A Magas-Tátra és környéke a magyar és lengyel turistaság klasszikus földje. Feltárásának történetét, idegenforgalmi berendezéseinek fejlődését, csúcsai meghódításának krónikáját, téli szépségeinek, gyógyító tényezőinek felfedezését méltóképpen csak önálló munka tárgyalhatná. Ez a munka még nincs megírva, bár a részletekkel terjedelmes irodalom foglalkozik. Amit az alábbiakban nyújtunk: csupán vázlat, melynek kidolgozása még hivatott krónikásra vár.
Tátránk turistaélete századokra nyúlik vissza s ezért külön fejezetben foglalkozunk ennek a MKE alapítását megelőző nyomaival, hogy utána vázoljuk a MKE és PTT feltárómunkásságának nagyjából egy évtizedre terjedő első korszakát, azt az időt, amely a MKE legnagyobb alkotásáig: a Tátra-körút megépítéséig terjed.
A későbbi idők bonyolultabb történetét már tagolnunk kell s ehhezképest külön fejezetben tárgyaljuk a Tátra aljának turistaérdekű létesítményeit (főleg a poprádi és felkai múzeumokat), külön fejezetben mondjuk el a Tátra-körút születését és fejlődését, majd pedig röviden bemutatjuk azokat a fürdő- és nyaralótelepeket, melyeket, mint gyöngysornak egyes szemeit, ez az út fűz koszorúba a Tátra körül. Azután feljebb megyünk: figyeljük a turisták feltárómunkásságának a hegyekbe való nyomulását, követjük a hegymászókat úttalan útakon, a sziklák, gerincek, falak útvesztőin keresztül a csúcsok meghódításának hosszú krónikáján végig, hogy végül befejezzük vázlatunkat annak a kinyilatkoztatásszerű folyamatnak rögzítésével, melyet a Tátra téli szépségeinek felfedezése, a téli levegő és télisportok jótékony hatásának megismerése jelent.
A tátrai turistaélet első nyomai
A bőséges irodalom adatait ismételni nem szándékunk, csak dióhéjba szorított vázlatot adhatunk. Legszorgalmasabb hazai kutatói a legrégibb kornak Weber S. és Posewitz T.; az ő közleményeikre utalok elsősorban. Tömör összefoglalást nyujt a TA elsőkiadású Tátra-kalauzának első kötete és sok új adatot tartalmaz Lipták J.-nak a késmárki liceum történetét tárgyaló könyve is.
A tátrai turistaéletre vonatkozó adatok visszanyúlnak a 16. századba; a legrégibb nyomot a késmárki Genersich K. 1807-ben megjelent egyik műve (Denkwürdigkeiten der Stadt Kesmark) szolgáltatja, megemlékezvén Laszky Jeromos késmárki várkapitány feleségének 1565-ben a hegyek közé tett társaskirándulásáról. Az eperjesi Bocatius profeszszor 1596-ban azzal a kéréssel fordul a késmárki rektorhoz, Kunisch Ádámhoz, hogy tanítványaival a Tátrába teendő kirándulása alkalmával őket kalauzolja - a tátrai kirándulások tehát akkoriban már nem lehettek rendkívüli események.
A késmárki Frölich Dávid (1600-1646), szerint "a hegységet csupán a természetért rajongók látogatják, azok is ritkán"; 1615-i általa leírt kirándulása célpontjául ma már általánosságban nem a Lomnici-, hanem a Késmárki-csúcsot tartják, de semmiképen sem volt annak első megmászója, mert leírása az utat már ismertnek tételezi fel. Egyik tanítványának ("Simplicissimus hungaricus seu dacianus") a 17. sz. közepéről való leírása szerint Rókusz tátraalji község tanítója akkoriban már rendszeres vezetést vállalt; előírja a felszerelést s azt szük ség esetén kölcsön adja; a hegynek több útvonalát ismeri, az éjjelt a , "szokásos helyen" töltik, neveiket a csúcson (a Késmárki-csúcson?) kő gúla alá, dobozba rejtett pergamenre írják, lemenetelkor "könyvecske után" igazodnak. Mindez már éppúgy kialakult turistaéletre mutat, mint a késmárki líceum 1703-ból való iskolai szabályzata, mely a hegyekbe való kirándulást csupán tanári felügyelet mellett engedi meg.
A 17. század második felétől egy évszázadon át a szepességi Buchholtz-család tagjai: id. Buchholtz György (1643-1723), valamint két fia: György (1688-1737) és Jakab (1696-1759) a Tátra elismert legjobb ismerői. Id. Buchholtz György 1719-ben írott munkája az első Tátra-leírás (bár nyomtatásban csak 1899-ben jelent meg), a hegységnek a 17. század második feléből való képp. Ismeri a hegység legjellegzetesebb csúcsait, völgyeit és tavait, a "savanyú forrást", a mai Tátrafüred helyét. György fia rajzolja 1717-ben a déli Tátra látóképét, a legrégibb ismert Tátra-képet s leírja a Zöld-tó környékére tett (1724-26) kirándulásait; öccsének, Jakabnak 1781-ben megjelent Tátra-leírása főleg a keleti Tátrát ismerteti részletesen.
Mind e Tátra-leírásokat megjelenésben megelőzte Czirbesz András iglói lelkész munkája (Kurzgefasste Beschreibung des Karpatischen Gebirges, 1772); ez tehát a legelső, az egész Tátrával foglalkozó, nyomtatásban megjelent mű.
A Tátra későbbi nagynevű külföldi kutatói: Hacquet (1792-94), az angol Townson (1793), a svéd Wahlenberg (1813), a francia Beudant (1818) szintén többnyire a hegységet alaposan ismerő szepesiek támogatását és vezetését veszik igénye, míg a lengyelek közül ezidőben Staszic (1804-5)járja a hegyeket. Berzeviczy Gergely (1765-1822), Genersich Keresztély (1761-1826) és főleg Mauksch Tamás (1749-1832) közreműködése nélkül ezek az idegenek korántsem végeztek volna olyan eredményes munkát. Egyébként úgy Genersich, mint Mauksch maguk is leírják az egész hegységet; míg azonban Genersich műve meg tudott jelenni (1807), addig Mauksch munkája (Wegweiser durch die Zipser Karpathischen Alpem, 1826) kéziratban maradt.
1797-ben Csáky J. gr. a Szalóki-csúcs lába alatti erdőségben, a "nagyszalóki savanyúvízforrás" körül 3 házat s kis kápolnát épít, megvetvén ezzel "Schmeks", a későbbi (1846) Tátrafüred alapját s új lendületet adván a turistaságnak. Nem egy kirándulás leírását ismerjük már ez időkből: Bredetzky művében (1802) Berzeviczy G. a Tar-pataki-völgyet, Asbóth J. a Zöld-tó völgyét, a Tudományos Gyűjtemény 1820. és 21-iki évfolyamaiban F.S. 1818-20 között tett kirándulásait írja le, melyek során megtekintik a Tar-pataki-vízeséseket, a Nagy-Tar-pataki-, Felkai-völgyeket, Kőpataki- és Zöld-tavat s megmásszák a Szalóki-csúcsot (kőgúlája alatt már akkor doboz őrzi a látogatók feljegyzéseit). És míg, Berzeviczy szerint a Tar-pataki-völgyben "csupán zergevadászok és gyógyfűkeresők fordulnak meg, különben minden puszta és elhagyatott" addig, F. S. Tátrafüredről a Tar-pataki- és Felkai-völgyekbe már elég jó utakat, a Tar-patakon hidat, a Felkai-völgyben pedig gyalogösvényt talál. Mindez kétségtelenül már "Schmeks" hatása.
A Halas-tó partján 1806 körül Javorina ura, Palocsai-Horváth, épít a "turisták" (de valószínűbb, hogy József nádor) számára nyitott kunyhót, a tóhoz pedig Galícia (más forrás szerint Homolács 1811-ben: I. Évk. 5:176. 1878) kocsiutat épített; ezt a kis kunyhót Hartlaub 1835-ben és Roxer 1840-ben még ott találják. A tó 1806 és 1827 közti látogatóinak jegyzékét Klein F. a koscieliskói vasgyár gondnoka őrizte meg. (Évk. 24:31. 1897).
A huszas évek viszonyairól Vay M. br. 1823-iki utazása nyújt képet. Berzeviczyék kakaslomnici házában száll meg, Késmárkon Genersich ásványgyűjteményében és Mauksch növénygyűjteményében, gyönyörködik, majd két "altwalddorfi" (felsőerdőfalvai) vezetővel felmennek az Öt-tóhoz. "A Lomnici-csúcs négy óra alatt elérhető, de nehéz és veszélyes". Otto négy ratibori turista 1826-iki kárpáti útjának leírását közli. A Halas-tónál járnak, majd átkelnek a Kopa-hágón. A Zöld-tónál "tokaji" (pataki?) diákokkal találkoznak. A "savanyúvízforrás"-nál (akkor már vendéglő és kocsiszín is állott ottan) kedves társaságot találnak, Máriássyné vendégül látja őket. A vacsorán ezüst edények, két szolga, öt fogás, a házról azonban megjegyzik, hogy bármelyik szász parasztnak jobb lakása van; minden vendég maga hozza ágyát. Weber S. is, közli egy 1827-iki halastavi kirándulás leírását. A huszas évek Tátráról való ismereteit Sydow A. (1830) foglalja össze s megrajzolja a Tátra első térképét; a legrégibb Tátra-irodalmat e munka zárja le.
A harmincas évek hozzák meg "Schmeks" igazi fejlődését: száz éve (1833), hogy a szepesszombati Rainer J. Gy. vette gondjaiba s 35 évi. munkája nyomán a családi jellegű nyaraló-telepből valódi fürdőhely: Tátrafüred fejlődik; 1840-ben itt létesül az ország első vízgyógyintézete. A turisták vezetői most is többnyire "Neu- és Altwalddorf" tanítói: Still János és Lux Jakab. Előbbi mássza meg állítólag 1834-ben a Gerlachfalvi-csúcsot, utóbbi vezeti pl. Roxert a Lomnici-csúcsra, (aki azonban 1840-ben már vezető nélkül tesz ötnapos túrát a Tátrában, megmászván egyebek közt a Krivánt is). A felkai Blasy E. (1791-1888) 1840-ben feljut a Tengerszem-csúcsra s ez a kirándulás gyors népszerűségre vergődvén megnyitja az eddig elhanyagolt Menguszfalvi-völgyet is.
II. Frigyes Agost szász király 1840-ik látogatását a Kriván csúcsán: Münster Gy. erdőmester jóvoltából már a következő évben emlékoszlop hirdeti; ezt azonban 1850-55 táján elpusztították (modellje a felkai múzeumban látható).
A negyvenes évek kalauza a neissei Reyemhol (tulajdonképen Lohmeyer) munkája: Vierzehn Tage in den Zentralkarpathen (1842), az első igazi turistakalauz.
