(Arató Csongor)
1996 júliusában a győri, budapesti, szentendrei és - személyemben - pécsi kerékpárosokból álló Honismereti Túraegylet tagjaként jártam a Millecentenáriumi Emléktúrán a Vereckei-hágón. Vásárosnaményból indulva Huszt érintésével a valamikori Szegedig úsztató tutajosok emlékét idézö Nagyág folyó mentén közelítettük meg elsö úti célunkat: a Szinevéri-tavat. Itt a Balaton vizéhez szokott tekintetünk megcsodálhatta a 989 m magasan fekvö tengerszem csodálatos tisztaságát.
Túránk következő szakaszán a honfoglaló magyarok nehézségeit idézve erdei ösvényeken kelttünk át egy 1200 m magas hegygerincen, ahol a fakitermelés áldozataivá vált, tar hegyoldalakat is láttunk. A meggondolatlan erdöirtás következménye a talaj lepusztulása és a csapadék gyors lefutása, arni a Bereg és a Tisza eddig soha nem tapasztalt árvizeit eredményezi.
Utunk negyedik napján értük el a Vereckei-hágót. A sajtóból ismert a honfoglalási emlékmü sorsa. Amikor ott jártunk, épp aznap szállt ki az ukrán hatóság és tiltotta be az építkezés folytatását. A harmadáig megépült - így is 2 m magas - gránit emlékmű torzóként marad az utókorra. Reméljük, hogy ez inkább csak egyedi eset lesz, Kárpátalján ugyanis nagyon sok szépen gondozott magyar emléket láttunk: Zrínyi Ilona, Kazinczy, Esze Tamás, Petőfi, Munkácsy Mihály, Illyés Gyula szobrait, Beregszászon a Magyar Színházat, és néhol magyar helységneveket is. Szolyván a sztálinizmus idejében elhurcolt több mint 40 000 áldozat emlékművét találtuk meg.
Hazatérésem után átadtam tapasztalataimat a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma diákjainak, akik Pámer László tanár vezetésével hatalmas vállalkozásba fogtak: a millecentenárium emlékére 1100 km-es kerékpártúrára indultak a Vereckei-hágó-Nagyvárad-Ópusztaszer-Pécs útvonalon. Útjuk első szakaszára túravezetöként elkísértem öket. Záhonyig vonattal utazott a majd húsz fös csapat, innét Ungváron keresztül az Ung majd a Latorca folyók mentén haladtunk. Az útvonal külön érdekessége az volt, hogy miután átkeltünk a Kárpátokon, a Vereckei-hágón kelet felől jöttünk át - hazafelé.
A túra egyik legizgalmasabb szakasza a Volóc és Szolyva közötti régi országút volt, ahol a hidakat elmosta a víz, a sebes sodrású hegyi patakon többször átgázolva tudtunk csak továbbmenni.
A munkácsi várban tiszteleghettünk az itt raboskodó Kazinczy és a hős várvédő Zrínyi Ilona emléke előtt, akit három nép is magáénak vallhat:
Házát s hazáját erős
lélekkel
Védte a gyönge női kar
Hajts fejet e romok ormán
Ruszin, horvát, magyar
Munkácson a szép új épületben működő magyar iskola tornaterme volt a szállásunk. Itt értékelhettük a hazai vízszolgáltatás színvonalát, ugyanis azzal fogadtak minket, hogy gyorsan töltsünk vizet, mert a csapból csak naponta háromszor folyik egy-egy órára a víz.
Utunk során éjszakánként sátrat vertünk az erdőben, források mellett - a vidék nagyon gazdag borvizekben - és a patakokban mosakodtunk. Megcsodálhattuk a hatalmas erdőségeket, tiszta vizű folyókat - az egyikben még pisztrángot is láttunk! Biztos vagyok benne, hogy egy ilyen túra a fáradalmai ellenére mélyebb nyomot hagyott a résztvevök lelkében, mint egy divatos külföldi nyaralás.