Horváth T. Csaba
1982-ben Leninvárosban (ma: Tiszaújváros) laktunk. Leninvárosról tudni kell, hogy akkoriban még olyan volt, mint egy nagy kollégium: hétvégére mindenki hazautazott a szülőkhöz vagy elment kirándulni, esetleg dolgozni a telkére.
Szombat-vasárnapra szinte kiürült a város, csak néhány lézengő gyereket lehetett látni itt-ott a játszótéren. Nem is nagyon lehetett mit csinálni, az egykori TVK télen-nyáron nyitvatartó, uszodával kombinált jégpályája még nem épült meg, egyéb lehetőség felüdülésre, kikapcsolódásra nem nagyon volt.
Akkor, 1982 nyarán egy tikkasztó júliusi hétvégére volt kilátásunk és még nem tudtuk, mit fogunk csinálni. A két gyerek - az egyik tíz, a másik nyolc éves - Szombathelyen volt a nagymamánál, a másik nagymama (aki egyébként nálunk lakott) pedig a másik gyerekéhez utazott látogatóba.
Előre örültünk feleségemmel, hogy lesz egy nyugodt hétvégénk. Élveztük a gondtalanságot és éppen azt tervezgettük, hogy mihez kezdjünk, amikor kaptunk egy ajánlatot. Az egyik kollégám szólt, hogy Bogácson lesz egy természetjáró találkozó, menjünk el velük. Jó buli lesz: a kempingben kapunk sátorhelyet és lehet fürdeni is a kempinghez tartozó gyógyfürdőben.
Nem kellett nagyon agitálni bennünket. Bepakoltuk a Wartburgba a sátrat meg az egyéb szükséges holmikat, aztán indultunk is. Meglepetésre találkoztunk kedves ismerősökkel is. Ott derült ki, hogy "Encián Kupa" néven egy túraversenyt is szerveztek másnapra. Egészen addig az enciánról csak mint színről hallottam; nem tudtam, hogy az egy virág is és még túraversenyen sem vettem részt sohasem. A tájfutásról, mint sportról hallottam már, de gyorsan kiderült, hogy ez ugyan hasonló, de mégis más.
Természetesen jelentkeztünk. Az sem zavart bennünket, hogy addig még tájfutótérképet sem láttunk és tájoló sem volt még a kezünkben. Velünk volt azonban egy munkatársam, aki már egyszer részt vett egy ilyen versenyen és így hozzánk képest nagyon tájékozott volt. Az ő bíztatására elhatároztuk, hogy vele együtt - hárman egy csapatban - résztveszünk a versenyen.
Érdekes és izgalmas volt a verseny. Egy új világ tárult ki előttünk, ahogy az ismeretlen terepen egy ismeretlen és szokatlan térképpel a kezünkben keresgéltük az erdőben elrejtett, piros-fehér vászonból készített, úgynevezett "bójákat".
Nagy örömet okozott, amikor megtaláltuk az elsőt. Elkapott bennünket a versenyláz és siettünk tovább. Sorra meg is találtuk valamennyit, bár némelyiket keresgélni kellett.
Legnagyobb meglepetésünkre második helyezést értünk el ezen a megyei versenyen a sok - közöttük nem egy tapasztalt - csapat között. Előttünk egy szintén leninvárosi csapat végzett: három fiatalasszony, illetve lány az Olefin SC színeiben.
Az első helyezett csapat és köztünk talán negyven-ötven pont lehetett a különbség. Mi boldogok voltunk a második helyünkkel, de rövid idő után felébredt bennem a kisördög: miért nem mi nyertünk?
Hogy nem mi lettünk az elsők, annak szerintünk egyszerűen csak az volt a magyarázata, hogy késtünk néhány percet és az egyik tájékozódási feladatot nem tudtuk hibátlanul megoldani. De hogy miért késtünk és miért nem tudtuk az irányfésű-feladatot pontosan teljesíteni, arra nem is gondoltunk.
Akkor még nem tudtuk, hogy ezerféle dolgot lehet elhibázni és ha hibázni lehet, akkor hibázunk is...(Akkor még nem hallottunk Murphy törvényeiről!)
Arra végképp nem gondoltunk, hogy a mi második helyezésünk a "vak tyúk is talál szemet" tipikus esete... Mindenesetre "be lettünk oltva" és ezután sokszor gondoltunk erre a szép versenyre és egyre többet gondoltunk az elkövetkezendőkre.
Az első versenyünk után azt hittük, hogy könnyű nyerni, csak egy kicsit jobban oda kell figyelni. Talán csak ennyi volt az összes tanulság, amit magunkban levontunk. Aztán a későbbiek során kiderült, hogy nagyon oda kell figyelni, de úgy is nehéz nyerni és hogy sok még a tanulnivalónk. Csak több verseny kudarca után érlelődött meg bennem a gondolat: minden versenyt utólag elemezni kell és le kell szűrni a tapasztalatokat.
Egy versenyen könnyű jól szerepelni, még talán nyerni is; ez véletlenül - másképpen fogalmazva: a körülmények szerencsés alakulása folytán különösebb felkészültség, illetve felkészülés nélkül - is sikerülhet. Egy éven belül azonban több versenyt csak azok tudnak nyerni, akik rendelkeznek a jó versenyzéshez szükséges készségekkel, képességekkel és ezen túlmenően rendelkeznek elegendő versenytapasztalattal is. Hogy mennyi az elegendő tapasztalat és hány verseny szükséges ennek megszerzéséhez, az egyéni adottságtól, illetve az adott versenyek színvonalától is függ...
Folytatás: A menők nyomában
| |
| |