Szubjektív beszámoló a
II.
Országos Természetjáró Tájékozódási Csapatbajnokság
első versenyéről
Jóban lehetnek
az Atom Kupa rendezői az égi időjárás-felelőssel... Akárcsak tavaly, idén is csodálatosan szép idő van,
különösen az autóból nézve. Azon kívül eléggé hűvös van még, de bízhatunk benne, hogy lesz még melegebb
is.
Fél kilenc felé jár az idő, amikor elérjük a 6-os út menti autóbuszpályaudvart Pakson, ahonnan a jeleket követve lehet eljutni a verseny találkozási helyére. A jelek sárga papírcsíkok - nem fehérek, mint tavaly -, de ugyanolyan nehezen észrevehetőek. Nagyon kell figyelni annak, aki nem ismeri a járást. Szerencsére előnyben vagyunk azokkal szemben, akik most járnak erre először. A találkozási hely ugyanis ugyanott van, ahol egy évvel ezelőtt, ezért most aránylag gyorsan a helyszínre érünk.
Sok már az ismerős arc: MOL-osok, bauxitosok, kazincbarcikaiak, gyöngyösiek, pécsiek... és itt vannak Fehérvárről, Zichyújfaluból is. A versenyzőink egy része még úton van - ők kerülővel, Sárbogárd felől jönnek -, nem tudunk még nevezni, így szerencsére van időnk szót váltani néhány régi sporttárssal.
Nézzük a kifüggesztett tájékoztatót: a pályahosszak 10 000 méteren belül vannak, vagy alig haladják meg azt. "Összementek" az első Atom Kupához képest, de nem baj: a légvonalbeli 8-10 km is elég "szép" táv az év első versenyén.
Közben megérkeztek a hiányzóink. Éppen időben, mert a versenyzők második csoportját a rajthoz szállító autóbusz már indulásra kész. Gyorsan bejelentkezünk, átvesszük a menetkartonokat és a nagyméretű kitűzőket - ilyen nagyok még a régebbi Tavaszi Kupa kitűzők sem voltak!- és felszállunk a buszra.
A rajtban indulás előtt egy szerkesztési feladatot kell megoldani. A feladat könnyű, nem okoz problémát, csak a szerkesztés technikai része: nincs asztal, csak egy asztallap a földön... B. - az egykori tájfutó - hasrafekszik, úgy próbálkozik: láthatóan sikerrel, mert gyorsan végez.
Én egy közelben álló autó motorházfedelén végzem el a szerkesztést. Sietnem kell, mert sürget a tulaj: indulni akar.
Befejezve a szerkesztést, szinte körül sem nézek, gyorsan elindulok. A csapattársam szól rám kérdően: Jó irányba megyünk? A többiek másfelé indultak!
Ránézek ismét a térképre és rögtön meg is fordulok: 180 fokot tévedtem. No, ez a verseny is jól kezdődik...
Az első pont egyértelmű és a második is. Eddig még álbóját sem láttunk. A harmadik pontot egy kanyarodó töltésen közelítjük meg. Arról beszélgetünk, hogy milyen szép az idő és hogy könnyűnek látszik a verseny, valószínűleg szoros lesz a végeredmény.
A harmadik az első pont, ahol egy pillanatra meditálni kell, mert a bójákból több van a szükségesnél. Gondot azonban nem jelent, gyorsan kiválasztjuk a mienket és húzunk tovább. A negyedik pont ismét egyértelmű és máris kezdődik az első kötelező útvonal és ezzel kezdődnek a problémák is. Az első bója ugyan még "síma ügy", a másodiknál azonban már észnél kell lenni, a harmadik viszont maga a csapda...
A rajt előtti pillanatokban kérdezte tőlem a egyik baranyai versenyző, hogy mi is a helyzet a kötelező útvonalhoz közeli bójákkal: mely esetben tartozik a bója az úthoz és mikor nem. Gyorsan megnéztük a szabályzatot, de nem találtunk erre egyértelmű utalást. Elmondtam, hogy általában a piros vonallal megjelölt útvonalhoz jobbra-balra két méteren belül elhelyezett bójákat szokták az úthoz tartozónak tekinteni. Hozzátettem azt is, hogy véleményem szerint az útvonal melletti - ahhoz közeli -, térképen is ábrázolt tereptárgyon elhelyezett bója csak akkor tekinthető az úthoz tartozónak, ha átmegy rajta a piros vonal. Csak kérdés, hogy a rendezők is így vélekednek-e?
Nem hittem volna, hogy ilyen hamar ismét "téma" lesz ez... A harmadik bója ugyanis közvetlenül egy erdei Mária-szobor mellett volt, annak a másik oldalán. A piros vonal viszont nem haladt át a szobrot ábrázoló térképjelen, csak súrolta annak egyik sarkát. Számomra egyértelmű volt, hogy a bója nem tartozik a kötelező úthoz, de vajon mit fognak mondani a rendezők? Rövid tépelődés és vita után nem "vettük le"...
(Mint utóbb kiderült, ez a pont sokak számára gondot jelentett. Volt, akinek teljesen elkerülte a vonal a jelet, volt, akinek majdnem teljesen betakarta... Mire a célba érkeztünk, már megszületett a döntés: azt a pontot kivonták az értékelés alól. Szerencsénkre, mert a pálya kitűzője azt a pontot eredetileg nem álbójának szánta - de nem is a szoborra szánta, hanem a piros vonal által tényleg lefedett cölöpre. Csak éppen a bólya kirakója tévedett egy picit.)
Mentünk volna tovább, de a térkép által jelölt jelleghatárt nem igazán sikerült megtalálni. Ezért aztán a kötelező útvonal végén található bójáról megintcsak nehéz volt eldönteni, hogy "igazi"-e, vagy sem. Mivel a szobortól indulva úgy ítéltük meg, hogy a bója kicsit más szögben található, mint ahogy az út halad, nem vettük le és ez így lett jó. Mindenesetre, a kötelező útvonal után már nem volt olyan felhőtlen a kedélyünk.
Ezután több könnyebb ellenőrzési pont következett. A szerkesztett pont is ilyen volt. Egy kicsit sok volt ugyan a bója, de aránylag távol voltak egymástól és mivel pontosan a helyén volt az, amelyiket kerestük, a többi nem zavart bennünket.
A 10. pontnál is könnyű volt kiválasztani az igazit, annál nehezebb volt elindulni a 11. pont felé, a menetutasításban megadott irányba: sűrű volt nagyon a bozót. Az utolsóknak már biztosan könnyebb volt az áthaladás, addigra biztosan széles utat tapostak a többiek.
A 13. pont időmérő volt, ez várható volt a térkép alapján. A térképen ugyanis felirat jelezte a piros körön belül - tájfutó térképektől szokatlan módon -, hogy a fekete térképjel szaunát takar. Nem is kellett bóját keresni, mert ott voltak szem előtt az állomásbírók és azt már tudhattuk, hogy időmérőnél nem kell a menetkartonra jelölni. (Nekem fel sem tűnt - a célban hívták fel rá a figyelmemet -, hogy nem a 13. pont helyét jelző tűszúrás helyén voltak az időmérők)
A 14. pont után kezdődő kötelező útvonalon egy szokásos távolságmérés várt bennünket, majd jött egy érdekes feladat: távoli kémények távolságának meghatározása annak az egy adatnak a birtokában, hogy a két kémény 116 méterre van egymástól. A megoldás elvileg egyszerű lett volna: csak egy szögfüggvénytáblázat kellett volna hozzá és az, hogy pontosan meg tudjuk mérni a két kémény által bezárt szöget. Ezzel szemben szögfüggvénytáblázat momentán nem volt nálunk és a két kémény által bezárt, kb. 1,25 fokot sem igazán tudtuk volna pontosan lemérni tájolóval. Lehetett volna megsaccolni a távolságot, de ez hirtelenjében eszünkbe sem jutott. Némi tanakodás után arra gondoltunk, hogy aránypárral - hasonló háromszögek módszerével - megoldható a feladat. Igaz, így két távolságot kellett megbecsülni ahhoz, hogy kiszámíthassuk a feladatot, de végül is tűrhető módon sikerült. Alig jobban, mint a fiamnak, aki utólag elmondta, hogy hogyan oldotta meg a távolságmeghatározást: Ő egyszerűen (ránézésre) úgy ítélte meg, hogy egy óra alatt odaérne a kéményekhez, tehát azok nem lehetnek messzebb, mint 4,5 km. Amikor kiderült, hogy a kémények 5,3 km-re voltak, akkor bosszankodott egy kicsit, mondván, hogy terepen is megtesz ennyit egy óra alatt, ha szükséges...
Mindenesetre arra jó volt a feladat, hogy elfeledtesse velem: még nem ért véget a kötelező útvonal. Ahogy visszakaptuk a kartont, rögtön el is indultam a következő - a 16. - ellenőrző pont irányába. Megint a társam kellett, hogy figyelmeztessen: a többiek másfelé mentek... A felesleges kanyar csak plusz energiát igényelt, az időnkbe belefért: így is a szükségesnél jóval előbb célbaérkeztünk.
Az eredményhirdetésig - habár idén az értékelés sokkal gyorsabban ment, mint tavaly - volt időnk beszélgetni a pogácsák és az üveg sör mellett, amikhez a rendezők jóvoltából jutottunk. A már említett kötelező útvonali problémán és a 13. (időellenőrző) pont pontatlan kiszúrásán kívül - ez utóbbi nem hiszem, hogy bárkinek is gondot okozott volna - nemigen hallottam rossz szót a versenyről.
Az idő gyorsan telt - sokan közülünk a Paks - Dorog focimeccset nézték a cél melletti focipályán (Paks vezetett!) - , egyre több lett a kitűzött eredménycédula és egyre mosolygósabbak lettünk. Ezen a napon a Fejér megyei csapatok taroltak: az A kategória három első helyét (A, A36 és az A50), valamint a B kategória első helyét Fejér megyeiek vitték el és ezen kívül több helyezést is elértek. Pedig nem mondható, hogy gyér lett volna a mezőny, hiszen itt volt a bajnoki mezőny zöme... A legszebb azonban az, hogy a négy első helyből kettő a mi csapatainké -a szabadegyháziaké- lett.
Hogyan is lehetne röviden összefoglalni? Gyönyörű idő, jól szervezett verseny, anyagilag jól eleresztett rendezők, no és a sikeres szereplés: szép volt ez a nap és Paks az egyik legszebb város ...
Horváth T. Csaba - Horváth T. Róbert