Háncs Péter:
"Körülbelül négy milliárd éve keletkezett az élet a Földön. Az ember nem egészen két millió éve jelent meg először legprimitívebb formájában. A mai ember alig 30 ezer éves. Ez alatt a viszonylag rövid idő alatt azonban olyan erőssé és hatalmassá váltunk, hogy minden egyes élőlény és minden faj sorsa a mi kezünkben nyugszik. Sajnos sok faj már örökre eltűnt és nagyon sok került a kipusztulás szélére.
Még mindig nem tudjuk, hogyan éljünk harmóniában a természettel, pedig óriási felelősség nyomja a vállunkat. Felelősek vagyunk magunkért, a gyermekeinkért, minden élőlényért, a növényekért, állatokért egyaránt, vagyis az egész bolygónkért.
Mindenképp lépnünk kell, mert a szavak ideje már lejárt. Meg kell osztani az ismereteinket. A nyilvánosság elé kell tárni és terjeszteni kell a tapasztalatainkat, a jókat és a rosszakat egyaránt, amilyen gyorsan csak lehet."
Heinrich Siedentopf német csillagász a szárazföld meghódításától napjainkig terjedő mintegy 170 millió évet szemléletesen egy modellévbe sűrítette. Eszerint a vegetáció és a szárazföldi állatok január hónapban alakultak ki. Márciusban ez első madárfajok jelentek meg, míg május hónapban már virágba borultak az első lombos fák. Októberben jelentek meg a főemlősök, november közepén pedig az emberszabású majmok. December 30-ra fejlődött ki az ősember, és 31-én 20.00 órakor már ki is halt a Neandervölgyi ősember. December 31-én 23.30-kor kezdődött meg a földművelés és ezt követően 23 óra 59 perc 24 másodperckor - 36 másodperccel a jelen előtt - "tört ki" az ipari forradalom.
Ebből látszik, hogy az ember az utolsó másodpercekben mindazt felhasználja, amit a természet ezidő alatt elraktározott: kiirtotta az erdők jelentős részét, kipusztított több, mint 200 állatfajt, kihalás szélére sodort több ezret, vegyszerekkel mérgezte meg a talajt, a felszíni és felszín alatti vizeket. Az evolúció utolsó tagjaként megjelent homo sapiens története során fokozatosan végromlással fenyegeti környezetét. Az értelemmel bíró ember még évszázadokkal korábban is együtt tudott élni a természettel. Bizonyítékok erre az ókori filozófiai tanítások, amelyekben a víz, a tűz, a föld az élet alapjait képező őselemek. Tudta, hogy minden összefügg, a levegő, a víz, a zöldburok, ami körülvesz most is minket.
A bioszféra egy végtelenül törékeny és vékony hártya Földünk kerülete mentén. Csak néhány kilométer vastag a levegőben (atmoszféra), a vízben (hidroszféra) és a talajban (litoszféra). Ebbe a hallatlanul sérülékeny rétegbe nyúlt bele az ember úgy, hogy nem sejtette, ha bármelyik határréteget bántja, a vizet, levegőt, földet, visszahat az egész bioszférára.
Világszerte egyre növekvő fontosságúvá vált az a feladat, hogy az embereket meg kell tanítani:
Törekednünk kell annak elérésére, hogy a különböző foglalkozású és elfoglaltságú emberek betartsák a korrekt környezeti viselkedés szabályait mind munkájukban, mind pedig személyes életvitelükben. A természetben járó embereknek, így a túravezetőknek is, óriási felelősségük van a természet védelme terén. Nem csak szeretniük kell, henem ismerniük is szükséges azt, felvilágosítással, neveléssel elő kell segíteniük embertársaink szemléletének megváltozását, hogy összhangban tudjunk élni a törékeny természettel.
A KÖRNYEZETVÉDELEM TÖRTÉNETE
Az ember kialakulásától az 1960-as évekig
Ez az időszak a környezetvédelem előtörténetének tekinthető. Ekkor az ember és környezetének kapcsolata még viszonylag harmonikusnak mondható.
Az ember megjelenésétől a történelmi középkorig
A hordákban élő gyűjtögető életmódot folytató ember csak eseti sérüléseket okozott a környezetben, melyet az kompenzálni tudott.
A növénytermesztés-szántóföldi művelésre való áttérés, az ércek bányászata és a fémkohászat valamint a közlekedés fejlődése súlyosabb környezetterhelést indított el:
Salamon király idején 5000 km2 erdőt alkottak a cédrusok. A cédruserdők említésével először Kr.e. 2500-2300 táján találkozunk. Ma elenyésző foltokat találunk ugyanott.
A Római Birodalom virágkorában a Bagdadtól Damaszkuszig vezető országutat végig fák árnyékolták. Ma sivatag a két város közötti út.
Az ősi civilizációk környezetkárosító hatása már tartós, máig ható változásokat okozott a környezetben. A hatások már regionális szinten jelentkeztek, de még nem okoztak globális méretű elváltozásokat.
A növekvő népesség egyre inkább a városokban koncentrálódott. Már az ókorban megjelentek azok a gondok, amelyek ma is környezeti problémát okoznak a nagyvárosokban: szemétkezelés, vízellátás, szennyvízelvezetés, higiéniai kérdések. Szükséges volt olyan megoldások alkalmazása, amelyek ma is beletartoznak a környezetvédelem eszköztárába.
Jeruzsálemben és Rómában a gravitáció elvén alapuló vízvezeték rendszert építettek. Róma Cloaca Maxima - az első zárt szennyvízcsatorna, 2500 éve folyamatosan üzemel.
Középkor
Az ember és a környezet viszonya a középkorban sem volt teljesen harmonikus: alacsony higiéniai színvonal, fertőzött víz, járványok jellemezték. Tovább folytatódott az erdőirtás, mocsarak lecsapolása, amely az eredeti ökoszisztémák felszámolásával járt Az ipar fejlődésével növekedett a bányászat és kohászat környezetkárosító hatása.
A XIV. században I. Edward angol király betiltotta Londonban a kőszén égetését, mert káros hatással lehet a lovagok és felségek egészségére. E korban született meg Zsigmond király erdőtörvénye is, amely a bányavárosok környékén szabályozta az erdőgazdálkodást. 1543-ban a sziléziai Bunzlau város építette az első szennyvíztisztító telepet és vízművet. A szennyvizet külön területre szivattyúzták. Ugyanakkor új elemként megjelent a vízenergia és szélenergia hasznosítása .
Az első ipari forradalomtól az 1960-as évekig
Az ipari termelés gyors ütemű fejlődése (gőzgép, széntüzelésű kazánok) eredményezte, hogy
1870-ben végezték az első levegőszennyezettségi vizsgálatokat. Walesben az átlagéletkor 43 év volt, de a városokban csupán 28 év!
A II. világháború után az olaj vált olcsó és bőséges energiaforrássá. Hihetetlenül meggyorsult az iparfejlesztés. A tudományos-technikai forradalom hatására a környezeti károk rendkívül rövid idő alatt globálissá váltak: a levegő és a vizek szinte mindenütt elszennyeződtek (pl. vegyipari szennyeződéstől lángoló Missisipi, habfelhővel borított Rajna). Egészségkárosodást (londoni szmog - légzőszervi megbetegedések) és új betegségek megjelenését ( Minamata-kór, Itai-Itai betegség ) vonta maga után.
Minamatában az 1950-es években létesült egy műanyagokat előállító vegyi gyár, mely a gyártáshoz katalizátorként higany tartalmú vegyületet használt. A tisztítatlan szennyvizet a közeli tengeröbölbe eresztették. A halhúsban felhalmozódott a higany és még 15 év múlva is mérgezést okozott. Toyama városhoz közeli bánya kadmium tartalmú szennyvizével öntözték a rizsföldeket. Mindkét esetben a táplálékláncban halmozódott fel a méreg, s a lánc csúcsán emberhalált okozott.
A lakosság ezeket a jelenségeket sokáig a jólét kísérő kellemetlenségeinek tekintette, és nem figyelt oda a talán vészharangot kongató ökológusok jelzéseire.
Az 1960-as évek elejétől napjainkig
Környezetvédelemről a mai értelemben csak a 60-as évektől beszélünk. Bár ez az időszak történelmi szempontból túl rövid, ennek ellenére mély változásokat hozott. Századunkra jellemző az alábbi folyamatok jelentős felerősödése:
A Harvard Egyetem igazgatója tizenhárom évet töltött az amazóniai indiánok körében. Ezalatt 24 ezer növénymintát küldött haza. Sokról bebizonyosodott, hogy pótolhatatlan gyógyszert tartalmaz.
A fentiekben leírt jelenségek olyan mértékű környezetszennyezést okoznak, amelyek nemcsak az élő rendszereket, hanem közvetlenül magát az embert is veszélyeztetik. Ma már nincs a Földnek olyan része, ahol ne lenne kimutatható a környezetbe jutott szennyeződés:
A lakosság környezeti érzékenységében a 60-as évek elején akkor következett be változás.
Az első, az egész Földön megdöbbenést okozó felfedezés az volt, hogy az általánosan használt rovarirtószerek, a klórozott szénhidrogének - DDT, HCH - hosszú ideig nem bomlanak le, felhalmozódnak, és egészségkárosodást, súlyosabb esetben rákot okozhatnak.
A környezeti károk nagy gyakorisága és méretének növekedése a környezetvédelem ügyét egyre inkább belpolitikai kérdéssé tette.
Majd amikor világossá vált, hogy a szennyezés (pl. légköri mozgásokkal, vízfolyásokkal terjedő ) nem ismer határokat, hogy a megoldást csak nemzetközi összefogással lehet megtalálni, akkor a környezetvédelem ügye már külpolitikai kérdéssé vált.
A globális veszély felismerése ösztönözte Aurelio Peccei olasz közgazdászt, hogy 1968-ban létrehozza a Római Klubot 10 országból 30 taggal. Jelenleg 25 ország 70 tudósa és közéleti személyisége vesz részt a Klub munkájában.
A Klub tevékenysége rendkívül nagy hatást gyakorolt a 70-es években a tudományos és közgondolkodásra, és megteremtette a környezetvédelem, a globális gondolkodás tudományos alapjait. Kezdeményezésükre átfogó vizsgálatok indultak a világ fejlődésének és az ezzel kapcsolatos környezeti problémáknak a feltárására.
1969-ben U Thant ENSZ főtitkár felhívással fordult a tagállamokhoz. Beszédében kifejtette, hogy az emberiség története során először került olyan helyzetbe, hogy létét válság fenyegeti, a környezet válsága, amely alól egyetlen nemzet sem vonhatja ki magát.
A felhívás hatására 1972-ben Stockholmban összehívták az ENSZ Környezetvédelmi Világkonferenciát. Ettől kezdve a környezetvédelem már tartósan a világpolitika részévé vált.
A környezetvédelem intézményesülése és hivatalos elismerése
A stockholmi konferencia mérföldkő volt a környezetvédelem történetében. Határozatai alapján a 70-es évek eredményeiként könyvelhetők el:
Összességében : a romlási folyamatot nem sikerült megállítani és a globális problémákra (savasodás, üvegházhatás, ózonlyuk stb. ) vonatkozó előrejelzések sorra igazolást nyertek.
A 80-as éveket az ember által okozott környezeti katasztrófasorozatok jellemzik. Több olyan súlyos tragédiát okozó ipari balesetet ismerünk, melyek sok ember életét követelték és jóvátehetetlen károkat okoztak a környezetben is.
A Sandoz cég Bázel melletti üzemének kigyulladása azzal járt, hogy hosszú időre elszennyezte az egész Rajnát.
A 800 ezer lakosú indiai Bhopalban egy növényvédőszereket gyártó üzemből kiáramló mérgező gáz ( metil-izocianát) több, mint 2500 ember halálát okozta és sokan megvakultak.( A várost a " vakok városának is nevezték.)
A sorozatok betetőzése a csernobili katasztrófa volt. 1986. április 26-án a csernobili atomerőműben bekövetkezett robbanás közvetlen kiváltó oka felelőtlen emberi beavatkozás volt. Az irányító személyzet engedély nélkül végzett kísérletet, amelynek során kikapcsolták a biztonsági berendezést. A robbanást követően tűz keletkezett, és annak eloltásáig, a legsürgősebb intézkedések megtételéig eltelt 10 napon keresztül a veszélyes sugárzó anyagok - uránium, plutónium, jód-131, cézium-137 - tömege került a légtérbe. A radioaktív felhőben lévő sugárzó részecskék a légköri áramlásoknak köszönhetően eljutottak Észak- és Kelet-Európa jelentős részére. A későbbiek során a nukleáris csapadék nyomait azonosították az USA, Japán, de még Brazília egyes területein is. A nukleáris baleset mintegy 3,7 millió ember életkörülményeit érintette. A szennyezettség hozzávetőlegesen 30 ezer km2-nyi területen jelenleg is meglehetősen magas. Az erőmű néhány kilométeres körzetében mutációkat tapasztaltak a növény-és állatvilágban.
Mindez szükségessé tette a környezetvédelmi kutatások fokozását. 1983-ban az ENSZ közgyűlésén megalakult a Környezet és Fejlesztés Világbizottság. A Bizottság független testület, amely kapcsolatban áll a tagállamok kormányaival és az ENSZ szervezeteivel, de ugyanakkor nem tartozik irányításuk alá.
A Bizottság megbízatása három célt jelölt meg:
A Bizottság " Közös Jövőnk " címmel összefoglaló jelentést készített munkájának legfontosabb eredményeiről, mely nem más, mint a Fenntartható és harmonikus fejlődés stratégiája.
"A harmonikus fejlődés a fejlődés olyan formája, amely a jelen igényeinek kielégítése mellett nem fosztja meg a jövő generációit saját szükségleteik kielégítésének lehetőségétől."
"Ahhoz, hogy sikeresen lépjünk a globális problémák megoldásában, gondolkodásmódunkat kell megváltoztatnunk, új erkölcs- és értékrendet kell teremtenünk, és nyilvánvalóan változtatnunk kell eddigi magatartásunkon."
Hogy a környezetben belátható időn belül javulás következzék be, nemzetkőzi egyezmények születtek, amelyek nem kívánságlisták, hanem meghatározott időre konkrét feladatok megoldását követelik meg az aláíróktól.
1992-ben Rió de Janeiróban tartották az ENSZ Környezet- és Fejlődés Világkonferenciát, amelyen 5 dokumentum megvitatására került sor:
A Rióban aláírt dokumentumok inkább általános jellegűek, kötelező előírást nem tartalmaznak, mégis egyfajta kötelezettséget fogalmaznak meg a jövőre vonatkozóan. Ezek után a kormányok már nem tehetik meg, hogy a környezetvédelem kérdéseivel érdemben ne foglalkozzanak.
"Ha hosszú távon életképes társadalmat akarunk, mindnyájuknak cselekednünk kell!"
Az ember természetkárosító tevékenységét két fő csoportra lehet osztani:
Ezeken belül:
1/a. levegőszennyezés,
ipar,
közlekedés,
háztartás (pl.
fűtés, szórópalackok)
1/b. vízszennyezés,
tisztítatlan szennyvizek (pl. Budapest),
olaj (pl.
kuwaiti válság),
vegyianyagok (ivóvíz nitrátosodás 25%)
1/c. talajszennyezés, (savas esők® talaj
elsavanyosodása)
ipari (Miskolc mellett a higany elszivárgás, ólom akkumulátorok),
mezőgazdasági
(műtrágyák, rovarirtó és növényvédő szerek)
1/d. zajszennyezés,
1/e. sugárszennyezés, (pl. Csernobil)
2/a. esőerdők kitermelése (pl. Amazonas)
2/b. külszíni fejtések (pl. Bélkő, Szársomlyó, Naszály)
2/c. mélységi bányászat (Tapolcai tavasbarlang, karsztvíz kiszivattyúzás)
2/d. karsztvíz kiszivattyúzás ivóvízellátáshoz (Budapesten napi 5 millió liter)
A TERMÉSZETVÉDELEM KIALAKULÁSA MAGYARORSZÁGON
A világon a természetvédelem kezdete a Yellowstone park megalapítására tehető, 1872-re. Földünkön közel 2000 nemzeti park, ill. rezervátum található meg, melyek az ENSZ nyilvántartásában szerepelnek. Magyarországon jelenleg az ország területének 8,9%-a védett.
Az első természetvédelmi jellegű tv. az 1879. évi XXXI. tc. volt, mely az erdővédelemről szólt. Megalkotói a kor kiváló erdészei Diwald Adolf, Wágner Károly és Bedő Albert voltak. Inspirációt ezen tv. megalkotására az 1879. március 11-i szegedi árvíz adta, melyet a máramarosi, beregi, ungi havasokban végzett mértéktelen fakitermelés okozott (talajerózió). Hiányossága volt, hogy csak a kötött birtokokra terjedt ki a hatálya, a szabadforgalmú erdőkre nem. Ennek következtében negyven év alatt 403,000 katasztrális hold erdő tűnt el.
A következő erdőtörvényt 1935-ben fogadták el, amelyben először szerepelt a természetvédelem is. Megalkotója Kaán Károly volt. Felmerült a turistaság bevonása is a természetvédelembe, de ez sajnos csak terv maradt. Ekkor még főleg az erdészeti szemlélet uralkodott, mert a védelem alá került területek szinte kivétel nélkül erdők voltak. Az első természetvédelmi területté a debreceni nagyerdő vált. 1950. és 1960. között leginkább madárvédelmi célú intézkedések történtek. Így lett védett a szegedi Fehér-tó, Kis-Balaton, Velence, Sas-ér, Kardoskút.
1961-ben született meg a harmadik erdőtörvény. Egyúttal létrehozták az Országos Természetvédelmi Hivatalt, országos hatáskörrel. Ezzel kivált a természetvédelem az erdészeti irányítás alól. Védelem alá került az ország területének 4.5%-a, melyből az erdők aránya 51% volt. Létrejöttek a nemzeti parkok és tájvédelmi körzetek. Új szemlélet alakult ki, amely már kiterjedt a növény és állatvilág élőhelyeinek védelmére, valamint természeti és kultúrtörténeti emlékekre is.
1971-ben szétvált az elsőfokú természetvédelmi hatósági jogkör. Az országos jelentőségű területek továbbra is az OTvH kezelésében maradtak, míg a kisebb jelentőségű helyi értékek védelme a tanácsok hatáskörébe került.
1976-ban megalkották a környezetvédelmi törvényt, melynek nyomán az OTvH tevékenysége kibővült a környezetvédelemmel. A neve is megváltozott: Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatalra. Ezzel a természetvédelem a többi szakterület mellé kapott besorolást (földvédelem, vízvédelem, levegőtisztaságvédelem, csendvédelem). Közvetlenül a Kormány alá rendelt főhatóságként működött.
1982-ben új természetvédelmi törvényt fogadtak el. Ez alapjaiban ráépült az előző törvényre, de jelentős változásokat is tartalmazott.
Bár ennek a törvénynek nem mindig sikerült érvényt szerezni, mert mindent a termelés mítoszának rendeltek alá, így a természetvédelmet is.
1987. december 16-án az Országgyűlés a Környezet- és Természetvédelmi Hivatal, valamint az Országos Vízügyi Hivatal összevonásával létrehozta a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztériumot.
1996-ban fogadta el az országgyűlés a legújabb természetvédelmi törvényt, amely már megfelel a nemzetközi elvárásoknak. Természetesen ez a törvény önmagában nem elégséges céljának megvalósításához, hiszen számos kapcsolódó törvényt, kormányhatározatot és miniszteri szintű rendeletet kellett megalkotni, módosítani. Ettől a törvénytől nem választható el az erdőtörvény, valamint a vadgazdálkodásról, vadászatról szóló törvény sem, hiszen ezek egymásba átnyúló jogszabályi területek.
A következő fejezetekben kivonatosan ismertetésre kerül a természetvédelem jelenlegi helyzete, a három törvény főbb, lényegi elemei, melyek ismerete elengedhetetlen a túravezetők számára.
Az 1990-es évek közepén jelentős előrelépés történt hazánkban a természetvédelem terén. Közel fél évtizedes előkészítés után több törvény, rendelet, jogszabály jelent meg e témában. Kidolgozásra került a Nemzeti Természetvédelmi Alapterv is. Újjá alakult a természetvédelem szervezete.
Magyarországon az állami természetvédelmi feladatokat a Környezetvédelmi Minisztérium (KöM) és természetvédelmi területi szervei, a nemzeti park igazgatóságok, valamint a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség látják el. Hazánkat 12 környezetvédelmi felügyelőségre, valamint 9 nemzeti park igazgatóságra osztották fel. Utóbbiak és székhelyük a következők (ABC sorrendben):
Magyarország nemzeti park igazgatóságainak működési területei
Az igazgatóságok kialakítása az ANPI kivételével a megyei közigazgatási határokhoz igazodik, ahol azonban megyehatár szeli át a védett természeti területet, ott az ahhoz az igazgatósághoz tartozik, ahova a nagyobb terület esik. Az igazgatóságok elnevezése a legrangosabbnak mondható természetvédelmi kategóriában levő védett természeti területről, az illetékességi területén levő nemzeti parkról történt.
A nemzeti park igazgatóságok olyan, természetvédelmi kezelési feladatokat ellátó szervek, amelyek egyben első fokú természetvédelmi hatóságként és természetvédelmi szabálysértési hatóságként is funkcionálnak, valamint Természetvédelmi Őrszolgálatot működtetnek.
A másodfokú természetvédelmi hatóság a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség.
A természetvédelem legfelső szakmai irányító szervezete a Környezetvédelmi Minisztérium Természetvédelmi Hivatala. A KöM Természetvédelmi Hivatala a minisztérium szakmai blokkja, főosztály feletti - helyettes államtitkár által vezetett - szervezeti egysége. A KöM szakmai háttérintézménye a Környezetgazdálkodási Intézet (KGI), amelynek szervezetében az állami természetvédelmi feladatok ellátását segítő Természetvédelmi Szolgálat működik.
A törvény lehetővé teszi a települési - fővárosban a fővárosi önkormányzatok számára a helyi jelentőségű védett természeti területek védelme érdekében önkormányzati természetvédelmi őr alkalmazását, illetve önkormányzati természetvédelmi őrszolgálat működtetését.
A természetvédelmi őrszolgálatok feladatainak nagyságrendjére jellemző, hogy Magyarországon (az 1998. júniusi adatok szerint és kerekítve) összesen 827 000 ha terület áll természetvédelmi oltalom alatt, ebből 791 000 ha országos jelentőségű védett természeti terület, 36 000 ha pedig önkormányzatok által védett, helyi jelentőségű védett természeti terület. A nemzeti park igazgatóságok keretében működő természetvédelmi őrszolgálatok összlétszáma jelenleg 180 fő, így 1 fő természetvédelmi őrre átlagosan 4 400 ha védett természeti terület jut. Ez meglehetősen kedvezőtlen arányt jelent annál is inkább, mert az őrszolgálatok működése a közeljövőben kijelölésre kerülő természeti területekre is kiterjed majd. A természetvédelmi őrszolgálatok létszámának növelése (összesen legalább 300 - 350 főre) az elkövetkezendő 4 év egyik fontos feladata.
Az elmúlt évtizedek törvényei más és más felfogásban közelítették meg a természetvédelmet. Kezdetekben csak egyedeket védett, majd később főleg területek védelmével próbálta a természetvédelmet biztosítani hazánkban. A jelenlegi szabályozás már kettős feladatot lát el, mely igazodik a nemzetközi elvárásokhoz is.
De előbb ismerkedjünk meg néhány alapfogalommal. Elsőnek meg kell határoznunk mi a különbség a környezet- és a természetvédelem között.
A környezetvédelem az a tevékenység, amelyet a természetes és a mesterséges környezet védelme érdekében az ember által okozott szennyező ártalmakkal (levegőszennyezés, víz- és talajszennyezés, zaj, sugárzás stb.) szemben folytatunk.
A természetvédelem a természet, az élő és az élettelen természeti értékek, valamint a természeti területek megóvását, hosszú távú fenntartását jelenti.
A természetvédelem elvéből fakadóan a természeti értékek és a természeti területek, védelmét nem lehet kizárólag a jogszabályok alapján védetté nyilvánított objektumokra (pl. fajokra, élőhelyekre) korlátozni, hanem azok természeti rendszereit, biológiai sokféleségeit a hozzájuk tartozó védőövezetekkel, indokolt esetben egész természetes tájakat, azok ökológiai potenciáljával együtt kell védelemben részesíteni. Ennek megfelelően a természet védelme körében meg kell különböztetni egymástól a természet általános védelmét, amely kiterjed valamennyi természeti értékre és területre, másfelől a hagyományos természetvédelmet, amely a külön jogszabállyal kiemelt védelemben részesített természeti értékeket és földterületeket foglalja magában.
Az általános természetvédelem tárgyai a természeti értékek és a természeti területek. Természeti érték alatt értjük a természeti erőforrást, az élővilág és a fennmaradásához szükséges élettelen környezetét, valamint a természeti erőforrásnak nem minősülő környezeti elemet, beleértve a védett természeti értéket is. Természeti terület valamennyi olyan földterület, amelyet elsősorban természetes vagy természetközeli állapotok jellemeznek. Természetközeli állapotú az az élőhely, táj, életközösség, amelynek kialakulására az ember csak csekély mértékben hatott, a benne lejátszódó folyamatokat többségükben az önszabályozás jellemzi, és közvetlen emberi beavatkozás nélkül is fennmaradnak.
Az általános természetvédelem tehát minden természeti értékre és természeti területre kiterjed, és magában foglalja a tájvédelmet, a vadon élő élővilág (élő szervezetek) általános védelmét, az élőhelyek általános védelmét, a földtani természeti értékek általános védelmét, valamint a természeti területek védelmét.
A természeti területek és értékek kiemelt oltalma, vagyis a hagyományos (szűkebb értelemben vett) természetvédelem a védetté nyilvánításon alapul. A hagyományos természetvédelem a kiemelt oltalomra érdemes élő vagy élettelen természeti értékek és természeti területek feltárását, védetté nyilvánítását, megóvását, fenntartását illetve helyreállítását, valamint bemutatását foglalja magába. A hagyományos (kiemelt védelmet biztosító) természetvédelem tárgyai tehát a védett természeti értékek (más néven természetvédelmi értékek), valamint a védett természeti területek.
Mind a két esetben a természetvédelem lehet területhez kötött, vagy terület nélküli.
A természetvédelem tárgyai a klasszikus csoportosítás szerint lehetnek:
Az 1998. júniusi adatok szerint hazánkban 9 nemzeti park, 37 tájvédelmi körzet, 145 (országos jelentőségű) természetvédelmi terület és 1 (országos jelentőségű) természeti emlék van, 791 000 ha összes kiterjedéssel, melyből 109 000 ha fokozottan védett. Ezen országos jelentőségű védett természeti területek 47 %-a erdő, 26 %-a gyep, 12 %-a pedig szántóterület. A helyi jelentőségű védett természeti területek összes kiterjedése 36 000 ha. Magyarország területének így összesen 8,9 %-a áll természetvédelmi oltalom alatt.
A terület nélkül védett természeti értékek közül a természetvédelmi oltalom alatt álló növényfajok száma 516, ebből fokozottan védett 52, a természetvédelmi oltalom alatt álló állatfajok száma 855, ebből fokozottan védett 84, a védelem alatt álló barlangok száma 3341, melyből fokozottan védett 125.
A védetté nyilvánítást országos jelentőségű terület esetén a miniszter, helyi jelentőségű terület esetén a települési önkormányzat végzi. A törvény lehetőséget biztosít arra, hogy védetté nyilvánításra javaslatot bárki tehessen, természetesen megfelelő indoklással.
A védett természeti terület a védelem kiterjedtségének, céljának, hazai és nemzetközi jelentőségének megfelelően többféle fokozatot érhet el. Így lehet:
Nemzeti park: az ország jellegzetes, természeti adottságaiban lényegesen meg nem változtatott olyan nagyobb kiterjedésű területe, melynek elsődleges rendeltetése a különleges jelentőségű, természetes növény- és állattani, földtani, víztani, tájképi és kultúrtörténeti értékek védelme, a biológiai sokféleség és természeti rendszerek zavartalan működésének fenntartása, az oktatás, a tudományos kutatás és a felüdülés elősegítésére.
Tájvédelmi körzet: az ország jellegzetes természeti, tájképi adottságokban gazdag nagyobb, általában összefüggő területe, tájrészlete, ahol az ember és természet kölcsönhatása esztétikai, kulturális és természeti szempontból jól megkülönböztethető jelleget alakított ki és elsődleges rendeltetése a tájképi és a természeti értékek megőrzése.
Természetvédelmi terület: az ország jellegzetes és különleges természeti értékekben gazdag, kisebb összefüggő területe, amelynek elsődleges rendeltetése egy vagy több természeti érték, illetve ezek összefüggő rendszerének védelme.
Természeti emlék: valamely különlegesen jelentős egyedi természeti érték, képződmény és annak védelmét szolgáló terület.
Nemzeti park, tájvédelmi körzet létesítésére kizárólag a miniszter jogosult. Az első három kategóriába tartozó területeket, vagy azok egy részét kiemelt védelmet jelentő bioszféra-rezervátummá nyilváníthatják.
A védett természeti területek a fenti kategóriákon kívül további védettségi szigorítást is kaphatnak, amennyiben annak szükségessége indokolt. Lakott települések közelében védősávot, ütköző zónát létesítenek a különösen védett terület és a település között. Ez a védőövezet nem mindig része a védett területnek. Ezt a védőövezetet a terepen nem jelölik. A kiemelt védettséget igénylő természeti övezetet azonban fokozottan védett területté nyilváníthatják.
Fokozott védelmet élvez a nemzeti park természeti övezete, a bioszféra-rezervátum magterülete, továbbá az erdőrezervátum magterülete.
A törvény előírja a természet védelmével kapcsolatos ismeretek oktatását is. Az ismeretterjesztés, oktatás, tudományos kutatás és az idegenforgalom részeként a védett természeti területek látogatásának lehetőségét a bemutatásra alkalmas területeken és a védettség érdekeivel összhangban biztosítani kell. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a védett területeket korlátlanul lehet látogatni, hiszen ez nagy mértékben zavarhatja az ottani élővilágot, rongálhatja a felszíni képződményeket és szennyezheti a talajt, a levegőt és a vizeket. Ezért a védett területeket övezetekre oszthatják.
A védett természeti területek látogathatóság szerint lehetnek:
Ezekre jó példa a Kiskunsági Nemzeti Park kilenc részből álló területe, ahol a bugaci pusztai világot bemutató Bócs-Bugac bemutatóterület a jelzett turistautakon szabadon látogatható, megtekinthető a puszta élővilágát bemutató kiállítás és a lótartás érdekes lovasbemutatóval fűszerezve, míg a miklapusztai terület csak engedéllyel és szakvezetővel látogatható.
