömege féloldalasan kibillent, s ezáltal déli pereme meredeken szakad le a Zámolyi-medencére.
A Dunántúli-hegység legidősebb, ókori tagja. Fő tömegét karbonkori gránit benyomulás (batolit) adja, mely kipreparálódva a felszínre került. Hazánkban csak itt láthatók a gránit felszín pusztulásának hatásos formái: az ingókövek, kőzsákok, kőtálak.
A Gerecse, Pilis és Budai-hegység üledékes tagjai a középtájnak, míg a Visegrádi-hegység vulkanikus eredetű.
A Dorog-Bicske-Tata által közbezárt röghegység kelet felé alacsonyodó, kibillent tömege mészkőből, dolomitból áll. Jellegzetessége a sok kiemelkedő rög, melyeket löszös medencék választanak el. Karsztos formákban gazdag, vizekben szegény táj. Déli elvégződésénél a lépcsős peremű Zsámbéki-medence kapcsolja a Budai-hegységhez.
Éles törésvonalakkal határolt, rendkívül erősen tagolt hegység. Vetődéses formák uralják. Kőzetfelépítése változatos. A fő tömeget adó felső-triász dachsteini mészkő és dolomit mellett eocén mészkő és márga, oligocén homokkő és agyag, miocén kavics és mészkő, pleisztocén lösz építi fel.
Az erős tagoltság miatt gyenge a felszínről eredő klasszikus (hidegvizes) karsztosodás. A törésvonalak mentén a mélyből agresszív oldó vizek (termálvizek) törtek fel, melyek gazdag hidrotermális formákat (köztük több kilométer hosszú barlangrendszereket) és ásványtársulásokat hoztak létre.
A hegység fontosságát elsődlegesen pihenőerdő jellege adja. Az alacsonyabb részek (medencék, völgyek, hegylábi felszínek) teljesen beépítettek.
Délkeleti határa a Tétényi-fennsík, fiatal mészkövekből épült.
A Pilist a Budai-hegységtől a Pilisvörösvári-árok választja el. A két hegység fejlődése, kialakulása hasonló. Egységes a rögvonulatok féloldalas kibillenésében, a változó gazdagságú karsztjelenségekben. A Dunántúli-középhegység legmagasabb pontja a Pilis-tető (tszf. 756 m).
A turisták a Pilishez sorolják megközelíthetőség, átjárhatóság, térképi ábrázolás alapján. A Cserepes- és Dera-patak azonban nemcsak formai határa a két hegységnek.
A Visegrádi-hegység a Börzsöny ikertestvére, melytől a Duna választotta le a harmadkor végén. A miocén vulkánosság andezitlávája és törmelékszórása (tufák) építette fel a hegységet, melyet a viszonylag bő vízhálózat tagolt fel.
A "V" keresztmetszetű völgyek, az erősen lepusztult, romvulkáni felszín újkori kiemelkedésről tanúskodik. A jól összecementálódott andezit-agglomerátumok helyenként bizarr tornyokat (Vadállókövek, Thirring-sziklák) építettek.
Nem önálló egység, a nagy része az Északi-Kárpátok belső, medenceperem vulkáni övezetének.
Nyugaton az Ipoly folyó, keleten az Eperjes-Tokaji-hegység, északon Szlovákia határolja. Délen fokozatosan megy át az alföldi térségbe.
A Nagytájat egységbe foglalja az, hogy a harmadkori tönkös, erősen lepusztult felszín, fiatal, erőteljes kiemelkedések révén megfiatalodott. Ezáltal az "elaggott" és új formák együttesen jellemzik a középhegységet.
Hazánk legmagasabb fekvésű nagytája. Mindez megmutatkozik éghajlatának hegyvidékes jellegében (pl. tartós hótakaró, több csapadék), növényzetének függőeleges zonalitásában, erős erdősültségében, a települések peremi helyzetében.
A Visegrádi-hegység folytatása, tehát kőzetanyaga andezit és andezittufa. Zárt, egybefüggő jellegét annak is köszönheti, hogy a tűzhányó-tevékenység egy helyre, a mai Magas-Börzsöny (Nagy-Inóc) területére koncentrálódott. Ennek ellenére a peremek is gazdagok vulkáni emlékekben (pl. nógrádi Várhegy). Az erőteljes lepusztulás következtében az eredeti formák már sehol sem láthatók.
A csapadék bőséges, évi 700-800 mm. Jó hótartó képességű (pl. Nagyhideg-hegy). Jól fejlett, sűrű, széttartó (centrifugális) vízhálózat jellemzi.
A Cserháttól a tszf. 200-300 m magas Nógrádi-medence választja el, melynek részei: az Ipoly-völgy, a Dél-Nógrádi-medence süllyedéke és a Salgótarjáni-medence.
