Megjártuk a Hoverlát,

avagy hogyan túrázzunk Kárpátalján

Vrazsovits Gáborné

A Kárpát Koszorú Nemzetközi Túramozgalom hallatán azonnal felvillanyozódtam, úgy éreztem, még be kell járnom ezen útvonalat. Az ügyért tenniakarásom meghatványozódott az MKE felhívás után, amit a Turista Magazinban olvastam.

Az elõkészítõ-munka megbeszélésen a Kárpátaljai terület bejárását elvállaltam a Tatárhágótól a Pop-Ivánig, én Vrazsovics Gáborné a (53 évemmel) hiányos orosz nyelvtudásommal. Az utazás elõtt az expedició szervezése alatt alig tudtam legyõzni "félelmeimet" amit a korom és csak 3 fõs csapatunk miatt éreztem.

A legnagyobb gondot a kinti menetrend értelmezhetetlensége okozta. (Megérkezésünk után Csapon egybõl megtudakoltam, mi a menetrend nyitja: a rövidebb kárpátaljai távolságokat elektricskák (Hév jellegû vonatok) teszik meg, amik a menetrendben nem szerepelnek.)

1997. szeptember 12. az indulás elõestéje.

Gyakorlott magashegyi túrázónkkal Szentimrey Ferivel (26 éves) jól átnéztük még egyszer a csomagokat, nehogy felesleges holmit is vigyünk, s fõleg nehogy itthon maradjon valami ami nagyon fontos, és hiánya veszélyeztetné az expedíció sikerét (Ennek ellenére Berényi Laci (49 éves) mégis begyömöszölte a pótbakancsát is.)

Szeptember 13-án a "hajnali" 6 óra 10 perces Záhonyig közlekedõ vonattal, zökkenõmentesen értünk a határhoz 11 óra után.

• Veszprém-Záhony1.168,- Ft
• Pécs- Záhony1.520,- Ft

Berényi Laci Pécsett megvásárolta a Záhony-Csap között oda-vissza jegyét. Mi veszprémiek a határon (621,- Ft) vettük meg, de hamarosan kiderült: a vonatban a kalauz fele áron adta.

A meghívó levelünket a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség elnökétõl, Popovics Bélától (Munkács, Erzsébet u. 9. Tel: +380 (3131) 217-43) kaptuk. A Magyarház címe Munkács, Volosino u. 12. Tel: +380 (3131) 238-24.)

Gyártottunk magunknak - az Ukrán Külügyminisztériumban, és a követségen beszerezhetõ - "Kiküldetési rendelvényt" magánútlevéllel szolgálati célból, aminek végülis örültek az útlevél vizsgálatnál, mert név szerint lehetett bennünket azonosítani.

Ha nincs meghívó, vouchert Magyarországon az utazási irodákban be lehet szerezni. A határon a vonattal közlekedõk a Planéta Tursban (Planéta Turs Somogyi Olga, Cím: Csop, ul. Vokzalna 3., Tel/fax: 03137 71878 , Magyarországról: 0038 031 37 71878) vehetik meg a legolcsóbban. Kocsival közlekedve Záhonynál több kilométeres a kocsisor. Beregsuránynál és Tiszabecsnél gyorsabb az átkelés, de a voucher drágább.

Csap a Tisza jobb partján elterülõ kisváros. A hármashatár (ukrán-magyar-szlovák) vasúti csomópontja. Ukrajna nyugati kapuja. Átrakodó állomása országos jelentõségû. A keskeny, európai szabványú (1435 mm) nyomtávú vasúti kerekeket itt cserélik szélesekre (1520 mm), illetve fordítva, az Ukrajnából Európa más országaiban tartó szerelvényeken.

A város neve Csap (Csop) magyar személynévbõl keletkezett. Az elsõ említése 1281-bõl való Chapként. l944-ig magyar többségû, magyar, ukrán-ruszin, orosz lakosságú. Lélekszáma jelenleg 10.000 fõ, ennek kb. fele: 5000 ember magyar. Egykor a Baksa nemzetségbõl származó Csapy család birtoka volt. A település az 1514-es Dózsa vezette felkeléskor Barsvai Péter vezetésével külön osztagot állított ki. A tatárok majdnem teljesen elpusztították, lakosságát vagy elhurcolták vagy megölték. A Rákóczi-szabadságharcból is kivették a csapiak a részüket. Az 1870-ben megkezdett Galícia felé vezetõ vasút építése hozott változásokat a jelenlegi város és környéke lakosságának életében. A vasút jelentõsen megváltoztatta a lakosság nemzetiségi összetételét is.

l944-ben a szovjet csapatok hosszú hetekig tartó harcok árán foglalták el a várost. Ekkor a visszavonuló magyar csapatok felrobbantották református templomát is.

A város területén a már említett átrakodó állomás mellett fûtõház, kocsiszín, téglagyár, a különbözõ kereskedelmi, szolgáltató egységek mûködnek. Ezek a létesítmények sok ember számára biztosítanak munka- és kereseti lehetõséget.

Csapon a református egyház 1642-ben, a római katolikus egyház 1890-ban alakult. A hívek felváltva használják a római katolikus templomot. Épül az új református templom.

A városnak ukrán és magyar tannyelvû középiskolája van. Gyermek-zeneiskola is mûködik a városban.

Csapon leszállás után pénzváltási lehetõséget kerestünk. (Magyarországon grivnyát nem árultak, még Budapesten sem. Így az összes 1 dollárost megvettük, mégis legyen aprónk.)

Ebédidõben minden zárva, a bank is, de a bank folyosóján mégis sikerült feketén helyi pénzhez jutni, így a továbbutazáshoz a vonatjegyet megvehettük.

Várakozás közben érdeklõdtünk, így Dobra Annával megismerkedtünk, aki szintén Rahóba utazott, mint mi, de õ busszal és 21,30 órára oda is ért.

Mi a vonatjegyek birtokában csak másnap délben érkeztünk. Dobra Annával beszélgetve Berényi Laci barátunk elõvett egy 10 éve készült fényképet s elpanaszolta, hogy sajnos a fényképen látható rahói kislánynak, aki náluk járt és egy hétig vendégük volt elvesztették a címét. Anna a képre nézve egybõl felismerte volt iskolatársát Alena Manykót. Utóbb örültünk a vonatútnak, mert így megismerhettük az ottani helyi utazási körülményeket, "az életet" a vonatról (nemzetközin is utaztunk; az európai színvonalú). Lehangoló volt a szegénység az elhanyagolt, majdnem szétesõ szerelvény, ami takarítót tán sohasem látott.

Sokat beszélgettünk az utasokkal az életükrõl, a szociális védõháló teljes hiányáról, a munkanélküli segély nélküli munkanélküliségrõl (lehet, hogy csernobili levegõbõl élnek?)

Utazásunkat az elektricskával kettõ helyen kellett megszakítanunk Bátyuban (Batyeve) és Aknaszlatinán (Szolotvino) az átszállással. A vonatköltség 6,27 grivnya volt Csaptól Aknaszlatináig. Innen busszal Rahóig 7,5 grivnya.

Bátyu (Batyeve) 1992-ig, ukránul Vuzlove. Városi típusú település 1971 óta. Beregszásztól 36 kilométerre fekszik. Fontos vasúti csomópont. Itt ágazik el a Budapest-Kassa-Lemberg gerincvonal máramarosi szárnyvonala, amely Nagybocskóig Kárpátalján, Terebesfehérpatakig Romániában és Terebesfehérpataktól a Tatárhágóig ismét Kárpátpátalján fut. Az újabb szárnyvonal a Szalóka-Eperjeske határállomáson át a nemzetközi teherforgalom biztosítására lett építve az 1960-as évek elején.

Még õrzi magyar többségét, de nagyarányú a külsõ betelepülés. Neve a Bateu személynévbõl keletkezett. A lakosság körében nevének eredetérõl több magyarázat is van. Lakossága 3200 fõ, ebbõl 2500 a magyar. Árpád-kori település. Elsõ írásos emléke 1205-bõl való, Betke birtokaként említik, akitõl Simon vásárolta meg, s a lónyai uradalomhoz csatolta. Valaha a Tiszához közelebb feküdt, de a gyakori árvizek miatt mostani dombosabb helyére települt. Református egyházközsége 1700-ben alakult, temploma 1910-ben épült. Gazdasági életét a helyi kolhoz és a vasút határozza meg. Mára már Európa egyik legnagyobb vasúti csomópontjaként emlegetik. A Magyarország és Nyugat-Európa felé irányuló teherforgalom jelentõsebb része itt, s nem Csapon bonyolódik le. Jelenleg középiskolája, körzeti kórháza van. Egy egykori Lónyay kastélyban szívreuma megbetegedések kezelésére szolgáló gyermekszívszanatórium mûködik. Mûvelõdési ház, gyógyszertár, több üzlet is található itt.

Aknaszlatinára késõ este értünk. Láttuk a vonatból azt a buszt, amivel este még Rahóba érhettünk volna. Zuhogó esõben a pályaudvaron felvertük a sátrat, a vízcsapnál megmosdottunk és nyugovóra tértünk (Csaknem jól aludtunk, hõbörgõ hangok, zörgések riasztgattak, szerencsére ukránul nem értettünk.)

Aknaszlatina (Szolotvino). Ukrán-ruszin, magyar, román városi típusú település. A Tisza mentén, az ukrán-román határ mellett található, 25 km-re Técsõtõl, a járási székhelytõl. Lakossága 10.000 fõ. Magyar közel 4.000 fõ. A legkorábbi írásos emlék 1360-ból Zlathynaként említi. Az itt talált pénzérmék arról tanúskodnak, hogy már a római korban élénk kereskedelem folyt itt. Már a XIII. században, IV. Béla korában bányásztak itt sót. Erre bizonyítékként megemlíthetjük, hogy Boleszláv lengyel király hitvese, IV. Béla leánya meglátogatta az akkor már mûködõ sóaknát. Ennek a látogatásnak köszönheti a Kunigunda-bánya a nevét. 1492-ben a máramarosi királyi sóbányában dolgozók sztrájkba léptek az embertelen munkakörülmények miatt, 1514-ben pedig fel is lázadtak és a bányászok közül sokan csatlakoztak Dózsa csapataihoz. A környéken a XVII. és a XVIII. század fordulóján tevékenykedett Iván Pintye betyár, s az õ csapataihoz is sokan csatlakoztak a bányászok közül. A Rákóczi-szabadságharc idején Pintye a kurucok oldalára állt, s csapatainak segítségével sikerült a kurucoknak elfoglalniuk Szlatinát. A kuruc szabadságharc után következett a kegyetlen császári megtorlás. A bányát a császári udvar fennhatósága alá rendelték. A XVIII- XIX. században egy sor új bányát (aknát) nyitnak: Krisztina-bánya (1778), Albert-bánya (1781), Miklós-bánya (1789), József-bánya (1804), Ferenc-bánya (1808). Ez utóbbinak a mélysége 1901-ben már 105 méter. A 45-50 kilogrammos sókockákat már ekkor gõzgépek segítségével emelték a felszínre. 1870-ben már 440 bányászt foglalkoztattak. A máramarosi vasút megépültéig a Tiszán szállították a sót. Ezen útvonal fõbb állomásai voltak: Újlak, Tárkány, Tokaj, Szolnok. Ezeken a megállókon sóraktárakat építettek. Az elsõ világháború alatt a bányákban orosz hadifoglyokat dolgoztattak. Napjainkban korszerû gépekkel termelik ki a sót, az újabban létesített aknákat már automata gépsorokkal szerelték fel. A 306 méteres mélységû egykori bányában allergológiai kórházat rendeztek be 200 férõhellyel, s itt elsõsorban az allergiai alapon kialakult megbetegedéseket gyógyítják. Az idelátogatók elõszeretettel keresik fel a Kunigunda-aknában mûködõ földalatti asztmatikus gyógyhelyet, a Pável-fürdõt, a sósfürdõt, a kisszlatinai zöldövezeti üdülõtelepet.

A szórványban élõ magyarság itt erõsen õrzi nemzeti identitását. A helyi KMKSZ-aktivisták kezdeményezésére 1989-ben a magyar középiskola visszanyerte önállóságát. Az óvodában magyar csoport is indult ebben az évben. Az iskola, egyház, tanács egysége jelentõsen hozzájárul a nemzetiségtudat megõrzéséhez. Az aknaszlatinaiak római katolikus egyháza 1833-ban keletkezett. Az 1949-ben betiltott görög katolikus egyházat 1989-ben újraindították. Reformátusok és pravoszlávok is élnek itt.

A számadatokkal dúsított ismertetõ után kikapcsolódásként, mondanivalónk alátámasztására álljon itt az aknaszlatinai sóbányászok bányászindulója.

Aknaszlatinát elhagyva, jobbról egy új bányász lakótelep mögött feltûnik a Tisza és a határ túloldalán Máramarossziget, az egykori megyeszékhely. Aknaszlatina után a técsõi járást is elhagyjuk, és átlépünk a rahói járásba.

Szeptember 14.

A hajnali ébredés után a nedves sátor és hátizsákjaink összerakodása és az "állófogadásos" reggeli után (a váróterembe nem kívántunk bemenni - máshova sem, de kellett) elindultunk buszmegálló nézõbe. Legelészõ lovak, tehenek, félig megépült 5-6 éve befejezetlen bányásztömbházak, családi házak között.

Végül egy sohasem használt kultúrház mellett felfedeztünk 1-2 embert, akik ugyancsak buszra vártak. A buszjelzõ tábla s rajta a várt menetrend nem létezett sehol.

Stoppolásra bíztattak bennünket, de megnyugattak: busz is lesz. 1-2 órás várakozás után valóban sikerült buszra ülni és Rahóba eljutni.

Délelõtt már Rahó utcáit járva kerestük Dobra Annát, megigérte, addig Alina Manykóék címét és telefonszámát megtudja és Bilics tanárnõt is megkeresi. Anna otthonában csak az õseit találtuk (nõi ágon). Megebédeltünk az otthoni elemózsiákból, finom teával és süteménnyel kedveskedtek a háziak.

A Dobra családhoz azért gyalogoltunk 3/4 órát, mert utcai telefon nincs, így a postáról lehetett volna felhívni õket, de az a város másik végében volt. Lakásukból többszöri telefonálási kisérlet után sikerült megtudnunk Annától (a vonal sem volt jó) Manyhóék címét, több magyar fiatal összefogott és elkísért bennünket hozzájuk. (Egymás között csak ukránul beszéltek.)

Bilics Éva tanárnõ, aki az összekötõnk lett volna, Angliában volt, így a Manykó család nélkül újabb ismerõsöket kellett volna szerezni az engedélyek megszerzéséhez.

Kocsit béreltek és kivittek a kb. 8 km lévõ természetvédelmi felügyelõségre, ahol a terület bejárásához megkaptuk az engedélyt, 30 grivnya. A sátorozásért napi 3 gr. kértek fejenként Szerencsére tényleg nem volt nálunk minden pénzünk, így csak egy napra kértünk sátorozási lehetõséget. (Az események úgy hozták, hogy kettõnél többször nem is tudtuk igénybe venni.) Az alkudozás külön szám volt! Hivatalos helyen dollárral, márkával és grivnyával fizettünk! Ez az engedély a Hoverlától a Pop Ivánig szólt, de ott még nem tudtuk, hogy a Határõrség engedélyét nem Rahóban, hanem Terebesfehérpatakon (Gyilove) kell beszerezni.

Az az érzésem, mi voltunk az egyetlen külföldiek, akik rendelkeztek engedéllyel és a sátorozásért fizettek. Jövõre e nélkül próbálkozunk. 

Bilics Éva Rahó, Borkút u. 65.
Tel: 00380 3132 22341

Dobra Anna Rahó Bogdany Hrnelnickohal 159
Tel: 00 380 3132 23885

A család segítségét, ebédjét megköszönve a délutáni vonattal Kõrösmezõre (Jaszinyja) utaztunk A vonat kétszer jár naponta reggel és délután.

A vasútállomás, kórház és buszpályaudvar egymás mellett helyezkedik el. Rahóban itt a buszpályaudvaron menetrend is van. Élelmiszerboltok szegélyezik, ahol nagy kenyérválaszték található.

Rahó (Rahiv) Ukrán-ruszin, magyar, román lakosságú város, a járási központtól 20 kilométerre fekszik. Lakossága 17.000 fõ, ebbõl 3.000 magyar. 1447-ben említik az okiratok Rahowként. A Tiszába jobbról ömlõ Rahó patak völgyében épült a város, s a patakról kapta e nevét. A román rohov, oreohov, a szláv orech - mogyorós, diós a patak feltehetõ nyelvi forrása. Maga a város a tenger szintje felett kb. 440 méterrel a szûk Tisza völgyében a 3 km hosszú és l km széles medencében fekszik. A település iparosítása a XIX. század derekán kezdõdött. Ma kartonpapírgyára, bútorokat is gyártó faipari kombinátja és más ipari létesítményei vannak. Turizmusa is fejlett. Turistatelepei: Tisza, Borkút, Breckul, Pereleszok. 1945 után nincs a városban magyar iskola. A Rahói Kartonpapírgyár könyvtárának munkatársa Bilics Éva kezdeményezésére létrejött a Petõfi Sándor Anyanyelvi és Mûvelõdési Kör. Neszmák Annának és Bilics Évának köszönhetõen ma 139 gyerek tanulja ismét a magyar nyelvet, játszva, énekelve, mesélve. A római katolikus egyháza 1791-ben keletkezett. Szórványban élnek itt reformátusok is. A görög katolikus egyháza az 1949-i betiltás után l994-tõl újraszervezõdött. 1991-ben épült az új pravolszláv templom.

A város központjától mintegy 3 km-re a Tiszabogdányi letérõnél egyesül a Fekete- és a Fehér-Tisza. A Csorna Hora hegységet két oldalról megkerülõ folyók nemhiába kapták nevüket, szemet gyönyörködtetõ látvány a fehér és a fekete színû vizek testvéri ölelkezése a boldogan fodrozó habokkal egyesülve. A csornohora hegység legmagasabb csúcsa a 2061 méter magas Hoverla, a Kelet-Kárpátok legmagasabb csúcsa. A Fekete-Tiszától nyugatra a Szvidovec hegység, a Fehér-Tiszától délre a Pop Iván csoportja látható. A Tisza a történelmi Magyarország legmagyarabb folyója volt. Ma már az a kép teljesen megváltozott. Mindkét ága ukrán területen ered. A Fekete-Tisza Kõrösmezõtõl 20 kilométernyire 1200 méterrel a tenger szintje felett ered. Vékony sugárban csepeg alá a víz egy nagy kõtáblára és kis patakként rögtön el is tûnik a sûrû fenyõerdõben. Rahónál egyesül a Fehér-Tiszával, s így jut el Titelig. A Fehér-Tisza forrását nem lehet ilyen könnyen megtalálni. Még a helybeliek sem tudják pontosan, hogy a sok apró ág, ér közül melyik is valójában az igazi eredete. Valószínû, hogy a Hoverla 2000 m-es magasságából alázúduló kis patakocska az igazi Tisza-ág, s ehhez csatlakozik a Tiscsora és innek e neve már Fehér-Tisza.

A Tisza a Duna legjelentõsebb mellékfolyója, hossza 962,2 km. Kárpátalján 201 km hosszan kanyarog Terebesfehérpataktól Jablonovkáig (Técsõnél) ukrán-román, Újlaktól Badalóig (25,2 km) és Szalókától Csapig (l7,2 km) ukrán-magyar, Záhonytól pedig egy 5 km-es szakaszon szlovák-magyar határként teszi változatossá a folyó útját.

A Felsõ-Tiszán folyik a folyó legsebesebben 3,5 - 5 km/h sebességgel. 60-100 méter széles, 1-2,5 m mély, medre kavicsos, lejjebb homokos, szinte iható a vize.

Feketetisza falunál 5 kilométerre a völgyben ma is látható az a duzzasztógát, amellyel hetente kétszer faúsztatásra elzárták a Tiszát. Mûködik itt egy gyermeküdülõ is és látható egy millenniumi emlék-facsoport. Szentmihálykörtvélyes, Lonka, Farkasrév, Felsõvisó, Técsõ, Visk, Huszt vidékén valamikor aranyat is mostak. 870 ezrelék finomságú volt az arany, 130 az ezüst. 50 kg homok/kavicsban 2/4, 3/4, 1, 1,5-tõl 8 latig (1 lat = 14 g) aranyat találtak.

Szállás: a kórházban is kapható Rahón
Szoba: Vrabel Marija Jurievna (magyarul beszél)
Rahó, Gorkij u. 17. 3 lakás
Tel: 00380 3132 23167
Ára: 2 grivnya/fõ/nap

Kõrösmezõn, a vasútállomástól 5 km-t gyalogoltunk és késõ délután és este még kerestük a Turista bázist, hogy az udvarán felverjük a sátrainkat, és regisztráljanak bennünket. Megtalálván értesültünk róla, hogy a sátrat ott felverni nem lehet, a szoba árát magasnak találtuk 6 grv/fõ/éj.

A Fekete-Tisza partján kerestünk helyet a rendõrség közelében. Egy civil ruhás rendõr, aki alig tudta tartani egyensúlyát, felajánlotta apósáék lakását szállásnak. A fiúk legnagyobb megdöbbenésére elfogadtam a meghívást, hisz reménykedtem a magyar származású feleség és családja segítségében. Az egyik rokonuk idegenvezetõ a környék csúcsain, s ránk fért a segítség térkép ügyben, hisz 1941-i térkép-másolatokkal (1:50000) indultunk el, meg egy Rahó-Körösmezõ 1:125000 térképszeletünk volt még az átkosból és még egy megyei térkép 1: 200000 Kárpátaljáról, de a megyehatáron túl egy vonalat sem húztak meg.

A szállás kitûnõ volt és nagy jómódról tanúskodott, a vendégfogadás szíves volt. Ébredésre már ott volt az idegenvezetõ vej, aki tanácsaival segített bennünket. Az idegenvezetés tarifája 20 dollár volt, így magunk indultunk útnak megköszönve a segítségüket.

Kõrösmezõ (Jaszinya) Ukrán-ruszin, magyar,, német városi típusú település. A rahói járáshoz tartozik közigazgatásilag a Fekete-Tisza völgyében, a járási székhelytõl, Rahótól 35 kilométerre, a Kelet-Kárpátoknak, s egyben a Máramarosi havasok ukrajnai része legmagasabb csúcsainak: a Hoverlának, a Pietrosznak, az Ikreknek a lábánál.

Lakosainak száma 8100 fõ, ebbõl 900 magyar. Elsõ említése 1555-bõl Kreusmezew. Neve a kõrisfaerdõben lévõ kaszálóval (mezõvel) magyarázható. Az ukrán neve a jászen - kõrisfa megfelelõje. A Fekete-Tisza völgyének legnagyobb települése. 1583-ban a Károlyiak birtoka. A Rákóczi-szabadságharc idején a jaszinyaiak Iván Pinty vezetésével külön csapatot állítottak ki. Évszázadok óta közúti majd pedig vasúti határátkelõhely. Itt vezet az út a 931 méter magasan lévõ Tatár-hágóig, s onnan tovább a szomszédos Ivano-Frankivszkij területre. Nevét 1743-45 között Oleksza Dovhus betyár tette ismertté. Ezekben az években kezdõdött meg a vízgyûjtõk, utak építése, ekkor indult meg a fakitermelés, a faúsztatás. az 1848-49-es szabadságharcban a szegényebb lakosok a német telepesek, azaz munkaadóik ellen fellázadtak, amiért a szabadságharc bukása után az osztrákok kegyetlenül leszámoltak a lázadókkal. A település mellett még ma is felfedezhetõk az elsõ világháború idejébõl származó táborhelyek, lövészárkok nyomai, a katonai temetõk.

A helyi ruszinok közül sokan átálltak az oroszokhoz, amiért késõbb ötüket kivégezték, több mint ötvenet bebörtönöztek. A kõrösmezeiek 1918. november 9-én kikiáltották a "Hucul Köztársaságot", s az aktivisták csatlakoztak a nyugat-ukrajnai polgári-nacionalista mozgalomhoz. 1919 tavaszán csatlakoznak a Tanácsköztársasághoz, melyet áprilisban a románok véresen szétvernek.

1975-ben mûszõrmegyárat kezdtek mûködtetni, s ekkor kezdi meg mûködését a messze földön híres csergekészítõ üzem is. Római katolikus egyháza 1785-ben keletkezett, ettõl kezdve vezetik anyagkönyvét is. Görög katolikus fatemplomát az 1989-ben újrainduló görög katolikus egyháza visszakapta.

A millenniumi események nagyszabású rendezvénysorozat keretében zajlottak. 1896. augusztus 30-án reggel 6 órakor indult a népvándorlást ábrázoló menet. Hat ökör vontatta szekéren vitték a magyar címert. Az ünneplõ tömeg 9 órakor istentiszteleten vett részt. 11 órakor a községháza elõtti téren díszgyûlést szerveztek, melyen a szónok Pogány Zsigmond járási fõszolgabíró volt. Puza Antal görög katolikus pap magyarul és ruszinul méltatta a millenniumot.

Az egykori községháza elõtt a millennium tiszteletére emlékoszlopot állítottak. A már eltüntetett emlékoszlopon a következõ felirat volt olvasható: "Hazánk ezeréves fennállásának emlékére 896-1896". Több helyen emlékfákat ültettek.

Görög katolikus fatemploma a XIX. század elején épült, görög kereszt alaprajzú. A Feltámadás vagy Sztrukovszaka templom 1824-ben lett építve. Zömök négyszögû tornya fent nyolcszögbe vált, melyen övpárkány fut körbe. A templom belsõ terében az ikonosztáz a XVII. századból való. Kõrösmezõ és Mezõhát határán található a Plitováte templom, amelyet Péter-Pálnak szenteltek. A XVIII. század végén épült. Ez is centrális kereszt alaprajzú, de az elõbbinél a horizontális hatás érvényesül, míg itt a vetikális. Ezt emeli ki a nyolcszögre épült sátortetõ is. Boronafalai zsindelyborításúak. A belsõ fafaragások 1782-85-bõl valóak, harangtornya négyzet alaprajzú, egyszerû kivitelû.

Birosz János Kõrösmezõ, Béke u. 88.
Katolikus templom (gondnoka)

Szeptember 15.

Gyalog indultunk a következõ faluig Mezõhátig (Lazescsina). Itt az eligazítás alapján regisztráltatni kellett volna magunkat, ha a Hoverlára készülünk. Ezért kerestük Kõrösmezõn is a "Turbazt", hogy már ott megtegyék.

Sajnos tovább irányítottak bennünket Mezõhátra. A buszmegálló állítólagos helyérõl a "Turbaz" még 6 km-re volt. Ha tudtuk volna, hogy Kõrösmezõn nem jegyeznek be bennünket (már hóval borított hegyre készítettek fel Rahón a természetvédõk), akkor Rahóról Mezõhátig kellett volna a vonattal utazni, úgy egyszerûbb és gyorsabb is lett volna. A busz itt hivatalosan nem áll meg csak kérésre. Mezõháton (Lazescsinán) végül úgy döntöttünk elég idõt veszítettünk az engedélyek megszerzésével, a "rendõrcsalád" tud rólunk, induljunk tovább gyalog a Tatár-hágóra.

A hágó elõtt régi típusú rendõrségi ellenõrzõ pontnál meg kellett mondanunk, hova akarunk menni. E ponttól 500 m-re forrás van. A mûút elég forgalmas, végig emelkedõ.

Mezõhát (Lazescsina).Ukrán-ruszin falu. A lazescsina folyócska partján, a Hoverla lábánál, Rahótól mintegy 36 kilométerre fekszik. Lakossága 3.600 fõ. A XVII. századtól maradtak fenn írásos emlékek a faluról.

A falut elhagyva kanyargós szerpentinek, festõk ecsetjére kívánkozó bércek között, mélyen lent a völgyben tovatûnõ falvak, vagy talán csak különálló házak után érjük el a Tatár-hágót (Jablockij perevál). Fent a hágón megpihenhetünk, vásárolhatunk szuvenirt, megebédelhetünk, s így pihenten, felfrissülve indulhatunk tovább hogy újra gyönyörködhessünk a festõi Kárpátok bérceiben.

Mindenekelõtt az elsõ kanyar után elénk tárul szembõl a Hoverla 2061 m magas csúcsa, amelyet a helybeliek koporsócsúcsként is emlegetnek a formája miatt.

A Tatár-hágótól a történelmi határ vonalán a régi határköveket kerestük, a "sztolbikit". Akárkitõl érdeklõdtünk felvilágosításra a Berkut igazgatójához irányítottak bennünket. A hágón található étterem és tán szálloda vezetõje készségesen elvitt bennünket a hágó magaslatán található (lehet, hogy egyetlen) megmaradt határkõhöz a mûúttól Nyugatra (sajnos sorszámot nem láttunk rajt).

Hamarosan folytattuk utunkat a Tatár-hágótól a Berkut mellett elhaladva a Hoverla irányába. A földút K-DK irányba két nagy kanyarral visz fel a jól látható rádióadó irányába. Az adó elõtt kb. 200 méterrel jobbra kell letérni a földútra. Ez a szakasz a vasúti alagút fölötti részig végig szórványosan lakott területen vezet s követi az erdõ szélét (az erdõ az út jobb oldalán van). A másik oldalon már az Ivano-Frankivszki megye található. A határköveket ezen a részen végig felszedték, nem találhatók meg. A vasút maga nem látszik, de két távvezeték keresztezi az utat kb. a vasúti alagút fölött. Innen D-i irányba fordul az út, kb. 300 méteren belül még két lakott tanya van, majd a déli irányt tartva az erdõbe vezet az út (esõ után rendkívül sáros ez a szakasz).

A Debrij (1237 m) oldalában egyenletesen emelkedõ földúton kell haladni és majd két nagyobb tisztás (mezõ) következik. Az elsõn egy kis fabódé és egy forrás, a másodikon egy nyáron lakott tanya van (itt is van egy bõvizû vízkifolyó). Ez a hely táborozásra is jó. A kanyargós erdei út felvezet a Debrij nyergébe és átmenetileg keleti irányt vesz az út elágazásnál, (a Debrij csúcsra nem kell felmenni).

Este 19 órakor a helyi idõ szerint gyorsan kerestünk egy sátorhelyet és fel is vertük a sátrat, 1/4 órán belül be is sötétedett. Akkora volt a talaj nedvesség tartalma, hogy nyugodtan tüzet gyújtottunk a gyehenánkkal, megvacsoráztunk és mélyen aludtunk.

Szeptember 16.

Reggeli után alig száz métert gyalogolva megtaláltuk az elsõ határkövet és innen a határkövek nagyrésze megtalálható volt, a kocsiút mellett (egyik oldalán Sa másik oldalán Pl. jellel). A Debrij és Kukul között (1540 m) szórványos nyári tanyák között vezet a földút (csak egy tanyán találtunk pihenõ vorohtai családot (obl. Ivano-Frankovszkájá, Vorohta, ul. D. Taliukovo 145. Oszicsnüj Vitalij Ivanovics Tel. 4-10-83, a régi határ közelében) a gerinc D-i oldalán a gerinctõl max. 200 méterre azzal kb. párhuzamosan.

Az utolsó tanyánál a földútból gyalog út lesz, az erdõ szélén bõvízû fából vájt vízkifolyó található. Innen a fenyõerdõbe vezet az erdei kocsiút és pár száz méter után a határkövek is megvannak.

A 10-es számú (nagy méretû) határkõnél le kell térni az erdei kocsiútról és Dny-i irányban igen sûrûn meglévõ határkövek mellett vezet egy gyalogút végig a régi határon. (Ezek a gyalogutak jól jártak, rengeteg a lábnyom, gyûjtögetni, vadászni - medve is van, hallottuk a csörtetésük- átjárnak a huculok, a hegyi emberek egyik megyébõl a másikba.

A 9-es határkõ lent, a nyeregben található (táborozó hely). Egy újabb csúcs megmászása után a 6/6-os határkõnél tûzrakóhely található (de víz nincs).

Újabb esti pihenõ víz nélkül, de sietnünk kellett (az elõzõ tanyai vízkifolyót úgyis mosdásra is használtuk, de az ebédidõben volt, azóta sokat izzadtunk.) s ott álltunk meg, ahol ránk sötétedett volna 10 percen belül.

A tábortûznél térképészünk Berényi Laci már "gyengélkedett", de hõsiesen tûrt éjszaka is, hogy aludni tudjunk. Hajnalban már megkértem, intézze nyugodtan dolgait, amit háborgó gyomra jelzett, nehogy egy szál ruha s hálózsák nélkül maradjunk.

A helyzet ismertében ifjú titánunkra bíztuk a Hoverla meghódítását és a segítség kérését. Tudtuk, idegenvezetõvel dél körül ér egy csoport a Hoverlára.

Vizünk nem volt, harmatot gyûjtöttem és a lábnyomokban lévõ vizet kanalaztam fel, míg Laci megpróbált 2 hegytetõn átvánszorogni. (Szerencsére a fertõtlenítõvel tisztított , gyûjtött vizet nem kellett meginni, utóbb kiderült Laci Kárpátalján csak fertõtlenítõs vizet ivott, s attól lett beteg.)

Az út már levezetett a keskeny, helyenként kissé benõtt Hoverla alatti nyeregbe (tûzrakó hely) Rövid sáros, ingoványos szakasz után turistajelzéssel találkoztunk közvetlenül a Hoverla alatt (Jelzés csak a Turbázig és a Sportbázisig van.)

Szerencsére 3 gombagyûjtõ segítségünkre sietett és a voroctai szportívnájá bázához elkísért bennünket cipelve csomagjainkat (Vorocta 285770, Szportívnájá báza "Zaroszlják"). A turistajelzésen ÉK-i irányba a patak mellett a turistaszállóhoz értünk (kb. 2 km). Odaérve a Sportbázishoz kocsijukkal elvitték Berényi Lacit Tatárkára ott még stoppoltak kocsit is, hogy a rahói ismerõsöknél "gyógyuljon" (az elõzõleg kialkudott általam kölcsönzött 10 dollár helyett ingyen. Még gyógyszerrel is ellátták).

A Sportbázison kértem egy szobát, megebédeltem 16 órakor és elindultam a délutáni - esti órákban a Hoverla (2061 m) megmászására.

Marija Ivanovna, mikor szándékom bejelentettem 17 órakor, nagyon aggódott. 20 órakor sötétedett. Egy kicsit én is aggódtam hisz, ha a két túra bottal akartam menni, hogy gyorsan haladjak akkor az elemlámpám nem tudtam használni.

Hamarosan megoldódott a problémám, találkoztam a Hoverla lábánál Szentimrey Ferivel, akitõl kölcsönkaptam a fejlámpáját. Egyeztettük visszaérkezésem idejét, az igért idõre 21,30-kor a Sportszállóhoz visszaértem. Napnyugtáig csodálatos nyárias idõ volt, a Kárpátok vonulatai (13-at olvastam meg egymás mögött) elkápráztattak.

Az ikonnal díszített forrás melletti medve ürülék sem nyugtalanított. Könnyû volt a Hoverlára a haladás DNy irányba Ivano-Frankovszkij megyébõl, valószínû kárpátaljai megyébõl kicsit nehezebb lehetett a feljutás, mert kõtömbökön kell ott haladni (3-400 m-t). A szállóba visszaérve Ferinek is kifizettem az 5 dollárt és így más elfoglalhatta szobát addig kint "fagyoskodott".

Kényelmesen fûtött szobában aludtunk egy kulturált hatalmas turista paradicsom bázisán, fürdõszobánk is volt.

Szeptember 17.

Reggel 6,50-kor két úton indultunk el, a Feri dél felé az eddig általunk nem járt turistaúton, könnyített szereléssel a kopár hegyoldalon a Hoverlára, majd onnan a Csorna Hora hegység gerincén tovább a Csorna Hora hegycsúcsra. A Hoverláig a határköveket csak itt-ott követték a kijárt ösvények.

A Hoverlán 2 db 39/12, 37/5 határkõ van, s mint eddig is, mutatja a haladási irányt is a sztolbiki tetején lévõ nyíljelzés. A sportszállótól 2,25 óra alatt tette meg Feri ezt az utat.

A nyereg alatt jobbra lent kb. 100 m-re 2-3 tó található (táborozásra alkalmas hely). A 32 számú határkõ a nyergen jelölt bivakhely a tó mellett (érk: 10,19 óra). A 28-as sztolbik mellett (11,05 órakor) a Csorna Hora jellegzetes csúcsa ismét feltûnik. A 25-ös határkõnél (11,50 órakor) járt, a csúcsra nem vitt az út. A kerülõút mellett forrás és kõbõl épített bivakhelyek vannak. 13,45 órakor volt a Csorna Hora alatti és elõtti nyergen táborozási hely a tó mellett található. 14,15-kor érte el a Csorna Hora 2020 m-es csúcsát a 15/17 határkõnél. Luhi felé a pirossal jelzett turista úton indult le a hegyrõl (3-400 m sziklás kõtömbös) 16,18 órakor már a völgyben volt a Fehér Tisza parton. Innen rossz minõségû úton Rakó 40 km, amit stoppal tett meg. A gerincen nehezen járható sziklás tereppel nem találkozott. 1-2 jelzett út a gerincrõl levezetett.

Gyakorlott magashegyi túrázóként úgy ítéli meg, teljes felszereléssel az általa fent említett útvonal bejárásához minimum 2 nap kell. Az egész út bejárásához több depo, az élelmiszer pótláshoz. A határkövek az utat szépen mutatják, de a járt ösvény a kisebb csúcsokat sok esetben kikerüli.

Bogdányban lakik Paparea Éva (tanárnõ) a telefonkönyvben kettõ telefonszámot találtam, melyikük a természetjáró még nem derült ki.

Tel: l.) 32001 2.) 32293

A sportbázis szobaasszonyai a kulcsátadáskor közölték velem, lesz busz Vorohtába (É-i irányba erdei út) 9 órakor, ehhez képest 11 órakor valóban volt egy mini teherautó tele benzines hordóval, ami 12 óra felé indult el, s mindenhol csapolt a hordókból, így aztán az egyetlen 13,20-kor induló vonatot Rahóig lekéstem. 

Tatarov (Jaremcsa) felé busszal indultam el alkalmi fuvarral. Ott aztán fantasztikus élményben volt részem.

Menetrend nincs, de a közelben rendõrségi ellenõrzõ pont volt. úgy utazott mindeni, ahogy tudott. A "menetrend szerinti" járatok megtelve meg sem álltak, egyébként is csak sejtették a helybeliek, mikor lehet járat. 4-5 órai várakozás után már ráfanyalodtam a rendõrökre. Õk egy billencsre ültettek fel, így jutottam Rahóba. A sofõr címe: Ternopol, Berezsanszkája u. 51. kv. 29. Szemenjul Oleg Sztepanovics Tel: 31171.

Így aztán 3 km-t gyalogoltam a kb. 30-40 kg-os hátiszákkal (Feri csomagjából is nálam volt ami a Csorna Horára már nem kellett). Elég hullán beestem a Manyko családhoz és egybõl letámadtam Ferit, hogy elõzhetett meg olyan távolságból.

Természetesen tévedés volt: a család eddig nem látott fia megtévesztésig hasonlított Szentimrey Ferire, csak kicsit magasabb volt és nem beszélte tökéletesen a magyar nyelvet. Feri fél órával késõbb érkezett, de már a két hasonlóság nem találkozott.

A házban a román Vrabel Marija Jurievnánál szálltunk meg. Ahonnan hajnalban indultunk az ungvári (uzsgorodi) buszhoz.

Szeptember 18.

Mivel a fiúk úgy döntöttek, hazautaznak 7,00 órakor és elég volt a viszontagságokból így õk megvették jegyüket Ungávárig a pénztárnál 18 gr./fõ volt. Szerettem volna Terebesfejérpatakon (Gyilove) utána járni, hogy milyen engedély kell a Pop Ivánra. S ha megkapom az engedélyt hátizsák nélkül megjárni egy kis határõrségi jármû segítségével.

Az esõ zuhogott. A buszsofõr megígérte megáll a határõrségnél, és megvár ha nemleges a válasz, akkor én is tovább utazhatok. A szerencse úgy hozta, hogy Gyilove elõtt felszállt a buszra egy határõr tiszt, s elmondta 10 órakor nyit a hivatal, akkor sem biztos a fõnök bejön-e. A busz megállt a határõrségnél, de már be sem mentünk. A hivatali idõ ki volt írva. Megnyugvással vettem tudomásul jövõre itt folytatom, de nem egyedül zuhogó esõben, s én is megvettem a kiegészítõ jegyem Ungvárig.

Ungvár Kárpátalja fõvárosa. Minden szempontból helytálló a fõváros kifejezés, hisz nemcsak a terület közigazgatási központja, hanem a vidék legnagyobb városa, kulturális, oktatási, közlekedési és kereskedelmi szempontból is.

Neve az Ung folyóéból és a vár (erõdítmény) összetételébõl keletkezett. Az Ung a Laborcba torkolló folyó, nevét egyesek a török eredetû Ung személynévbõl származtatják. A szláv Uzs csupán másodlagos alakként jelenik meg a késõbbiekben. Maga a város és Ung megye a történelmi Magyarország egyik õsi városa, vármegyéje. A krónikák már 1085-ben említik a megyét. Az ásatások leletei bizonyítják, hogy már a neolitban (újkõkor) lakott település volt.

Lakossága az 1989-es népszámlálási adatok szerint 116101, ebbõl 9179 magyar, 81054 ukrán-ruszin, 16632 orosz, a többi szlovák, német (sváb) lengyel, stb. Ungvár a magyar nyelvhatár területén található, ez magyarázza lakosságának vegyes összetételét.

A város neve Hunguár alakban 1150 körül (egyesek szerint 1154-ben ) fordul elõ elõször a krónikákban. A XIX. század közepétõl jelenik meg az ukrán Uzsgorod a magyar elnevezés tükörfordításaként.

Anonymus a következõket írja a városról: " Akkor Álmos vezér és fõemberei... Hung várához lovagoltak, hogy elfoglalják azt. Miközben tábort ütöttek a fal körül, a várnak Laborc nevû ispánja - az ispánt az ottlakók nyelvén dukának mondták - futóra fogta a dolgot, és Zemplén vára felé sietett. A vezér katonái ûzõbe véve õt, egy folyó mellett elfogták, és mindjárt azon a helyen felakasztották. Attól a naptól kezdve ezt a folyót az õ nevérõl Laborcnak hívták. Aztán Álmos vezér és övéi bevonulva Hung várában, a halhatatlan isteneknek nagy áldozatokat mutattak be, és négy napig tartó lakomát csaptak. A negyedik napon pedig Álmos vezér tanácsot tartván és övéit mind megesketvén, még életében vezérré és parancsolóvá tette fiát, Árpádot. Ezért hívták Árpádot Hungvária vezérének, összes vitézeit pedig Hungról hungvárusoknak nevezték el az idegenek nyelvén, és ez az elnevezés mostanáig él az egész világon".

A város és vár neve szervesen összforrt. Hisz még a város is a vár körül alakult ki három dombon. A vár a keleti dombon található, a görög katolikus székesegyház és a püspöki palota a délin, a volt vármegyeháza épülete pedig a nyugatin. A ma is álló vár már a harmadik. Az elsõ egy földvár volt, amely az Ung folyónak a Laborcba való torkolatánál állhatott. A másik az Ungvár külterületéhez tartozó Gerény (horjani faluban állhatott egyészen a XIV. század elsõ évtizedéig.

Mindkét vár a gyepü védvonal része volt, a természetesen az akkori várispánság központja. A tatárjárás után a várispánságok megszûntével alakultak ki a vármegyék. A történelmi Magyarország Ung vármegyéjéhez az ungvári, kaposi, palóczi, szobránci járások tartoztak. 1279-tõl IV. Kun László a vármegyét az Aba nembéli Finta erdélyi vajdának adományozza. 1311-ben az Amadé-fiak Ung vármegyét visszaadják a királynak. 1317-ben az Amadé-fiak fellázadnak Károly Róbert 1312-es határozata ellen (még mindig nem ismerik el az új uralkodót), melynek értelmében az ungvári és a nevickci várat Drugeth Fülöpnek ajándékozza rozgonyi csatában tanúsított hõsiességéért. 1320-ben a Drugeth család leromboltatja a gerényi várat, s megkezdi a jelenlegi, immáron harmadik vár építését. Új telepesekkel bõvül a város, s fokozatosan fejlõdésnek indul. Az Ungon hidat is építenek. 1384-ben pálos rendi szerzeteseket telepítenek a városba, kolostort és templomot építve számukra. 1400-ban már említik az iratok János mester iskoláját. 1430-ban Ungvár "kiváltságos város" címet kapott 1558-tól a református hitlét központja, az új hit kiindulópontja. Ám Drugeth György Pázmány Péter befolyása alatt visszatért a katolikus hitre, leromboltatva a református templomot, parókiát. De hibáját jóvátette még a rombolás évében, 1610-ben a mai római katolikus templom helyén új templomot, parókiát, iskolát építtetett. 1644-ben Munkács várának kapitánya, Balling János büntetõ hadjáratot vezet a reformátusokkal szemben tanúsított bánásmód miatt Ungvárra, visszahelyezve õket jogaikban. Drugeth János özvegye, Jakusits Annak 1646-ban Ungvárra, a püspöki palota helyére telepíti át Homonnáról a jezsuiták kolostorát és kollégium-gimnáziumát.

A jezsuiták áttelepítésének fõ célja az egyházi unió (a görög keleti egyháznak a római katolikusokkal való egyesítése) volt. 360 éven át volt a Drugeth család birtokában Ungvár. 1691 után az ungvári uradalom Bercsényi Miklós gróf birtokába került a Durgeth Krisztinával kötött házasság révén. Bercsényi kijavíttatta, rendbehozatta a Thököly csapatai által megrongált várat. Fényes udvartartásra rendezkedett be. A szomszédos munkácsi vár ura II. Rákóczi Ferenc gyakran tartózkodott barátja, Bercsényi gróf pompás palotájában. Barátságuk révén lett Ungvár a kuruc szabadságharc bölcsõjévé. 1715-ben Bercsényit árulónak nyilvánítva elkobozták birtokait. 1735-ben a várost és az egész uradalmat Gyulay Ferenc, Ung megye fõispánja kapja, aki az 1728-ban porrá égett várat régi fényében visszaállítatta. 1740-ben Gyulay váratlan halála után az egész uradalom a kincstárra szállt, s Ungvár kamarai mezõváros lett. 1769-tõl megyeszékhely. 1775-ben Mária Terézia Munkácsról átköltözteti a görög katolikus püspökségét, nekik adományozza a jezsuita rendházat és templomot.

1783-ban visszaköltözhet Radváncról a református egyház. 1792-ben zsidó iskola, 1794-ben zsinagóga épül. 1835-tõl a megyegyûlés rendezett tanácsú városnak nyilvánította Ungvárt. 1847. július 11-én Petõfi Sándor Ugváron járt.

A buszról a vasútállomás mellett szálltunk le, megpróbáltunk egy vonatot keresni Csapig, az elektricskával már nem értünk volna el a Budapesti vonatot (0,65 grv. lett volt a jegy) Így az Inter City jellegû vonattal utaztunk 3,13 grv.-ért fejenként (1 grv = 100 Ft).

A vonatban szóba elegyedtünk egy mozdonyvezetõ családjával ez lett a vesztünk, mert Csapra érkezve megmutatta a vonatunkat, hogy be is ülhetünk.

Így kényelmesen elhelyezkedtünk, igaz egy hölgy oroszul megmagyarázta, hogy le kell szállnunk és az ajtóra mutatott, ott kell várni.

Nem akartuk megérteni, így legnagyobb megrökönyödésünkre 2 perccel az indulás elõtt leszállítottak bennünket. Mehettünk vámvizsgálat után az esti vonattal, így Nyíregyházán éjjeleztünk a vonatban.

A dühöngés után konstatáltuk sehol nincs az ukrán-magyar határon magyar nyelvû tájékoztató csak angol és senki sem törõdik a magyarokkal. Aztán megismerkedtem a Planéta Tursban Somogyi Olgával, megállapítottam nincs igazam. A városban ebéd idõ miatt minden ismét zárva volt, de estig még sétálhattunk eleget.

Szeptember 19.

A magyar vasutasok nem adtak Nyíregyházán tájékoztatást arról, hogy hogy a Záhonyból érkezõ vonat indul-e reggel 4,10-kor tovább Budapestre. Megnéztem az állomáson a vágányszámot, honnan indul reggel a vonat, azon a vágányon álltunk. Igy lesz ami lesz bent aludtunk a vonatban, azzal értünk végül is 9 óra után Budapestre.

A TURMA 97/I. sz. 25. old. Munkácson a vár alatt 96-os ukrán helyesírású szintvonalas térkép kapható Kárpátaljáról 200, Ft-ért.

A levelek a magyarul beszéló családoknak magyarul is címezhetõk.

Az ukrán- magyar határon a következõ határátkelõhelyek mûködnek:

• Csap-Záhony - nemzetközi közúti és vasúti személy és teherforgalmi, éjjel- nappal
• Szalóka-Eperjeske - nemzetközi vasúti teherforgalmi, éjjel-nappal
• Harangláb-Lónya - közúti kishatárforgalmi, nappal
• Mezõkaszony-Barabás - közúti kishatárforgalmi, nappal
• Asztély-Beregsurány - közúti kishatárfogalmi, nappal
• Tiszaújlak- Tiszabecs - nemzetközi közúti személyforgalmi, éjjel-nappal

Felhasznált irodalom:

Kovács Sándor - Bakura Sándor: Kirándulások a Kárpát(ok) alján és bércein c. könyv

Mindkét szerzõ tanár: elõbbi szalóki utóbbi eszényi lakos, túravezetést vállalnak.