KIRÁNDUL A CSALÁD

Zalai-dombság

ZALAEGERSZEGI TV TORONY ÉS KILÁTÓ - BABOS-DÖBRÉTE - DOBRONHEGY - KANDIKÓ

Jelzése: piros háromszög piros háromszög, táv: 7 km, 165 m szintemelkedés,
(a Göcsej turistatérképen található)

A piros háromszög jelzésen Ny-i irányban indulunk el, átkelve a Zalaegerszeg-Bazita-i úton (a jelzés ellenkező irányból, az Erdőgyöngye felől jön) villanyoszlopokon találjuk a jelzéseket.

Az út elején pincék és szőlők között járunk, majd kb. 1 km után szántások között ill. mezőgazdasági művelés alatt lévő táblán vezet a kocsinyom jelezte út. Az eredeti, régi útvonal erdőfoltocskában haladt, de a növényzet járhatatlanná tette. Innén már megpillantjuk a völgyben megbúvó Babosdöbrétét.

Babosdöbréte, e furcsa nevű falu már 1469-től ismert. IV. László korában a Debrétei család birtoka, nevét valószínűleg innen kapta. A babos előtag a magyar babos melléknévből való A faluban több szép, régi göcseji ház volt, melyek helyett újakat építettek.

A faluban vendéglőt és élelmiszerboltot találunk. Az utóbbi csak munkanapokon és szombaton tart nyitva. Kicsi templomát is érdemes megtekinteni.

A faluból már látjuk a félkörívben elhelyezkedő szőlőhegyet.

A faluból kiérve kis patakocskán kelünk át, majd a hegyre vezető kocsiúton haladunk tovább. A hegyre érve szép gesztenyefákat csodálhatunk meg, feljebb egy kicsi hegyikápolnát találunk. A többnyire új pincék között rálátunk a falura és távolabb a kiindulásunk helyén magasodó TV tornyra. A tetőről enyhe lejtésű úton haladunk tovább, amikor feltűnik előttünk a Kandikó geodéziai tornya és Dobronhegy szerpentines útja. Csodálatos völgyben fekszik Dobronhegy elszórt házaival.

Dobronhegyet oklevél először 1863-ban említi. Neve valószínűleg szláv eredetű személynévből keletkezett magyar névadással. A "hegy" utótag a dombos, szőlőhegyes vidékkel kapcsolatos. A település felett elnézve a Zala völgyét látjuk. A milejszegi-elágazó autóbusz-megállójától a közúton csakhamar Göcsej tetejére, a 302 m magas Kandikóra érünk, ahonnan csodálatos a körpanoráma. A párhuzamos völgyek, tiszta időben a keleti Alpok vonulatai, a domboldali erdőfoltok látványa megérte a fáradtságot.

A KANDIKÓ név családnévből származik. A rege szerint Kandikó Árpád fejedelem egyik vezére volt, akinek lányát a szerelmes Csatár-vezér akarta elszöktetni. Azonban ez nem sikerült, mert elnyelte a föld. Emlékét, Csatár nevű falu őrzi.

A pár száz méterre lévő Milejszeg-téglagyári, vagy a már említett Milejszegi autóbusz megállóból visszautazhatunk Zalaegerszegre.

Száraz időben könnyű túra, nedvesben a mezei szekérutak nehezen járhatók ("vendégmarasztaló sár").

Bélyegzési lehetőség: Babosdöbréte bolt, italbolt



Kirándul a család
Úton: rövid túraleírások, élménybeszámolók
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja
Magyar Természetbarát Szövetség honlapja
Magyar Természetbarát Szövetség honlapja
Magyar Természetbarát Szövetség honlapja