Alföldi Kéktúra

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakasz

Dr. Egri Kiss Tibor

A megadott idők a gyalogtúrázókra vonatkoznak.
A kerékpárosok futóhomokra és akác tövisre számíthatnak.
Az útvonal akác virágzáskor a legszebb.

Alföldi Kéktúra Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakasza

Első túra

Rákóczi híd - Tiszakanyar (2,3) - Rétközberencs (9) - Kisvárda (17 km)

Szintemelkedés: +50 m. A túra ideje: 4 óra 15 perc.

Az új hídon átkelvén a Tiszán a Kanyári Üdülő telep mellé érünk. Homokdombok között szántók, kaszálók és akácosok között megyünk a Belfő-csatornához, innen, annak partján legelőkön vezet az utunk Rétközberencstől Kisvárdáig, ahol strandot, várat, múzeumot és kempinget találunk. Az egész túra folyamán figyeljük az út menti tuskókat, mert a jelzések egy része azon lesz!

Az új Tiszahíd után jobbra délnyugati irányba indulunk a gáton a Boszorkány csárda mellett (1,5 km). 200 m-t jobbra az üdülőtelep látható, itt nem szabad fürdeni, de a híd feletti homokos strandon igen. A csárdában bélyegezhetünk.Tovább, balra Tiszakanyár Fő utcáján megyünk a református templomig (2,3 km; 110 m tengerszint felett;35 perc) és tovább, egyenesen, majd balra a Damjanich utcán le. A dombon lévő temető vonalában újra balra kanyarodunk (3 km; 45 perc) és a délkeleti irányba vezető utat választjui. Átmegyünk a Barátság olajvezetéken (6,3 km; 1 óra 35 perc). A második útelágazás után (6,6 km) balra délkelet felé vezető egyenes úton eltávolodunk a domboktól és átkelünk a gyakran szárav XV. sz. csatornán (87,7 km; 1 óra 45 perc). Ha a csatornában víz van, akkor jobbra a közeli zsilipnél mehetünk át. Innen már keskeny aszfaltút vezet Rétközberencsbe (9 km; 2 óra 15 perc). A Belfő-csatorna hídjánál balra. A csatorna második kanyarjánál, az északi parton van a "roppant magas" Magos-hegy (99 m) (11,75 km; 2 óra 55 perc). A 13. km-nél magasfeszültségű vezeték alatt "élvezzük" a közeli szennyvízderítő illatát. Óvatosan átmegyünk a mindig forgalmas 4. sz. főúton és a csatorna keleti oldalán, kocsiúton érjük el a Kisvárdába vezető utat (14 km; 3 óra 30 perc), azon jobbra a melegvizű strand és kemping után következő utcán balra a várig megyünk (14,5 km; 3 óra 38 perc). A vár külső megtekintése után jobbra a kapu alatt a Vár utcán át a Krucsay útig megyünk. Balra 200 m után a centrumba érünk, itt jobbra a Szent László úton dél felé a következő templom előtti Császy Lászlóutcába fordulunk, balra (16 km; 4 óra). A Zrínyi téren át egyenesen a vasúti felüljáróra megyünk (16,8 km; 4 óra 10 perc). A Zrínyi tértől jobbra 10 perc alatt a közeli vasútállomásra juthatunk, ha a túránkat itt kívánjuk befejezni. Kisvárdán a múzeumot a hajdani zsinagógában rendezték be.



Második túra

Kisvárda - Anarcs(4) - Gyulaháza ( 10) - Nyírcsászári (15) - Rohod (13) - Vajai-tó (28 km)

Szintemelkedés: +70 m. A túra ideje: 7 óra

Kisvárdától Anarcsig forgalmas műút mellett haladunk, megnézhetjük Anarcson a régi református templomot, a Czóbel kúriát es a parkot, Gyulaházán az űrhajós emlékházat. Nyírkarászig szántókon és gyümölcsösökön keresztül megyünk, onnan zömében akácerdőben homokdombokon vezet az utunk, de nyár- és fenyőerdő is látható. Rohodon érdekes új kék házat látunk. Vaján a tó, a várkastélyban a Múzeum, a szobrok, a tájház, a református templom és a temető a látnivaló.

Kisvárdáról a vasúti felüljárótól indulunk a Vásárosnaményba vezető műúton. A kórház után ipartelep. Emellett hagyjuk el a várost. Anarcs északi végében lévő útelágazáshoz érünk (3,3 km; 50 perc) alatt, itt jobbra az Ady Endre utcán bemegyünk a faluba. A Kossuth utcán jobbra az 1375-ből való református templomot látjuk, vele szemben, szép parkkal övezve a Czóbel kúriát találjuk (4,5 km; 1 óra 10 perc). Egyenesen déli irányba megyünk kia a faluból. Balra a dombokon szőlős, gyümölcsösök vannak. Elérjük a Karász-Gyulaházi csatornát, majd a keresztnél a m~uút jobbra kanyarodik (6 km; 1 óra 30 perc), mi meg egyenesen a széles akácos homokúton megyünk tovább. Villanyvezeték alá érünk (6,6 km; 1 óra 40 perc). Majd a régi vasútvonalat ismerjük fel a még meglévő telefon-vezetékről (7,2 km; 118 m tengerszint felett; 1 óra 48 perc). Ezután balról erdő szegélyezi az utunkat. Később szintén balról látjuk az ortodox, majd a másik temetőt. Egyenesen a Kisvárdai úton beérünk Gyulaházába (8,8 km; 2 óra 10 perc). A trafónál egyenesen. Ha továbbmegyünk a Petőfi utcában, a mozi előtt érdekes faragott faszobrot látunk. Az iskola udvarán felállított repülő jelzi az Űrhajós emlékázat, a kulcsot is itt kell elkérni. Itt született Farkas Bertalan. (9,4 km; 2 óra 20 perc). Tovább egyenesen megyünk ki a faluból a Nyírmadába vezető műúton (10,5 km). A magasfeszültségű vezeték után (11 km; 2 óra 45 perc) jobbra, nyugat felé vezető dűlőútra térünk, de 300 m után (5 perc) balra déli irányba fordulunk, balról erdő, jobbról szántók között. Majd gyümölcsös kerítéséhez jutunk (12,2 km; 3 óra). Egy még szélesebb talajúthoz jutunk (12,7 km; 3 óra 10 perc), itt jobbra kanyarodunk. Mind a két oldalon gyümölcsöskert. Ezek kerítése között megyünk délnyugat felé. A villanyvezeték (13,4 km) után jobbról hatalmas tartályt látunk az almáskertben. Aszfaltozott úton érünk be Nyírkarászba egy géptelep mellett (14 km; 3 óra 30 perc). A kanyarodó Jókai utcán régi temetőn túl a trafónál (15 km) jobbra a Madai úton egy fával körülvett emlékműhöz érünk (15,3 km; 3 óra 50 perc). A falu központja a templomokkal jobbra látható, de mi balra a Rákóczi utcában folytatjuk utunkat. A trafónál is egyenesen, maj a sportpálya mellett megyünk ki a faluból (16 kmé 4 óra). Balról gyümölcsös, jobbról legelő látható, már 118 m "magasan" járunk. Elérjük a Testvériség gáyveyetéket (17 km; 4 óra 15 perc). Ezután már részben kiirtott erdőben vezet az utunk egzenesen, de a dombokon hullámozva. Majd 2 db hatalmas betonoszlopot látunk (17,8 km), igazi erdei útkereszteződésbe érünk (19,5 km; 4 óra 50 perc). A 20. km-ben akác és nyárfaerdők után végre fenyvest látunk jobbról. Az erdőn túli főfolyás hídján átmegyünk és Rohodon vagyunk (22,6 km; 5 óra 40 perc).

A Petőfi utcán érünk be a faluba, a trafónál (23 km) is egyenesen tovább. Közben balra egy érdekes új kék színű háyat látunk. Keresztezzük a Nzírmadai utat és a Kossuth utcában haladunk tovább déli irányba. 1 km után, jobbra a Szabadság utcán át hagyjuk el a falut (29 km; 6 óra).

Ismét földúton jutunk a szép 41 sz. forgalmas főútvonalhoz (25 km; 6 óra 15 perc). Óvatosan átkelünk, majd egyenesen tovább a gyümölcsösök köyött elágazás után vasútvonalat keresztezünk (26,5 km). Balról már jól látszik Vaja. A gzümölcsösök és legelő után jobbról egy gémeskút van (27,5 km). Majd egy széles úton túl kis tó tündököl (28 km; 7 óra). Balra a piros jelzésű "Móricz Zsigmond" túraútvonalon mehetünk Vajába, a várkastély 2 km-re, a vasútállomás 3 km-re van. Jobbra a kék jelzésen a 211 m-re lévő Paradis Discohoz érünk, itt kezdődik a tóparti üdülőtelep.

Harmadik túra

Vajai-tó - Kántorjánosi (6) - Nyírderzs (11) - Nyírbátor (12,5) km

Szintemelkedés: +30 m. A túra ideje: 4 óra 25 perc.

A Vajai-tótól Kántorjánosin át Nyírderzsig széles homokos, majd müúton, szántók és legelök közt vezet az út. Nyírderzstöl Nyírbátorig erdöben vezetö homokos úton mehetünk. Kántorjánosiban a rk. templomban 40 modern táblakép látható. Nyírderzsen a görög katolikus és az új rk. templom érdekes.

Ha most kezdjük a túrát, a vajai vasútállomástól a tóig a piros jelzésen megyünk (3,3 km). Vaján érdemes megnézni a várkastélyban a múzeumot, a református templomot, a szobrokat, a tájházat és a kopjafás temetöt. A tó északi végében találkozunk a kék jelzéssel, azon 200 m. után a Paradise Discóhoz érünk, itt balra a müúton déli irányban az üdülötelep közepére jutunk (0,6 km; 10 perc).

Az üdülötelep és a tó végénél (1,5 km) a müút jobbra a Boglya tanyába vezet. Mi egyenesen megyünk széles új úton továbbra is dél felé. Néhány mellékút után az útvillában (3 km; 45 perc) a jobbra térö széles úton megyünk tovább rétek és szántók között. A gázvezetéknél (4 km; 1 óra) jobbra a nyugat felé induló talajútra kanyarodunk. A következ útnál (kb. 400 m) balra, déli irányban haladunk. Kántorjánosiba a Mikszáth majd a Móricz utcákon át megyünk be a falu közepébe. Az útcsomópontban (6 km; 1 óra 30 perc) balra, majd jobbra a Kossuth utcába érünk. A kanyarnál (6,1 km) balra majd jobbra a Nyírderzsbe vezetö aszfaltútra kanyarodunk (7 km; 1 óra 45 perc). Ezen a kanyargós Ady Endre úton megyünk ki a faluból. A Vajai-föfolyást a 7,7 km-nél keresztezzük. Az ismét déli irányúvá vált úton az utolsó házakat is elhagyjuk (8,3 km; 2 óra 5 perc).