A szabadságharc után, az abszolutizmus enyhültével indul meg a Tátra idegenforgalmának és turistaságának újabb, most már erős iramú fejlődése. Az irodalom négy kiváló németnyelvű munkával gyarapodik: Hildebrandt F. E. (1862), Fuchs Fr. (1863), Ascherson P. és társai (1864) valamint Koristka K. (1864) müveivel. Hildebrandt munkája Reyemhol műve után a második Tátra-kalauz; nem keresi anynyira a kényelmes útvonalakat, de néhány nehezebb, ritkábban végzett túrát is felsorol. Még tovább megy a szepesi Fuchs Frigyes (1799-1875), kinek kalauzkönyve (Die Zentralkarpathen) az akkoriban szokásos összes útirányókat felsorolja. Hatvankét éves korában, évtizedes tapasztalatokra és mérésekre támaszkodva írja meg könyvét s készíti el teljesen saját, 1862 végzett háromszögelése alapján - a Tátra gyönyörű térképét; sajnos, hogy (anyagi eszközök híján) ennék csupán kis másolata kerülhetett kiadásra. Ascherson és társait főleg a növényzeti viszonyok érdekelték, de útiélményeiket is érdekesen írják le. A prágai Koristka inkább tudományos munkát írt s ahhoz az 1822-23-iki katonai felvételek felhasználásával és kiadója jóvoltából kitűnő térképet csatolt.
Az elsőnek említett két kalauz szerint a Tátra-túrák kiinduló állomásai a hatvanas években délen Belanszkó erdőőri lak (Vychodna és Vázsec között), Lucsivna község, Késmárk s természetesen Tátrafüred, északon pedig a három vashámor: Koscielisko, Zakopane és Javorina.
Stóla községből a Csorba- és Poprádi-tavakhoz, Forberg községből a Fehér-víz-völgyébe szekérút vezetett, a K-i és D-i lejtő erdőségét azonkívül az ősrégi "Diebsteig" szelte át, lengyel csempészeknek Zsdjár köségből a mai Barlangligeten, Matlárházán, Hágin keresztül a Vág-völgybe vezető útja, melyet a "turista-út" (Tátra-körút) építése alkalmával részben felhasználtak.
1865-ben Rainer, Tátrafüred bérlője a Tar-pataki-völgyben (a mai Zerge-szálló közelében) megépíti a déli oldal legelső menedékházát: a Rainer-kunyhót. Tátrafüred bérletében Rainert két bécsi szepesi: Schwarz és Rebel váltják fel (1868) s munkájuk nyomán a fürdőtelep gyors fejlődésnek indul, melynek az 1871-ben kiépült Kassa-oderbergi vasut ad döntő lökést. 1873-ban, a MKE alapításakor a fürdőtelep már 12 épületből állott. Poprádon Husz Dávid 1868-ban kis vendéglőjéhez 24 szobás turistaházat és éttermet épített s megveti alapját a Husz-parknak, a tátrai turistaélet évtizedeken át volt barátságos központjának. 1871-ben - valószínűleg ugyancsak Tátrafüred jóvoltából - a Felkai-tó ÉK-i partján is menedékkunyhó épül (1874-ig áll fénn). Szakmáry Donát 24 szobás épület emelésével megteremti Lucsivna-fürdő magját (1873); Szentiványi József a Csorba-tó partján villát épít a maga számára, északon pedig Dr. T. Chalubinski megalapítja Zakopane fürdőt. Mindez legnagyobbrészt már a vasút hatása, mely gyökeresen megváltoztatta a Tátra aljának gazdasági helyzetét és élete folyását. De amint az új idők szele lerombolni készül megmerevedett gazdasági formákat s sietteti pl. a szepesi bányaipar és kisipar hanyatlását, úgy másrészt módot nyújtott a szepesi föld szépségeiben rejlő értékek kifejlesztésére és hasznosítására is. Százados tradíciók s az új helyzet átértése így együttesen érlelték meg 1873-ban a MKE, majd ennek példájára félév múlva a Galíciai (Lengyel) Tátra Egyesület alapítását, amellyel a Tátra életében új fejezet kezdődik. Így lett a Kárpátok gyöngye, turisták ősi földje: a Magas-Tátra egyben a szervezett magyar turistaélet bölcsője, természetes gócpontja, a turistagondolat első nagy hódításának, sikereinek színhelye s ki nem apadó örök erőforrása.
Folytatás: A szervezett turistamunka első korszaka