Thuróczy Lajos:

I. A TERMÉSZETJÁRÁS TÖRTÉNETE

Bár évszázadok óta nyomon követhetõ a természetjárás iránti érdeklõdés az emberi csoportok körében (szórakozás, mai meghatározással a szabadidõ ilyen célú felhasználására), végül az ipari termelés fejlõdése, a polgárok jóléte és az értelmiségiek igénye eredményezte a "szervezett természetjárás", a "turizmus" megvalósulását.

Hazánkban az elsõ turistaegyesület 1873. augusztus 10-én alakult Ótátrafüreden: a Magyar Kárpát Egyesület (MKE). Célkitûzései között itt sem elsõ helyen állt az igazi turizmus szervezése, hanem a Tátra feltárása, propagálása, kiépítése. Tevékenysége között azonban nagyon sok olyan szerepelt, amely már "turista" célokat szolgált (túra útvonalak kialakítása, menedékházak építése, turista létesítmények alkotása).

Az egyesület, melynek székhelye is a Tátrában volt, az ország (akkor a Kárpátok koszorúzta Magyarország) sok területén "vidéki" osztályokat alakított, így Budapesten is. Ez a budapesti osztály egy ideig szünetelt, majd 1888-ban újjászervezték a pilisszentkereszti Klastrom romoknál.

1889-ben kiadták a "Turisták lapját". A budapesti osztály a Pilis-hegység feltárásába kezdett hozzá, de szerveztek tátrai és alpesi túrákat is.

Az MKE-ben tevékenykedõk között volt Roth Márton, Déchy Mór, Téry Ödön, Eötvös Lóránd.

1891-ben sok éves vajúdás után az MKE budapesti osztálya kivált az anyaegyesületbõl és Magyar Turista Egyesület néven önállóan mûködött tovább. Az igazi "mûködés" és turista élet az MTE egyre szaporodó budapesti és vidéki osztályaiban valósult meg. Már 1892-ben 2663 fõt tartottak nyilván. Az idõk folyamán az egyik legerõsebb magyar turista egyesületté vált. Fõleg a Pilis és Börzsöny lett a munkaterülete, de az egész országra kiterjedt létesítmény alkotó tevékenysége, fõként a turistaházak terén.

A Magyar Turista Egyesület története a múlt század végére nyúlik vissza. A gondolat, hogy a Magyarországi Kárpát-Egyesületnek legyen Budapesten is osztálya, 1888. szeptember 24-én született a Pilisszentkereszt melletti Klastromkútnál. A jelenlévõk: dr. Téry Ödön tisztifõorvos, dr. Thirring Gusztáv, a Statisztikai Hivatal késõbbi vezetõje, Mattyók Bencze fõszolgabíró, Budaváry János helyi plébános, dr. Ballagi Aladár akadémiai tag, Prokop Géza közalapítványi erdész ideáját serény szervezõmunka követte, s a december végén tartott alakuló közgyûlésen már 273 tag választotta az új osztály elnökének báró Eötvös Lorándot. A Budapesti Osztályban pezsgõ élet folyt. Már a következõ évben megjelent kiadásukban a Turisták Lapja, ami a hazai turista-irodalom fejlõdésének óriási lökést adott. Budapest környékének turisztikai feltárása érdekében térképek, ismertetõk jelentek meg, elkezdõdött a turistautak jelzése. A Kárpát Egylet kötelékét egyre terhesebbnek találva, dr. Marinovich Imre javaslatára az immár 1400 tagot számláló osztály önállósodott, s 1891. szeptember 29-én megalakult a Magyar Turista Egyesület. Az elnöki teendõket továbbra is Eötvös látta el, a választmányban és a tagság soraiban a kor számos kiválósága volt jelen. Az egyesület mûködésének alapelve a szervezeti autonómia: az élet a központhoz lazán kapcsolódó, jelképes tagsági díjat fizetõ csoportokban folyt. A Budapesti után a Mátra, a Tanítói, a Tátra, az Egyetemiek osztályai alakulnak, de a Borsodi Bükk Egylet, az Esztergomi, a Szentendrei, az Egri, a Váci osztály, a Hollós Mátyás cserkészcsapat, a Fecskék, a Piaristák, a Sasok, a Péntekiek Asztala, a Kálmán Asztal, a Medikusok gyarapították többek között az egyesületet. Fokozatosan nõ az MTE elismertsége, tagjai utazási kedvezményeket, elzárt birtokterületeken áthaladási engedélyeket kapnak, tudományos tevékenységükre felfigyelnek. Népszerûek hegyvidéki kalauzaik, térképeik, naptáraik, megszületnek a "magyar baedekerek", az ezredéves kiállításon a Déry József által festett Tátra-körkép közönségsiker. Elõadásaikon - "felolvasásaikon" - megtelnek a termek, ahol a barlangkutatás, a meteorológia, a fényírás új eredményeivel ismerkedik a publikum, vagy a dalárdák, mûkedvelõ elõadásaik, fenyõfa-ünnepeik hívogatnak. A jelzett utakon egyre többen járják az országot, kilátókról gyönyörködhetnek legszebb tájainkban. És egyre több út vezet a szaporodó menedékházak felé. Elsõül a Dobogókõn, aztán a tátrai Öttó katlanában, a Mátrában, majd Körmöcbánya fölött várja a fáradt vándorokat menhely. Ám a "központ" a Pilis: az Esztergom feletti Vaskapun a Brilly Gyula menedékház, a klastrompusztai, a feketehegyi, a Szentendre melletti Kõhegyen a Czibulka János menedékházak hirdetik az egyesület alkotó erejét. A vesztes háborút, Trianont néhány év után lendületes munkával feledte az MTE. Negyven osztályának sokezres tagsága emlékmûveket állított az elesetteknek, rendszeres kirándulásaik mellett tettekkel szolgálják a természetjárás eszméjét. Források tucatjait foglalják, kilátókat emelnek, szépen karbantartott, jelzett utak hálózzák be a csonka hazát. Harmincnál több korszerû menedékház épül, legtöbbjében gondnok is várta a betérõket. Magas színvonalú turisztikai irodalmat hoznak létre, a rendszeresen megjelenõ Turisták Lapja mellett sokezres példányszámban forognak közkézen kalauzaik, tájismertetõik, térképeik, könyvekben népszerûsítik a "rokonsportokat": síelést, kerékpározást, vizitúrázást, hirdetik az új tudomány: a természetvédelem fontosságát.

Az osztályok, asztaltársaságok alkalmi vagy rendszeres kiadványai ma is érdekesek. Az egyesület kezdeményezésére megalakul a természetjárók nagy tömegét összefogó és érdekeiket hatékonyan képviselõ Magyar Turista Szövetség, barlangmúzeum, turistamúzeum létesül, megszületik az országot átszelõ kék túra gondolata és útvonala. Ám a második háború, s az azt követõ szomorú idõszak megtöri a lendületet. Az MTE megszûnt létezni, s csak 1989-ben kelhetett újfent életre. Azóta törekszik gyökeret verni, hogy újra élessze a magyar polgárság körében tradícióit. A Központi, a Szentendrei, a Hunfalvy, a Siketek, a Belvárosiak, a Magyar Hegymászó Oktatók Egyesületének osztálya, a Meteorológusok, a Fenyõk asztala újra él, újra régi hivatását tölti be a dobogókõi menedékház is: hirdeti a polgári természetjárás eszméit.

Az újonnan alakult egyesület vezetõi tisztában voltak azzal, hogyha a fõváros környékén turistaforgalmat akarnak teremteni, kell egy olyan telep, amely e forgalom központjává fejlõdik. Erre a célra keresve sem találhattak volna Dobogókõnél alkalmasabbat. Az akkor még kopár plató szélén emelkedõ kõre, mintegy dobogóra fellépve, páratlan látvány tárult elõ. Az építendõ házhoz Prokop Géza ajándékozta a telket, aki a továbbiakban is sokat segített. Az elõtérbõl és két szobából álló boronafalú épületet 1897 végén vette át az egyesület, s a következõ év június 5-én ünnepélyesen avatták fel s nevezték el báró Eötvös Lorándról. A gyorsan növekvõ forgalom igazolta az elképzeléseket, a 14 hálóhelyet kínáló ház hamarosan szûknek bizonyul. Bõvítésére több elképzelés születik, de ezeket elvetik, s végül egy nagyobb ház építését határozzák el. A szükséges pénzalapot részben gyûjtésbõl teremtik elõ. 1905 nyarán kezdõdik az új kõház építése, a zárkõ ünnepélyes letétele szeptember 24-én történt. 1906. június 3-án nagy ünnepélyességgel avatták fel az ugyancsak Eötvös nevét viselõ házat. Földszintjén konyha, gondnoki lakás, negyven személyes étterem kapott helyet, emeletén hét hálószobában 42 ágy várta a vendégeket. Mosdáshoz, fõzéshez ciszternában tárolt, szûrt esõvíz szolgált. Az igényes belsõ berendezés, bútorzat a tagok áldozatkészségét bizonyította. Nekiláttak a környék csinosításának, több száz csemetét ültettek el, melyekbõl néhány fenyõ, tölgy, dió ma is meghatározza a park képét. A helyben készült egyszerû, de ízletes ételek, a szíves vendéglátás, a szép környezet az alkalmi kirándulókat is vonzotta. 1910-ben kiépült a telefon, s ez ugyancsak hozzájárult a forgalom emelkedéséhez. Egy-egy hétvégén, ünnepnap elõtt mind gyakrabban bizonyult kevésnek a 42 ágy - sokszor a folyosón, az étteremben is aludtak. 1912-ben bõvíteni kellett a házat, a keleti oldalon 80 négyzetméteres üvegezett verandát építettek hozzá. Így szükség esetén 150-160 turista hálhatott meg.

Felújították a régi faházat is, új tetõt kapott, padlásterén hálóhelyeket alakítottak ki. Az elsõ világháború, az azt követõ zavaros idõk is csak átmeneti visszaesést okoztak. 1932-ben villanyvilágítást kapott Dobogókõ, a közeli forrás vizét felhozva, folyóvizes fürdõhelyiséget alakítottak ki. 1935-ben elkészült a Pilisszentkeresztrõl feljövõ mûút, további vendégeket csalogatva a menedékházba.

Megépült a nyugati szárny verandája is, az új és nagyobb étteremhez új konyha is készült. 1940-ben a házban háromezernél többen aludtak, 15000 volt az átvonuló vendég. A második világháborút követõen az egyesületet feloszlatták. A két ház (a többi negyven társaságában) a Turistaházakat Ellátó Vállalathoz, majd a Pannónia Vendéglátóipari Vállalathoz került. A boronaházban bölcsõde, telefonközpont, raktár "üzemelt", aztán enyészetnek indult.

1983-84-ben társadalmi összefogással, Mészáros János vezetésével újjáépül, s a magyar természetjárás múzeuma lesz.

Mûemléki védelem alatt áll, kezelõje a Sportmúzeumok Igazgatósága. A nagyobbik ház sorsa is csaknem beteljesül. Munkásszállót alakítanak ki benne, a melléképületeket, az üveges verandákat lebontják, aztán magára hagyják. A beázott, omladozó épületet az 1989-ben újjáalakult Magyar Turista Egyesület tagjai, Peták István vezetésével, kétkezi munkával, adományokból, pályázati pénzekbõl tízéves munkával építették újjá, hogy Eötvös Loránd születésének 150. és az elsõ menedékház avatásának 100. évfordulóján hivatalosan is átadhassák a turista, a természetjáró közönségnek.

(Az MTE kiadványából)

A menedékház névadója Dr. báró Eötvös Loránd (1848-1919). Világhírû tudós, a róla elnevezett inga feltalálója. A Magyar Turista Egyesület 1891. szeptember 29-i alakuló ülésén választotta elnökévé, amely tisztet 1899. november végéig töltötte be. Kiváló hegymászó volt: 1884. július 19-én elsõnek mászott fel Dél-Tirol addig megközelíthetetlen egyik ormára, a Croda da Lagora. 1877-ben vezetõjével, Michael Innerkoflerrel a Zwölfelkofer, egy évvel késõbb a sexteni Rotwand, 1879-ben az Elferkofer csúcsára jutott fel elsõnek. Tizenkilenc alkalommal járt a Monte Cristallón, 18 évesen megmászta a Monte Rosa legmagasabb pontját, a 4638 méteres Dufour csúcsot.

Elsõ csúcsmászásai még: 1879-ben a Südlicher Bulkopf (2868 m), az Ampezzaner Crystallkopf (3036 m), 1892. július 10-én a Kleiner Crystallkopf (2950 m), 1896. augusztusában a Cadin di Misurina (2751 m) szeptemberében pedig a Croda Liscia (2570 m).

(Magyar Turista Lexikon, Budapest, 1941.)

Közben sorra alakultak az országban kisebb, nagyobb turista egyesületek (Mecsek Egylet, Erdélyi Kárpát Egyesület). Az évszázad végére kialakult az "önmagáért való turistáskodás"!

Az erõsebb egyesületek egyre több turista létesítményt hoztak létre az ország egész területén. Ezek között turistaházak, forrásfeltárások, kilátók, jelzett és kiépített turista utak, emlékek, emlékmûvek találhatók.

A társadalmi változások hatása a turistaság szervezõdésében is érezhetõvé vált. Társadalmi rétegek szerint is alakultak egyesületek. A polgári egyesületek mellet megjelentek a munkás egyesületek (Munkás Testedzõ Egyesület turista szakosztálya, Természetbarátok Turista Egyesülete (TTE)).

A TTE 1910-es külföldi mintára történt megalakulása után egy évvel már 2660 taggal rendelkezett és így a legerõsebb három hazai egyesület (MKE, MTE) közé került. A létesítmény alkotásból is igyekeztek kivenni a részüket.

Amikor az országban már közel 60 turista egyesület létezett (s közben turisták egyre több problémával találták magukat szemben) felvetõdött egy országos koordináló szervezet igénye. Több évi eredménytelen kísérlet után az 1913 november 28-30. között tartott turista nagygyûlésen megalakult a Magyar Turista Szövetség (MTSz). Ügyvezetõ elnöke Thirring Gusztáv lett.

A rövidesen kitört I. Világháború visszavetette a turistaság fejlõdését. Sok turista a frontra került, közülük sok hõsi halált halt.

A háború után ellentmondásos fejlõdést tapasztalhattunk. Újra folytatódott a turistaházak és egyéb létesítmények építése. Küzdeni kellett a tilos területek ellen, s nem utolsó sorban a trianoni békeszerzõdés által elvesztett jelentõs turista terület "hazai" pótlásával kellett megelégedni.

Pozitív hatása volt a turizmusra az ezen évtizedekben hazánkban is elterjedt cserkészetnek. Sok tekintetben politikai síkra terelõdött a volt polgári és munkás turista egyesületek egymás mellett élése.

Az országos szövetség 1929-ben egységes útjelzési rendszert vezetett be, 1931-ben Nemzetközi Turista Kongresszust szervezett Budapesten. (Itt határozták el a késõbb meg is alakított nemzetközi szervezet (UIAA, mely ma is mûködik, jelenleg a hegymászó társadalom nemzetközi szervezete) létrehozását.) Ugyanakkor turista kiállítást is szerveztek, melybõl azután külön állandó turista múzeum lett.

1933-ban bevezették a túravezetõ képzést. Ebben az idõben nagyjából 50 menedékház, sok-sok forrás és kilátó, és kb. 3500 km jelzett turista utat tartottak fenn a turista társadalomban. Csak érdekességként említjük. a Duna Sport Club 1935-ben országos jellegû tájékozódási terepgyakorlatot rendezett. Tulajdonképpen ez volt országunkban az elsõ tájékozódási verseny. Azonban a szövetség elvi okokból versenyt nem engedélyezett a turistaságban, ezért kapta a rendezvény a fenti elnevezést.

1938-ban szervezett Szent István vándorlás (jubileumi év volt) az elõzõleg megalkotott "Országos Kék Túra" útvonalán volt az utolsó sikeres rendezvény a közelgõ háború elõtt.

A II. Világháborút megelõzõ évben és a háború ideje alatta turista társadalom sem kerülhette el a politika hatását. Jobbra tolódás, árja rendelkezések, a TTE feloszlatása lettek a következmények.

1945-ben a turizmus is újraéledt. Elõször Magyar Vándorsport Szövetség, majd Magyar Természetbarát Szövetség néven mûködött az országos szervezet, miközben a régi szövetséget és a turista egyesületek legtöbbjét az új politikai elvek következtében feloszlatták. 1949-ben az állami vállalatok létrehozásakor a turistaházakat elvették az egyesületektõl és a Turistaházakat Kezelõ Nemzeti Vállalatban vonták össze.

1951-ben az OTSB (állami sporthivatal) megalakulása után a természetjárást is bevonták az állami sportirányításba Természetjáró Társadalmi Sportszövetség néven. A természetjárással foglalkozó szervezetek általában a vállalati, hivatali sportegyesületek természetjáró szakosztályaiként mûködtek. A szakszervezetek is támogatták ezt a "sporttevékenységet". Politikai eszmék is fellelhetõek voltak idõszaki, helyi és országos vonatkozásban (különbözõ szocialista emléktúrák, akciók, felszabadulási emlékmû és emléktúra, stb.).

1955-ben jutott újra újsághoz a szervezett turistaság "Természetjárás" címmel. A térkép és turistakönyv kiadás különbözõ állami vállalatok feladata volt, kialakult az állandó együttmûködés az országos szövetséggel.

1956-ot követõen egy pár hónapig újjáalakult a Magyar Turista Szövetség, de a visszarendezõdéssel együtt az állami sportirányítás is megerõsödött. Bár az országos szövetség új (régi) nevet vett fel (Magyar Természetbarát Szövetség, jelenleg is MTSz), ezután is önállóság és jogi személyiség nélkül, a Sporthivatal részeként mûködött tovább.

Idõnként 50%-os vasúti kedvezményt kaptak a természetjárók, folytatódott az útjelzési munka különbözõ területi támogatással, forrásfoglalás, kilátó építés. A turistaházak az állami vállalatnál maradtak, mely idõközben a Turista Ellátó Vállalat nevet vette fel. Ezt 1975-ben felszámolták és a házak különbözõ szervezetek kezelésébe kerültek. A turistaélet ettõl függetlenül egyre jobban fejlõdött. Egyre jobb turistatérképek és útikalauzok jelentek meg, országos turistamozgalmak sorozata született, országos találkozókra került sor, az 1948 óta bevezetett tájékozódási terepversenyek nagyot fejlõdtek.

1960-ban a szakszervezetek mellett országos természetbarát egyesületek alakultak meg és a természetjáró szakosztályokat a sportegyesületekbõl kiemelve, intézményesen ezekbe helyezték át. Három évig tartott ez a megoldás. Ezalatt ugrásszerû fejlõdés volt tapasztalható a szervezett természetjárásban. Ennek ellenére országos sporthivatali koncepciók miatt visszaalakították az átszervezést és megszüntették a szakmai természetbarát egyesületeket.

1970-ben az idõközben megerõsödött tájékozódási versenyzés részére külön saját szövetséget engedélyezett a sporthivatal. Emiatt leválasztották a versenyzõket a természetjáró szervezetektõl. Ennek a végrehajtása nem ilyen mereven történt, az országos feladatok azonban teljesen az új szövetséghez kerültek.

1987-ben az új idõk szeleire legelõször az MTSz reagált. Minden országos szövetséget megelõzve közgyûlésén kimondta a teljes átalakulást: önálló, jogi személyiségû egyesületté (szövetséggé) alakult, kivált a Sporthivatal szervezetébõl, de nem szakadt el attól, továbbra is együttmûködési megállapodások alapján segítik egymás tevékenységét. Egy-két évig tartó iránykeresés és nehézség után a Szövetség biztosan folytatja koordináló, segítõ tevékenységét mindenféle közvetlen irányítás helyett.

A demokratikus feltételek kialakulása és az egyesülési törvény sokkal szabadabb lehetõségei alapján a turista egyesületek is új (régi) módon mûködhetnek. A régi hagyományokat ápolva 1990 után újjáalakult több, régen megszûnt egyesület, köztük a Magyar Turista Egyesület, a Magyarországi Kárpát Egyesület. Alakult egy újabb országos szövetség is, a Magyar Sportturisztikai Szövetség. Eredeti céljául a Sporthivatal melletti szakszövetségi feladat ellátását vállalta. Ez azonban sem Magyarországon, sem külföldön sohasem alakult ki, így gyakorlatilag ilyen tevékenységre sem került sor. A Szövetség elsõsorban a teljesítménytúrák versenyszerû rendszerét munkálta ki, s ezt, valamint az MTSz-tõl eltérõ minõsítési rendszert mûködtet.

A Magyar Természetbarát Szövetség bemutatása
Hogyan lehet valaki szervezett természetbarát?
Magyar Természetbarát Szövetség Központja
Megyei és városi szervezetek
Budapesti kerületi szervezetek

Felhasznált irodalom:

A Magyar Természetbarát Szövetség bemutatkozó kiadványa és internetes oldalai
A Magyar Turista Egyesület kiadványa