A szántók között vezetö gyérforgalmú úton elhanyagolt gazdasági épületek mellett ( 9,9 km; 2 óra 30 perc) érünk Nyírderzsbe. A falu közepén régi szép görög katolikus templom van (11 km; 2 óra 45 perc). Egyenesen a Nyírbátori utcán a falu déli végénél az 1984-ben épült érdekes megvilágítású rk. templomhoz érünk (11,2 km; 2 óra 50 perc). A müúton megyünk ki a faluból. A magasfeszültségü vezeték után, a keresztnél (12,4 km; 3 óra 5 perc) a müút balra tér, jobbra az Orbán-tanya van, mi egyenesen az erdöbe vezetö széles homokúton megyünk. Ez az egyenes, de hullámos út egészen Nyírbátorig az erdöben vezet. A 14,3 km-nél (3 óra 35 perc) az útkeresztezödés után balra a szántóföldön vadlest látunk, majd villanyvezeték alatt haladunk el (15,6 km), ezután jobbról fenyveshez érünk. Késöbb igen szemetes úton elérjük Nyírbátort (16,7 km). A Derzsi úton a vasúti sínekig egyenesen, majd jobbra pár lépés után a sorompón át megyünk (17,5 km; 4 óra 20 perc). Tovább egyenesen, az Édesanyák útján a városba, jobbra pedig, az Ady Endre utcán a 700 m-re levö vasútállomáshoz érünk (10 perc). A sorompótól kék kereszt jelzés ágazik le a vasútállomáshoz.


Negyedik túra

Nyírbátor - Istvántanya (15) - Hoportyó-hegy (19 km)

Szintemelkedés: 100 m. A túra ideje: 4 óra 45 perc.

Nyírbátor szép történelmi emlékeit érinti. Majd akácos homokdombokon zömében erdöben vezetö út, néhány helyen kifejezetten szép fenyöerdöt is érint. Látnivalók: az Alföld legmagasabb pontja a Hoportyó-hegy.

A nyírbátori vasútállomástól keleti irányba az Ady Endre utcán át 200 m után a vasúti átjáróhoz érünk, itt jobbra az Édesanyák útján a kék jelzést követve (0,5 km) egy kis térnél jobbra az Egyház utcába kanyarodunk. (A sorompótól 8 perc.) Itt látjuk a gótikus ??? a térré szélesedö Kossuth utcán (1 km) balra megyünk pár métert a Damjanich utca második kanyarjáig. Itt egy keskeny közön balra a Kelemen diák közig megyünk. Már látjuk a Minorita templom és rendház épületeit. Joobra megkerüljük, és a tónál balra a Károlyi M. úton a templom és múzeum bejáratához érünk (1,6 km; 25 perc). Bethlen Gábor szobra után a Zrínyi úton (2 km) balra a város központjába, a Szabadság térre jutunk, ott jobbra a Hunyadi utcáig megyünk (2,6 km; 40 perc). Majd a Hunyadi utca harmadik útelágazása után az Encsecsi utcába balra kanyaroduk (3,1 km; 50 perc), és a déli irányba vezetö úton kimegyünk a városból (3,7 km).

Homokos talajutunk ritkuló tanyák és gyümölcsösök között vezet, majd jobbrólakáccal és fenyvessel borított dombok mellett haladunk. A legelönél lévö útelágazásnál (6,4 km; 1 óra 35 perc; 154 m tengerszint felett) nyugat felé jobbra fordulunk, de az út 200 m után ismét nagyjából déli irányba kanyarodik. Ezen a dombos részen sajnos sok a friss erdöirtás. A 7,5 km-nél a dombok tetejére érünk (170m).

A balról látható nagyobb erdöirtás utáni útkeresztezödésben (9,25 km; 2 óra 25 perc) a jobbra vezetö dülöútra fordulunk. A szántáson túl (10 km) az erdönél balra nyugati irányba vezetö úton megyünk az erdö szélén a vadlesig (10,55 km; 2 óra 38 perc). A vadlesnél jobbra nyugat felé a fenyöerdös homokdombokon át (11 km; 167 m) ismét erdöirtáshoz és egy széles úthoz érünk (11,2 km). Ezen kissé jobbra tartunk. A Nádas-tisztási szivárogtató csatornához megyünk (11,7 km). Tovább azt követjük, majd átmegyünk a csatornán (12 km; 3 óra). Utunk egy még szélesebb talajútba torkollik (13,2 km), azon jobbra Nyírbogát házai felé haladunk, de még a villanyvezeték elött a visszafelé vezetö útra, balra fordulunk (12,6 km; 3 óra 10 perc). Ezen az úton a következö kanyarban (13,2 km) jobbra egy hatalmas nyárfa után a balra kanyarodó utat követjük, majhd aszfaltozott úton érünk Istvántanyára (14 km; 3 óra 30 perc).