MAGYARORSZÁG VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEINEK RÖVID ISMERTETÉSE
Mint már az előzőekben ismertetettük, hazánk kilenc természetvédelmi régióra oszlik. Az első nemzeti parkot 1973-ban hozták létre. Az azóta eltelt időszakban a nemzeti parkok kezdeti 75 ezer ha területe mára 827 ezer ha-ra bővült.
Alábbiakban igen röviden, leginkább csak tájékoztató jelleggel ismertetjük a védett természeti területeket, hiszen jelen jegyzetnek nem feladata a több kötetre rúgó szakirodalom tárgyalása. Aki bővebbet kíván tudni minderről, tájékozódhat az igazgatóságokon, melyek címeit is megadjuk. A védett területek listája a jegyzet végén található, mely jelen jegyzet kiadásakor még nem teljes.
Alapítási éve: 1973.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság működési területe Hajdú-Bihar-, Jász-Nagykun-Szolnok-, és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéket, valamint Heves megye Tisza-tavi kis szeletét foglalja magába.
1100 négyzetkilométernyi védett területére az alföldi élőhelytípusok változatossága jellemző, sőt még két valódi heggyel is büszkélkedhet: az ÉK-i Kárpátok előterében lévő Kaszonyi-, illetve a Tarpai heggyel. Természetvédelmi kezelésében található a Közép-Európa legnagyobb füves pusztáján létrehozott Hortobágyi Nemzeti Park, három tájvédelmi körzet és 19 önálló természetvédelmi terület. A nemzeti park 1999. december 1. óta a Világörökség része.
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság:
4024 Debrecen, Sumen u. 2.
T: (52) 349-922, 349-482,
Fax: (52) 410-645
Magyarország egyik legjellegzetesebb földrajzi térsége a Duna-Tisza köze. Az itt található természeti értékek megóvását a - hazánkban másodikként, 1975-ben megalakult - Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága látja el. A védett területek összkiterjedése 75 620 hektár, melyből 48 198 a kilenc különálló egységből álló Kiskunsági Nemzeti Park (KNP), míg a fennmaradó részt a tájvédelmi körzetek (TK) és természetvédelmi területek (TT) teszik ki.
A védett területek az alábbi négy tájegységbe tartoznak:
A természetvédelem célja a Duna-Tisza köze jellegzetes arculatának, a táj természeti értékeinek, földtani és felszínalaktani képződményeinek, vizeinek megőrzése, ezen értékek tudományos kutatása és oktatási, ismeretterjesztési célú bemutatása. Alapvető feladatok még az évszázadok alatt kialakult tanyasi életforma, a hagyományos gazdálkodási módszerek, az ősi jellegű háziállat-fajtáink fenntartása.
A kiemelkedő természeti értékek nemzetközi elismeréseképpen a KNP területének kétharmadát az UNESCO Ember és Bioszféra (MAB) programja 1979-ben Bioszféra Rezervátummá nyilvánította.
A vizes élőhelyek fokozott védelmét szolgáló Ramsari Egyezmény hatálya alá az alábbi területek tartoznak: a KNP Felső-Kiskunsági tavainak vidéke, a Pusztaszeri TK egy része és a Mártélyi TK.
Különleges természeti érétkeink megóvása érdekében a KNP egyes részei csak korlátozottan, engedéllyel (mely az Igazgatóságon igényelhető) vagy szakmai kísérővel látogathatók.
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság:
6001 Kecskemét, Liszt Ferenc u. 19.,
T: (76) 482-611,
Fax: (76) 481-074
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Magyarország egyik legváltozatosabb vidékének, az Északi-középhegység és az Alföld egy részének természetvédelmi felügyeletét látja el.
Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékre kiterjedő működési területén ma a Bükki Nemzeti Park mellett 11 tájvédelmi körzet és 17 országos jelentőségű természetvédelmi terület található.
A Bükki Nemzeti Park Magyarország északkeleti részén, az Északi-középhegységben elhelyezkedő Bükk-hegység tömbjét foglalja magába. 1976. december 28-án alapították, területe ma 43 200 ha.
A Bükk-hegység helyén a földtörténeti ókorban és középkorban közel 200 millió éven át tenger hullámzott, amelyben hatalmas mennyiségű üledék halmozódott fel. Ebből a tengeri üledékből, az évmilliók során jött létre a hegység, amelynek felépítésében vulkáni kitörések is többször szerepet játszottak. Így a hegység kőzettömegében nemcsak mészkövek, dolomitok és palák, hanem változatos vulkáni kőzetek is előfordulnak.
A karbonátos üledékes kőzetek bővelkednek karsztjelenségekben. Az évmilliók felszínformáló erői töbrökkel tagolt jellegzetes karsztfennsíkokat, víznyelőket, barlangokat, mély szurdokvölgyeket, kiemelkedő sziklabérceket ("köveket") hoztak létre.
A Bükk-hegység hazánk barlangokban leggazdagabb vidéke: területén jelenleg 853 barlang ismert, amelyek közül 45 fokozottan védett. Itt található az ország legmélyebb barlangja is, a 250 m mélységű, 4,5 km hosszúságú István-lápai-barlang. A hírneves bükki "ősemberbarlangok" (pl. Suba-lyuk, Szeleta-barlang, Istállóskői-barlang) kitöltéséből kiemelkedő jelentőségű ősrégészeti leletek kerültek elő.
A hazánkban átlagmagasságát tekintve kiemelkedő hegységben változatos növénytakaró alakulhatott ki. A növényzet legértékesebb részei azok a speciális ökológiai viszonyok között kialakult növénytársulások, amelyekben fennmaradhattak az utolsó jégkorszak és az azt követő klímakorszakok egyes növényfajai. Ezért számos olyan növény található a Bükkben, amely máshol nem fordul elő. Ilyen például a mészkőtörmeléken élő, alhavasi sárga ibolya, vagy a fagyzugos töbrök oldalában élő kékvirágú északi sárkányfű.
A változatos növénytakaróhoz igen nagy fajgazdagságú állatvilág kötődik, amelyből tudományos szempontból sok gerinctelen (például puhatestű, rovar) és gerinces képvisel kiemelkedő értéket. A gerincesek közül a madár és emlősfauna számos ritkasága mellett érdemes megemlíteni az apró termetű pannongyíkot, a hegyi patakok egyik veszélyeztetett halfaját a Petényi-márnát, vagy az alpesi gőtét.
A Bükk-fennsík karsztformái, a fennsíkot körülvevő meredek sziklaszirtek, a "Kövek" vonulata, a mély szurdokvölgyek, a középkori várak maradványai, a lillafüredi idegenforgalmi barlangok (Szt. István-barlang, Anna-barlang) nagy számban vonzzák a hazai és külföldi kirándulót, a hegyvidéki üdülésre, pihenésre vágyókat.
Bükki
Nemzeti Park Igazgatóság:
3304 Eger, Sánc u. 6.
T: (36) 411-581, Fax: (36) 412-791
Az Aggteleki Nemzeti Park 1985. január 1-én alakult Észak-Magyarország festői karsztvidékén. Területe 19708 hektár.
E középhegységi táj a Gömör-Tornai karszthegység déli nyúlványa, 5-600 m magasságú fennsík jellegű rögökkel, melyeket apró medencék, karsztos szurdokvölgyek és széles talpú, hegységszerkezeti vonalak mentén futó folyóvölgyek tagolnak. A Bódva ÉK-DNy irányú völgyszakasza a parkot két jól elkülönülő részre osztja: a Szilicei-fennsík déli folytatását képező Aggteleki-karsztra, valamint az önálló rögként kiemelkedő Szalonnai-hegységre, amelyhez a Bódva szerkezeti völgyétől délre szorosan kapcsolódik a Rudabányai-hegység Telekes-patak környéki nyúlványa.
A nemzeti park területe északon a Szlovák Karszt Tájvédelmi Körzettel határos. Földtani, tájföldrajzi, sőt kultúrtörténeti szempontból is a két terület egységet alkot, s egyben nemzetközi védettséget is élvez az UNESCO Ember és Bioszféra (MAB) programja kapcsán. Mindkettő bioszféra rezervátum.
Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területéhez tartoznak a Keleméri Mohos-tavak és a Rudabányai őshominida lelőhely Természetvédelmi Területek is.
1995-ben az Aggteleki- és Szlovák-karszt barlangvilága felkerült az UNESCO Világörökség Listájára.
Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság:
3758 Jósvafő, Tengerszem-oldal
1.
T/F: (48) 350-006
A Fertőt már 1977-ben tájvédelmi körzetté nyilvánították, nemzeti park címet azonban csak 1991-ben kapott. A Fertő és a Hanság természetvédelmi összekapcsolása nyomán 1994-ben - hathatós nemzetközi támogatással - 19 735 hektáron jött létre a jelenlegi nemzeti park. A természeti értékek gazdag tárházát jelzi, hogy a nemzeti park területének jelentős része fokozottan védett (7810 ha), bioszféra rezervátum (12 542 ha), illetve a nemzetközi jelentőségű vadvizek jegyzékébe tartozó, úgynevezett "ramsari" terület (2870 ha).
A tó osztrák részén és a hozzá csatlakozó Fertőzugban 1994. tavaszán szintén nemzeti parkot avattak - "Nationalpark Neusiedler See - Seewinkel" néven. A két szomszédos állam - amelyeket a történelmi hagyományok évszázadok óta összekötnek - az együttműködés szép példáját valósította meg a gyakorlatban.
A nemzeti park látogatói szakavatott vezetők segítségével bemutató tanösvényeken, madármegfigyelő túrákon, kerékpártúrákon ismerkedhetnek meg a természettel és tájjal. Az öntésmajori múzeumban megtekinthető a Hanság élővilágát és néprajzi hagyományait bemutató állandó kiállítás is. Az ifjabb korosztály a hansági madárvártákon, nyári időszakban természetvédelmi és madárgyűrűző táborokban gyarapíthatja biológiai ismereteit.
A nemzeti park előzetes igények alapján szállást, szakvezetést és bérkerékpárokat is biztosít a vendégek számára.
Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság:
9435 Sarród, Rév-Kócsagvár, Pf.: 4.
Telefon:
99/370-919, Fax: 99/371-590
Természetvédelmi iroda, Múzeum:
9339 Öntésmajor, Rákóczi Ferenc u.
1.
