Egy túraversenyző történetei
Van Velence Kupa néven minden évben egy verseny a Velencei-hegységben, amely nem túl hosszú, nem túl nehéz: kiválóan alkalmas arra, hogy kezdő versenyzők rutint szerezzenek. Ennek a versenynek egyik jellemzője az, hogy a versenyzők sok elméleti feladatot kapnak, ami - nemcsak holtverseny esetén - beleszámít a versenybe.
Az írásbeli feladatok megoldásához segédeszköz mindig használható volt...
Az egyik Velence Kupára úgy mentünk el a fiammal, hogy külön csapatban fogunk indulni és az első helyezésért külön versenyt fogunk vívni. A bizakodásnak megvolt az alapja: Nemcsak az, hogy a korábbi években háromszor is megnyertük ezt az országosan kevésbé ismert, területi jellegű kupát, hanem főként az a tény, hogy sikerült megszerezni azt a könyvet, amelyet a rendezők felkészülési anyagként megjelöltek, de amely a könyvesboltokban már rég nem kapható.
A legjobbak között korábban is mindig az elméleti kérdések döntötték el a helyezéseket, de korábban a kérdések nagyobb része a tájékozódással, a térképismerettel volt kapcsolatos. Az utóbbi években viszont nagyobb teret kaptak az általános tájismereti kérdések.
Bíztunk tehát a győzelemben. Tudtuk, hogy a tájékozódás gondot nem jelenthet, a szükséges könyv rendelkezésre áll; probléma nem lehet... A nem túl erős mezőnyben valamelyikünknek győznie kell.
A Sors azonban ismét közbeszólt. A könyvet este még olvasgattam és reggel elfelejtettem betenni a táskába. Csak a versenyen jutott eszembe, hogy otthon maradt...
Hasonlóan jártak a fiamék is: az a csapattag, akinek megvolt ez a könyv, valami okból nem jött el a versenyre. (Talán a hóesés tartotta vissza, amit beigért a meteorológia...)
A második időmérőnél már láttuk, hogy az első helyre a remény elúszott: egy ismerős csapat a hóesés elől egy esernyő alá bújva a kérdéses könyvből írta ki a válaszokat és tudtuk, hogy a többi időmérőnél is hasonló lesz a helyzet... (Meg is nyerték a versenyt!). Mi pedig csak tanácstalanul nézegettünk.... A feladatok nem TOTO jellegűek voltak, hogy legalább a szerencsében bízhattunk volna.
Már csak a második helyért folyt a küzdelem és érdekes módon közöttünk mégsem az elméleti kérdések döntöttek, hanem az, hogy a fiam csapata hibátlanul tette dolgát, mi pedig két kisebb hibát is elkövettünk, nem beszélve az egyéb problémákról.
A versenyt egy új ötlet szerint szervezték a rendezők. A térkép, amit adtak, üres volt: nem volt berajzolva semmi; ugyanakkor a pálya a terepen ki volt szalagozva.
A felnőtt versenyzők részére a tájékozódási feladatot az jelentette, hogy a megtalált bóják helyét a versenyzőknek kellett tűszúrással bejelölni a térképre.
A nem túlságosan gyakorlott versenyzők részére ez járt némi nehézségekkel, - egy esetben mi is elkövettünk egy kisebb hibát -, de nekünk más is gondot okozott.
Az utólsó bóját a rendezők messziről jól látható helyre, egy nyílt terepen áthaladó út szélére tették. Éppen egy útelágazáshoz érkeztünk és elkezdtem onnan mérni a távolságot, hogy az útelágazáshoz viszonyítva szúrjam majd be a bója helyét. A távolság kb. 45 m volt, tehát 3 mm a térképen. Lyukasztottam volna, de kiderült, hogy a térkép nem jelöli ezt az útelágazást. Sebaj - gondoltam -, megyünk tovább az aszfaltozott útig. Már látszott ugyanis, hogy közel van az az út, amelyik bevezetett a célig.
Ki is mértem a távolságot; kb. 100 m volt. A hóesésben a hidegtől elgémberedett ujjakkal nyomtam a gombostűt a térképbe és mint otthon ellenőriztem, pontosan oda, ahova akartam: 7 mm-re az aszfaltozott úttól.
A célban azonban kiderült, hogy rosszul gondolkodtam. A pályakitűző ugyanis nem az úttól mérte ki a bója helyét, hanem közelebbi megoldást keresett: az út mellett húzódó és véget érő árok végét vette alapul. A rendezők számára kézenfekvőnek látszott ez a viszonyítási alap, én azonban a távolság pontos mérésével voltam elfoglalva és nem is figyeltem fel az útmenti árokra... A 3 mm-es tévedés - amit a térkép rajzolója követett el, ha a pályakitűző jó helyre tette a bóját - nekünk 6 hibapontot "eredményezett", ami a második helyünkbe került.
A rend kedvéért azért meg kell említeni: ez talán így volt igazságos, hiszen követtem el másik hibát is...
Tanulság: A sok, már ismert alapszabály mellett legalább annyi, hogy elindulás előtt mindig ellenőrizni kell, hogy megvan-e mindenünk, amit vinni akarunk.
A rendezőknek pedig az lenne, hogy egy bója helyét mindig legalább két - a térképen is ábrázolt - ponthoz kell bemérni, mert lehet, hogy azt az egyet, amihez viszonyítani akarnánk, éppen hibásan jelöli a térkép.
Folytatás: Szin(t)vonal