Horváth T. Csaba
Néhány évvel ezelőtt történt - legalább tíz éves versenyzői múlt állt már mögöttem -, amikor egy családi beszélgetés során kifejtettem a gondolataimat a címben feltett kérdésről. Az eredmény, ahova eljutottam, engem is meglepett.
A gondolatsornak az volt a lényege, hogy a versenypálya teljesítése közben a versenyző ellenfele nem a többi versenyző, hanem a rendezőség. Teljesen mindegy ugyanis, hogy mennyi a résztvevők száma és kik a résztvevők, a versenyzőnek a pályával (a rendezőkkel) kell megküzdenie.
Vannak sportágak, ahol az ellenféllel személyesen - test test ellen - kell összecsapni (ilyenek az ún. küzdősportok). Vannak sportágak, ahol az ellenfél cselekvéseire kell reagálni, válaszolni (pl. labdajátékok, vívás, sakk). Vannak olyan sportágak is, ahol az ellenféltől majdnem függetlenül kell teljesíteni a feladatot, mert egyértelműen mérhetőek az eredmények. A túraversenysport a felsoroltaktól jelentősen eltér. Még a tájfutástól is, pedig az a laikus számára teljesen hasonló. A túraversenyeken ugyan elvileg az ellenfelektől függetlenül kell teljesíteni a kitűzött feladatokat - pl. akár az atlétikában -, sőt: néha még az ellenfeleit sem látja a versenyző, de versenyzés közben még nem ismeri a már megszületett eredményeket és - ez a lényeg: - ha hibátlanul teszi a dolgát, akkor első lesz, legfeljebb holtversenyben; attól függően, hogy hány versenyző tudott még rontás nélkül, a megadott idő alatt a célba érni.
És ami még döntő különbség: ha a rendezők (a pályakitűzők és a pályaellenőrök) nem végeztek jó munkát - vagyis a kitűzött pálya, a valóság és a térkép nem stimmel -, akkor függetlenül attól, hogy általában és összességében ki a jobb versenyző, a verseny végső sorrendjét a rendezők által elkövetett hibák következtében a véletlen fogja meghatározni. Lehet, hogy az nyeri a versenyt, aki rosszul tájékozódott és így találta meg a rossz helyre kirakott bóját. (Pl. egy olyan helyzetben, amikor a körön belül egy bója sincs a megjelölt helyen - hányszor előfordul ilyen! - az "veszi le" a jó bóját, akinek szerencséje van: aki véletlenül ugyanúgy hibázik, mint a rendezők)
Ha viszont a rendezők jó munkát végeztek, akkor a hibázó versenyző csak magára vethet: nem hibáztathatja a rendezőket és főleg nem hibáztathatja a többi versenyzőt. Ilyenkor tényleg az győz, aki akkor a legjobb volt.
A fenti gondolatmenet igazságának bizonyítására, azt hiszem, egy kis gondolkozás után mindenki tudna példát felhozni, aki már résztvett néhány versenyen. A teljesen hibátlan rendezés ugyanis eléggé ritka... Szinte minden esetben úgy vetődik fel csak a kérdés, hogy sok vagy kevés, súlyos vagy elfogadható mértékű volt a hiba; és hogy lényegesen befolyásolta-e az eredményeket.
Egy esetet azért leírnék a tanulság kedvéért (hogy hol volt és mikor volt ez a verseny, talán nem is lényeges. Aki ott volt, az úgyis ráismer, aki pedig nem, annak meg úgyis mindegy...).
Szóval... Volt egyszer egy verseny, ahol már a legelső bója nem ott volt, ahol a térkép ki volt lyukasztva. A lyuk ugyanis egy gödörjeltől 1-1,5 mm-re volt a térképen, a közelben található egyetlen bója viszont a gödörben volt. Amikor mi odaértünk - egyébként a mezőny második felében indultunk - , a lyuk helye már össze-vissza volt járkálva, nem tudtuk eldönteni, hogy valaki elvitte a bóját, vagy csak egyszerűen rossz helyre lyukasztottak, netán a bóját nem tették a kijelölt helyére. Akárhogy is történt, nekünk bosszúságot és több perc veszteséget okozott. Ez azonban még nem volt tragikus, ettől még akár nyerhettünk is volna. A második időmérő után nemsokkal következett azonban egy méret- és irányhelyes útvonalvázlat alapján megteendő kötelező útvonal, ami aztán megadta a kegyelemdöfést. Kezdetben ugyan ez sem okozott problémát, eleinte úgy tűnt, hogy minden rendben van. A kötelező útvonal végén azonban volt egy olyan hiba, ami szétzilálta a mezőnyt és irreálissá tette a sorrendet.
Az útvonal szerint egy ösvényről balra merőlegesen kellett felmenni egy dombra egy nyiladékon, majd egy másik - ezzel párhuzamos - nyiladékon kellett visszatérni az ösvényre. Mi ezen a rövid szakaszon két bóját is kihagytunk, mert nem ott mentünk fel és nem ott jöttünk le, ahol a rendezők szerint kellett volna.
