IV. KINIZSI KUPA

TÁJÉKOZÓDÁSI TÚRAVERSENY

(A nemhivatalos országos bajnokság utolsó fordulója és eredményhirdetése)

VERSENYKIÍRÁS

A verseny célja:

A Velencei-hegység népszerűsítése; versenyzési lehetőség biztosítása mindazoknak, akik meg akarják ismerni a túraversenyzés szépségeit, illetve: akik fel akarják mérni tájékozódási felkészültségüket.

A verseny helye és ideje:

Rajt és cél: Nadap; a futballpályától ÉNY-ra elterülő mező (ahol tavaly!)

Elérhető a 70-es útról Székesfehérvár felöl Pákozdon keresztül, illetve Budapest felől Velencén keresztül; továbbá az M7-es autópályáról a velencei töltőállomásnál.

Az első rajt időpontja: 1997. június 14. 8 óra

(Tervezett) utolsó rajt: 10 óra 30 perc

A rajt eléréséről és a hazajutásról minden csapat maga gondoskodik.

Rendező:

a szabadegyházi Kinizsi SC Természetjáró Szakosztálya a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség támogatásával.

Versenybizottság:

A verseny formája: országos, gyalogos, egyfordulós, egyszakaszos, bontott távú, kötött menetsebességes, nappali, felső- és középfokú, több kategóriás természet-járó tájékozódási túraverseny.

A verseny kategóriái:

Értékelés:

Mindkét (felső- és középfokú) versenyben csak abszolút sorrendet állapítunk meg és ez számít bele a nemhivatalos országos bajnokságba.

(Hendikep rendszerű lebonyolítás és értékelés: az azonos versenyben résztvevők ugyanazon a pályán versenyeznek, de az idősebbek menetidejét az életkoruknak megfelelően -a szokásos menetsebességekkel- határozzuk meg!)

Díjazás:

A Kinizsi Kupa mindkét versenyének az abszolút sorrend szerinti első helyezettje egy évre elnyeri a Kinizsi Vándorkupát, az első három helyezett csapat tagjai érmet, az 1-6 helyezett csapatok oklevelet kapnak.

Minden résztvevő emlékjelvényt kap.

A Kinizsi Kupa felsőfokú versenye első helyezett csapatának jutalma versenyzőnként egy-egy -a Mountex hegymászóbolt által felajánlott- hátizsák. A versenyek első három helyezett csapatai a szponzorok által felajánlott egyéb tárgyjutalmakat kapják.

A Kinizsi Kupa -és a nemhivatalos országos bajnokság- eredményhirdetése: legkésőbb 16 órakor

Nevezés, nevezési díj:

Előzetes nevezési lehetőség levélben:

Horváth T. Csaba, 2342 Szabadegyháza, Than K. u. 8.

Telefonon: 16 óráig a (25) 478-111/332 mellék, 17 óra után: (25) 478-145.

Nevezési határidő: 1997. június 12.

Nevezési díj: előzetes nevezés esetén 150 Ft/fő, helyszíni nevezés esetén 250 Ft/fő.
(Hat év alattiak, 60 év felettiek részére a nevezés ingyenes!)
A nevezési díjat a helyszínen kell befizetni.

A kupavédők:

Egyéb információk:

Szabadegyháza, 1997. március

Versenyrendezőség


Nadap - a község rövid bemutatása
Nemhivatalos Országos tájékozódási túrabajnokság meghirdetése
Részletes kiírások
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja
>A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja
>A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja
>A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja