Horváth T. Csaba
Már többször is utaltam rá, hogy milyen nehéz és felelősségteljes a rendezők feladata. Nem elég a versenyzői rutin és a jószándék. Egy jó rendező - felfogásom szerint - a pálya kijelölése során nem bízhat meg senkiben, még saját magában sem! Pontról pontra mindent ismételten ellenőrizni kell, lehetőleg máshonnan megközelítve a pontokat. Elég figyelmen kívül hagyni egy apróságnak tűnő dolgot és máris adott a lehetőség, hogy az egész verseny irreálissá váljék. Hiába jó egy pont három irányból, ha a versenyző egy negyedikből jön és onnan tekintve neki a rossz pont a jó. A rendező hivatkozhat arra, hogy ő a pontot két helyről is kimérte és mindkét helyről jó volt és az is igaz lehet, hogy egy-két versenyzőn kívül nem okozott másnak gondot a térkép apró pontatlansága. A lelkem mélyén azonban megértem a "hibázó" versenyzőt: voltam már én is ilyen helyzetben! (Egy versenyen egyszer egy határkarótól kiindulva választottam ki egy közeli gödröt a többi közül. Kiderült, hogy rosszat választottam, mert - mondta a rendező - a határkaró rossz helyen volt... Mit lehet erre mondani? Egy verseny nem szólhat arról, hogy a versenyző minden tereptárgy "helyénvalóságát" köteles ellenőrizni, ha nem akar véletlenül sem tévedni... Ilyen esetekben, amikor csak egy ilyen "hiba" dönti el az első hely sorsát, szívem szerint két első helyet adnék ki... )
Az a tapasztalatom, hogy különösen a szerkesztési feladatokra kell ügyelni: ezeket több emberrel is ellenőriztetni kell, mert ezekből származik a legtöbb vita. Sokan talán nem hiszik el: egy nagy átmérőjű, precíz szögmérővel, nyugodt körülmények között is lehet rosszul szerkeszteni. Pedig sokan képesek erre...
Egy másik eset, amiről részletesebben szólnék, egy tavaszi "A" fokozatú verseny volt. A rendezők egy aránylag könnyű pályát jelöltek ki, amely nem igényelt különösebb fizikai felkészültséget. A terep a lombok hiánya miatt jól áttekinthető volt, a kellemes időben a minimális szintkülönbségű pályán nem okozott gondot a csapatoknak a menetidő tartása.
Már az elején számítani lehetett arra, hogy a csapatok között az egy szerkesztési feladat és az irányfésű fog dönteni.
A szerkesztendő pontot két szöggel és egy távolsággal határozták meg. Sajnos, valahol hiba csúszott az adatokba - vagy a pályakitűző szerkesztésébe -, mert a szerkesztett pont helyén nem volt bója, csak onnan 30-40 méterre, de ott több is... A véletlenen múlt, hogy ki melyiket jelöli be a menetkartonján. A jónak elfogadott volt talán a legrosszabb helyen...
A hibás feladatkitűzésnek sok oka lehet, a kívülálló csak tippelni tud. Egy biztos azonban: a fenti esetben elmaradt a szerkesztett pont kontrollja. Ha ugyanis bárki ellenőrizte volna, kiderült volna, hogy valami nem stimmel, mert a hiba még a versenykörülmények között is egyértelmű volt...
Folytatás: A szerencse forgandó