| Az Országos Kéktúra bélyegzőhelyei |
A teljesítménytúrázók között többen vagyunk, akik szabadidőnkben kéktúrázgatunk is. Segíteni szeretnék mindenkinek, aki még nem fejezte be, vagy esetleg ezután kezdi meg ezt a sok élményt adó túramozgalmat. Talán sikerül az alábbi listával egy kis időt és keresgélést megtakarítania mindenkinek, aki ezt szeretné. Az ötlet nem tőlem származik, utoljára 1991-ben jelent meg ehhez hasonló összefoglalás. Azóta sokat változott, módosult a bélyegzők helye (némelyiké évente változik!). Most saját, folyamatosan szerzett tapasztalataimat szeretném megosztani mindenkivel segítségül (korrigálva a legutóbbi összefoglalásokat), amivel remélem sokaknak örömet okozok. Az esetleges további változásokat a későbbiekben is jelezni fogom, amire kérek másokat is, hogy a teljesítménytúrázóknak mindig legyen egy pontos, megbízható listája!
Horváth Zoltán, Szolnok
A lakott településeken bármilyen, a település nevét tartalmazó bélyegző lenyomata megfelelő az igazolásra. A hiányzó bélyegző (elsősorban a lakott településeken kívüli) igazolásához kérelmet a túra után két héten belül írásban az MTSZ Gyalogtúra Bizottság címére kell benyújtani a pontos dátum és a túrán résztvevők névsorának feltüntetésével. Amennyiben a bejelentés valódiságáról meggyőződtünk, akkor visszaigazolást küldünk a bejelentő címére.
Pálmai Vencel, MTSZ, Gyalogtúra Bizottság
Az OKT bélyegzők pontos helyei Irottkőtől Hollóházáig (Lektorálta az MTSZ Gyalogtúra Bizottsága)
| Irottkő | a kilátóhoz vezető piros jelzésen az erdő szélén az egyik fán, fémbélyegző. |
| Hétforrás | a forráshoz vezető lépcsősor mentén egy fán, fémbélyegző. |
| Kőszeg | a vasútállomás bélyegzője (nincs külön OKT bélyegző). |
| Tömörd | a templom melletti villanyoszlopon. |
| Ablánc-malom | a Malomcsárda kerítésén, időnként a csárdában. |
| Ölbő Szeleste | a vasútállomás bélyegzője. |
| Bögöt | a kocsmában. |
| Csénye újmajor | a kápolna mellett. |
| Sárvár | a vasútállomás bélyegzője. |
| Gérce | a polgármesteri hivatal udvarán a kerekeskúton és az italboltban. |
| Rózsáskerti erdészház | a kerítésen. |
| Hidegkúti erdészház | a kerítésen. |
| Káld | a Hubertus fogadóban és az iskola kerítésén. |
| Hosszúpereszteg | a templom előtti kocsmában és a templom kerítésén. |
| Szajki erdészház | a bejárat előtti villanyoszlopon. |
| Ötvös | a vasútállomáson. |
| Kisvásárhely | az iskola előtti hirdetőtáblán. |
| Sümeg | a vasútállomás bélyegzője. |
| Sarvalyi erdészház | a kerítésen. |
| Zalaszántó | a kocsmában (Fő út 93.). |
| Rezi | a kocsmában (Petőfi út 2.). |
| Gyöngyösi csárda | az irodában. |
| Hévíz | az autóbusz pályaudvar büféjében. |
| Keszthely | a vasútállomás bélyegzője. |
| Vállus | a vegyesbolt falán a telefonszekrényben. |
| Lesenceistvánd | a kocsmában. |
| Tapolca | a vasútállomás bélyegzője. |
| Szentgyörgyhegyi turistaház | a ház melletti pihenőnél az egyik fán, fémbélyegző. |
| Szigliget | a kék jelzés mentén a várba felvezető műút jobb oldalán lévő magánháznál (figyeld a szokásos kis OKT táblát). |
| Badacsonytördemic | a vasútállomás bélyegzője. |
| Káptalantóti | a kocsmában. |
| Szentbékkálla | a kocsmában. |
| Balatonhenye | a vegyesboltban és kocsmában. |
| Csicsói erdészház | a ház előtti fán. |
| Nagyvázsony | a vár pénztárában. |
| Kab-hegyi erdészház | a ház előtti fán. Úrkút - a kocsmában. |
| Városlőd-Kislőd vá. | a vasútállomás bélyegzője. |
| Németbánya | a kocsmában (csak délutánig van nyitva). |
| Bakonybél | a turistaházban. |
| Kőrishegy | a lokátor állomás kerítésén. |
| Borzavár | a Zirc felőli presszóban. |
| Zirc | a vasútállomás bélyegzője. |
| Bakonynána | a patak melletti ház tornácán. |
| Jásd | a kocsmában. |
| Csőszpuszta | a barlangkutató bázis bejárati ajtajánál. |
| Kisgyónbánya | kulcsosházakban és a büfében. |
| Isztimér | a kocsmában és a Fő utcában az OK jelzés mentén kerítésen. |
| Bodajk | a kocsmában. |
| Gánt | a turistaházban és a Vértes csárdában. |
| Mindszentpuszta | a kulcsosház kerítésén. |
| Kőhányáspuszta | a kulcsosház büféjében és oszlopra szerelve fémládában. |
| Várgesztes | a vár éttermében és a faluban a kocsmában. |
| Szárliget | a vasútállomáson. |
| Somlyóvár kulcsosház | a ház tornácán lévő ládában "nyalókák". |
| Koldusszállás | az erdészházban, valamint az erdőbejáratnál lévő fatáblán egy fémbélyegző. |
| Bányahegyi erdészház | a ház előtti fán. |
| Gerecse üdülő | a kerítés sarkán. |
| Pusztamarót | a régi temtőnél egy fán. |
| Péliföldszentkereszt | a templomudvarban a plébánián. |
| Mogyorósbánya | a művelődési ház büféjében. |
| Tokodi bánya | Tokod déli végén lévő kocsmában. |
| Dorog | a vasútállomás bélyegzője. |
| Klastrompuszta | a turistaház kerítésén és a szomszédos utcában lévő vendéglőben. |
| Piliscsaba | a vasútállomás melletti trafikban. |
| Hűvösvölgy | a gyermekvasút pénztárában. |
| Hármashatárhegy | a Bakancsos büfében és a Percent turistaház büféjében. |
| Csúcs-hegy | a Virágos-nyeregben lévő Boróka büfében. |
| Rozália téglagyár | a vasúti őrház kerítésén. |
| Kevély- nyereg | egy fán fémbélyegző és az Ózon kemping portáján. |
| Pilisszentkereszt | a kocsmában. |
| Dobogókő | az Eötvös L. turistaházban. |
| Sikárosi erdészház | a kerítésen. |
| Pilisszenlászló | a kocsmában. |
| Pap-réti erdészház | a kerítésen. |
| Nagy-Villám | a vendéglőben és a kilátóban. |
| Visegrád | a komp pénztárában. |
| Nagymaros | a vasútállomás bélyegzője |
| Törökmező | a turistaházban |
| Kisinóci turistaház | a házban |
| Nagy-hideg-hegy | a turistaházban |
| Nógrád | a vasútállomáson |
| Magyarkút | az Irma-forrás melletti kocsmában és az Orgonavirág panzióban |
| Katalinpuszta | a kocsmában és a volt iskola kerítésén (belül) |
| Ősagárd | a kocsmában |
| Felsőpetény | a kocsmában és a Gyermekotthon portáján |
| Romhány | a vasútállomás bélyegzője |
| Kétbodony | a Rákóczi u. 51. számú ház kerítésén |
| Becske | a kocsmában |
| Szandaváralja | a kocsmában |
| Cserhátsurány | a kocsmában |
| Nógrádsipek | a kocsmában |
| Hollókő | a tájházban és a fafaragó mesternél |
| Nagymezőpuszta | a Bableves csárdában |
| Nagybárkány | a kocsmában |
| Mátraverebély | a vasútállomás bélyegzője |
| Ágasvári turistaház | a házban |
| Mátraszentistván | a Vidróczki csárdában |
| Galyatető | a Nagyszálló portáján és a Holló Motel mellett villanyoszlopon |
| Nyírjesi erdészház | a kerítésen |
| Vörösmarty turistaház | a házban |
| Mátraháza | az autóbusz állomáson |
| Kékestető | a szanatórium portáján |
| Hármashatár erdészház | a tornácon fémbélyegző |
| Sirok | a vasútállomás bélyegzője |
| Rozsnak puszta | az erdészház előtti fán |
| Szarvaskő | a kocsmában (cégbélyegző) |
| Telekessy erdészház | a házhoz vezető lépcsősor melletti fán |
| Bélapátfalva | a faluban bármilyen bélyegző |
| Cserepeskői barlang | a barlang ajtaján |
| Bánkút | a Justicia Síházban |
| Mályinka | a kocsmában |
| Uppony | a sportpálya melletti vegyesboltban és a jelzés melletti vadászházban |
| Putnok | a vasútállomás bélyegzője |
| Kelemér | a Tompa Mihály emlékházban |
| Gömörszőlős | a múzeum udvarán |
| Zádorfalva | a kocsmában |
| Aggtelek | a barlang pénztárában |
| Jósvafő | a barlang pénztárában és a Tengerszem Szálló portáján |
| Derenk | a jelzés mentén az eligazító táblás fa törzsén |
| Szabó-pallag erdészház | a ház tornácán |
| Bódvaszilas | a vasútállomás bélyegzője |
| Bódvarákó | a kocsmában |
| Tornabarakony | a plébánián |
| Rakacaszend | a cigánykocsmában |
| Felsővadász | a kocsmában |
| Abaújszolnok | a kulcsosház gondnokánál (szemben a kulcsosházzal) |
| Baktakék | a kocsmában és a templomhoz közeli boltban |
| Fancsal | a kocsmával szembeni kerítésen |
| Gibárt | a vízierőmű ügyeletén |
| Hernádcéce | Alsócéce főterén a jelzés mentén magánháznál |
| Boldogkőváralja | a vár pénztárában (tavasztól-őszig) és a Bodókő kocsmában |
| Regéc | a vegyesbolt-kocsmában |
| Istvánkúti erdészház | a ház előtti fán |
| Eszkála | a ház előtti fán |
| Makkoshotyka | a vegyesboltban és a kocsmában |
| Cirkáló-tanya | az erdészház fészerének oldalán |
| Sátoraljaújhely | a vasútállomás bélyegzője |
| Vágáshuta | a vegyesboltban |
| Nagyhuta | a kocsma falán lévő villanyóraszekrényben |
| Nagybózsva | a kocsma falán lévő villanyóraszekrényben |
| Füzér | a vegyesboltban és a kocsmában |
| László tanya | az üdülő büféjében |
| Hollóháza | a Porcelán Múzeumban |
Országos Kéktúra
Jelzések - változások,
felújítások, új jelzések
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja