|
Szádeczky-Kardoss Géza,
a Természetbarát Híradó
1997. októberi számából,
a szerző képeivel
|
Május 25. Pünkösd szombatja, gyalogtúrák a Rax-on.
A kábelek között halkan fuvolázik a szél amint az ezüst kabin hangtalanul siklik felfelé. Alattunk a nyiladék két oldalán vörösfenyővel elegyes lucos, feljebb kúszófenyővel benőtt hegyoldalak. Apró csermely csorog alá a sziklán. Felettünk ragyogó kék ég, igazi kiránduló idő. '95 nyarán Fipi bácsi, apám testvéröccse hívott meg családostól grünbachi nyaralójába. Egy hétig jártuk a csendes, gyanta szagú fenyveseket, vadvirágos alpesi réteket. Akkor fogant bennem a gondolat: ide vissza kell jönni! Autóbusszal, soproni szállással elérhető áron megjárhatók a környező hegyek.
A felvonó felső állomására érve Ábrahám Imre bácsi köré gyülekeznek akik a könnyebb sétát választották. A padoknál Melicher Sanyi várja a középtúra résztvevőit. Ők a platót körbejárva ide fognak visszatérni. A nehéz túrát most is én vezetem.
Imre bácsiék a sziklamászó iskolát kerülve, meredek szerpentinen térnek vissza a buszhoz. Sanyi, csapatával a jégbarlang felé tér el. Mi a gerinc utat választottuk. Lassan a gyalogfenyő is elmarad. Balra meredek letörés, a sárkányrepülősök innen szoktak startolni. Szemben a Schneeberg havas csúcsa. A távolban Bécsújhely, a Fertő-tó és a Kőszeg melletti Irottkő kéklik.
Lassú, egyenletes tempót veszek fel. Nem jöttem még egészen rendbe. Köhögök, izzadok és hamar elfáradok. Gyuri, Domi, Szepi és Rambó, mint másodfűs csikók nyargalnak elől. Egymást cukkolva dől belőlük az ökörködés. A hófoltnál előre engednek. Óvatosan, minden lépést kirúgva haladunk előre. Egy két hete még az egész oldal fehér lehetett. A zászpa lilásfehér hajtásain most jelent meg az első gyűrött, haragoszöld levél. A Seehüttét érintve jelzés elágazáshoz érünk. Kicsit bizonytalan vagyok melyik a mi utunk, végül a bal oldalit választom. A csapás a gerincet elhagyva a délkeleti falba visz. Gyönyörű, kitett haránt repedésen haladunk felfelé, majd meredek kőomlásokat keresztezve, apró gerinceket kerülgetve ereszkedünk. Út már régen nincs, alig fél arasznyi párkányon, táskás fogásokba kapaszkodva mászunk. A félősebbek a kábelt markolják. Egy lefutó bordán bevárom Pistit és Zsuzsit. Ők még nem jártak ilyen helyen. Főleg Pistiben dübörög a majré, pedig ügyesen a falhoz lapulva kúszik előre. Lassan, gyakran megpihenve araszolunk. Alattunk 2-300 méterre vándorsólyom vitorlázik át a völgy felett: A görgeteg között kőtörőfüvek, gyopárok hajtanak. A kövér daravirág bontja szirmait. Még két nagy ferde táblán oldalazunk át, aztán vége a láncos útnak. Újra van ösvény. Másfél óra alatt tettük meg az alig 8-900 méteres utat. A gerincen tábla figyelmeztet: ez a Bismarck-steig, 1886-ban építették ki és 1991-ben újították fel. Csak saját felelősségre, szédülés mentes, gyakorlott túrázóknak ajánlják.
Nem esik jól teli hassal az újabb kaptató. Nagy, lapos, füves hegyhát a Heukupe. Csúcsnak éppen nem lehet nevezni, de 2007 méterével ez a legmagasabb pont. Délnyugatra a Tiroli-Alpok csúcsain szikrázik a hó. Csúcs-csokit eszünk, fotózunk.
|
Itt még süt a nap, de a Schnébergen már esik. Északról sűrű, fekete felhők közelednek. Indulnunk kell, ha nem akarunk megázni. A hófolthoz érve, mint a bokor alól felrebbenő, hintázva szálló cinkék, úgy indulunk a lejtőnek. Dülöngélve, széttárt karokkal, lendülve csúszunk. Bélus nekifut, aztán páros lábbal, előrehajolva hasítja a kásás havat. Zsolti izolírra ülve próbálkozik. Van aki egyensúlyát vesztve fenékre huppan, bégyorsul és több száz métert nadrágon csúszva a sarkával kormányoz. Kipirult arccal, gyerek módjára, vidáman hancúrozva siklunk lefelé. Éppen ideje. A feltámadt szél kavarva hordja a ködöt. A csorbába érve viharossá válik. Innen görgeteges szerpentinen indulunk pázsiton lerúgjuk a bakancsot. A sziklafalat kémlelve találgatjuk, hol mászhattunk ebéd előtt.
Még egy órát ereszkedünk a fenyvesekkel övezett sípályán, aztán az országút melletti vendéglőben öblítjük le az út porát. Lovász Sanyi, a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság Minibusz Szolgálat gépkocsivezetője most is pontos. A középtúra résztvevőit és Imre bácsiékat már felszedte.
Sopronba érve a Halászcsárdába térünk be vacsorázni. Baján László mesterszakács vendégei vagyunk. Alaposan kitett magáért. Erdészgombócot kapunk, babsnicettel.
Régen nem ettem ilyen finomat. A hangulatos kis vendéglő a Lővér Szálló alatt, a Fövényverem utcában van.
Jól sikerült ez a nap. Remélem, a holnapi Schneeberg túrára újra kitisztul az idő.
- folytatjuk
