Vasutas Természetjárókk Bükki Egyesülete
3530 Miskolc Szemere u. 26.

II. BÜKK KUPA
EREDMÉNYÉRTESÍTŐ

Bükkszentkereszt, 2000. szeptember 9.

Igazi szép koraőszi időben rendezhette meg Bükkszentkereszten a II. Bükk Kupa tájékozódási túraversenyt a Vasutas Természetjárók Bükki Egyesülete. A "jól futható" erdők alját vastag avarszőnyeg borítja, a fákon lévő levelek már színesednek.

Az öt kategőriában 43 csapat mintegy 120 versenyzője vágott neki a versenynek. Az "A" és "A-36"-os pályán 10 km-t és 475 m szintemelkedést, az "A-50" - es pályán 7,5 km-t és 450m szintkülönbséget kellett leküzdeni, s 17, illetve 15 pontot azonosítani a versenyzőknek. A "B" és családi kategóriában indulók 6,3 km-t és 460 m szintemelkedést teljesítettek. Itt 11 ellenőrző pontot helyeztünk el.

A rajtban és célban feladatot nem adtunk. A versenypályán szintvonal követés és egy sokszög menet volt a feladat, illetve két ellenörző ponton a bójákat úgy helyeztük el, hogy csak pontos tájolással illetve távolság-méréssel lehetett beazonosítani a helyeset. Ezeken a pontokon 3-3 perc plusz időt adtunk a menetidőhöz. Az 1. időmérő állomáson magasság meghatározás feladatot kaptak a versenyzők amelyet a következő időmérő állomásig kellett teljesíteniük 5 perc plusz idő alatt.

A szintvonalkövetés és a poligon nehéznek bizonyult a versenyzők számára. Az elsőt 3, az utóbbi feladatot mindössze 1 csapat teljesítette hibátlanul.

A fent említett 2 pont beazonosítása a csapatok közel felének sikerült.

A versenyzők többsége elégedett volt a versennyel, tetszettek a nehéz pontok, a kemény átmenetek. Egy "A-36"- os csapat volt akik a pályán "összeszedett" hibapontokat versenyen kívül, óvás benyújtásával próbálták csökkenteni. Ők a 7. és 15. ellenőrző ponton a tévesztő bóják elhelyezését kifogásolták. A versenybírőság az óvást a Versenyszabályzat 17.12. pont 4. bekezdésére hivatkozva elutasította.

A rendezők nevében:
Szilvásy Dénes
versenybiz. elnöke

A kategória
A36 kategória
A50 kategória
B kategória
Családos kategória

A kategória

Csapat neve Rajt-
szám
I. szakasz II. szakasz III. szakasz Össz
időhiba
Elméleti
kérdés
hibapont
Ellenőr-
zőpont
hibapont
Összes
hiba
Helyezés
időhiba
Erőterv Bp. 35 0 0 0 0 0 85 85 1
Szamosi Csaba 32 0 0 0 0 0 110 110 2
Túrászok KTE 39 0 0 0 0 0 170 170 3
Totoya 1. 44 0 16 0 16 0 230 246 4
Délász kft.Elktromos 36 4 4 0 34 38 60 155 253 5
Csúcsrajárók 1 10 0 4 14 0 310 324 6
Száguldás SE Bp. 41 46 78 8 132 0 195 327 7
Bánréve I. 19 16 14 0 30 0 350 380 8
SESE Sárospatak El. Sc 26 48 8 0 56 30 375 461 9
Fekete Macska 22 48 88 10 146 2 335 483 10
Miel-Va 8 102 84 24 210 16 340 566 11
Totoya 2. 43   FELADTA   30 60 950 1040 12
Turisten VMTBK 13   FELADTA   184 60 940 1184 13

 

A36 kategória

Csapat neve Rajt-
szám
I. szakasz II. szakasz III. szakasz Össz
időhiba
Elméleti
kérdés
hibapont
Ellenőr-
zőpont
hibapont
Összes hiba Helyezés
időhiba
TSC Kutyaütők 27 0 0 0 0 0 265 265 1
Sörös Mókus Nyíregyháza 33 0 0 16 16 0 275 291 2
Kékes TE. Szárnyalók 6 4 32 0 36 16 240 292 3
MIEL-MO 16 56 4 0 60 4 260 324 4
MLBE Nyuszi 10 76 24 0 100 0 235 335 5
Nyúlláb 24 20 0 0 20 0 320 340 6
Ferihegy I. Benke D. TSC Bp. 29 0 0 0 0 0 370 370 7
Kőbányai Barangolók 30 10 20 20 50 4 325 379 8
3BIT 3 86 56 16 158 0 255 413 9
Szuper Bánréve 21   FELADTA   200 52 395 647 10
MVSC Rokonok 36 100 182   282 14 635 931 11

 

A50 kategória

Csapat neve Rajt-
szám
I. szakasz II. szakasz III. szakasz Össz
időhiba
Elméleti
kérdés
hibapont
Ellenőr-
zőpont
hibapont
Összes
hiba
Helyezés
időhiba
MVSC Vadvirág 2 0 4 0 4 20 60 84 1
TSC Szőke Tisza 23 0 0 0 0 16 195 211 2
Mátra TBK 9 10 40 16 66 0 280 346 3
MVSC-Kankalin 18 0 4 0 4 6 340 350 4
MIELBA 14 0 14 28 42 0 315 357 5
HTE Kék Csiga 5   FELADTA   150 60 1400 1610 6

 

B kategória

Csapat neve Rajt-
szám
I. szakasz II. szakasz III. szakasz Össz
időhiba
Elméleti
kérdés
hibapont
Ellenőr-
zőpont
hibapont
Összes
hiba
Helyezés
időhiba
Keri I. 7 0 0 0 0 60 0 60 1
Tiszavirág TSC 25 0 0 10 10 10 60 80 2
Hubertus TBK 15 0 0 0 0 58 60 118 3
Lri-Vadgesztenyék Bp. 28 0 4 0 4 58 60 122 4
STONE Kazincbarcika 34 0 0 6 6 60 60 126 5
MIEL-IFI 20 14 8 28 50 60 120 230 6
S.E.G.-fejek 12 30 30 10 70 60 160 290 7
Jómadarak 11 34 32 28 94 60 400 554 8

 

Családos kategória

Csapat neve Rajt-
szám
I. szakasz II. szakasz III. szakasz Össz
időhiba
Elméleti
kérdés
hibapont
Ellenőr-
zőpont
hibapont
Összes
hiba
Helyezés
időhiba
Fodor cs. K.barcika 38 0 8 0 8 2 0 10 1
Tölgyesi cs. ördi és barátai 31 0 0 4 4 12 0 16 2
Repülőszolgálat Bp. 37 0 0 0 0 22 0 22 3
Csőke cs.Debrecen 42 68 8 42 118 12 0 130 4
Katolics cs. Nyíregyháza 40 72 20 48 140 30 0 170 5
MIEL-BE 17 102 8 6 116 60 160 336 6



II. Bükk Kupa tájékozódási túraverseny kiírása
Versenyek
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja
honlapja
honlapja
honlapja
honlapja
honlapja
honlapja
honlapja