Istvántanyán a következö elágazásnál (14,3 km) jobbra tartunk, és elmegyünk a kis bolt elött (14,6 km), majd balra kiérünk a tanyából (15 km; 3 óra 45 perc). A házak után jobbra az erdö mellett kkanyargó szekérúton egy keresztezödéshez jutunk (15,6 km). Nagyjából egyenesen megyünk tovább. Jobbról fenyöerdö díszlik (16,3 km), balról nyárfaültetvény birkózik a futóhomokkal.

A betonkarók után (16,7 km) jobbra bemegyünk az erdöbe. Az út végénél balra vezetö úton annak végéig, onnan balra pár lépés után egyenesen egy vadlesig megyünk (17,4 km; 170 m tengerszint fölött). Tovább az egyenesen, dombokon vezetö kocsiúton déli irányba tartunk, majd balra kanyargunk. Az út torkolatánál (17,7 km) jobbra, továbbra is a déli irányt követjük: a Hoportyó-hegy lábánál vagyunk. Az út végénél (18,3 km) jobbra az útelágazásban lévö vadlesig megyünk (18,45 km). Innen az akácerdöben vezetö kék háromszög jelzésen jutunk fel a Hoportyó-hegy tetejére. Ez az Alföld legmagasabb csúcsa: 184 m (18,6 km; 4 óra 40 perc). Visszatérve a vadleshez (18 km; 4 óra 40 perc) kipihenjük a hegymászás fáradalmait, és a jelleghatáron déli irányban enyhén kanyarodó alig használt úton indulva 100 m után egy gödröt látunk. A vadlestöl; 600 m-re (8 percre) balra a fiatal nyárfaerdön ferdén délkeleti irányba átkelünk, és a friss telepítés melletti szekérúton pár lépés után egy széles útkeresztezödésbe érünk (19,4 km; 4 óra 50 perc). Ez a széles út nyugat felé Nyírgelsére (vasútállomás 4,3 km-re), keletre Encsencsbe vezet.

A kerekpárral túrázóknak érdemes visszamenni 600 métert az elözö úttorkolatig, majd onnan tovább déli irányba a kék kereszt jelzésen elérjük a nyárfaerdöböl kijövö kék sáv jelzést.


Ötödik túra

Hoportyó-hegy - Nyírlugos - Gánás-hegy 17 km

Szintemelkedése: 70 m. A túra ideje: 4 óra 15 perc

Az út nagy része erdőben vezet, néhány helyen kifejezetten szép alföldi homokdombokat is látunk. Több hatalmas nyár- és tölgyfa-óriást csodálhatunk meg. Nyírlugoson Kosutány Tamás emlékeit nézhetjük meg.

