Jelzése
piros sáv és
kereszt,
sárga
sáv.
Táv 8 km, 400 m szintemelkedés. Menetidő 3,5-4 óra
Ha Szentendre felől autóbusszal
érkezünk, akkor a strandnál kell leszállni. Leányfalun a hajóállomásról indul a
piros sáv jelzés, amely a megállónál keresztezi a 11. sz. műutat.
Nyaralók és hétvégi házak között egyenletesen emelkedik az út. A házak vége felé kissé meredek az út,
de a mélyúton már mérséklődik kapaszkodó. Magasan, a Szénégető-patak fölött járunk.
Útcsomóponthoz
érkezünk, ahová majd még visszatérünk, ám előbb a
piros
kereszt jelzésen balra megyünk. A széles erdészeti úton rövidesen a Csaba-kúthoz érünk. (Még a legszárazabb
nyári időszakban is csepeg a kellemes, jéghideg víz.) Rövid pihenő után továbbra is a széles úton kapaszkodunk
felfelé. Nemsokára a Berseg-hegy és a Nyerges-hegy közötti nyeregbe érünk.
Ez is fontos útcsomópont.
A zöld sáv a Határcsárdától Dunabogdányig vezet. A sárga sáv Szentedréről a Pismány-dűlőből visz Tahitótfaluba,
a sárga kereszt pedig az Ó-kúttól, illetve a Skanzentől (Stara Voda) jön idáig. A két sáv jelzés a Német-széna
széléig együtt halad. Mi is
erre tartunk,
aztán a sárgán folytatjuk az utat. A szétválás után előbb egy kisebb kapaszkodó, aztán pihenőnek egy rövid
enyhe lejtő, s végül egy erősebb kapaszkodó után érünk fel a Vöröskő-szikla tetejére. A csúcs mellett
esőház, a csúcson emlékmű áll.
A Természetbarátok Turista Egyesülete emelte 1946-ban az erdők felszabadulása tiszteletére. Ez a terület, ahol most járunk, a két háború közötti időszakban magánterület volt és a Pilis-hegység nagyobbik részéhez hasonlóan a turisták és kirándulók számára tiltott volt.
A csúcsról remek kilátás
tárul elénk, megéri a fáradtságot. A
piros
sáv jelzésen, kezdetben déli irányban, a kialakított pihenőhelyek után elég meredeken ereszkedünk le a
Csaba-kút előtti útcsomópontba. Innen a
piros
kereszt jelzés másik ágán, nagyjából keleti irányba a Rekettyés-tó és a Vörös Meteor-forrás érintésével
jutunk Leányfaluba, a Duna Campingnél lévő autóbusz megállóhoz.
Bélyegzési lehetőség: Leányfalu