Gyenes Péter:

HÉTVÉGI APRÓSÁGOK

... a külső Budai-hegyekben

Csak egy ugrás a Nyugati pályaudvartól zakatoló "piroskával" Pilisvörösvár. A vasútállomástól a Zajnát-hegyek felé, másik ágán pedig a Budai- hegyek irányába vezet a sárga jelzés. Mi az utóbbit választottuk ezúttal.

Első kellemes meglepetés a jól követhető, már nemcsak a térképet díszítő turistajelzés. Köszönet az elkövetőknek! A "szomszédvár" Pilisszentiván jószerivel összenőtt Vörösvárral. Néhány perc múltán már a fenyvesekkel ékes kálváriadomb lépcsőjén kocogunk lefelé. A Nagy-Szénás impozáns vonulatát bámuljuk, amint "füstö-lög" a reggeli párapaplan oszladozása okán. Leérünk a szépen konzervált templomhoz. Díszburkolat, új padok, az elszármazott németajkúak által adományozott szökőkút, bepucolt községháza. Még az új szeméttartón is réztábla hirdeti az adakozó nacionáléját. Öröm látni, hogy egyre-másra szépülnek településeink.

Persze a bakancsot továbbviszi az apostolok lova. Nem tudom hányadszor a Disznó- fő felé igyekszünk. Sokan a zugligeti forrásra gondolnak e név hallatán, ezért javasolnám a Budai-hegység turistatérképén a jövőben Disznós- hegyeknek elnevezni. Erről a varázslatosan szép helyről korábban már szóltam, ezért csak röviden az odajutásról: sárga sávunkról a kiágazó piros sávon húzunk felfelé az öreg szálerdőben. Ez a Hosszú- völgyi szakasz. A kék keresztet elérve, azon megyünk tovább. Rövidesen kerítéshez érünk. Annak létráján átkelve jelzetlen, benőtt ösvényen a kerítés mellett megyünk tova. Jó 20 perc múlva felhagyott bányaterület fölé érünk. A hatalmas, töbörszerű meredély peremén kacskaringózó útszerűségen a szemközti erdőszélig megyünk. Itt szélvédett területen lehet pihenni. A látkép lenyűgöző.

A kerítés túloldalán a Kis-Szénás kopasz csúcsai. Fokozottan védett terület, a kontinens egyetlen olyan viránya, ahol az ún. Pilisi-len fellelhető.

Az erdőbe vezető kis ösvényt megkeressük a szélső fák között, és azon megyünk tovább, a lapos gerinc tetején. Ösvényünk lassan kiszélesedve lefelé ereszkedik az erdőben. Útnak mégsem nevezném, mert a "névadó" vaddisznók alaposan feltúrták. Úgy mondják, lárvák után kutatnak, míg a fagy beálltával azok már mélyebbre húzódnak.

A gerincútról bármelyik balra leágazó ösvényen leereszkedhetünk a völgyben vezető Országos Kék jelzéshez. Ez már kényelmes úton kanyarog Piliscsabáig.

Vonat és autóbusz egyaránt meglehetős sűrűn közlekedik akár a főváros, akár Esztergom felé.


Természetbarát Híradó 82. szám, 1999 január
Úton: rövid túraleírások, élménybeszámolók
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja
>A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja