Bakancsos Atom Kupa
Paks, 1999. március 13.

Jóban lehetnek az Atom Kupa rendezõi az égi idõjárás-felelõssel... Akárcsak tavaly, idén is csodálatosan szép idõ van, különösen az autóból nézve. Azon kívül eléggé hûvös van még, de bízhatunk benne, hogy lesz még melegebb is.

Fél kilenc felé jár az idõ, amikor elérjük a 6-os út menti autóbuszpályaudvart Pakson, ahonnan a jeleket követve lehet eljutni a verseny találkozási helyére. A jelek sárga papírcsíkok - nem fehérek, mint tavaly -, de ugyanolyan nehezen észrevehetõek. Nagyon kell figyelni annak, aki nem ismeri a járást. Szerencsére elõnyben vagyunk azokkal szemben, akik most járnak erre elõször. A találkozási hely ugyanis ugyanott van, ahol egy évvel ezelõtt, ezért most aránylag gyorsan a helyszínre érünk.

Sok már az ismerõs arc: MOL-osok, bauxitosok, kazincbarcikaiak, gyöngyösiek, pécsiek... és itt vannak Fehérvárrõl, Zichyújfaluból is. A versenyzõink egy része még úton van - õk kerülõvel, Sárbogárd felõl jönnek -, nem tudunk még nevezni, így szerencsére van idõnk szót váltani néhány régi sporttárssal.

Nézzük a kifüggesztett tájékoztatót: a pályahosszak 10 000 méteren belül vannak, vagy alig haladják meg azt. "Összementek" az elsõ Atom Kupához képest, de nem baj: a légvonalbeli 8-10 km is elég "szép" táv az év elsõ versenyén.

Közben megérkeztek a hiányzóink. Éppen idõben, mert a versenyzõk második csoportját a rajthoz szállító autóbusz már indulásra kész. Gyorsan bejelentkezünk, átvesszük a menetkartonokat és a nagyméretû kitûzõket - ilyen nagyok még a régebbi Tavaszi Kupa kitûzõk sem voltak!- és felszállunk a buszra.

A rajtban indulás elõtt egy szerkesztési feladatot kell megoldani. A feladat könnyû, nem okoz problémát, csak a szerkesztés technikai része: nincs asztal, csak egy asztallap a földön... B. - az egykori tájfutó - hasrafekszik, úgy próbálkozik: láthatóan sikerrel, mert gyorsan végez.

Én egy közelben álló autó motorházfedelén végzem el a szerkesztést. Sietnem kell, mert sürget a tulaj: indulni akar.

Befejezve a szerkesztést, szinte körül sem nézek, gyorsan elindulok. A csapattársam szól rám kérdõen: Jó irányba megyünk? A többiek másfelé indultak!

Ránézek ismét a térképre és rögtön meg is fordulok: 180 fokot tévedtem. No, ez a verseny is jól kezdõdik...

Az elsõ pont egyértelmû és a második is. Eddig még álbóját sem láttunk. A harmadik pontot egy kanyarodó töltésen közelítjük meg. Arról beszélgetünk, hogy milyen szép az idõ és hogy könnyûnek látszik a verseny, valószínûleg szoros lesz a végeredmény.

A harmadik az elsõ pont, ahol egy pillanatra meditálni kell, mert a bójákból több van a szükségesnél. Gondot azonban nem jelent, gyorsan kiválasztjuk a mienket és húzunk tovább. A negyedik pont ismét egyértelmû és máris kezdõdik az elsõ kötelezõ útvonal és ezzel kezdõdnek a problémák is. Az elsõ bója ugyan még "síma ügy", a másodiknál azonban már észnél kell lenni, a harmadik viszont maga a csapda...

A rajt elõtti pillanatokban kérdezte tõlem a egyik baranyai versenyzõ, hogy mi is a helyzet a kötelezõ útvonalhoz közeli bójákkal: mely esetben tartozik a bója az úthoz és mikor nem. Gyorsan megnéztük a szabályzatot, de nem találtunk erre egyértelmû utalást. Elmondtam, hogy általában a piros vonallal megjelölt útvonalhoz jobbra-balra két méteren belül elhelyezett bójákat szokták az úthoz tartozónak tekinteni. Hozzátettem azt is, hogy véleményem szerint az útvonal melletti - ahhoz közeli -, térképen is ábrázolt tereptárgyon elhelyezett bója csak akkor tekinthetõ az úthoz tartozónak, ha átmegy rajta a piros vonal. Csak kérdés, hogy a rendezõk is így vélekednek-e?

Nem hittem volna, hogy ilyen hamar ismét "téma" lesz ez... A harmadik bója ugyanis közvetlenül egy erdei Mária-szobor mellett volt, annak a másik oldalán. A piros vonal viszont nem haladt át a szobrot ábrázoló térképjelen, csak súrolta annak egyik sarkát. Számomra egyértelmû volt, hogy a bója nem tartozik a kötelezõ úthoz, de vajon mit fognak mondani a rendezõk? Rövid tépelõdés és vita után nem "vettük le"...

(Mint utóbb kiderült, ez a pont sokak számára gondot jelentett. Volt, akinek teljesen elkerülte a vonal a jelet, volt, akinek majdnem teljesen betakarta... Mire a célba érkeztünk, már megszületett a döntés: azt a pontot kivonták az értékelés alól. Szerencsénkre, mert a pálya kitûzõje azt a pontot eredetileg nem álbójának szánta - de nem is a szoborra szánta, hanem a piros vonal által tényleg lefedett cölöpre. Csak éppen a bólya kirakója tévedett egy picit.)

Mentünk volna tovább, de a térkép által jelölt jelleghatárt nem igazán sikerült megtalálni. Ezért aztán a kötelezõ útvonal végén található bójáról megintcsak nehéz volt eldönteni, hogy "igazi"-e, vagy sem. Mivel a szobortól indulva úgy ítéltük meg, hogy a bója kicsit más szögben található, mint ahogy az út halad, nem vettük le és ez így lett jó. Mindenesetre, a kötelezõ útvonal után már nem volt olyan felhõtlen a kedélyünk.

Ezután több könnyebb ellenõrzési pont következett. A szerkesztett pont is ilyen volt. Egy kicsit sok volt ugyan a bója, de aránylag távol voltak egymástól és mivel pontosan a helyén volt az, amelyiket kerestük, a többi nem zavart bennünket.

A 10. pontnál is könnyû volt kiválasztani az igazit, annál nehezebb volt elindulni a 11. pont felé, a menetutasításban megadott irányba: sûrû volt nagyon a bozót. Az utolsóknak már biztosan könnyebb volt az áthaladás, addigra biztosan széles utat tapostak a többiek.

A 13. pont idõmérõ volt, ez várható volt a térkép alapján. A térképen ugyanis felirat jelezte a piros körön belül - tájfutó térképektõl szokatlan módon -, hogy a fekete térképjel szaunát takar. Nem is kellett bóját keresni, mert ott voltak szem elõtt az állomásbírók és azt már tudhattuk, hogy idõmérõnél nem kell a menetkartonra jelölni. (Nekem fel sem tûnt - a célban hívták fel rá a figyelmemet -, hogy nem a 13. pont helyét jelzõ tûszúrás helyén voltak az idõmérõk)

A 14. pont után kezdõdõ kötelezõ útvonalon egy szokásos távolságmérés várt bennünket, majd jött egy érdekes feladat: távoli kémények távolságának meghatározása annak az egy adatnak a birtokában, hogy a két kémény 116 méterre van egymástól. A megoldás elvileg egyszerû lett volna: csak egy szögfüggvénytáblázat kellett volna hozzá és az, hogy pontosan meg tudjuk mérni a két kémény által bezárt szöget. Ezzel szemben szögfüggvénytáblázat momentán nem volt nálunk és a két kémény által bezárt, kb. 1,25 fokot sem igazán tudtuk volna pontosan lemérni tájolóval. Lehetett volna megsaccolni a távolságot, de ez hirtelenjében eszünkbe sem jutott. Némi tanakodás után arra gondoltunk, hogy aránypárral - hasonló háromszögek módszerével - megoldható a feladat. Igaz, így két távolságot kellett megbecsülni ahhoz, hogy kiszámíthassuk a feladatot, de végül is tûrhetõ módon sikerült. Alig jobban, mint a fiamnak, aki utólag elmondta, hogy hogyan oldotta meg a távolságmeghatározást: Õ egyszerûen (ránézésre) úgy ítélte meg, hogy egy óra alatt odaérne a kéményekhez, tehát azok nem lehetnek messzebb, mint 4,5 km. Amikor kiderült, hogy a kémények 5,3 km-re voltak, akkor bosszankodott egy kicsit, mondván, hogy terepen is megtesz ennyit egy óra alatt, ha szükséges...

Mindenesetre arra jó volt a feladat, hogy elfeledtesse velem: még nem ért véget a kötelezõ útvonal. Ahogy visszakaptuk a kartont, rögtön el is indultam a következõ - a 16. - ellenõrzõ pont irányába. Megint a társam kellett, hogy figyelmeztessen: a többiek másfelé mentek... A felesleges kanyar csak plusz energiát igényelt, az idõnkbe belefért: így is a szükségesnél jóval elõbb célbaérkeztünk.

Az eredményhirdetésig - habár idén az értékelés sokkal gyorsabban ment, mint tavaly - volt idõnk beszélgetni a pogácsák és az üveg sör mellett, amikhez a rendezõk jóvoltából jutottunk. A már említett kötelezõ útvonali problémán és a 13. (idõellenõrzõ) pont pontatlan kiszúrásán kívül - ez utóbbi nem hiszem, hogy bárkinek is gondot okozott volna - nemigen hallottam rossz szót a versenyrõl.

Az idõ gyorsan telt - sokan közülünk a Paks - Dorog focimeccset nézték a cél melletti focipályán (Paks vezetett!) - , egyre több lett a kitûzött eredménycédula és egyre mosolygósabbak lettünk. Ezen a napon a Fejér megyei csapatok taroltak: az A kategória három elsõ helyét (A, A36 és az A50), valamint a B kategória elsõ helyét Fejér megyeiek vitték el és ezen kívül több helyezést is elértek. Pedig nem mondható, hogy gyér lett volna a mezõny, hiszen itt volt a bajnoki mezõny zöme... A legszebb azonban az, hogy a négy elsõ helybõl kettõ a mi csapatainké -a szabadegyháziaké- lett.

Hogyan is lehetne röviden összefoglalni? Gyönyörû idõ, jól szervezett verseny, anyagilag jól eleresztett rendezõk, no és a sikeres szereplés: szép volt ez a nap és Paks az egyik legszebb város ...

Horváth T. Csaba - Horváth T. Róbert