A Duna-Dráva Nemzeti Park megalakulását több éves előkészítő munka előzte meg, amely a magyar Országgyűlés 1991. évi határozatának megfelelően, eredetileg az akkori Jugoszláviával közös nemzeti park létrehozását célozta "e folyók, mellékágrendszerük, valamint a környező területek természeti értékeinek, a felszíni és felszín alatti vízkészleteknek, továbbá az érintett területek erdeinek, termőtalajának és más megújuló természeti erőforrásainak nemzetközi védelmére". Az időközben lejátszódott politikai és társadalmi-gazdasági folyamatok következtében a Nemzeti Park végül is 1996 tavaszán, Magyarország területén jött létre a Duna Sió-torkolat és az országhatár közötti szakasza illetve a Dráva mentén fekvő, s részben korábban, részben a nemzeti park megalakulásával védetté nyilvánított, összesen 49 479 ha kiterjedésű területen. A Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi felügyeleti köre Somogy-, Baranya- és Tolna megyék területére, azaz a Dél-Dunántúlra terjed ki, ahol magán a nemzeti parkon kívül három tájvédelmi körzet és 22 önálló természetvédelmi terület található. A Dél-Dunántúl legnagyobb része dombsági táj, melyből a Mecsek- és a Villányi-hegység szigetként emelkedik ki. E dombvidéket keletről és délről a Duna és a Dráva hordalékával feltöltődött síkságok szegélyezik, így a természetvédelmi oltalom alatt álló területek a nyílt vízfelületektől kezdve a különböző lombos erdőtípusokon át, a száraz szikla- és homokgyepekig nagyon sokféle élőhelyet foglalnak magukba.
A Duna-menti síkságon, a Sárközben található Gemenc morfológiáját és genetikáját tekintve a Nagy Magyar Alföld szerves része. Az 1977-ben már Tájvédelmi Körzetté nyilvánított, erdőborította területet át- és átszövik a "fokok", melyek részben természetes, részben mesterséges keskeny csatornák. Ezeken keresztül biztosították hajdan a belső területek csendes elárasztását, mely területeket a fokok híján a víz óriási rombolással öntene el. A folyó ártéri szukcessziójának főbb stádiumait a bokorfüzesek, fűz-nyárligetek, tölgy-kőris-szil ligeterdők jelzik. Különlegességük a Csepel-szigettől az Al-dunáig élő, endemikus fekete galagonya. Megtalálható itt a nyári tőzike, a ligeti szőlő, a dunai csillagvirág és a zömében a Dél-dunántúlon előforduló borostás sás. Állatvilágának kiemelkedő értékei a védett jégmadár, a fokozottan védett réti sas, fekete gólya és kerecsensólyom. Gyakoriak a nagyvadak (gímszarvas, dámvad, vaddisznó), ezért Gemenc hazánk mindmáig egyik legjelentősebb vadászterülete. A festői szépségű, háborítatlan táj az idegenforgalom számára is nyitott.
A Nemzeti Park megalakulása előtt már ugyancsak Tájvédelmi Körzet státuszt élvező terület a Duna alsó szakaszának kiemelkedő értéket képviselő élőhelyeit foglalja magába. Ligeterdeiben kockás liliom, jerikói lonc és a fürtös gyűrűvirág is előfordul. Az ártéri erdők irtása nyomán keletkezett mocsárrétek, legelők védett növénye a réti iszalag és a mocsári aggófű. A Duna alsó szakasza a réti sasok és a fekete gólyák által "legsűrűbben lakott" területe az országnak, e tekintetben hazánkban egyedülálló. A Duna-Dráva Nemzeti Park Gemenci, Béda-Karapancsai Duna-szakaszán él Magyarország legerősebb, létszámát tekintve legnagyobb réti sas állománya. A háborítatlan ártéri erdők mélyén zavartalanul pihennek meg a gémfélék. Ősszel a Duna árterein, hullámterein többszázas csapatai tartózkodnak a fokozottan védett nagy kócsagoknak, kis kócsagoknak, kanalasgémeknek, fekete gólyáknak. Az állóvizek befagyása után a folyón megjelennek az itt telelő több ezres récetömegek is. A szinte egész télen át jégmentes Duna védett öbleiben nagy létszámú vadlúdcsapatok tartózkodnak. Az emlősök közül kiemelkedő jelentőségű a fokozottan védett vidra állománya. Az áthatolhatatlan sűrűségű ártéri erdők kitűnő élőhelyei a vadmacskának is. Kiváló genetikai értéket képvisel az európai hírű Duna-ártéri gímszarvas állomány. A Mohácsi-szigeten található Riha-tó (ami RAMSARI terület) különleges értéke a kis kócsag és a bakcsó fészkelőtelep. A Balaton vonalától délre csak itt ismeretes a nyári lúd rendszeres költése. További érdekesség a néhány párban előforduló üstökös réce.
A Dráva és mellékfolyóinak árterét szintén holtágak és galériaerdők kísérik. A morotvákban szép lebegő hínártársulások vannak (sulyom, tündérfátyol, rucaöröm, kolokán, stb. állományaival), de ingóláp is előfordul. A Dráva-menti ligeterdők, erdőszélek egyedülálló értéke a magasszárú kocsord, a Dráva zátonyain pionír növényzetben él (hazánkban csak itt) a csermelyciprus. A Dráva vize még aránylag tiszta, ezt tükrözi tegzes fajokban való gazdagsága. Közülük egy faj kizárólag a Dráva vízrendszeréből ismert. A hazai Dráva szakasz az itt élő 48 halfaj bizonyított előfordulásával halban leggazdagabb vizeink egyike. A halállomány fennmaradása szempontjából kiemelkedő jelentősége van a Dráva homok- és kavicspadjainak, mivel ezek egyes folyami halak utolsó ikrázó helyei. A partokon, homok- és kavicszátonyokon költ a kis lile és a billegető cankó. A küszvágó csér kisebb telepei találhatók a Dráva somogyi szakaszain. Rendkívüli zoológiai különlegesség a hazai állatvilágból teljesen eltűnt kis csér felfedezett költése a folyó kavicszátonyán. A folyó menti magas partokon parti fecske kolóniák alakultak ki, állományuk 34 ezer párra tehető. A Dráva homokpadjai a part mentén élő madarak kedvelt tartózkodási helyei. A lefűződött morotvák nádasaiban, bokorfüzeseiben népes gémtelepek vannak. Itt elsősorban bakcsók, vörös gémek és kis kócsagok költenek együtt. A szürke gémek kolóniái találhatók a vízhez közeli égeresekben. A háborítatlan dús lombú erdőkben több fekete gólya pár is fészkel. A Dráva-menti galériaerdők élete tavasszal és ősszel a legmozgalmasabb. A fűzek lombkoronájában ilyenkor ezrével vonulnak az énekesmaradak: pityerek, billegetők, füzikék, poszáták, rigók, vörösbegyek. Terített asztal számukra az ártéri erdő, főleg nyár végén, amikor még mil- liárdnyi a rovar, különösen a csípő szúnyog. Különleges színfoltja a területnek a Mattyi Madár Emlékpark, melynek kopjafái a hazánkban kipusztult madárfajokra emlékeztetnek. A térségben tekinthető meg a kormorános erdő is, mely a kárókatonák tömeges fészkelő telepe.
Belső-Somogy déli részén a homokpusztagyepekkel, égerlápokkal, tavakkal, magassásos és mocsárrétekkel, cseres-kocsányos-tölgyesekkel tarkított táj a Barcsi Borókás. A nyíres-borókás az egykori cseres-kocsányos-tölgyesek irtása és legeltetése által, másodlagosan jött létre. Az égerlápok egyedülálló értéke a királyharaszt, mely a Kárpát-medencében kizárólag itt él. Eredetileg homokpusztagyepek növénye a hazánkban csak e tájon található rejtőke, valamint a homoki kocsord. Az egykori mészkerülő erdők emlékét őrző a kapcsos korpafű előfordulása, valamint ezen a tájon található dekoratív fűzlevelű gyöngyvessző is. A Barcsi Borókásból leírt egyedülálló békaboglárkás-csikorgófüves mocsárrét ritka növényei a gázló, tóalma, sűrű csetkáka és egy tőzegmohafaj. Tőzegmoha az égerlápokban is előfordul ritka páfrányfajokkal, mint például a tarajos pajzsika. A magaskórósok dísze a sárgaliliom. A lápos élőhelyeken tömegesen tanyázó kétéltűek kiváló táplálkozási lehetőséget nyújtanak a fekete gólya számára. A Barcsi Borókás állatvilága gazdag, egyebek között több mint 700 nagylepkefajt írtak le a területről.
A Dráva mentén felfelé haladva érdekes ligeterdőket találunk. Ezek hazánkban egyre ritkábbak, mert a folyószabályozások óta nem tudnak újra képződni illetve felújulva megmaradni. A Bélavár környéki bükkös hegyvidéki elemekben egyedülállóan gazdag síkvidéki erdők, amelyekben a keleti zergevirágot is megtalálhatjuk. A Gyékényes melletti Lankóci-erdő keményfaligeteiben gyertyános-kocsányos-tölgyeseiben tömegesen nő a tavaszi tőzike, a környező réteken pedig a kockás liliom és a szibériai nőszirom is pompázik. A további védett fajok között megemlít- hető a borostás sás, nyári tőzike és a lápi csalán. Az ártér rétjeinek jelentőségét madártani szempontból az a tény emeli ki, hogy a somogyi Dráva-mente 70-80 pár fehér gólyának fő táplálkozó területe. A Drá- vát szegélyező idős erdőkben fekete gólya is költ. Az élőhelyeinek zsugorodása miatt veszélyeztetett haris fennmaradása szempontjából rendkívül fontos a nedves talajú, extenzíven hasznosított rétek megóvása. A haris kitűnő biotópjai a Komlósd, Babócsa, Bolhó környéki rétek.
Zákány és Őrtilos vályoggal borított dombos-völgyes felszíne hazánkban egyedül- álló növényfajoknak és társulásoknak ad otthont. Az országban máshol nem található bükkösökben, gyertyános-tölgyesekben, éger- és kőrisligetekben él a hármaslevelű szellőrózsa, a hármaslevelű fogasír, az osztrák- és hegyi zergevirág. A Duna-Dráva Nemzeti Park egyik legértékesebb területe. A védelem nagyon aktuális, mert a mezőgazdasági parcellákkal körülvett völgyekben található természeti értékek erősen veszélyeztettek.
A 9347 hektáros TK-t 1977-ben hozták létre a Mecsek érintetlenebb, keleti részén. A Mecsek gyűrt, töréses szerkezetű röghegység, melynek alapja ókori kristályos (gránit) tömeg. Ez a földtörténeti ókor végén lesüllyedt és a kialakuló vályúkat elöntötte a tenger. Ebben halmozódtak fel a környező, összetöredezett táblák lepusztulásának termékei. Így keletkezett a perm időszaki homokkő és konglomerátum, melyben uránércet is bányásztak. A triász és jura tengeri üledékéből képződött mészkövek alkotják a Mecsek fő tömegét. A jura időszakban, tengerparti öblökben kőszén képződött. A legjelentősebb szerkezeti változások a kréta időszakban, a Kárpátok felgyűrődése idején zajlottak le. Ekkor erőteljes vulkáni tevékenység is jelentkezett, mely során kisebb mélységben megszilárdult, sajátos, csengő hangú vulkáni kőzet képződött. Ez a fonolit, amely az egyéb vulkáni kőzetfélékkel (főként trachidolerittel) együtt a Keleti-Mecsekben fordul elő. A Mecsek növényvilága délies elemekben gazdag. Jellemző erdőtársulásai a mecseki karsztbokorerdő, mészkedvelő tölgyes, cseres tölgyes, gyertyános tölgyes, bükkös és sziklaerdő. Hazánkban csak a Mecsekből ismert a bánáti bazsarózsa, az arany baraboly, a Mecsek és a Villányi-hegység közös növénye a majomkosbor, a lapickásfű és a baranyai peremizs. A mecseki flórajárás bükköseiben, gyertyános tölgyeseiben él az olasz müge. Sziklás erdőkben találjuk a keleti zergevirágot, mely a Dél-Dunántúlon kívül csak a Keszthelyi-hegységből ismert hazánkban. A Mecsekben megtaláljuk még a közvetlenül veszélyeztetett szarvasbangó néhány kis populációját, valamint a vörös áfonyát is. A hegység patakjaiban él a hegyi szitakötő. Több helyen találkozhatunk az ászkarákokra, tegzeslárvákra vadászó hegyi billegetővel, az odúlakó kis légykapóval, örvös légykapóval, fekete harkállyal, kék galambbal. A felmérések szerint évente kb. 30 pár egerészölyv, 2-3 pár darázsölyv és 10-12 pár héja él a lomberdőkben. Féltett ragadozó madár a békászó sas, amely minden év áprilisában tér vissza a mecseki erdőségekbe. A vízfolyások, patakok tisztaságát jelzi, hogy különleges, ritka tegzes fajokat (lepkeszerű, átlátszó szárnyú rovarok) őriznek. Ezek a patakok az ország leggazdagabb és legértékesebb állatvilágot rejtő vizei közé tartoznak. Vizükben él Európa egyik legritkább tegzesfaja, valamint egy, csak a Mecsekben előforduló tegzes. Ismert lelőhelyeik természetvédelmi oltalom alatt állnak. A bükkösökben itt még nem ritka a havasi cincér. Feltűnő védett faj a gyászcincér, a tölgyesekből alkonyatkor kirajzó szarvasbogár és a nagy hőscincér.
A Zselic erősen tagolt, löszös dombsági tája kelet felé a Mecsekre támaszkodik. Pannon rétegeit a jégkorszak-végi kéregmozgások feldarabolták, majd rögeit kiemelték. Így felszíni képe elüt a szomszédos szelíd, lankás Külső- és Belső-Somogyétől. Növényzete sajátos és bizonyos értelemben egyedülálló: a hűvös, csapadékos klímához kötődő bükk és a melegkedvelő ezüsthárs találkozik benne. Idáig hatol nyugat felől a zalai bükköny. A dombvidék nyugati pereméig terjed a ciklámen és a savanyú talajú tölgyesek dekoratív növénye, a királyné gyertyája. A bükkösökben a kakasmandikó szép állományai is élnek. Az erdei fenyő egyes kutatók szerint őshonos a Zselicben. A Mecsekkel közös növényfajok között megemlíthetők a szúrós és a lónyelvű csodabogyó valamint a pirítógyökér. A 9042 hektáros tájvédelmi körzetben ritka tegzesfajok is fellelhetők. Az erdőkben, erdőszéleken előforduló jellegzetes rovar a kis apollólepke, gyakori faj a nagy gyöngyházlepke. Az araszolólepkék és éjjeli életmódot folytató bagolylepkék olyan ritka képviselői is élnek itt, amelyeket csak az ország néhány pontjáról ismerünk.
Belső-Somogy savanyú homokját az ős-Duna és más folyók hordalékából teregette el a szél. A homokhátakon a pionír gyepktől a mészkerülő homokpusztákon keresztül a cseres kocsányos tölgyesekhez vezető szukcessziósor tagjait tanulmányozhatjuk. A közöttük lévő mélyedésekben érdekes lápok, láperdők alakultak ki. Erdők, rétek, tavak, homokpuszták sajátos komplexe a Boronka-mellék sárgaliliommal, genyőtével, tavaszi tőzikével, a kakasmandikó és a ciklámen együttes előfordulásával. Egy eddig ismeretlen dombvidéki bükkös társulást is leírtak itt, mely bizonyos ligeterdei vonásokat is mutat és a tavaszi tőzikével jellemezhető. Az erdőben egyebek között réti sas és fekete gólya fészkel. Gerinctelen állatvilága is gazdag, pl. egy hazánkban eddig ismeretlen hártyásszárnyú fajt írtak le innen, de a környező homokpusztákon sisakos sáska is előfordul. Egyedülálló kísérlet folyik a halastavak maradványain a réti sas és vidra szép állományának fenntartása érdekében. A 7833 ha kiterjedésű tájvédelmi körzetet körülvevő települések területén nagyszámú fehér gólya fészkel, táplálkozni a Boronka-menti rétekre járnak.
A Mecsek központi részén 1957-ben védetté nyilvánított terület a hegységre általánosan jellemző növény- és állattani értékek mellett jelentős földtani értékeket is hordoz. A karsztforrások által táplált Melegmány-patak völgyében a vízben oldott mészanyag kicsapódásával látványos mésztufagátak képződtek. A Nagy-mély-völgy alsó szakaszán található a Mecsek öt legnagyobb patakos barlangrendszerének egyike, az ivóvízellátási célokra foglalt, fokozottan védett Mánfai-kőlyuk is.
Az 1750 m hosszúságú, fokozottan védett Abaligeti-barlang a Mecsek közel 200 barlangja közül a leghosszabb és a legismertebb. Főágát 1957-ben építették ki az idegenforgalom számára, klímáját légúti megbetegedésekben szenvedők gyógykezelésére is hasznosítják. A barlang a nagy patkósorrú denevérek jelentős tanyahelye, gazdag alacsonyabbrendű állatvilágának legnevezetesebb képviselője a főágon végigfolyó patak vizében élő vakbolharák.
A Kővágószőlős felett emelkedő Jakab-hegyet a földtörténeti ókor és középkor határán, mintegy 230-250 millió évvel ezelőtt képződött törmelékes üledékek (kavics-konglomerátum és keresztrétegezett homokkő) építik fel. A kovás kötőanyagú konglomerátumot a felszíni mállás és lepusztulás szeszélyes sziklatornyokká tagolta, melyek legszebb csoportjai Babás-szerkövek néven ismert. A terület jelentős kultúrtörténeti értékei a korai vaskorból származó földvár és többszáz halomsír, valamint az 1225-ben épült pálos kolostor romjai.
A Villányi-hegység triász, jura és kréta időszaki mészkő rétegei a Mecsektől eltérően nem gyűrődtek meg, hanem többszörösen egymásra pikkelyeződtek. A rétegek közt beszivárgó víz a felszínen lévő rétegfejeket legömbölyítette, így jött létre a szántás barázdáira emlékeztető karrmező, az úgynevezett ördögszántás. A törmelékes váz- és rendzina talajokon a szubmediterrán klíma hatására hazánkban egyedülálló növényvilág él. Az országban csak itt tanulmányozható a mecseki varjúháj, és a dalmát csenkesz alkotta sziklagyep. Ebben, valamint a kései perjével jellemezhető lejtősztyeppben nő a fokozottan védett magyar kikerics, amely legközelebb csak az Adriánál lelhető fel, nálunk meleg időszaki maradványfaj. Rajta kívül hazánkban csak itt él a bakszarvú lepkeszeg, a korongos lucerna, a csőrös boglárka, az apró vajvirág, a dalmát csenkesz és egy mediterrán jellegű mohafaj. Csak Dél-Baranya erdőszélein, tisztásain akadhatunk rá a fokozottan védett rozsdás gyűszűvirágra. A pannóniai endemikus magyar méreggyilok példányait a Szársomlyón találták meg először. Ugyanitt lelhető fel a magyar pikkelypáfrány is. A sallangvirág egyik legnagyobb hazai állománya található a Villányi-hegységben, de előfordul itt méhbangó is. Mindhárom faj fokozottan védett, a méhbangó közvetlenül veszélyeztetett. A ritkás karsztbokorerdők jellemző faja a baranyai peremizs. A tisztásokon különböző kosborfélék fordulnak elő, így a majomkosbor mellett a tarka kosbor és a vitézvirág is. A Szársomlyó száraz hegyoldalán él a haragos sikló. Egy déli elterjedésű csigafaj egyetlen hazai előfordulása is itt van. Megtalálható az impozáns méretű sisakos sáska, valamint a fűrészlábú szöcske is. A hegység fokozottan védett, közvetlenül veszélyeztetett ragadozó madara a kígyászölyv. A madárvilág különlegességei még a sövénysármány, a bajszos sármány és a kövirigó. A Villányi-hegység endemikus állatfaja egy bagolylepke-alfaj. A Szársomlyón fedezték fel a tudomány számára a hengeres fémfürkészt.
A hajdani kőbánya területének védetté nyilvánítása a földtani értékek (jura időszaki ammonites-kövületek és az országban egyedülálló pliocén-pleisztocén kori gerinces-maradványok) megóvását szolgálja.
A múlt század végén, Pintér János pé- csi banktisztviselő által létesített arborétum ritkaság számba menő örökzöld fafajokat (pl. arizónai ciprus) is tartalmaz. A lágyszárúak közül is több fokozottan védett faj él itt, indokolva a kert országos védettségét.
A mohácsi csata színhelyén, annak 450. évfordulóján kialakított emlékhely e hazánk történelmében meghatározó jelentőségű esemény tragikus emlékét idézi.
Az Ormánság egykor árvízjárta, mocsaras területeinek magasabb, árvízmentes homokfelszíneit, buckahátait az itt élő nép ormányoknak nevezte. Gyertyános-kocsányos-tölgyeseik az Alföldön ritka erdőtársulás képviselői, számos hegyvidéki növényfajjal (erdei ujjaskosbor, karéjos- és díszes vesepáfrány, farkasboroszlán, stb.). A foltokban megmaradt erdők számos fekete gólya párnak, hollónak, barna kányának nyújtanak menedéket. A Szentegát melletti szép síkvidéki bükkösben vörös kánya (hazánkban csak itt), barna kánya, fekete gólya, holló, kék galamb, fekete harkály is fészkel. Máshol már ritkán tapasztalható egyedsűrűségben él itt a szarvasbogár.
A fás legelők az őszi és tavaszi vonuló madárvilág fontos pihenőhelyei. A Csokonyavisonta határában védelem alá helyezett terület a hagyományos somogyi legeltető állattartás mellett kialakult fás legelők egyik fenn is maradt, értékes képviselője.
Védettségét csodálatos szépségű csillagos nárcisz állományával érdemelte ki. Egykor valóban egy basa kertje lehetett, hiszen rajta egy török fürdő romjai is láthatók.
A terület kiemelkedő jelentőségű madárvilága és azok fészkelőhelyének megóvása érdekében helyezték védelem alá.
A láperdőkkel övezett ősláp a Belső-Somogyra jellemző homokhátak közötti mélyedésben kialakult hajdani tó maradványa. Területét hazánkban az elsők között, 1942-ben nyilvánították védetté. Egyedülálló növényfajai a hazánkban csak itt élő aldrovanda, valamint a szíveslevelű hídőr és a tőzegeper. De él itt keresztes vipera, erdei sikló, lábatlan gyík, erdei béka, csalitjáró pocok, bíbic és fekete gólya is. A körülötte található erdő egy kis foltján a kárpáti sáfrány populációja is fellelhető.
Külső- és Belső-Somogy határánál, Somogyváron található a magyar államalapítás korának egyik legjelentősebb emléke. A falu északi határában emelkedik a Kupavár-hegy. Kitűnő stratégiai fekvését hamar felfedezték az itt megtelepedők. A hegy lábát még a XVIII. században is a Nagyberek vize mosta, és nem messze tőle vezettek az őskori, majd római utak Fenékpuszta, illetve a Kapos völgyében Szalacska felé. A domb oldalában található sáncrendszert a bronzkorban kezdték építeni. Szent László király nevéhez fűződik a bencés apátság és templom alapítása (1091).
Külső-Somogy nyugati részének jellegzetes földfelszín-alaktani formái közé tartoznak az É-D irányú úgynevezett meridionális völgyek és a közöttük húzódó, lösszel borított gerincek. E völgyek egyikében helyezkedik el Látrány község is, amelynek határában a fennmaradt láprét-sztyepprét mozaikok ritka növényeknek (pl. őszi füzértekercs, fehérmájvirág, mocsári nőszőfű) adnak otthont.
