TAVASZ ALPOKALJÁN

Szádeczky-Kardoss Géza,
a Természetbarát Híradó 1997. októberi számából,
a szerző képeivel

Május 25. Pünkösd vasárnapja, túrák a Schneebergen.

A kemping akácfái fázósan suhognak. Esik az eső. Halkan koppan a ház tetején, lecsordul az ereszen. Reggeli vendég nem maradós. Nyugtatgatom magamat, s valóban mire indulunk el is áll. Ma csak a közép- és nagycsoportosok túráznak, a séta program a Máriacelli Kegytemplomot nézi meg. Puchbergbe érve, míg a társaság a Marcipán Múzeumba veszi be magát, Bélussal a fogaskerekű végállomásán tájékozódom. Fél tizenegykor indul, 80 perc a menetidő és 150 Schillingért visznek fel. Öt órára beszéltük meg Imre bácsival a találkozót, a hegység túloldalán. Későn indul a vonat, lassan is megy. Alaposan kilesz centizve az időnk odafent. Sípolva, szuszogva, minden eresztékében nyikorogva tolja felfelé a két kocsit az öreg mozdony. Több mint száz éve, 1887-ben Ferenc József császár adta át az akkor újszerűnek számító vasúti pályát. Feljebb haladva kibontakozik a völgy, az oldalban megbúvó mészkő szirtek. Egy kitérőben tíz percet állunk. Fotózunk, megkóstoljuk a resti frissensült buktáját. Később két alagúton pöfögünk keresztül, s ahogy újra kiérünk a fényre, az erdő már eltűnt. Hófoltokkal tarkított henyefenyők között döcögünk tovább.

A végállomásra érve alaposan fel kell öltözni. 8 oC van és ködfoszlányokat fúj a szél. Megnézzük a kis kerek templomot. A tájból keveset látni. Nem sokat vacakolunk, elindulunk, hogy ne fázzunk. A plató peremén szélárnyékos helyre érve vetkőzöm. A gépet is kiveszem a zsákból, a csúcs ugyan most is felhőben van, de a völgy felé tisztul a kilátás. Domiéknak előre kiáltok, várjanak meg a háznál. Még mindég gyenge vagyok, hanem ez a kristálytiszta hegyi levegő csodát tesz velem, szemlátomást könnyíti a járásomat. Jobbra, a letörés szélén, a Dolina-sor meredek, hóval kitöltött horhosban folytatódik, alatta az egész katlant kitöltő moréna. Eredetileg erre akartam lemenni. az idő is kevés, én sem vagyok egészen rendben. Majd máskor. Társaim lassan eltűnnek a gerincről aláereszkedő ködben. A jelzett útra visszatérve, széles hófolton rúgom a lépéseket. Lassan haladok, aztán feltűnik a gerinc-él, Domi és Bélus vár a ház előtt. Odabent meleg van, a sarokban valaki gitárt pengetve halkan énekel. Megebédelünk.

A házból kilépve szinte harapni lehet a ködöt, olyan sűrű. Tájolóval a kézben indulok a csúcs felé. Itt a gerincen, megbokrosodott táltosait hosszú gyeplőre eresztve, szabadon nyargal a szél. De nicsak! Ahol feljebb érünk, libben a ködfátyol. Pillanatokra kilátszik már a Rax. Előttünk van már a csúcs is. Az orkán süvítve fokozódik, dübörögve lobog rajtunk a szélkabát. Rá kell dőlni, különben felborítana. Zengve zúg a csúcs-kereszt rozsdamentes acél traverzén keresztül. Látszik már a Hóhe-vand, holnapi túránk célja. Egy-két perc volt csak a látomás és újra felhő takar mindent. Az eső is szemetel. Sürgősen kotródni kell innen. A vizes ecsetpázsiton a bakancs talpa is megcsúszik. Aki edzőcipőben jött, mos felkötheti a gatyáját. Lejjebb hófoltot érünk, azon csúszkálunk völgy irányba. Sanyi és Zsuzsa lemaradtak. Míg bevárjuk őket, előkerülnek az esőkabátok. újra leszállt a köd, a gyalogfenyőben nehéz követni a jelzést. Én állok az élre, Rambót hátra küldöm Keszte Pistihez, Zsuzsát magam mögé, Sanyit sereghajtónak rendelem. Melicher Zsuzsa a havon, csúszós köveken elbizonytalanodik. Ha megfogom a kezét még rosszabb. Érzi, hogy segítségre szorul. Olyan ez, mint a tükör repülés. Látszólag én megyek elől, diktálva a tempót. Holott fél szemmel hátrafelé figyelek. Három-négy lépéssel haladok előtte, a simább szakaszokon gyorsítok, a sziklás részeken határozott, nyugodt tempót veszek fel. Ez megnyugtatja. Egyébként sem tudnánk sokkal gyorsabban előre jutni, 16 fős társaságnak már nagy a tehetetlensége. A fenyvesbe érve csendesedik az eső. A szikla peremén épült Kiethaller háznál már a nap is bujkál. Lekerülenek a pelerinek.

Sanyi negyedmagával a gerinc utat választja, mi a szurdokba ereszkedünk. Az út néhány méter után megszűnik, nagy köveket kerülgetve, a patakmederben haladunk. A völgy egyre szűkül, végül 25-30 méter magas, alig másfél méter széles kanyonba jutunk. A gömbfülkékben összegyűlt tavacskákat, vízeséseket kerülgetve egyre lejjebb mászunk. Néhány száz méter múlva kiszélesedik a völgy. Összetömődött, avarral tele szóródott, több méter vastag hófoltokon lábalunk keresztül. De a java még hátra van. A térkép láncos útnak jelöli ezt a völgyet. A jelzés egy víznyelőbe vezet, amely alul újabb beszakadt barlang járatában folytatódik. Elérjük a létrákat. 6-8 méteres zuhatagokat ívelnek át. Próbálok fényképezni, de sötét van. Kézből nyolcaddal, tizenötöddel könnyen bemozdul. Teljesen elvesztettem az időérzékemet. Egy órája jövünk, de nem tudom felibe, harmadában vagyok-e, vagy a következő fordulóban vége a három kilométeres völgynek. Most a térkép sem segít. Az már biztos, hogy nem fogunk időben leérni. Igazi őserdőben járunk. Évszázados bükkök, iharfák toronymagas törzsei árnyékolják be a szűk völgyet. Amott 25-30 méteres fenyő zuhant aszorosba. A lezúduló hólé kimosta gyökereit, s mint a szárnyaszegett madár hullott alá. Törzsét, ágait vastagon lepi a zuzmó. Ide nem jut el a fejsze, a motoros fűrész, nincs értelme. A szikla-labirintus szűk, meredek folyosóin még lóval sem tudnának lejönni, nem hogy gépekkel. A kivágott fát nem lehet elszállítani.

A hűvös, párás levegőben a köveket üde, zöld moha lepi. Száraz sár szinlő mutatja meddig állt a víz hóolvadáskor. Most alig 10-15 liter csorog percenként a mederben, de jaj annak akit a hirtelen támadt nyári zivatar itt ér! A környező hegy-oldalakon összegyűlt csapadék akár 15-20 perc alatt másfél, két méteres vízszint növekedést eredményezhet. A sziklarepedésben nőtt páfrány levelén lerakódott iszap mutatja, meddig állt a víz múlt hét elején. Az örvénylő, szennyes áradat néhány óra alatt zúdult alá. Később egy osztrák csoportot is beérünk. Előzni itt nem lehet. Végül jó fél órás késéssel csak leérünk. Sanyiék rá öt perce érkeztek. Imre bácsiék megjárták Máriacelt. Újra együtt a csapat, mindenki elégedett. A határon szinte meg sem állítanak, kényelmesen elérjük a vacsorát. A Deák Étteremben sem a hagyományos menüt kapjuk. Francia hagymaleves reszelt Trappista sajttal és zöldborsós tokány, rizzsel a kaja. Éhesek is vagyunk, de az étek is finom. Jól esik rá a Soproni Kékfrankos.

Május 27. Pünkösd hétfő

Az idő végleg elromlott. (Összepakolunk, s a csodában reménykedve indulunk a Hóhevandhoz. Fúj a szél, zuhog az eső. Kicsit csendesedik, aztán újra rákezd. A Schneeberg oldalában friss hó fehérlik. Nincs értelme "pacallá" ázni. Programot váltunk. Délelőtt Fraknó várát, s a fegyver gyűjteményt nézzük meg.

Később a történelmi Magyarország legkisebb városában, Rusz-ton kóstolgatjuk a hegy levét. Végül a soproni Gyógygödör-ben vigasztalódunk.

Még Pannonhalmára szerettem volna bemenni, de eltelt az idő. Az eső sártengerré változtatta a vetéseket. Barátságtalan, egyforma színtelenre borult az ég. A fáradtan ballagó nap állását, legfeljebb az órám mutatója árlja el.

Ne legyünk telhetetlenek. Gyönyörű helyeken jártunk.

Ide jövőre is eljövünk!