Ismét véget ért egy bronzjelvényes túravezetői tanfolyam, amely február 3-án indult 11 fő részvételével. Az elméleti oktatásban Lakatosné Novotny Sarolta és Tóth Éva, a gyakorlati részben Benczes Gábor működött közre.
A résztvevők kor szerint igen heterogén összetételűek voltak, ennek ellenére mégis nagyon kellemes hangulat alakult ki. A vizsgákon mindenki megfelelt és április 7-én a Túravezetők Klubja keretében ünnepélyes keretek között Baronek Jenő elnök adta át a túravezetői jelvényeket. Gratulálunk Balatonyi Lászlónak, Dalecker Ibolyának, Jancsi Attilának, Kaszás Károlynénak, Lehel Miklósnak, Nagy Ferencnek, Őri Zsuzsannának, Pulai Lászlónénak, Romvári Tibornak, Szabóné Kurucsai Máriának és Szentklárai Gabriellának!
A szervező: Börcsök György
Az elmúlt év végén a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség egy ezüst jelvényes túravezetői tanfolyamot szervezett, melyen három megyéből, ezúttal nem jelentkezés, hanem az elnökség meghívása alapján vettek részt a hallgatók: Baranyából Baumann József, Börcsök György, Király László, Márton Zoltán, dr. Novotny Iván, Rónoki Eszter, Schóber József és Tóth Klára, Somogyból Barabás József, Fodor Péter, Lebó Gábor és Szép József, Vas megyéből pedig Biácsi Tamásné, Máyerné Kőszegfalvi Katalin és Ruborics Sándor.
A tanfolyam nem a hagyományos előadásos módszerrel folyt. Minden résztvevőnek meghatározott elméleti feladatok kidolgozásával egy dolgozatot kellett beadnia. Rendkívül színvonalas munkák születtek. Április 24-25-én a gyakorlati vizsgán egy éjszakai és egy nappali, tájékozódási feladatokkal ellátott pályát kellett teljesíteni. A rendezvény a Kiss Lajos kezelésében lévő Gubacsos kulcsosházban volt. A vizsgabizottság elnöke Gáspár László, helyettese pedig Pálmai Vencel volt; mindketten a Magyar Természetbarát Szövetség budapesti központjából érkeztek.
A tanfolyam eredményesen zárult, szombaton minden résztvevő átvehette az ezüst túravezetői jelvényt. Gratulálunk!
A szervező: Lakatosné Novotny Sarolta
A gubacsos turistaháznál gyülekeznek három megye túravezetői, hogy az éjszakai tájékozódási feladatokat elvégezzék. A napsugarak bevilágítanak a tisztásra, a virágok tarka színekben pompáznak a ház körül. Az asztal megterítve, rajta gusztusosan tálalva a sült csirkecomb hidegsalátával és rizzsel. Jó a hangulat, de a többségen azért látszik az előttünk álló feladatok nehézsége. Van, aki először vesz részt éjszakai tájékozódási versenyen. Az ágyakon különböző technikai megoldású kézi- és fejlámpák hevernek.
Elfogyasztottuk a vacsorát, megtörtént a hivatalos eligazítás. Az indítás az első csillag megjelenésével kezdetét veszi. A sorsolás alapján először a baranyaiak indulnak. Ötpercenként indítják a versenyzőket. Mire elindulok, csak a fák vastag törzseit látom szabad szemmel. Bekapcsolom a lámpámat és elindulok Abaliget irányába. Az 1. pont egy kis mélyedés. Betájolom az útkereszteződéstől, és hamarosan már látom a bója sárgán megvillanó alakját. Zsírkrétázok a versenyzőkartonra, majd a térképen a kettes ponthoz vezető legrövidebb, de határozott útvonalat keresem. A 2. pont egy útvonalkövetés: a térképen bejelölt útvonalat kell követni és az érintett bójáknál jelölni a kartonra. A 3. ponthoz menet többször felnéztem az égre, talán azért, hogy az égieket kérjem segítségül, hogy visszataláljak a turistaházhoz.
Mint egy hatalmas tűzhely kihunyó parazsai, úgy villogtak a csillagok. A kezdeti összevisszaság az égen és a fejemben lassan helyreállt és már felismertem az ismertebb csillagképeket. A Holdat a vizsgabizottság egy fekete lepellel biztosan eltakarta, mert a verseny alatt egyszer sem láttam. A 3. pont egy száraz árok kezdete. Innen a 4. pont csak néhány perc távolságra van. Négy bóját kell beazonosítani meghatározott sorrendben. Próbálok fix pontokat keresni és onnan tájolni. Sikerül az utolsót is megtalálnom; irány az 5. pont! Egy széles erdészeti úton haladok felfele, jobbról egy fenyves körvonalait kellene észrevennem. Olyan sötét van, hogy az orromig se látok el. A lámpámmal pásztázom az erdő jobb oldalát, hogy a fenyőfák jellegzetes kérgét meglássam. Végre az első fenyő, s mellette a többi! Letérek az útról, és néhány méterre megtalálom a pontot. A térkép vakítóan tükröz a szemembe, alig látom a papíron berajzolt jeleket. Jobban kinyitom a térképet, és akkor látom, hogy már visszafelé kell haladnom egy ismerősebb terepen.
Egy vadlestől elindulva keresem azt a léniát, ahol a 6. pontot elhelyezték. Alig hagyok el egy kis teraszos részt, ahol hatalmas robajjal egy nagy szarvas tör utat magának a sötétben. Remélem nem történt baja. Nem venném a lelkemre, hogy álmában felzavartam és így lábát törje. A szemem kezdi megszokni a lámpa fényében előtűnő lénia vonalát. Lefele haladok egy medvehagymával jól benőtt völgyben. A hagymalevelek alatt rejtőzködő ágak jobban csúsznak, mint a jég. Néhányszor majdnem közelről szagolom az illatát, de szerencsére állva maradok. A 6. pont egy útelágazás, és onnan a 7-es pontig iránymenet. Ettől a ponttól távolságmérési feladatot kell megoldani, amit nehezít a délelőtt kivágott fák összevisszasága. A kimért távolságnál bejelölöm a kartonra a jelet.
Megállok. A szívem dobogásánál csak az éjszakai madarak hangjelzései hangosabbak. Irány fel a tetőre, ott a Vásáros út. A terep az erdészeti gépektől most összejárt, nehéz rajta a haladás. Közeledek a 8-as ponthoz; lámpám fénye a sötétben egyszer csak valamin megcsillan. Közelebb érve látom, hogy a budapesti vizsgabiztos áll egy fa mellett és az ő lámpájának a foncsorán csillant meg a lámpám fénye. A fa mellől kíséri figyelemmel a vizsga menetét. A 8-as pontnál három bóját kell meghatározott sorrendben megkeresni. Hamar megoldom a következő feladatot, és sietek vissza a Vásáros útra. Keresem a következő útelágazást, amin nyugati irányba kell hogy elinduljak. Hatalmas brekegés kísér most utamon. Tudom, hogy már közel járok a turistaházhoz. Nem messze van egy töbör, benne víz és békák. Jó érzés, hogy közeledek a célhoz. Az utolsó pont a 9-es, egy tisztás északi sarka, már messziről látom, hol lehet a bója. Gyorsan jelölök, és megtörlöm homlokom a kellemes éjszakai levegőben.
Szaporázom lépteimet, és pár perc múlva már látom az erdőben kivilágított turistaház körvonalát. Semmi mozgás, mintha teljesen elhagyatott volna. Belépek a szobába, és ott látom nagy örömömre a túratársaimat: kissé elfáradva ülnek az asztalnál és az ágyakon. Leadom a versenykartont és bekapcsolódok az élménybeszámolók izgalmas történeteibe.
Baumann József
A Zöld Szív Ifjúsági Természetvédő Mozgalom 1998. április 24-26-a között Pécsett rendezte IX. országos találkozóját. A több ezer tagot számláló mozgalom képviselői az ország 45 településéről, valamint Erdélyből és Londonból érkeztek, közel 350-en. Az országos találkozók hagyományos programja a "szakmai nap". Ennek keretében ismerkednek meg a résztvevők a találkozó színhelyével, környékének nevezetességeivel, természeti értékeivel. A mecseki programok elkészítéséhez kértük a Pécs Városi Természetbarát Szövetség segítségét.
