(A sízés rövid története)
Történet
Már a kezdet sem szokványos... Nem Görögországban ringott a bölcsője, jóllehet a síléc az emberiség ősibb közlekedési találmánya, mint a kerék. A kutatások szerint mintegy 10-12 ezer évvel ezelőtt az Altáj-hegység, a Bajkál- és az Onyega-tó környéke lehetett a sí őshazája. Az Ázsiából vándorló nomád törzsek "hozták" aztán magukkal Európába, ahol elsőül Skandináviában honosodott meg.
Az ősi forma - a hótaposó kerek hótalp - az előrehaladást szolgálva módosult: megnyúlt és hátrafelé keskenyedett. Az elejét felkunkorították, hogy ne merüljön a hó alá, a keskenyedés ellensúlyozására pedig egyre hosszabb lett. (A karéliai lécek például 250-280 cm-esek voltak.) Évezredeken át csak járásra és futásra használták, mígnem a norvégok rájöttek, hogy alkalmas dombhátakon ugrani is lehet vele. Évszázadokon át azonban közlekedésre, vadászatra, valamint nem ritkán háborúskodásra használták Skandinávia népei.
A múlt század második felében (a modern sportmozgalom világjelenséggé válásával párhuzamosan) a sport, a vetélkedés eszközévé kezdett válni. Az 1870-es évektől gomba mód alakultak meg a síklubok Norvégia szerte és a sísport úttörői egyre gyakrabban mérték össze tudásukat hivatalos versenyeken. A világ figyelmét azonban a hírneves sarkkutató, Fridtjof Nansen teljesítménye terelte Norvégia nemzeti sportjára. A fiatal norvég utazó expedíciójával 1888-ban kelt át Grönland jégárakkal, hóval borított sarkvidéki fennsíkjain. Nem kis mértékben "Paa Ski over Grönland" c., 1890-ben megjelent könyve hatására hatalmas síélet kerekedett Európa-szerte.
Fejlődés
A századfordulóig a síelés technikája és vele párhuzamosan a felszerelés formálódása évezredes - tempójú, lassú haladással döcögött a skandinávok "sí-tökélyéig". Ezután már szinte követhetetlen tempóban fejlődik egészen napjainkig a mozgásvégrehajtás és a felszerelés egyaránt. Legjelentősebb fejlődés a három szakág, a sífutás, ugrás és lesiklás kialakulása az ősi mozgásformából. Ez utóbbi megjelenése a síléc Közép-Európába kerülésének a következménye. Az Alpok meredek lejtőire a norvég sítechnika és a létrahosszú síléc alkalmatlan volt. (Az évszázadokig sík terepen viruló skandináv síkultuszt a lilienfeldi földbirtokos, Matthias Zdarsky adaptálta a meredek alpesi lejtőkre. Saját elképzelése és tapasztalatai alapján fabrikált magának felszerelést és munkálta ki az alkalmas - a rá jellemző (hosszú) egybotos - sítechnikát.) Aztán hosszan jöttek az úttörők, akik egymással versengve fejlesztették a felszerelést, csiszolták a sítechnikát. Nagy szerepet játszott a sízés elterjedésében, hogy Európa-szerte a háborús készülődés részévé is vált. A fejlődés mozgatórugója mégis elsősorban a versenyzés volt. Ennél a gondolatnál kell megjegyezni, hogy a kedvtelésből (tehát nem versenyszerű) sízés alapvetően eltávolodott a versenytechnikától. A kedvtelésből síző feladata - szemben a versenyzővel, akinek a lehető legrövidebb idő alatt kell lesíznie a kapukkal kijelölt versenypályán - , hogy a terep-, időjárási- és hóviszonyoknak (a szituációnak) megfelelően, saját sítudása és fizikai állapota figyelembevételével a legnagyobb biztonsággal lejusson a sípályán.
Látnunk kell azonban, hogy jóllehet a szabadidős sízés alapvetően elvált a versenyszerűtől, annak hatásától azonban nem függetlenítheti magát.
A versenysport technikai előrelépései és ezzel párhuzamosan (vagy azt megelőzve) a felszerelés - időnként forradalmi - technikai változásai természetesen (ha több-kevesebb késéssel is) eredendően ösztönzi a síelés technikájának és a síoktatás módszertanának átalakulását-megújulását. Legutóbb a héjszerkezetű síléc, majd éppen napjainkban a kanyarsí (túlhangsúlyozott piskótaformára épített, "ívelés-barát" eszköz), az utóbbi évek technikai csodája keveri-kavarja a sízés technikai és üzleti oldalát egyaránt.
Szabadidős sízés
A síelés népszerűsége a századfordulótól Európa-szerte nőttön-nőtt. Részben mert csodálatos érzés a havas lejtőkön tempót és irányt uralva siklani, jelentős részben pedig azért, mert (a sífutással ötvözött lesiklás) a téli harcászat nélkülözhetetlen eszköze, ezáltal kiképzési, sőt iskolai oktatási anyag is lett egészen a II. világháború végéig. (A szorosan vett alpesi országokban még ma is az.) Eközben a tehetősek "úri passzióját" meghaladva a polgárosodó Európa egyre jelentősebb idegenforgalmi, üdülési céljává-eszközévé vált. A század második felétől aztán járványként terjedt el világszerte a szabadidős sízés. Egyúttal az idegenforgalom egyik legjelentősebb tényezőjévé vált a síüdülés, vagy másként síturizmus.
A szabadidős sízésben elsősorban az un. lesiklás vált népszerűvé, csak a század utolsó harmadában fejlődött - hazánkat kivéve - hasonlóan tömegessé a sífutás. A gravitáció "hajtóerejére" alapozott, bonyolult mozgássorokból álló lesiklás, amit eredetére utalóan alpesi ágnak is neveznek, lényegesen nehezebben tanulható és költségesebb is mint a sífutás.
Nálunk?
Akkoriban még nem maradtunk le.... Chernel István kőszegi ornitológus, aki munkássága során kapcsolatba került Nansennel is, olyannyira a sízés szerelmesévé vált, hogy 1892-ben Kőszegen - hazánkban elsőként - bemutatta "hódeszkás" tudományát. Sőt 1896-ban megjelentette A lábszánkázás kézikönyvét, az első magyarnyelvű és -szerzőségű kiadványt.
Miközben a nagy sínemzetek a verseny- és tanulópályákon egyaránt kitartóan vetélkedtek, addig a 70-es években hozzánk nemcsak az olajválság "gyűrűzött" be, hanem a síelés világméretű divatjának lavinája is átsöpört rajtunk. Nálunk is új lendületet vett a túrasízés fejlődése. (Értelmezésem szerint a síturizmus a nem versenyszerű sízést jelenti. Ennek két ága a lesiklás és a sífutás. Új lendületről kell szólni, mert a század első felében a sízés már példamutatóan népszerű volt hazánkban.) Nőtt a szabadidő, gyarapodott a vásárlóerő. Egyszerre csak nagyon sokan szerettek volna megtanulni sízni. Hazánk földrajzi adottságai köztudottan nem ideálisak (a lesikló jellegű) síeléshez. Ennek ellenére napjainkban nálunk is több százezren hódolnak ennek a csodálatos sportnak. (A szakemberek szívesen emlegetik a félmilliós számot). Csakhát a zömük értő irányítás nélkül, a síkultúrát megbízhatóan közvetítő, képzett oktató nélkül szerzett ebben a roppant bonyolult sportágban több-kevesebb jártasságot.. Olyan is a hazai síkultúra...
Kovács Tamás Attila