A vázlatot a térképpel összevetve, otthon, nyugodt körülmények között ugyanarra a következtetésre jutottam, amire a helyszínen. A nyiladék, amin fel kellett menni, egy - az úttal párhuzamosan haladó mély árok oldalágának végénél, az út másik oldaláról indult nyugati irányban. Ez volt az az információ, amit a helyszínen könnyen lehetett ellenőrizni; így hát jó iramban haladtunk az ösvényen, amíg meg nem találtuk a mellékág végét. A helyszínre érkezve ért bennünket a kellemetlen meglepetés: a valóság nem egyezett a térképpel. A főárok oldalágának végétől nem messze két egymással párhuzamos nyiladék is indult: egy előtte 15-20 méterrel, egy pedig utána kb. 10-15 méterrel, a térkép viszont csak egyet jelölt. Az egyikben volt bója - messziről jól láthatóan -, a másikban nem. Mi ezen indultunk el, mert a térkép alapján ezt találtuk jónak: ez volt közelebb az oldalág végéhez. A rendezők azonban másképp gondolkodtak. (Mr. Murphy biztosan azt mondaná: vitatható esetben akármit is választunk, biztos, hogy utóbb kiderül, hogy a másik lett volna a jó ...) Az már természetes, hogy az előbbi "hiba" következményeként egy nyiladékkal "csúsztunk" visszafelé is, így két álbólyával lettünk gazdagabbak.
A rendezők - mint utóbb kiderült - az útvonal kijelölésekor más megoldást választottak: ők egy előző útelágazástól mérték ki a nyiladékig a távolságot. A távolságmérésre és is gondoltam még a helyszínen, de elvetettem, mert ez a távolság kb. 17 mm, azaz kb. 250 méter volt és úgy találtam, hogy ezt mérni nem volna okos dolog. Egyrészt azért, mert ez lassítja a haladást, másrészt azért mert 250 méteren könnyen tévedhet az ember akár 15-20 métert is, vagyis könnyen eltéveszthetjük a nyiladékot. Elvileg a nyiladékokat lehetett volna számolni is, de ez sem lett volna igazán jó megoldás: lehet, hogy egyes nyiladékok már nem vehetők észre, vagy éppen több már a nyiladék.
Nincs okom kételkedni abban, hogy a rendezők jól mérték le a távolságot, de - ennek ellenére - kénytelen vagyok kimondani: a pályakitűző és az ellenőr hibát követtek el. Észre kellett volna venni, hogy a térképen feltüntetett térképjelek egymáshoz való helyzete nem felel meg a valóságnak és nem szabadott volna oda bójákat kitenni. A térképrajzoló, aki a mellékárkot vagy a nyiladékot rossz helyre rajzolta, nyilván"vétkes", de ez nem menti fel a fentebb említett rendezőket.
Az is eléggé egyértelmű talán mindenki számára, hogy ez a - tulajdonképpen nem is nagy - hiba elsősorban a jó versenyzőket sújtotta. Nem biztos ugyanis, hogy az a jó versenyző, aki pontosan ki tud lépni 255 métert. Az tud jól tájékozódni - az a jó versenyző -, aki a térképjelek alapján tud eljutni a megjelölt helyre.
(Megjegyzés: Azt is el tudom képzelni, hogy sokan sem távolságot nem mértek, sem oldalágat nem kerestek, csak meglátták a bójákat és nekimentek...)
Ezeket mérlegelve talán elhihető, hogy az adott esetben a jó bója választása nem biztos, hogy a jó versenyzőre volt jellemző.
Tekintettel arra, hogy hasonló esetek sok versenyen előfordultak - és sajnos, valószínű, hogy ezután is gyakoriak lesznek, jogos a kérdés: ki kivel áll szemben? Úgy gondolom, belátható az előbbiek alapján, hogy a jó versenyző a rendezőkkel. A végső sorrendet ugyanis egy nem teljesen hibátlan versenypálya esetén - akarva-akaratlan - a rendezők hibái döntik el, nem a versenyzők tudása és tapasztalata.
Talán szubjektív a véleményem: a pályahibák nemcsak egyes esetekben, hanem általában a kevésbé jó versenyzőknek kedveznek... Persze, ennek is van jó oldala: ezáltal a gyengébb versenyzők is időnként olyan sikerélményhez jutnak, ami további lelkes versenyzésre buzdítja őket és így előbb-utóbb jó versenyzőkké válnak.
Rám egy-egy rosszul sikerült rendezés olyan hatással van, hogy időlegesen elmegy a kedvem a versenyzéstől. Voltam már úgy néha, hogy magamban megfogadtam: "ide" többet nem jövök... Természetesen azonban legközelebb is ott voltam, bízva abban, hogy ugyanaz a rendező nem rendez két rossz versenyt egymás után.
Mi a fentiek tanulsága? Semmiképpen nem az, hogy nem kell versenyezni, vagy hogy nem kell versenyt rendezni. Inkább az, hogy nem szabad rossz pályát kitűzni! Ha egy rendező picit is bizonytalan abban, hogy jó helyen van-e a bója, inkább tegye máshova! Ne sajnálja a fáradságot, többször is ellenőrizze, ellenőriztesse a pályát, ha van rá lehetősége. Egy-egy pályakitűzői hiba sok versenyzőtársunk örömét, hétvégi szórakozását keseríti meg és ha lehet, kerüljük ezt el!
Folytatás: A rendezők felelőssége