Telefon: 96/250-334
Természetvédelmi iroda, Madárvárta:
9163 Fehértó, Telefon: 06-60/311-703
A Duna-Dráva Nemzeti Park megalakulását több éves előkészítő munka előzte meg, amely a magyar Országgyűlés 1991. évi határozatának megfelelően, eredetileg az akkori Jugoszláviával közös nemzeti park létrehozását célozta "e folyók, mellékágrendszerük, valamint a környező területek természeti értékeinek, a felszíni és felszín alatti vízkészleteknek, továbbá az érintett területek erdeinek, termőtalajának és más megújuló természeti erőforrásainak nemzetközi védelmére".
Az időközben lejátszódott politikai és társadalmi-gazdasági folyamatok következtében a Nemzeti Park végül is 1996 tavaszán, Magyarország területén jött létre a Duna Sió-torkolat és az országhatár közötti szakasza illetve a Dráva mentén fekvő, s részben korábban, részben a nemzeti park megalakulásával védetté nyilvánított, összesen 49 479 ha kiterjedésű területen.
A Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi felügyeleti köre Somogy-, Baranya- és Tolna megyék területére, azaz a Dél-Dunántúlra terjed ki, ahol magán a nemzeti parkon kívül három tájvédelmi körzet és 22 önálló természetvédelmi terület található.
A Dél-Dunántúl legnagyobb része dombsági táj, melyből a Mecsek- és a Villányi-hegység szigetként emelkedik ki. E dombvidéket keletről és délről a Duna és a Dráva hordalékával feltöltődött síkságok szegélyezik, így a természetvédelmi oltalom alatt álló területek a nyílt vízfelületektől kezdve a különböző lombos erdőtípusokon át, a száraz szikla- és homokgyepekig nagyon sokféle élőhelyet foglalnak magukba.
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság:
7625 Pécs, Tettye tér 9.
T: (72) 326-148, Fax:
(72) 324-249
A Dél-kelet Alföld sajátos hangulatú tájain számtalan országos, sőt nemzetközi jelentőségű természeti érték található.
A természetföldrajzi adottságok, különösen a Körösök és a Maros folyó természetalakító tevékenysége során kialakult jellegzetes tájszerkezet szükségessé tette e területek egységes természetvédelmi kezelését.
A Körös-Maros Nemzeti Park hazánk hetedik nemzeti parkjaként alakult meg 1997 januárjában. Működési területe magába foglalja Békés megye egész területét, Csongrád megye Tiszától keletre eső területeit, valamint a Dévaványai-Ecsegi puszták és a Körös-ártér Jász-Nagykun-Szolnok megyébe nyúló részeit. Az illetékességi terület összesen 890 ezer ha. Az Igazgatóság látja el 42 ezer ha védett - ebből több mint hatezer ha fokozottan védett - terület kezelési, fenntartási és fejlesztési feladatait.
A működési terület két arculatában eltérő, de kialakulásában sok közös vonással rendelkező tájegységre különíthető el. Egyik a Kőrösvidék, a hajdani Nagy- és Kis-Sárrét Békés megyei területeivel, a másik az ország egyik legjobb talajadottságú vidéke, a Békés-Csanádi löszhát.
Kiemelt feladat a kiterjedt szikes puszták, a meglévő mocsármaradványok, a még fellelhető természetes és természetközeli erdők védelme. A régi folyómedrek környékén az ott kialakult pusztai területeknek, az egykori löszpuszták maradványainak, valamint a megkapó szépségű Maros-ártér értékeinek megóvása tekinthető elsődlegesnek. Országosan is egyedülálló feladat azoknak az állat- és növényritkaságoknak a megőrzése, melyek Magyarországon egyedül itt tenyésznek vagy állományuk jelentős része az Igazgatóság működési területén található.
Az erdélyi hérics és a bókoló zsálya termőhelyének védelme, az ország legjelentősebb vetővirág állományának fenntartása nagy felelősséget ró a természetvédelmi szervekre.
A túzok törzsalakjának legéletképesebb populációja Békés megye északi területein él. A mezőgazdasági munkák során veszélybe került fészekaljak megmentését, a tojások kikeltetését és a felnevelt túzokok visszavadítását hazánkban a dévaványai Túzokrezervátum koordinálja.
A Dél-Tiszántúl vizes élőhelyeinek szerepe a madárvonulásban nemzetközileg is jelentős. A számtalan itt átvonuló, pihenő madárfaj közül kiemelhetjük a darut, a kis liliket és a pólingokat, melyeknél a világállomány zöme érinti vonulása során az említett területeket.
Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság:
5541 Szarvas, Pf. 72. Anna-liget
T: (66) 313-855, 312-459
Fax: (66) 311-658
Veszprém és Zala megye rendkívül változatos földrajzi adottságai kiemelkedően sok természeti értéket őriztek meg számunkra.
A Balaton északi partvonalától a Rába síkjáig, a Marcal folyó völgyétől a Tési-fennsíkig, a Mura-mentétől a Kis-Balatonig számos geológiai, botanikai, zoológiai és tájképi érték érdemelte ki a természetvédelmi oltalmat.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park 56 682 hektáros területén kívül Veszprém megyében két tájvédelmi körzet és 20 természetvédelmi terület, míg Zalában két természetvédelmi terület áll országos védelem alatt.
Helyi (önkormányzati) védettséget élvez további 417,5 ha (31 helyszínen) illetve 746,3 ha (87).
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság:
8200 Veszprém, Vár u. 31.
T:
(88) 427-855 Fax: (88) 427-056
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területe Magyarország sűrűn lakott, infrastrukturális és ipari létesítményekkel behálózott középső részén helyezkedik el.
Az Igazgatóság a Főváros, Pest megye, Komárom-Esztergom megye, Fejér megye területén gyakorol hatósági (szakhatósági) jogkört, valamint természetvédelmi- és vagyonkezelési feladatokat lát el.
Működési területén országos jelentőségű védett területként a Duna-Ipoly Nemzeti Park mellett jelenleg 7 Tájvédelmi Körzet és 28 Természetvédelmi Terület található, melyek kiterjedése összesen közel 118 ezer ha.
A térségre ható környezeti ártalmak az ország más tájegységeihez viszonyítva hatványozottan jelentkeznek, ezért a konfliktusokkal terhelt természeti környezet védelme különösen nagy erőfeszítéseket igényel.
Ugyanakkor a természeti értékek változatossága, sokszínűsége még ma is lenyűgöző, akár a síkvidéki, akár a hegyvidéki védett területeket vagy a vizes élőhelyeket tekintjük.
Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság:
1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 52.
T:
(1) 200-4033, 200-4066
AMIT A JOGSZABÁLYOKRÓL TUDNI KELL
Az erdőtörvényről
"Az erdő a szárazföld legösszetettebb természeti rendszere, amelynek léte a környezetre gyakorolt hatásaiból eredően az egészséges emberi élet egyik alapvető feltétele.
Az erdő a termőtalaj, a légkör és a klíma védelmében, a vizek mennyiségének és minőségének szabályozásában betöltött meghatározó szerepe mellett meghatározza a táj jellegét, szebbé teszi a környezetet, testi, lelki felüdülést ad, őrzi az élővilág fajgazdagságát, megújítható természeti erőforrásként a környezeti állapot folyamatos javítása mellett nyersanyagot, energiahordozót és élelmet termel. ... Az erdő fenntartása és védelme az egész társadalom érdeke, jóléti szolgáltatásai minden embert megilletnek, ezért az erdővel csak a közérdekkel összhangban szabályozott módon lehet gazdálkodni." - ezekkel a mondatokkal kezdődik az országgyűlés 1996. június 18-i ülésnapján elfogadott új erdőtörvény.
Az erdő elsődleges rendeltetése szerint:
- védelmi,
- gazdasági,
- egészségügyi-szociális, turisztikai,
- oktatási-kutatási célokat szolgálhat.
A természetjárás szempontjából számunkra fontos meghatározások a turisztikai, valamint az oktatási céllal fenntartott erdőterületek, melyek - a felsorolás sorrendjében - lehetnek a sport, turisztikai és üdülés céljára kijelölt üdülőerdők (parkerdők), valamint az erdőterületen kialakított vadasparkok. Természetesen egy erdőt csak egy kategóriába besorolni nem lehet, hiszen a törvény bevezetőjében említett meghatározásban is többféle szerepe van. A fenti kategóriába sorolás az erdő elsődleges rendeltetését szabja meg, emellett másodlagos, harmadlagos rendeltetésként elláthatja a védelmi és gazdasági feladatokat is.
Az erdő növényvilágának védelme érdekében az erdei élőfáról, a cserjéről gallyat, díszítő lombot gyűjteni nem szabad. A jóérzésű természetjáró, aki valóban szereti a természetet, még a virágot sem tépi le, hiszen a virág ott szép, ahol nyílik. A letépett és órákig kézben tartott erdei virágok a táptalaj és víz hiányát sokszorosan megérzik a termesztett, vágott virágokkal szemben, és rövid idő alatt elhervadnak. Azt a célt, hogy otthon díszítsék a lakást, nem tölthetik be, hiszen a már elhervadt virágot a "természetbarát" az első szemétgyűjtőbe kidobja. A Budai hegységben több virágfaj pusztult ki emiatt az utóbbi pár évben.
Természetesen vannak engedéllyel végezhető erdei haszonvételek. Így lehetséges az elhalt fekvő fa és gally gyűjtése, a kidöntött fáról történő fenyőgally, toboz, díszítőlomb gyűjtése, a gomba, a vadgyümölcs, moha, virág, illetőleg a gyógynövény gyűjtése. Védett területen fekvő erdő esetében az erdészet engedélyén felül a természetvédelmi hatóság engedélye is szükséges ilyen esetben.
Az erdőtörvény természetesen tiltja bármilyen szemét és hulladék elhelyezését az erdőben. Sajnos kevesen tartják ezt be. Sok kiránduló - nem természetjáró (!) - úgy gondolja, hogy amire már nincs szüksége (italos dobozok, szalvéták, stb.) az erdőben korlátozás nélkül megszabadulhat. Az igazi természetbarát erre a célra visz magával egy zacskót. Hiszen, ha a csokoládét a csomagolóanyagával együtt elbírta a célig, a tartalmától megfosztott ezüstpapír, amely így már jóval könnyebb, nem okozhat nagy terhet, hogy az első szemétgyűjtőig elvigye.
Az új erdőtörvény külön szakaszban tárgyalja az erdőterület üdülés és sportolás céljából történő látogatását. A túravezető számára - a természetvédelmi szabályok mellett - talán ezek a paragrafusok azok, melyeket alaposan ismernie kell. A törvény kimondja, hogy: "Az erdőterületen - annak rendeltetésétől függetlenül - üdülés és sportolás céljából gyalogosan bárki saját felelősségére ott tartózkodhat, melyet az erdőgazdálkodó tűrni köteles ... ezért díjat nem kérhet." A megfogalmazás egyértelműen leszögezi, hogy "...kerékpározni és lovagolni, motorral, illetőleg gépkocsival közlekedni csak az arra kijelölt úton szabad."
Az erdőterületen történő mozgást bizonyos esetekben korlátozhatják. Az erdőterület üdülési, illetőleg sportolási célból - a kijelölt út kivételével - nem vehető igénybe, amennyiben az
További korlátozások is lehetségesek, amennyiben az erdő egyes területein való ottartózkodás veszélyezteti a testi épséget, az életet, vagy a vagyoni biztonságot, illetőleg zavarja az erdőgazdálkodási munkákat. Előbbire sajnálatos példa a '90-es évek közepén a Pilis-Visegrádi és Börzsöny hegységekben történt nagy havazást követő katasztrofális állapot, amikor az ágakra fagyott hó és jég súlyától több ezer fa dőlt ki, vagy veszítette el a lombkoronáját.
Az erdőt nem csak sportolásra lehet igénybe venni. Az erdőkben vadászat is lehetséges. A fegyverhasználat veszélyekkel jár, ezért vadászat idején a vadásztársaságok átmenetileg korlátozhatják az erdőterület egyes részeinek látogatását. Ebben az esetben kötelesek a helyszínen a megfelelő tájékoztatásról gondoskodni. A korlátozást kiterjeszthetik arra az esetre is, amikor az erdőterület tömeges látogatottsága zavarhatja, vagy veszélyeztetheti az ott élő vadállományt.
Az erdei növények egyéni szükségletet nem meg haladó mértékű gyűjtését állami tulajdonban lévő erdőterületen a törvény megengedi, azt az erdőgazdálkodó nem kifogásolhatja. Ezek körébe tartozik a gomba, vadgyümölcs, virág és díszítőlomb.
Az erdőgazdálkodó hozzájárulásával szabad az erdőterületen:
Ha a sporttevékenység védett erdőterületen kerül megrendezésre, akkor az erdőgazdálkodó engedélyén kívül az illetékes természetvédelmi hatóság engedélye is szükséges.
Védett természeti területen lévő erdő esetén az erdőtörvény rendelkezéseit a természet védelméről szóló törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
Az erdőterületen kutyát sétáltatók számára fontos tudni, hogy a vadászati törvény értelmében a vadász, vagy az erdész a vadállomány védelme érdekében elpusztíthatja a gazdája hatókörén (irányításán és ellenőrzésén) kívülre, de attól legalább kettőszáz méterre került, vagy az egyébként vadat űző kutyát.
A természetvédelemmel kapcsolatosan szükséges megemlíteni az erdei tűzvédelmet. Erre azért is van szükség, mert a túrák során a programhoz tartozhat a tábortűz, a szalonnasütés is. Az erdő védelme érdekében a túravezetőnek tisztában kell lennie a vonatkozó erdővédelmi és tűzvédelmi szabályokkal is. Természetesen a legfontosabb a megelőzés.
Tilos tüzet gyújtani erdőterületen, valamint annak kétszáz méteres körzetében, ha a tűz továbbterjedésének feltételei különösen kedvezőek. Ugyancsak tilos az erdőterületen tüzet közvetlenül vagy közvetve okozó tárgyak elhelyezése, tárolása és eldobása (azaz nyílt lángot használni, dohányozni és égő gyufát eldobni).
Védett természeti területen lévő erdőben tűz gyújtására a természet védelmére vonatkozó jogszabályokat kell alkalmazni. Erdőterületen tűz gyújtására és fenntartására - az erre a célra kijelölt helyek kivételével - csak az erdőgazdálkodó, illetve az erdőgazdálkodó írásbeli engedélye birtokában levő személy jogosult.
Az erdőgazdálkodó a parkerdő területén turisztikai célból és tűzvédelmi szempontból állandó és biztonságos tűzrakó helyet köteles kialakítani. Az erdőgazdálkodó által kialakított tűzrakóhelyen a tűzvédelmi rendelkezések betartásával bárki jogosult tüzet rakni. Ebből következik, hogy erdőben turisztikai célból csak a kijelölt tűzrakóhelyeken szabad tüzet gyújtani! Ha másutt találunk tűzrakást, azt el kell oltatni, vagy oltani. A tűz őrzéséről, valamint annak - a helyszínről való távozás előtti - biztonságos eloltásáról a tűzgyújtásra jogosult köteles gondoskodni.
Miről lehet felismerni a hivatalos tűzrakóhelyet? Az ilyen tűzrakóhelyeket - a faállomány védelme érdekében - kizárólag tisztásokon létesítik, ahol kisebb a veszélye annak, hogy a fák törzse, vagy lombkoronája lángra kapjon. A tűzrakóhelyet kővel rakják körbe, sok esetben a köveket habarccsal erősítik egymáshoz. Formájuk szabályos, kialakításuk esztétikus. A turista térképeken ezek helyét piros háromszöggel jelölik. A tűzrakóhely mellett számos esetben erdei pihenő is található, asztalokkal, padokkal.
Nagyon fontos, hogy a tűz meggyújtása előtt a tűzrakóhely körüli 60 cm - 1 m sávon belül minden éghető anyagot el kell távolítani, hogy az esetlegesen kicsapodó szikrák ne okozhassanak tüzet.
Meggyújtott tűzrakást felügyelet nélkül hagyni nem szabad!
A tűz eloltása hosszabb folyamat is lehet. Amennyiben nem áll rendelkezésre víz, a tüzet a parázs széthúzásával ki kell hűteni (ez órákig is eltarthat). A parázsra homokot kell szórni, ez megakadályozza az oxigén égő anyaghoz jutását. Az erdei talaj erre nem a legalkalmasabb, mert nagy mennyiségben tartalmaz éghető szerves anyagokat, melyek a hő hatására begyulladhatnak. A kialudt parázs tetejére köveket kell helyezni, amely megakadályozza az esetlegesen még parázsló részek szél által történő széthordását, ami erdőtüzet okozhat. Erre az óvintézkedésre azért van szükség, mert sohasem lehetünk teljesen biztosak afelől, hogy a tűz teljesen kialudt. Elterjedt az a nézet, hogy az eloltott tűzrakásra keresztbe két faágat kell tenni, ezzel jelezve a tűz eloltását. Ezt a megoldást nem tanácsoljuk, mert a fa - a kővel ellentétben - éghető anyag. Egy eloltotnak hitt tűzrakás emiatt később újra gyulladhat.
Aki erdőtüzet vagy tűzveszélyt észlel és azt eloltani, illetve elhárítani nem tudja, köteles az illetékes tűzoltóságot, vagy a települési önkormányzat polgármesteri hivatalát, és az erdőgazdálkodót haladéktalanul tájékoztatni, és a tűz oltásában a tőle elvárható módon közreműködni. Erdőtűz esetén - az erdő őrzésével, védelmével megbízott személy jogosult a közelben lévő személyeket az oltásba bevonni.
Fokozott tűzveszély esetén a földművelésügyi miniszter - a belügyminiszterrel való egyeztetés mellett - az ország egészére vagy meghatározott területén lévő erdőre, valamint az erdőterület határától számított kétszáz méteren belüli területre - átmeneti időre - általános tűzgyújtási tilalmat rendelhet el. Ekkor még a kijelölt tűzrakóhelyeken sem szabad tüzet gyújtani! A tűzgyújtási tilalom kihirdetéséről, annak feloldásáról a miniszter a Magyar Közlönyben való közzététel, továbbá a sajtó, rádió, televízió útján vagy egyéb módon gondoskodik. Az általános tűzgyújtási tilalom elrendelése esetén, annak feloldásáig az erdőgazdálkodó az erdőbe való belépést és az ott tartózkodást korlátozhatja, illetve megtilthatja.
Az erdőkben sétálva gyakran találkozunk egyenes vonalú sávokkal, ahonnan kitermelték a fákat. Ezeket nyiladékoknak nevezik az egyenességükre utalva. Ezeknek nagyon fontos szerepük van az erdőkben. Kettős célt szolgálnak: tűzvédelmi feladatuk van, azaz tűzvédelmi sávot képeznek az egyes erdőszelvények között. Másik feladatuk biztosítani a tűzoltók felvonulási útvonalát. Ezeket a nyiladékokat az erdőgazdálkodóknak kötelessége tisztán tartani. Sajnos sok helyen tapasztalhatjuk, hogy ezt a munkát az érintettek elhanyagolják.
A túravezetők kötelesek a csoport tagjait kioktatni a tűzvédelmi szabályokra, valamint az erdőtűz esetén tanúsítandó magatartásra.
Erdőtüzek oltása
Az erdőtűznek 12 fajtája létezik, azonban számunkra elég a négy legfontosabb ismerete:
Az alomtűz, vagy futótűz leginkább csak az aljnövényzetben tesz kárt.
A koronatűz leggyakrabban a fenyvesekben alakul ki, az égő gyantából képződő gázok hirtelen meggyulladásakor. Koronatüzet csak szélesre kialakított famentes sávokkal és legtöbbször ellentüzekkel lehet megfékezni. Itt a széles nyiladékoknak nagy szerepe van.
Törzstűz oltásakor az égő fatörzsekre földet kell szórni.
Talajtűz esetén pedig a terület körbeárkolásával akadályozhatjuk meg a tűz tovaterjedését. Ekkor lehetőleg az ásványi talajig kell leásni és a kitermelt földet a tűzre szórni.
Az oltás mindig a tűz veszélyességéhez igazodik. Kisebb tüzeket szélcsendes időben arcvonalból is lehet támadni. Nagyobb tüzek esetén, melyek nagy hőséget, füstöt gerjesztenek, ez a módszer nem alkalmazható. Ekkor a tűz kiszélesedését kell megakadályozni. Tűzvédelmi sávot kell a tűz körül létrehozni az éghető anyag tűz felé történő befelé söprésével. Szükség esetén körülárkolást is kell végezni, a kitermelt földet pedig az árok tűz felé eső oldalára kell hányni, mintegy gátat emelve a tűz terjedése elé.
