KIRÁNDUL A CSALÁD

BAKONY

Nagyvázsonyi vár - Pálos kolostorrom - Tálodi rom - Szentjakabi templomrom - Nagyvázsony

Jelzés: zöld sáv, kék sáv
Táv: 11 km, szintemelkedés: 80 m

Személyautóval érkezve a falu központjában találunk parkolóhelyet. Autóbusszal Tapolcáról vagy Veszprémből utazhatunk. Először is a település leghíresebb nevezetességét, a Kinizsi-várat tekintsük meg. A várat Vázsonykő néven 1469-ben említik először. Jelentéktelen végvárként a törökök kétszer is elfoglalták. Majd a Zichy család birtokolta 1945-ig. A vár legszebb éveit a XV. sz. végén élte, Kinizsi Pál várkapitánysága alatt. Kinizsit a vártól nyugatra, az általa alapított Szent Mihály pálos kolostorban temették el 1494-ben. A várban történeti kiállítás van, mellette a Posta Múzeumot találjuk. A Bercsényi utcában helyi ipartörténeti kiállítás (céhes ipar, rézművesség) látható. A vár fölött a kék jelzésen nyugati irányba haladjunk, a temető kerítése mellett találjuk az előbb említett Szent Mihály pálos kolostor maradványait. Majd a vázsonyi Séd völgyébe érünk, és az erdő szélén a késő barokk Ilona-kápolna romjához érünk. A zöld sáv jelzésen jobbra kanyarodunk és felkapaszkodunk a Som-hegy nyiladékáig. Innen jelzésünk a szekérúton az országútig vezet. Itt az országos kéktúra kék sáv jelzésén balra fordulva haladunk tovább. Néhány perc múlva a Viszont-völgyben északra kanyarodunk.

Több mint 1 km után a Tálodi-kolostor romjához érünk. Közelében a Kinizsi-forrás található. A jobbra kanyarodó zöld sáv jelzésen az erdőből kiérve a Szentjakabi-templomromot látjuk.

Ezután Nemesleányfaluba érünk. Ez a település román stílusú, templomromjáról, múlt századi klasszicista templomáról nevezetes. A jelzést követve, a műúton beérünk a kiinduló helyünkre.

Bélyegzési lehetőség: Nagyvázsony



Kirándul a család
Úton: rövid túraleírások, élménybeszámolók
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja
>A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja
>A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja
>A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja