A magyarság hatalmas utat tett meg Közép-Ázsia pusztáiról a Kárpát-medencéig, ahol ma is élünk. De ez nem volt turistaság. A természetjárást mindenki önként, saját gyönyörűségére teszi.
A középkori reneszánsz kultúrája, értékrendje csalta ki az embert a szabadba. A személyes kíváncsiság, a megismerés vágya hajtotta őket, felfedezni a vidéket, az országot.
Az első dokumentált természetjáró Petrarca volt 1336-ban.
A mai értelemben vett turizmust az újkortól számíthatjuk, mikor az ipari forradalom és városai egyre messzebb szakították az embert ősi közegétől. Hazánkban a tehetősebb polgárok kezdtek kirándulni - elsősorban a Magas-Tátra körzetében -, már a XVI. századtól.
A gyalogos turizmus igazán a XVIII. század végétől terjedt el. 1873 a szervezett természetjárás kezdete hazánkban: Tátrafüreden megalakult az első turista szervezet: a Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE). Ez volt a világon a hatodik ilyen jellegű társaság. 1891-ben az MKE Budapesti Szakosztályából jött létre a Magyar Turista Egyesület, mely fő céljának a középhegységi túrázás fejlesztését tartotta. 1913-ban 22 egyesület, több mint 100.000 taggal megalakította a Magyar Turista Szövetséget (MTSZ). A sok-sok nehézség ellenére (I. Világháború, proletárdiktatúra, fehér terror) lassan, de fejlődött a magyar turistaság. Ezt ismerte el 1931-ben a Budapesten tartott Nemzetközi Turista Kongresszus. Ez időben már létezett - ha nem is mindig élesen különválva - a turista szervezetek polgári, ill. munkás szerveződése.
A II. világháború idején visszaszorult, a nyilas uralom alatt megszünt az MTSZ tevékenysége. 1945 után a politika a természetbarát mozgalmat is államosította: szervezeteket oszlatott fel, egyesületi házakat vont állami kezelés alá, s 1949-ben a Vándorsport Szövetség helyébe létrehozta a Magyar Természetbarát Szövetséget (MTSZ). Az MTSZ azóta váltakozó sikerrel végzi a magyar természetjárás érdekképviseletét és szakmai vezetését. Az országos szerv 1987-ben igazi alulról, a tagszervezetekből építkező szövetséggé vált.
| "Ma itten, holnap ottan,
Csak ez az élmény... Csavargónak születtem, Csavargó vagyok én" |
Petőfi több volt, mint kóborló poéta, együtt élt az országgal. Majd minden település büszkélkedhet ottjártának krónikájával. Emlékét sok forrás, számos fa és számtalan emléktábla őrzi.
Sokszor kényszerből volt gyalogos turista, de a természet barátjaként egyszerre szerette hazája minden értékét; a múltat, a jövőt, a népet, a természetet.
| "Oh, természet, oh, dicső
természet! Mely nyelv merne versenyezni véled? Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz, Annál többet, annál szebbet mondasz..." |
Őt is inkább forrongó lelkű ifjúnak ismerjük, mint turistának.
A parasztfiú Ácsteszéren született, így előbb a "Bakony-erdő" vidékét, majd a környező vásározó városokat ismerte meg. Iskoláit járva bővült a bejárt területek terjedelme. 1825 nyarán vagy 1200 kilométert gyalogolt: Pozsony, Bécs, Sopron, Kőszeg, Körmend, Varasd, Zágráb, Fiume, Diakovár, Eszék, Szekszárd, Pest útvonalon. S ezt még számos hazai és külföldi út követte. Utazásai során jelszava volt:
| "Jobb egyszer látni valamit, mint arról tízszer olvasni." |
Ki volt Ő? Polihisztor. Kihasználva a szülői ház felvilágosult szellemét, a jólétet, nagy műveltségű, sokoldalú emberré képezte magát. Így lett kultuszminiszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, egyetemi tanár, kutató fizikus... és kiváló turista is.
Serdülőkori erdélyi túrák után 18 évesen már Európa második legmagasabb hegycsúcsán állt (Monte Rosa: 4633 m). Az egyetemi vakációk idején az Alpok, főleg Dél-Tirol dolomit sziklatornyai vonzzák. Több első megmászás fűződik nevéhez.
Két lányát is kiváló alpinistának nevelte.
1890-ben az akkor még feltáratlan Balkánon expedíciózott. Ezek főleg egyéni babérok voltak. 1888-ban megalakult a Magyarországi Kárpát Egyesület Budapesti Osztálya, melynek első elnöke lett. Fokozatosan tárták fel az egyre táguló környék természeti értékeit, szervezve a turistaságot.
Különböző kedvezményekhez (utazási, vásárlási) juttatta a szervezett természetbarátokat. Vezetése alatt sok turistalétesítmény épült (utak, turistaházak, pihenőhelyek, útvonalak).
(Eötvös Loránd virtuális múzeum)
E tevékenységben méltó társa volt Téry Ödön.
A híres író fiatal korában szükségből járta az "apostolok lován" az ország északkeleti csücskét. Már ekkor vallotta: "gyalogolni jó". Még akkor is, ha az út Kassától Sárospatakig tartott!
Később fájó, beteges lába ellenére híres botjára támaszkodva túrázott. Beleszeretett az Alföldbe, csodálta a hegyeket és imádta a tengert, haláláig.
Úti írásai az igazi turista értékrendet képviselik.
"Menjetek ki a természetbe, s ismerjétek meg egymást ott, ahol az ember őszinte lesz."
"A millió üstökű" erdőrengeteg hűséges poétája nehéz sorsa enyhét, örömét kereste és találta a "szabad erdők, a hegyek ezrei" között. Öregeskedve, betegségtől kínzottan is hű maradt önmagához, turista lelkületéhez:
| "Nosza lendítsd magad, olyan légy, mint csikó, s hajrá! fel, fel a hegyekbe, mind magasabbra, Csak addig élsz, míg bátorít barangoló kedved." |
Sokáig csak csavarogni szerető tévésként ismertük. S egyszercsak stábjával végigjárta az Országos Kéktúrát, s közben csodás filmet forgatva szerzett rangot csapatának, a természetjárásnak, s országunknak. A"Másfélmillió lépés Magyarországon" című filmmel örökbecsűt alkotott. Majd lépett még egy milliót a Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalán hasonló sikerrel.
Kopjafája Zengővárkony mellett turista zarándokhely.
Az emberiség természetesen két részre oszlik: aki turista és aki nem. Turistákból is legalább négyféle van (Benedek István nyomán):
1. Kocaturista: aki ragyogó, drága felszereléssel "lötyög" ide-oda, mindig többet mutatva, mint amire valójában képes.
2. Kulturista: aki szereti a természetet, s amolyan széplélekként oda jár gyönyörködni, pihenni, ha ez erőfeszítésébe nem kerül.
3. Fajturista: ő csak a teljesítményt élvezi, s így rengeteg szépség, ismeret mellett megy el.
4. Igazi turista: aki a természetet, a vele való harmóniát élvezi és ezért teljesítményre is képes, legyőzve az akadályokat, legyőzve önmagát.
Az ENSZ 1954-ben a "Homo turisticus" fogalmát így határozta meg: "turistának számít bárki fajra, nemre, nyelvre, vallásra való tekintet nélkül, aki állandó lakhelyétől más területre távozik és ott az év 12 hónapjából legalább 24 órát és legtöbb 6 hónapot tartózkodik természetjárás, üdülés, sportolás, gyógykezelés, családi látogatás, művelődés, zarándoklás céljából."
E könyvben elsősorban a túrázó, természetbarát turistákról beszélünk, mert ők az igazi turisták. A túrázó inkább a teljesítményt, a természetbarát inkább az élményt (szépséget) keresi. De hát nem élmény-e saját magunk legyőzése a Mátra gerincén túrázva, és nem teljesítmény-e megtalálni a Pilis-barlang eldugott bejáratát a hegyoldalban? Nem lehet, nem szabad a túrázót és a természetbarátot szembeállítani. Már csak azért sem, mert mindkettő természetjáró.
A természetjáró ember (továbbiakban turista) igen összetett lény. Egyszerre ősember és egyszerre a jövő század embere. Ősember, mert a természetben, a természet szabályait tisztelve él. De a XXI. század képviselője is, mert tudatos, a környezet egészét értő, és féltő gondolkodása révén a természetért, s így önmaga jövőjéért is él. Ebből is látszik, természetbarátnak lenni nehéz "hivatás". Mindenhez érteni kell; a főzéshez éppúgy, mint a gótikához, a tájoláshoz éppúgy, mint a népszokásokhoz. A turistaság így egész embert kíván, ám cserébe tartalmas elfoglaltságot nyújt egy teljes életre.
Tehát, ki vagyok én, a túrázó? Eötvös Lóránd szavaival válaszolunk:
"Turista az, aki útra kel azért, mert foglalkozásának egyformasága, gondjainak sokasága közepett álmaiban feltűnik előtte egy olyan szebb világ, melyben zöldebb a fű, kékebb az ég, magasabbak a hegyek, szebbek, vagy különösebbek a házak, barátságosabbak az emberek; s aki az álomkép eredetijét fáradságtól vissza nem riadva keresi, s mert hiszen e földön élünk, talán soha meg nem találja, de azért jó kedvét el nem veszíti, hiszen örömét éppen ez a keresés teszi."
Nosza, lendítsd meg magad olyan Berda József |
A természetjárást az ember a saját örömére "találta fel", így lehetett a magánszféra része. De mert közösségben gyakorolják, mert országonként százezreket érint, így társadalmi ügy is. Mi a természetjárás a társadalom egésze számára? Kezdetben a megismerés, a sport és a rekreáció céljait szolgálta kimondatlanul is. Hazánkban a felszabadulás után a hazafias-honvédelmi nevelés szűk medrébe akarták beterelni. Pedig ennél sokkal-sokkal több. Egyszerre nevelési és megismerési lehetőség, szemléletmód és cselekvési forma, érzelmi- és értelmi viszonyulás környezetünkhöz. Tehát turistának lenni egy pozitív életforma, egyeseknél már-már világnézet.
Természetesen a hangsúlyok egyesületenként, szakosztályonként változnak. Van ahol a sport, a teljesítmény a lényegesebb, máshol a közös együttlét vagy a természetvédelem a fontos.
Egy biztos: a természetbarát mozgalmat társadalmunk nem kezeli értékének, hasznának megfelelően. A szaktárcák sem tudnak mit kezdeni sokszínű tevékenységünkkel:
Így történhet meg, hogy erkölcsi- és anyagi támogatásunk lehetséges módozataiért küzdve gyakran esünk a "sok szék közül a pad alá".
A nevelési folyamat során az ember személyisége változik, többnyire tudatos tevékenység (nevelés) hatására. A nevelés területei a természetjárás sajátosságai alapján az alábbiak:
Erkölcsi-világnézeti nevelés: A sok átélt esemény, megszerzett tudás lassan törvényekké áll össze az egyénben, mely meghatározza magatartását, viszonyát társaihoz, szűkebb és tágabb környezetéhez. Az erkölcsi-világnézeti nevelés fontosabb részei:
Munkára nevelés: A tervszerű, rendszeres túratevékenység felkészülést, erőkifejtést, tartós figyelmet, önértékelést kíván. A szakosztályban, csoportban munkamegosztás alakul ki a képességek függvényében. A rend, a tisztaság és az önfegyelem, nemcsak a munkahelyeknek, de a túráknak is elengedhetetlen feltétele. A munkatúrák (útvonalfestés, pihenő karbantartás, forrásfoglalás, térképhelyesbítés, stb.) a klasszikus munkatevékenység lehetőségét adják. A jó közösségben az ellenőrzés és értékelés sohasem marad el.
Honismereti-hazafias nevelés: Szeretni és vállalni csak azt lehet, amit ismerünk. A turista "lépésről-lépésre" fedezi fel honát. Így aktív cselekvések során veszi tulajdonba hazáját. Megtapasztalt élményei, átélt érzelmei révén fog kötődni.
Közösségi nevelés: A természetjárás a többség számára közösségi sport. Így a túrázó közösség tagjai nemcsak a természetnek, de egymásnak is barátai. A közösségi életnek írott és íratlan szabályai vannak, melyet a közösség tagjai hívnak életre és tartanak-tartatnak be a közös cél érdekében. A közössséget a közös élmények és értékek kovácsolják egybe, de sokat segíthetnek a jelképek és hagyományok.
Ökölógiai nevelés: Ennek célja, hogy az ember egészében lássa és tapasztalja élő- és élettelen környezetét, tudva, hogy csak általuk létezhet. A túraterületeken tapasztalt részproblémákat előbb-utóbb kiterjesztve, a Föld egészébe helyezve kell tudni értelmezni. Gondoljunk a környezetvédők jelmondatára: "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!"
Értelmi-tudati nevelés: A túrák során, a képzéseken felmerülő sok információ gazdag tárházát nyújtja az elménket gyarapító ismereteknek. Nemcsak a tudásanyag menyiségében, de a megismerés és gondolkodás módszertanában is sok újat nyújthat a természetjárás. A megtapasztalt gyakorlatnál nincs jobb tanítómester. Tudásunk gyarapításában sokat segíthet egy jó túratárs, és kell, hogy segítsen a túravezető.
Esztétikai nevelés: Az esztétikum a valóság tükröződése belső világunk által. Tehát az esztétikai nevelés a "szép" felismerésére, befogadására és a harmónia iránti igényre készít fel. Nekünk, természetjáróknak, könnyű dolgunk van: a természet önmagában érték, szépség. Az emberi "alkotásokat" pedig meg kell tanulni elemezni, értékelni. Az alkotás bármi lehet: elvadult kastélypark, rendezett városkép, egy ízes mondat, egy megnyerő gesztus, egy hangulatos dal ..., saját túraöltözetünk vagy túranaplónk.
Egészséges életmódra nevelés: Ez a nevelési terület testi-lelki hatásokat feltételez. A rendszeres mozgás szabad levegőn és napfényen növeli szervezetünk ellenálló képességét és segíti regenerálódását, miközben felkelti a mozgás, sportolás igényét, s így az egészséges életmód egy lehetséges modelljét nyújtja. E minta fontos része a gyakorlott túrázók tudatos étkezési kultúrája. Sőt, lehet hogy nehezen hihető, de a higiénia sem ellentétes a természetbarát értékrenddel. A kellemes fizakai fáradtság, a hétköznapitól eltérő környezet, a jó hangulat és társaság az idegrendszer feltöltődését szolgálja.
Folytatás: Kőzetek, ásványok, ősmaradványok, a felszín formakincsei