Sok esetben csak ellentűz gyújtásával lehet a nagyobb kárt megakadályozni. Az ellentűznél a talajon fellépő légáram a felmelegedő levegő felszállása következtében a tűz felé vonul, és így az ellentűz látszólag a szél ellen halad. Az ellentűz meggyújtása előtt a mögöttes területről széles sávban minden éghető anyagot el kell távolítani.
A fenyőerdő oltása lehetetlen feladat. A gyantából a hő hatására feltörő gázok következtében a fenyves robbanásszerűen gyullad be. Ekkor csak a tűz továbbterjedését lehet megakadályozni, az égő erdőszelvény szélén lévő fák kivágásával és a tűz felé történő bedöntésével. A befelé döntéssel a védősávon átnyúló tűzhíd kialakulását kerülhetjük el.
Az oltás befejeztével sem szabad a területet felügyelet nélkül hagyni, ugyanis fennáll az újragyulladás veszélye.
A technika fejlődésével a természetjárók eszköztára is bővül. A sportfelszerelések mellett sok túrázó rendelkezik mobil telefonnal is. Ez ugyan felesleges súlynak tűnik a túra során, de előfordulhat, hogy szükség lesz rá. Kérjük, akinek van ilyen készüléke, ne hagyja otthon. Bajbajutott embertársunkon való azonnali segítés lehetősége, vagy erdőtűz észlelésekor az illetékes szervek értesítésének gyorsasága lényeges szempont. Segélykérés esetén pedig a hívás ingyenes. Az időben riasztott tűzoltók milliós értékű - az élővilág szempontjából felbecsülhetetlen - kártól menthetik meg az erdőt.
Mobil telefonról történő hívás esetén az alábbi telefonszámok hívása ingyenes:
Ha tüzet észlelünk, azt az alábbi módon kell jelenteni:
A természetben járók, mint minden állampolgár, kötelesek betartani az ország törvényeit. A túravezetés nem csak sport, hanem felelősségteljes munka is. Annak ellenére, hogy a túravezető tevékenységét egyetlen jogszabály sem határozza meg, a vizsgabizonyítvány munkavállalásra nem jogosít, a túrázó csoport vezetője - a túravezető - jogilag felelős a reá bízott túrázókért. Az utóbbi évtizedben nem egy bírósági per zajlott le túravezetők ellen, az általuk elkövetett hibák miatt, melyek között volt halállal végződött tragédia is.
Az előző fejezetekben ismertetett törvényeken kívül számos más jogszabály is létezik, melyekből kigyűjtöttük a legfontosabbakat és amelyek ismerete fontos a túravezető számára. Ezek az 1. Mellékletben megtalálhatók. Felhívjuk a figyelmet, hogy a kivonatosan ismertetett jogszabályok a jegyzet írásakor hatályos változatokat ölelik fel, ezek az idők folyamán módosulhatnak.
A turistaőrség igénye
A hazai turistaság történetében kezdettől fogva létezett a szándék, "...az erdők csendjét és szépségét nemcsak élvezni, de azokat megvédeni is törekedjünk.", olvasható az 1930-ban megjelent "Magyar Turista Élet" című lapban.
Az ezzel kapcsolatos első hivatalos lépés az erdőkről és a természetvédelemről szóló 1935. IV. törvénycikk utólag kiharcolt záradéka, a 312. paragrafus, az úgynevezett turistaszakasz. Ez elrendeli, hogy "...az erdőterületeken a turisták által használt útvonalakat törzskönyvezni kell, s azokat csak a Földművelésügyi Minisztérium közbejöttével, előzetes féléves felmondással lehet esetleg elzárni." Ugyanennek a szakasznak a záradéka a következőképpen hangzik:
"A földművelésügyi miniszter, a belügyminiszterrel egyetértve, az érdekelt tulajdonosok és szervezetek meghallgatása után rendelettel állapítja meg , hogy a turistaság szervezete és annak közegei mennyiben működhetnek közre a jelen paragrafusban megjelölt helyeken és utakon a rend fenntartásában."
Ennek megvalósítására történtek kisebb kísérletek. A Túravezetők Testülete 1937. október 18-i ülésén megvitatta a turistabiztosi és turistaőrségi intézmény létrehozását.
1938-ban, a fent említett Magyar Turista Élet c. lap szeptemberi száma két ízben is utalt a turistaőrség szükségességére és javaslatot tett feladatkörének kialakítására. Hiszen - utalva egy másik cikkre - "A turisták fegyelmezésére csak a turisták alkalmasak, a kirándulás címén űzött visszaéléseket, az egyesek közveszélyes kihágásait, csendőrök, rendőrök egyedül sohasem fogják tudni megakadályozni, már csak létszámuk csekélysége miatt sem..."
Mindezek az őszinte és lelkes kezdeményezések eredménytelenek maradtak. Eredménytelenek maradtak, mert nem volt visszhangjuk. A turistatársadalom szokott önzetlenségével felajánlotta, de a másik fél, az erdőtulajdonosok társadalma nem igényelte. Enélkül pedig ez a szép elképzelés nem válhatott gyakorlattá. Pedig a szükségességét az akkori turisták épp olyan komolyan érezték, mint mi ma. Bár néhány elszigetelt kezdeményezés volt akkoriban, de ez nem volt számottevő. 1958-ban a Természetjárás c. lapban Forgács Géza tollából jelent meg újfent a témáról cikk "Természetjáró ellenőrök" címmel.
A Társadalmi Erdei Szolgálat megalakulásának története
Az igazi változás 1961. szeptemberében történt, amikor a Ságvári-turistaházban erdész-vadász-turista találkozót tartottak. Itt vetette fel Végvári Tamás, a Pilisi Parkerdőgazdaság akkori igazgatója újból: "vegyenek részt a turisták is az erdők védelmében". Konkrét kéréssé Köveskuti György formálta a javaslatot, aki a Budai Erdészet erdőmérnöke volt. A kérelem a Budapesti Vörös Meteor SK Természetbarát Szakosztályához érkezett, ahol Pápa Miklós dr. vállalta a megszervezését.
Az első járőr 1962. július 2-án vasárnap reggel gyülekezett a Budai Erdészet udvarán és indult el hat fővel a budai hegyekbe. Tagjai voltak: Spirk Tibor, Kahatek Mihályné, László István, Polonkai Lajosné, Spirk Tiborné és Szölgyémi Tamás.
Ezzel útjára indult a Társadalmi Erdei Szolgálat (TESz). Ezt követően egyre többen kapcsolódtak be ebbe a társadalmi munkába. November 24-én csatlakoztak a mozgalomhoz a Fejér megyei Vörös Meteor turistái. Budapesten is egyre-másra jelentkeztek a kerületi szövetségek, aminek hatására a szervezést a Budapesti Természetbarát Szövetség vette át. 1965. folyamán már számos megyei szervezet is tagja lett a szolgálatnak. Így az időközben országossá nőtt Társadalmi Erdei Szolgálat irányítását a TESz Országos Intézőbizottsága vette át Magyarszéki Béla vezetésével. A szolgálat célja a gyakorlati természetvédelem volt.
1966-ban a szolgálat tagjai, szolgálatuk ideje alatt, a hivatalos szervek állásfoglalása alapján, mint "közfeladatot ellátó polgári őrök", a hivatalos személyeknek kijáró jogvédelemben részesültek.
Mivel kezdetben a járőrözés az erdőkre korlátozódott, és a Szolgálat az erdészet munkáját hivatott segíteni az erdészeti főhatóság irányításával, ezért szakmai felettes szerve a Mezőgazdasági és Élelmezési Minisztérium Erdészeti és Faipari Hivatala volt. Mivel a MÉM EFH-nak feladata elsősorban a fagazdálkodás irányítása és a termelés kiszolgálása volt, összeférhetetlenség mutatkozott a természetvédelem ellátásával.
Időközben a bővülő igények kapcsán megalakultak a szakági részlegek is, a TESz vízi, barlangi, hegymászó, kerékpáros, és sítúrázók csoportjai is. A Szolgálat elnevezése is, mint Társadalmi Erdei Szolgálat, túlhaladottá vált. Ekkor már felmerült a gondolat, hogy a Szolgálatot új alapokra kell helyezni.
Az MTSz Természetvédelmi Szolgálatának megalakulása
1991 tavaszán a tagság részéről igényelt változás bekövetkezett. A TESz kivált az időközben új névre keresztelt Földművelésügyi Minisztérium kötelékéből, és szakmailag a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium Természetvédelmi Hivatala pártfogásába került. Szervezetileg továbbra is a Magyar Természetbarát Szövetség társadalmi szervezeteként működött, de már megváltozott névvel. A rövidítést meghagyva Természetvédelmi Szolgálatként működött tovább. Az új Szolgálat folytatója volt elődjének, a társadalmi munkát továbbra is vállaló tagok automatikusan átkerültek az új szolgálat állományába. Megváltozott az igazolvány és a megkülönböztető jelzések is, így a jelvény és a karszalag is.
A Pilisi Parkerdőgazdaság és a budapesti TeSz kerületi szervezetei között az erdőgazdaság felügyelete alá tartozó területek őrzéséről megállapodás született. A kerületek között felosztásra kerültek a Pilis és Visegrádi hegységben, a Gödöllői körzetben a védelemre, őrzésre szánt területek.
A egyes védelmet igénylő területek sajátosságainak figyelembevételével szakági szolgálatokat szerveztek. Ennek megfelelően megalakultak a gyalogos szolgálat mellett a vízi, kerékpáros, sítúrázó, hegymászó, barlangász és ifjúsági szolgálatok. Ezek számára az általános szabályokon túlmenően a szakáguknak megfelelő külön feladatuk is volt. Általánosan megemlíthetők, hogy ezen sajátos feladatok közös vonása az adott területen a szabályok betartása, a szennyezés és kártevés megakadályozása. A szakági szolgálatok ellátásának feltételeit és végrehajtásának módját az egyes szakági bizottságok határozták meg.
A gyalogos szolgálat egyik tevékenységi formája az un. tárcsás szolgálat volt. Ez útellenőrző szolgálatként is ismert volt. Az erdők területén sok helyen, erdőgazdasági célú szilárd burkolattal kiépített úthálózat van. Ez alkalmatlan közúti forgalomra, mivel keskeny, nem megfelelő a teherbírása. Ezeket az utakat táblával, néhány helyen még sorompóval is lezárják. Sajnos sokan nem veszik figyelembe a behajtási tilalmat, sőt a sorompót is megrongálják. Az illegális behajtók nagymértékben szennyezik a levegőt járművük kipufogógázaival, az erdőterületen letapossák a növényzetet. Az útellenőrző szolgálat célja az illetéktelen behajtások megakadályozása volt.
A Szolgálat tevékenységének jellemzésére álljon itt néhány adat. Az 1995-ös év során az 1701 tagot számláló országos szervezet tagjai 3678 szolgálatot teljesítettek az év folyamán, melyen összesen 16400 fő vett részt. Ez utóbbiba beleértendő a - több szolgálatot is vállaló - járőrök, valamint a velük tartó szakosztálytársak, családtagok, barátok száma is. Ezalatt megközelítően hétezer eseményt regisztráltak, melyet jeleztek a területileg illetékes természetvédelmi, vagy erdészeti szerveknek.
1996 őszén újabb változás következett be. Az addigi tevékenységet a környezetvédelmi tárca és az MTSz közötti megállapodás szabályozta, a szolgálat ellátását pedig egy belső működési szabályzat írta le. A új természetvédelmi törvény már jogszabályban ismerte el a társadalmi jellegű gyakorlati természetvédelmet. Az MTSz kizárólagossága ezzel megszűnt, de vezető szerepét nem kívánta feladni. Az újonnan jelentkező igény a társadalmi méretű gyakorlati természetvédelem iránt túlnőtte az MTSz szervezeti kereteit. A megváltozott helyzet következtében az 1997. május 3-4-én Salgótarjánban megtartott 32. országos TeSz találkozón a szervezet kimondta feloszlatását. Ezzel az MTSz 34 éves társadalmi természetvédelme megszűnt.
A Polgári Természetőr Szolgálat létrejötte
Az 1996. évi LIII. törvény 64-66. paragrafusai rendelkeznek az állampolgárok részvételéről a természetvédelemben. A polgári természetvédelmi őrszolgálat tagjai a nemzeti park igazgatóságok vagy az önkormányzati őrszolgálatok munkáját segítik. Velük szemben a törvény emelt szintű követelményeket ír elő. Szolgálati vezénylésüket már nem a természetbarát területi szervezetek megbízottai végzik, hanem az illetékes állami természetvédelmi szervek őrparancsnokai és tájvédelmi körzetek vezetői.
A környezetvédelmi tárca a Magyar Természetbarát Szövetséget kérte fel a PTSz felállításának megszervezésére és a tagtoborzásra. A Polgári Természetőr Szolgálat magja az MTSz TeSz tagjainak sorából került ki.
A polgári természetőrök - társadalmi munkában - kilenc területi és egy központi csoportra tagozódva végzik az ország területén a gyakorlati természetvédelmi munkájukat. A területi felosztás azonos a nemzeti park igazgatóságok területi beosztásával. Az egyes igazgatóságokon belül a PTSz tagokat tájvédelmi körzetekhez osztják be állandó jelleggel. Erre azért van szükség, mert egy adott védett terület növény és állatvilágát alaposan megismerni csak így lehet.
Polgári természetőri tanfolyamra középfokú végzettséggel lehet jelentkezni. Kivételt képez a központi csoport, ahová csak felsőfokú képesítéssel rendelkező kerülhet be, korlátozott számban. Polgári természetőrnek a nemzeti park igazgatóságokon lehet jelentkezni a korábbi fejezetben megadott címeken és telefonszámokon.
Az 1996. évi LIII. törvény 64-66. paragrafusai és a polgári természetőrökre vonatkozó miniszteri rendelet megtalálható a mellékletben.
TÚRAVEZETŐK FELADATAI A TERMÉSZET VÉDELMÉBEN
Oktatás, nevelés, tájékoztatás
Kétféle ember van. Van aki a természetnek és van aki a szép tájnak a barátja. A kettő között azonban óriási a különbség. A szép tájak barátja a természet iránt nem érez különös szeretetet, csupán az úgynevezett vonzó, attraktív vidékek iránt táplál rokonszenvet. Hangulatos kulisszára van csupán szüksége. Kívülről közelít a természethez és nem azonosul vele.
A természetbarát is szereti a szép tájat, de ugyanakkor azonban a mögötte rejlő nagy természetet látja, még a legegyszerűbb formában, még a legkisebb részletben is. Ezért még az égboltnak is örül, ami egy hegy, vagy a Balaton fölé borul. Számára a rét is derűs látványt nyújt, s örömét leli a parkban virító gyermekláncfűben is.
"Turista az, aki útra kél azért, mert foglalkozásának egyformasága, gondjainak sokasága közepette álmaiban feltűnik előtte egy olyan szebb világ, melyben zöldebb a fű, kékebb az ég, magasabbak a hegyek, szebbek, vagy különösebbek a házak, barátságosabbak az emberek; s aki az álomkép eredetijét fáradságtól vissza nem riadva keresi, s mert hiszen e földön élünk, talán soha meg nem találja, de azért jó kedvét nem veszíti, hiszen örömét éppen ez a keresés teszi." (Eötvös Lóránd)
Eötvös Lóránd szavai ma is aktuálisak. Azonban a meghatározásában lévő turista fogalmát átalakította az idő. Az idegenforgalom felhasználta saját céljai számára. Mi elsősorban természetjárót értünk e fogalom alatt, nem utazót. Mi a különbség e kettő között?
Az "idegenforgalmi" turista felkerekedik otthonából és elutazik más tájakra, ismerkedik más kultúrákkal, emberekkel, de eközben a civilizációban marad.
A természetjáró, sportoló. Számára az egészséges életmód a meghatározó. Különböző szakágakban végzett szabadidős sporttevékenységgel védi egészségét, mely egyben testi, lelki felüdülést is ad számára. Fontos tényező, hogy mindezt a civilizáción kívül, a természetben végzi.
A természetjárók többsége nem öncélúan űzi sporttevékenységét. Természetbarátként óvja, védi mindazt, ami számára életszükséglet. Tiszteletben tartja mások érdekeit, a természet élővilágát, csendjét, tisztaságát. Hiszen tudja, máskor is szüksége lesz rá.
A túravezetők még ennél is többre hivatottak. Ők nem alkalmi ismerősei a természetnek, henem munkájuk kapcsán - hiszen a túravezetés felelősségteljes munka - szoros kapcsolatban élnek vele. Nélkülözhetetlen, hogy a csoport tagjai számára jó példát mutassanak. A túravezető viselkedése meghatározhatja a túratársak cselekedeteit is. Nincs nagyobb szégyen, mint amikor a társak figyelmeztetik a túravezetőt rendbontása miatt. A példamutatás mellett elengedhetetlen a túravezető túratársakkal szembeni emberséges bánásmódja. Hiszen, mi természetjárók is, sokfélék vagyunk. A túravezetőnek mindenkivel meg kell találnia a megfelelő hangnemet. A jó légkör élvezetessé teszi a túrát és elősegíti az esetleges gondok gyors felejtését.
A túravezetőnek számos témakörben otthonosan kell mozognia. A túravezetői tanfolyam ebből a szempontból nem lehet teljes. Hiszen mindez olyan mértékű ismeretanyagot követelne meg, ami túlhaladja egy tanfolyam kereteit. Ennél fogva a jó túravezető mindig továbbképzi magát. A túrák előtt felkészül a látnivalókból, az élővilág és kultúrtörténet tájra jellemző ismeretanyagából. Nincs jobb, mint amikor a vezető lelkesen, szenvedélyesen tudja bemutatni a túratársaknak a túraútvonal mentén található látnivalókat, tájképi és építészeti érdekességeket. Felhívja a figyelmet a természet értékeire, jellegzetességeire, flórájára, faunájára és ezzel akarva-akaratlanul is tanítja túratársait.
Vannak túravezetők, akik a meghirdetett útvonalat először jegyzetfüzettel a kezükben bejárják, majd otthon előveszik a "szakirodalmat" és alaposan felkészülnek az ismertető kiselőadásokra. Ha egyedül nem győzik, a túratársak közül felkérhetnek másokat is erre a feladatra. Egy érdekfeszítő, lebilincselő túra csak emeli a túravezető tekintélyét.
A túravezetőnek ajánlatos vezetői képességekkel is rendelkeznie. Határozottan kell fellépnie, hiszen neki kell kézben tartani az egész csoportot. Meg kell fékeznie a rendbontókat, a csoport széthúzóit. A túravezetés során figyelnie és ügyelnie kell a környezet és természet megóvására, szükség esetén a tagokat tájékoztatnia kell az írott és íratlan szabályokról, a természetben történő viselkedés elvárásairól. Ne feledjük, igazi természetbaráttá az válik, aki nem csak szereti, hanem védi is a természetet.
Magatartási szabályok
Természetbarátnak lenni egy magatartásforma, mely elsősorban a megelőzésben jut kifejezésre. Kötelességünk a jövő nemzedék számára megőrizni mindazt a szépet és jót, ami körülvesz bennünket. A kedvezőtlen változások elsősorban emberi tevékenységek következtében állnak elő, ezért alapvetően fontos, hogy kialakuljon a túrázókban a környezetünkért felelős magatartás. A túravezetőkre hárul az a feladat, mely során a túratársak gondolkodásmódjában ezt a szemléletváltozást létrehozzák.
Csokorba foglaltunk néhány gondolatot, melyek betartása elengedhetetlen a természetben járók számára. Íratlan szabályokat, amolyan erdei illemtan félét. De bárhol, bármikor, bárki számára megszívlelendő tanácsokkal szolgál:
*
A túravezető polihisztor. Szinte mindenhez kell értenie. Nem csak sportvezető, hanem természetvédő is kell, hogy legyen. Ő az egyik közvetítő közeg az emberek és a természet között. Emberekkel tart kapcsolatot, ezért nevelői, pedagógusi tevékenysége nem elhanyagolható a tudatformálás terén.
A természet csodálatos dolog. Törekednünk kell annak elérésére, hogy egyre több ember váljon valóban természetbaráttá, mert ezzel nő az esély arra, hogy természeti értékeink változatossága, sokszínűsége a jövő nemzedék számára is megmaradhasson.
A fa fohásza Vándor, ki elhaladsz mellettem, Én vagyok tornácod barátságos fedele, Én vagyok a gerenda, mely házadat tartja, Én vagyok házad ajtaja,
|
Lásd a Természetvédelem - jogszabályismeret mellékletet
Felhasznált irodalom: