Gyenes Péter:
Régi tapasztalat nálam, - s gondolom másoknál is - hogy cseresben, akácosban elveszhet az út. Különösképpen azok irtásában.
A legendásan hibás Cserhát turistatérkép ez esetben csak hab a tortán.
Kevés errefelé a szép, tiszta szálerdő, melyek lehetőséget adnak egy-egy átvágás vagy korrekció meglépésére.
Amikor a hózivataros szürkeségben - március elején - Vanyarc felől Bér irányába vezettem népes csapatomat, ilyen dilemma elé kellett állnom. A kopott, ritkás jelzések és a ködpára egyaránt nehezítették a dolgomat.
Valahogy azért elvergődtünk a Nagy-hegy alatti katlanig, ott a jelzés eltűnt. Ha jó az idő, bizton megkeressük, de ez esetben nőkre, gyerekekre is tekintettel kellett lenni. Jól járható szekérúton húztunk fel az erdő irányába, majd nagy vargabetűt leírva Keletről megkerültük a hegyet. Az Egresi dűlő felől már nem volt látható ösvény, hogy az Andezit-ömléshez visszamásszunk. Minden be volt havazva, így a szekérúton lementünk a faluba. Ott a helyiek elmondták, mindenfelé erősen bozótosak az utak.
Kora délután volt még, de a kocsmát kinyittattam. Boldogan megtették egy órával a "hivatalos" előtt, némi bevétel reményében.
Átázott csapatommal a fűtetlen objektumban vártuk autóbuszunk érkezését, sűrű kortyolgatások közepette... Csak a feketekávé volt meleg, az is módjával.
Hogy mégis mit szeret az emberfia a Cserhátban? A változatosan szép tájat, a kicsiny falvak még megmaradt palócházait, azok jobbára igen barátságos lakóit, a várromok sejtelmes környezetét és még sorolhatnám.
Ez esetben néhányan számonkérték tőlem az Andezit-kibúvást, mely tudvalevően egyedi látványosság a kontinensen. Szerencsére megértették, miért döntöttem így.
Másoknak is azt ajánlom; bánjanak csínján a Cserháttal, s ha nem lelik a jelzést, igyekezzenek nagyjából iránybamutató járt utat keresni.
Járt utat a bozótosért el ne hagyj...