Nem igazán illik a rendezvény szervezőjének ilyet leírni, de a találkozó várakozáson felül jól sikerült. Hogy ezt mégis megteszem, annak az az oka, hogy ebben nagy szerepe volt a Természetbarát Szövetség önzetlen túravezetőinek. A szakmai napon én indítottam és fogadtam a programokra induló, érkező csapatokat. Mindig megkérdeztem, hogyan érezték magukat, tetszett-e, amit láttak? De sokszor nem is kellett kérdezni, mesélték maguktól, mennyi szépet láttak, mennyi érdekeset hallottak, és milyen kitűnő túravezetőjük volt. A dicsérő szavak biztosan kitöltenék az egész Mecsek Híradót. Kiemelték a túravezetők felkészültségét, tájékozottságát, sokoldalú ismereteit.
A rendezők, Marcz Éva (Környezetünkért Alapítvány), Dékány Renáta és Soós József (Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola), valamint a Zöld Szív vezetői, Orgoványi Anikó elnök és dr. Victor András alelnök és valamennyi zöld szíves nevében szeretném megköszönni Baranyai Rudolfnak, Gida Tibornak, Jillek Ritának, dr. Koncz Eszternek, Lengyel Zoltánnénak, Rónaki Gizellának és Rónaki Lászlónak azt, hogy munkájukkal segítették és emlékezetessé tették a pécsi Zöld Szíves Országos Találkozót. Külön köszönet jár Strasser Péter barátomnak e kitűnő csapat megszervezéséért.
| Soós József tanár |
Hagyományteremtő céllal rendezte meg első alkalommal február 21-én a Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület a PITE 30 elnevezésű teljesítménytúrát. A túrán 29,2 km táv és 960 m szintemelkedés várt az indulókra. A rajt és a cél az abaligeti általános iskolában volt.
A túra útvonala a következőképpen alakult: az iskolától elindulva az abaligeti cseppkőbarlang, majd Petőczpuszta érintésével következett a Jakab-hegy, a harmadik ellenőrző állomás, ahol a résztvevők csokoládét kaptak. Remete-rét, Büdös-kút és Vágotpuszta felkeresése után a lóri kulcsosháznál finom meleg teával fogadtuk a résztvevőket. Majd Orfű és a Gubacsos kulcsosház érintésével tértek vissza a túrázók Abaligetre, ahol átvehették a túra teljesítéséért járó kitűzőt.
Az időjárás kedvezett a rendezvénynek, talán ennek is köszönhető, hogy ilyen sok résztvevő volt. Összesen 34 településről 146-an indultak, ebből 32 nő és 114 férfi. Ebben a ragyogó időben öten mégis kénytelenek voltak feladni a túrát. Pécsen kívül néhány település, ahonnan érkeztek résztvevők: Budapest, Dunaújváros, Székesfehérvár, Győr, Szentlőrinc, Dombóvár, Kaposvár, Veszprém, Paks, Nagykanizsa, Visegrád, Hódmezővásárhely, Szekszárd, Aszód, Tolna, Mohács, Bonyhád, Göd ...
Bár nem mondhatjuk, hogy nemzetközi volt a mezőny, mégis volt egy vendégünk Szabadkáról is. Továbbá egy kis statisztika: a túrán elfogyott 60 liter tea, 18 kg kenyér, 6 kg hagyma, 7 kg zsír, 8 kg cukor, só, paprika stb. És 146 csokoládé és ugyanennyi kitűző. A rendezvényt támogatták: Bogádmindszenti Hús Kft, Papp Kft. - Szentlőrinc, Az Ifjúsági Turizmusért Alapítvány, az Abaligeti Általános Iskola és a Hungária Biztosító. Továbbá köszönöm a PITE minden tagjának, akik hozzásegítettek, hogy ez a rendezvény létrejöjjön.
Bota János
Szép tavaszi reggelre ébredtünk április 26-án. Tíz perccel a túraprogramban szereplő indulási idő előtt még csak néhányan álldogáltunk a gyülekezőhelyen. Aztán mintegy jelzésre minden irányból vidám, hátizsákos felnőttek és gyerekek köszöntöttek. Amikor Zobák-aknán leszálltunk a buszról, örömmel nyugtáztuk, hogy harminc "mindenre elszánt" turista vág neki a kellemesnek ígérkező 12 km-es útnak.
A kék kereszttel jelzett útvonalon előbb Pintó-tető, majd a Baglyas-hegy következett. A jó levegő hatására többen már korán megéheztek, így a Baglyas-kunyhónál falatoztunk egyet, aztán tovább baktattunk a Balázs orma felé. Utunk során sokszor meg kellett állnunk pár percre, hogy megcsodáljuk mindazt a gyönyörűséget, amelyet a zöldellő erdő és a virágok színpompája, a Hármas-hegy valamint a Zengő távolról felénk integető csúcsai jelentettek. Mohón ittuk magunkba a tavaszi természet friss illatát. A még ritka lombozaton áttörő napsugarak simogatva öleltek körül és feltöltöttek bennünket valami különleges energiával. Mivel a tél pusztítása miatt a Hidasi-völgy járhatatlan, változtatva a tervezett utunkon tovább haladtunk a Szürke-rét mellett, míg elérkeztünk Pusztabányára. Nagy örömünkre a Betyár-tanyán régi, kedves túratársakkal üdvözölhettük egymást. Egy hosszabb pihenő után felkerekedtünk, és izmainkban kellemes fáradtsággal, tüdőnkben friss levegővel, lelkünkben pedig csodálatos, megfoghatatlan szárnyalással érkeztünk a zobákpusztai megállóhoz. Valamennyiünk szemében ott csillogott egy varázs, mellyel a természet ismét megajándékozott bennünket.
| Őri Zsuzsanna Hét-domb Természetbarát Egyesület, Komló |
Áprilisi számunkban számoltunk be Hellényi Miksa tavaly elhunyt természetbarát társunk emléktáblájának avatásáról (Hellényi Miksáról az 1997. évi áprilisi Mecsek Híradóban emlékeztünk meg). Ez az emléktábla már a második a János-kilátó falán. 1977-ben avatták dr. Makoviczky Gyula emléktábláját. Azoknak, akik nem ismerik az ő munkásságát, álljon itt annak rövid ismertetése, mely egyik fiától, dr. Makoviczky Gyulától származik, és Kovács Szabó János juttatta el a Mecsek Híradónak:
Dr. Makoviczky Gyula, aranydiplomás tanár, 1911. április 21-én született Nagykanizsán. Egyetemi tanulmányait Pécsett az Erzsébet Tudományegyetem bölcsészetén végezte, és ekkor szerette meg a várost és a Mecseket. Doktori disszertációját Nagykanizsa város településföldrajzáról, a kandidátusi fokozatot a göcseji helységnevek magyarázatával szerezte. A II. világháború után 5 év hadifogság következett, majd 1949 decemberében költözött Pécsre a család. Itt a Zrínyi Miklós Közgazdasági Szakközépiskola tanáraként, majd igazgatóhelyetteseként dolgozott.
Diákjai rajongva szerették, hiszen minden hétvégén kirándult velük a Mecsekbe, a Dunántúlra és az országba. Tőle tanulták - a kiránduló Makó tanár úrtól - az erdő, a Mecsek, a természet, a virágok, állatok szeretetét. Tanítványaival gyakran festették a jelzést a mecseki turistautakon. Nyugdíjasként is a Természetbarát Szövetség aktivistája volt. Naponta 2-3 órát kirándult feleségével a Dömörkapu-Kisrét-Tettye környékén. A Tüdőgyógyintézet intenzív osztályán is azt emlegette, hogy már nyílik a hóvirág, az ibolya, a kankalin.
1990. március 1-jén halt meg a nagy Mecsek-barát, akit tanítványai hosszú sora kísért utolsó útjára, akik sohasem felejtik a sok szép kirándulást, hiszen Tőle tanulták a Mecsek, az erdő szeretetét.
A Komlói Bányász Természetjáró Szakosztályának nyílt túrái, komlói kiindulással:
: (72) 310-226; fax: (72) 312-019. Ügyeleti idő: kedd 16-19 óra)