A Hoportyó-hegy alatti vadlestől déli irányba vezető alig járt úton megyünk 400 m-t, ferdén átkelünk a nyárfaerdőn és az irtás szélén vezető szekérúton jobbra széles útelágazáshoz érünk (0,7 km; l0 perc; 160 m).Ez a Nyírgelsei út. Mi egyenesen tovább déli irányba a dombokon átvezetö akácos úton megyünk, szántók, erdő és szép rét érintésével. A villanyvezetéken túl egy gyönyörű nagy tölgy utáni úttorkolatnál (3 km; 45 perc) balra, kelet felé fordulunk. E széles Nyirmihálydi-Nyirbélteki úton balról rét, jobbról gyümölcsös és fiatal erdő váltakozik. 1 km után, (10 perc) egy tisztásra érünk, jobbra járt út indul. Tovább menve, az út kanyarjában a dombsor végében (3,8 km; 57 perc) jobbra betérünk a nyárfaerdőbe. A dombsor keleti oldalán kanyargós, szép erdei úton déli irányba haladunk, 200 m után járt szekérúthoz érkezünk, azon jobbra térve további 600 m-után (9 perc) a balra kanyarodó útra fordulunk. Dupla "S" kanyar utáni útelágazásban, (5,1 km; 1 óra 12 perc) jobbra ismét dél felé haladunk. Egy szép nagy nyárfához érünk, majd egy fenyőerdő után, az erdőirtást követően, az út végénél balra kanyarodunk (5,9 km), megkerüljük a nyárfaerdőt és az árokkal együtt ismét dél felé fordulunk (6 km.) Ezen az egyenes szántók között vezető úton, a távvezeték után a régi "Zsuzsi vonat" nyomvonalát keresztezzük, ma már csak egy poros út. Egyenesen, néhány szőlő- és gyümölcsöskerten túl elérjük a temetőt. Az útelágazásban egy 1903-ban állított kereszt van (7,3 km; l óra 50 perc). A temető mellett balra, a Bogáti úton bemegyünk Nyírlugosba. A következő saroknál jobbra az Encsencsi útra kanyarodunk. A rendőrség után a rk. templomhoz érünk, szemben a könyvtár, mellette az ABC áruház, a túloldalon a polgármesteri hivatal, benne Kosutány Tamás agrokémikus emlékkiállítása munkaidőben tekinthető meg, (8 km; 2 óra). A Fő utcán jobbra a görög katolikus templomig megyünk (0,6 km 9 perc). Itt van a Művelődési Ház és az emlékmű. Balra a debreceni úton haladunk 300 m-t, majd egyenesen az Erkel F. utcában megyünk annak végéig a víztoronyig (9,9 km; 2 óra). ltt jobbra a talajúton lefelé elhagyjuk a falut, kertek között egy árkon túl az útelágazásban (0,6 km; 10 perc), balra déli irányba tartunk 400 m-t, majd az útvillá- ban jobbra lefelé vezető útra térünk (160 m). E keskeny, homokos úton nyárfaerdő mellett haladunk el, majd az erdőben lévő elágazásnál (11,9 km; 3 óra) balra kanyarodunk, a fenyvesnél (200 m) meg jobbra megyünk. A sorompó után széles, homokos útra jutunk, villany- és telefonvezeték is van itt. (13 km; 3 óra 15 perc). Itt jobbra, 100 m után az erdészháznál meg balra, ismét déli irányba a házzal szembeni útra fordulunk. A Csonkási-oldal keleti oldalában az erdő széléhez jutunk, a szántók ellenére élvezhető a kilátás. Elérjük az elsö vadlest (14,3 km 3 óra 35perc), amelyek aztán 300 méterenként követik egymást. A harmadik vadlesnél a megye határán vezetö ároknál, (15,1 km; 3 óra 45 perc) annak mentén haladunk tovább balra, dél felé. Az 5. vadles 15,9 km-nél van, 1 km-rel odébb az erdő szélén tőlűnk balra látszik a 6. vadles. Mi egyenesen megyünk a műútig (17,2 km), itt vannak a megye határát jelző táblák, az út túloldalán a fenyőerdőben vezető ösvényen jobbra Hajdú-Bihar megyébe folytathatjuk utunkat, de előbb, a szép a kilátás kedvéért menjünk fel a Gánás-hegy (152 m-es) tetején lévő nagy fához (17,3 km; 4 óra 20 perc).

Ha a túránkat itt kívánjuk befejezni, akkor a közeli buszmegállóból déli irányba Nyíracsádba (5km), észak felé Szabadságtelepen át Nyírlugosba jutunk (7 km).


Úton: rövid túraleírások
Alföldi Kéktúra Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakasz, jelvényszerző túramozgalom
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja honlapja honlapja honlapja