A Tolnai-Hegyhát lösszel borított dombvidéke ugyancsak számos növénytani értéket rejteget. A Szakadát melletti legelő természetvédelmi területe őszi füzértekerecs állományáról nevezetes.
A Tamási közelében lévő Pacsmagi halastavak nádszigetében évről évre 30-40 pár nagykócsag költ bakcsók és vörös gémek társaságában. Az őszi madárvonuláskor récefélék és vetési ludak ezrei tartózkodnak a tavakon.
A Nagy-Berek a Balaton egykori turzásokkal elzárt öble. Az elzáródás után megindult a lápképződés. Pusztulását siettette a lecsapoló csatornarendszer építése. Ma már csak mélyebb fekvésű helyei őrzik a közel természetes állapotot. Ez a Balatonfenyves-Somogyszentpál-Buzsák községek alkotta háromszögben található Fehérvízi láp. A védett területről ismert növényritkaságok között megemlíthető a gázló, békaliliom, mocsári kosbor, téli sás, magyar lednek, mocsári nőszőfű, szibériai nőszirom, kornistárnics. Értékes vízimadár világa a Kis-Balatonéhoz hasonló, így pl. a nagy kócsagok fészkelőhelye. Az országban ritka téli sás növénytársulás szép állományai találhatók az Ordacsehi-berekben, ahol gémfélék, kis vöcsök és egyéb vízimadarak élőhelyei is vannak.
A Mezőföld homokvidéke az ős-Sárvíz hordalékkúpjából képződött (Belső-Somogytól eltérően ez a homok mésztartalmú). A homokfelszínen a szél jellegzetes mikroformákat alakított ki, melyekhez értékes homokpusztai növényzet társul. Itt nő a fényes- és a szürke poloskamag, a homoki vértő, a homoki varjúháj, a kései szegfű, a szalmagyopár, az apró- és homoki nőszirom, a fekete kökörcsin, a homoki árvalányhaj stb. Homoki legelőkön fordul elő endemikus gombafajunk, a szekszárdi csiperke is. A gazdag állatvilág képviselője homokpusztai élőhelyeken a sisakos sáska és a díszes medvelepke. A homoki gyepek jellegzetes madara a parlagi pityer, amelyik védett növényfajunk, a magyar csenkesz csomóinak tövébe rakja fészkét.
Az 1987-ben védetté nyilvánított terület elsősorban ugyancsak homokpusztai növényzetével tűnik ki.
A homokbuckák között megbúvó lápok, láprétek olyan hideg időszaki maradványfajokat is rejtegetnek, mint a fehér májvirág vagy a zergeboglár. Megtalálható még a vidrafű, a buglyos szegfű, a lápi csalán, a szibériai és fátyolos nőszirom, a kornistárnics és különböző kosborfélék. A már kissé szárazabb átmeneti jellegű réteken él a fokozottan védett pókbangó.
A Mezőföld déli részén a pleisztocénben vastag löszréteg rakódott le. A lösz vastagsága a Duna felé növekszik, Paks mellett a 60 m-t is eléri. Mivel a löszön képződött mezőségi talajok a mezőgazdaság számára kiválóan alkalmasak, az egykori löszpuszták töredékei maradtak csak meg. Löszpusztai reliktum a fokozottan védett tátorján. Legnagyobb hazai állománya itt él, de megtalálható a szennyes ínfű, a macskahere, a gyapjas csűdfű, az érdes csűdfű, a tarka sárfány, a törpemandula, a csillagőszirózsa, a sárga len és más védett fajok is. A lösznövényezet védelme kiemelt jelentőségű feladatunk.
Egyik legkorábban nyíló védett virágunk, a tarka sáfrány legjelentősebb hazai állományának termőhelye ez az 1,5 km hosz-szú, 15-20 m magas meredek partoldal, melyet az ősi Sárvíz oldalazó eróziója mélyített a homokos löszből álló felszínbe.