Horváth T. Csaba
Lehet nagy meleg, eső, vagy éppen hóesés.... A győzelem megszerzése általában nem ezeken a külső tényezőkön múlik. Jó példa erre az alábbi eset...
Nagyon vártuk már az év első versenyét, a Tavaszi Kupát. Tekintve, hogy itt minden alkalommal van alapfokú verseny is, évek óta mindig autóbusszal szoktunk menni, sok versenyzővel. Most azonban nem jól alakultak a dolgok: a meteorológusok hidegről és hóesésről beszéltek napok óta. A várható rossz időtől sokan megijedtek, félig sem telt volna meg az autóbusz. Az önkormányzat kisautóbuszát viszont nem kaptuk meg; már mások korábban lefoglalták. Így maradt egyedüli lehetőségként a személykocsi. Úgy gondoltuk, hogy két csapattal megyünk, de ez sem jött össze: az utolsó este kiderült, hogy csak ketten a fiammal vagyunk olyan vállalkozó szelleműek, hogy a rossz kilátások ellenére is vállaljuk az utat.
Szombaton reggel szép időre, napsütésre ébredtünk. Gondoltuk is, hogy bánhatják a kishitűek... de végül nekik lett igazuk. Amikor megérkeztünk a Mecsekbe, fehér volt az egész környék. Azt hittük, már nem lesz senki a rajthelyen, olyan kevés az induló.
Nem így volt azonban: mint utóbb kiderült, kb. 150 csapat vett részt a versenyen.
A stoplis cipőnk pillanatok alatt átázott, de azon kívül, hogy fázott kezünk-lábunk, nem volt semmi gond. Szépen haladtunk, úgy tűnt, hogy minden a helyén van. Túljutottunk a szerkesztett pontokon, a kötelező útvonalakon, a poligonon. A következő ponton kis házikót jelölt a térkép, tudtuk, hogy időmérő lesz. Gyorsan kiszámítottam, hogy állunk az idővel és úgy találtam, hogy néhány perc késésben vagyunk. Kb. 60-70 méterrel alattunk volt a völgyben az állomás, a havas domboldalban csúszkálva siettünk, futottunk lefelé, hogy behozzunk valamennyit a késésünkből.
Miután leadtuk a kartont és ittuk már a meleg teát, mégegyszer átfutottam az időket és kiderült, hogy egy szakasszal elszámoltam magam és így nem 4 perc késésünk, hanem öt perc sietésünk van... Azzal vígasztaltam magam, hogy majdnem mindegy, hiszen mindössze 2 hibapont a különbség.
A verseny második szakasza sem volt könnyebb, mint az első. Itt szokás szerint egyenes itiner keserítette a versenyzőket, majd távolságmérési feladat és irányfésű volt a "menű".
A célba idő előtt érkeztünk be, de most pontosan tudtuk, hogy mire kell érkeznünk, mert ezeken a szakaszokon nem voltak "X" idők.
Az elöttünk beérkezett csapatok legjobbja is 200 hibapont felett volt, így bízhattunk a sikerben. Amikor kifüggesztették a 67 pontot jelző cédulánkat, többen már gratuláltak nekünk és mi is azt hittük, hogy ennél már nem születik jobb eredmény. De született...
"Szelaví" -mondja a "művelt" magyar, ha más kerül ilyen helyzetbe. Ha viszont ő, akkor természetesen mást mond. Mi is így voltunk ezzel...
Amikor kitették az első helyezett 66 pontos eredményét, a miénket átjavították 167 pontra. (A később kézhez kapott hivatalos eredménylista szerint megint 67 pontunk volt...) A pályakitűző magyarázta el, hogy az első pont rossz helyen volt és hárman nem vették le. Ők nem kaptak hibapontot, a másik huszonvalahány csapat pedig megkapta a maga 100 hibapontját. Azt mondták, hogy ez az első három helyen nem okozott változást... Azt is mondták: ha okozott volna, akkor kihagyták volna az első pontot az értékelésből.
Ilyen szempontból tehát teljesen lényegtelen, hogy rossz volt-e az első pont, vagy sem. Nekünk ugyan az első pont nem okozott semmi problémát, dehát mi is tévedhetünk. Inkább az dühített, hogy egy olyan egy percen múlt az első helyünk, amiért csak magamat hibáztathatom: az én figyelmetlenségemből származott az összeadási hiba...
Folytatás: A jó pap holtig tanul