A vulkáni hegység kőzetanyaga a Börzsönnyel megegyező, ám a jóval erőteljesebb lepusztulás révén alacsonyabb felszínű. Gyakorlatilag dombvidék, néhány kimagasló andezit-kúppal (Teke tszf. 566 m, Szanda tszf. 528 m).
A hegység déli részén a Dunántúli-középhegység északkeletre szakadt rögei találhatók (Naszály, Csővári-rög). A középtáj északkeleti peremén a Karancs-Medves bazalt kőzetanyaga mutat változatos formákat.
A Zagyva és a Tarna folyók között fekvő, 1000 m fölé emelkedő hegység. A tszf. 1014 m magas Kékes-tető hazánk legmagasabb pontja. A hegység átlagos magassága csak 600 m, tehát e tekintetben keleti szomszédja, a Bükk megelőzi.
A hegység felépítésében az andezit dominál, kisebb mértékben jellemző az andezittufa előfordulása. Gyakoriak - bár mára már kitermeltek - a hidrotermális színesfémérc dúsulások (réz, ólom, ón, arany).
A több szakaszban lejátszódó tűzhányó tevékenység nyomai mára erősen letarolódtak. A felszín lepusztulását a belső erők (folyóvizek, csapadékvíz, hőingás ...) egyaránt elősegítették. A vulkáni működés elhaló nyomai a ma is bugyogó ún. csevice (borvíz) források.
Vízhálózata a jó vízzáró kőzet és a hűvös, csapadékos klíma révén gazdag.
A hegység északi és keleti határa a - főleg nehéziparáról ismert - Borsodi(Sajó)-medence, nyugaton a Tarna választja el a Mátrától.
A középtáj központjának (Magas-Bükk) egységes kiemelkedése révén hazánk legnagyobb átlagmagasságú hegysége.
A Nagy- és Kis-fennsík peremén kiemelkedő sasbércek ("kövek", pl. Tarkő ...) nagy része tszf. 800-900 méternél magasabb. Építőanyaga részben ókori, döntően mészkő. Ez a magyarázata a karsztjelentségek gazdagságának; barlangok, karsztforrások, víznyelők, töbrök, szurdokvölgyek jellemzik a hegységet.
Hazánkban ritka kőzet az itt fellelhető mélységi magmás eredetű diabáz és wehrlit.
A fennsíkot övező alacsonyabb térségeket fiatalabb kőzetek fedik (mészkő, agyag, riolit, riolittufa).
A Bükk kincseit a Bükki Nemzeti Park védi.
6.5. Aggteleki-hegység (Aggteleki-karszt)
Területe a Bükkhöz hasonló nagyságú, de annál jóval alacsonyabb, tszf. 300-500 m átlagmagasságú középtáj a Sajó-medencéje és a Bódva között.
Az elsődlegesen középkori triász mészkőből és dolomitból felépülő, rögökre szakadt hegység a Szlovák- Érchegység déli nyúlványa. Legmagasabb része a tszf. 604 m magas Nagyoldal.
Az Aggteleki-karszt nevezetessége Európa talán legimpozánsabb barlang-együttese: a Baradla-, Béke-, Szabadság-, Kossuth-, Vass Imre-, Meteor- és Rákóczi-barlang. Az Aggteleki Nemzeti Park őrködik a legértékesebb területek fölött.
Elzárt, feltáratlan dombvidék a Bódva és a Hernád között. Változatos felszínét a Pannon-tenger üledékei uralják.
A belső kárpáti vulkáni koszorú hazánkban található utolsó, egyben legfiatalabb tagja. Ennek ellenére a "szabályos vulkáni kúpok" nem eredeti formák, csak romvulkánok.
A hegység fő építő kőzetei az andezit és a riolit sok helyen viseli az utóvulkáni működés nyomait:
A Szerencsi-dombvidék és a Bársonyos megsüllyedt romvulkáni terület, fiatal (neogén) üledéktakaróval borítva.
A hegység keleti peremén Hegyalja jégkorszaki, löszfedte dombvidéke ideális szőlő- és bortermelő vidék.
A Cserhát déli határaként értékelhető, csekély magasságú dombvidék.
Az alapkőzetre települt jégkorszaki (negyedidőszaki) löszt több helyen változó magasságú homokréteg fedi.
6.9. Heves-Borsodi-dombság (Ózd-Pétervásári-dombság)
Igen sokféle folyamat révén erősen tagolt dombvidék a Karancs-Medves, valamint a Mátra és a Bükk északi előtere között.
Folytatás: Közúti közlekedéshálózat (I.)