Hazánk Kelet-Közép-Európában, az Alpok keleti elvégződésétől a Keleti-Kárpátok íveléséig terjedő Közép-Duna-medence északi és középső részén fekszik.
A földrajzi fokhálózat (koordináta rendszer) szerint országunk az északi szélesség 45ş48' és 48ş35', a keleti hosszúság 16ş5' és 22ş58'-e között terül el. (Ez a földrajzi helyzet magyarázza például éghajlatunk átmeneti jellegét.)
Az ország maximális kelet-nyugati szélessége 526 km, míg legnagyobb észak-déli kiterjedése 268 km.
A Magyar Köztársaság területe 93.033 km. Határának hossza 2.442 km, melyen hét országgal osztozik: Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horváthország, Szlovénia, Ausztria. Természetes határszakaszok a Duna, Ipoly, Dráva és a Tisza mentén alakultak ki.
Tipikusan kontinentális fekvésű országunk a legközelebbi - Adriai - tengertől 200 km-re fekszik.
Magyarország központi helyzeténél fogva fontos átmeneti, összekötő térsége Európának földrajzi, gazdasági, közlekedési, kulturális téren egyaránt.
Világgazdasághoz való kapcsolódásunk szempontjából igen kedvező, hogy a világkereskedelem egyik legjelentősebb pólusához, az Európai Közösséghez közeli a földrajzi fekvésünk.
Földrajzi helyzetünk kiaknázása szempontjából új lehetőségeket teremt az Alpok-Adria (volt Jugoszlávia tagállamai, Észak-Olaszország, Nyugat- és Dél-Ausztria, Bajorország) regionális együttműködés, mely elsősorban a nyugat-dunántúli önkormányzatok területének fejlődését segítheti.
Az ország területe mesterséges kialakítású, nem önálló földrajzi egység, mint például Olaszország.
Földrajzilag (is) nyitott, vagyis az országhatár nem zár le tájakat, geológiailag, morfológiailag nem képez önálló egységet, nagy tájaink átmenet nélkül folytatódnak - a szomszédos országokban - a bennünket körülölelő fiatal lánchegységek, az Alpok, a Kárpátok és a Dinaridák belső peremvidékeihez.
Abszolút földrajzi helyzetünk egyik - ha nem a legfontosabb - meghatározó eleme a medencejelleg.
Közép-Duna-medencében (Kárpát-medencében) kialakult fekvésünk igen sok mindenre kihat, például:
A földtörténet őskorát nagy mélységben megmerevedett magmás kőzetek és hatalmas nyomáson átkristályosodott palák képviselik. Egy milliárd éves kristályos palát találunk a Szeged környéki kőolajkutató fúrásokban, 900 millió éves csillámpala képviseli az ősi kort az ország északkeleti szögletében Vilyvitánynál. Az ősi kőzetekből hiányzik az élet legkisebb nyoma is, mivel a hegységképződések során a kőzetanyag annyira átkristályosodott, hogy belőle minden esetleges ősmaradvány nyomtalanul eltűnt.
A legidősebb tengeri üledékes kőzetek közel félmilliárd évesek. Az ókorban ugyanis hazánk melegvizű, trópusi tengerfenék volt (maradványai például a Szendrői- és Upponyi-rögben az észak-borsodi karszt területén és a Kőszegi-hegységben fellelhetők). Az ókor vége felé azonban a Variszkuszi-hegységképződés (karbon időszak) kiemelte hazánk területének nagy részét, így az ókor végére (perm) a tenger keskeny sávvá zsugorodott össze. A Variszkuszi hegységképződés felszínen lévő maradványa a Velencei-hegység gránitja és a Soproni-hegység gneisz- és csillámpalája. A perm időszakot vörös színű, sivatagi-félsivatagi éghajlatra utaló üledékek képviselik (pl. Balatonfűzfő - Balatonalmádi - Mecsek - Jakab-hegy), ahol a permi vöröshomokkő uránérc-tartalmú lencséket is rejt.
A földtörténeti középkor elején, a triász időszakban hazánk területét újra tenger öntötte el. Először homokkő és márgarétegek, majd hatalmas tömegű mészkő és dolomit rétegek rakódtak le. Ez építi fel a Dunántúli-középhegység legnagyobb részét, a Kisalföld medencealjzatát, de a Dunától keletre is megtalálható, a Naszály és a Bükk kőzetanyagaként. Az észak-borsodi karszt világhírű cseppkőbarlangja is triászkorú mészkőben alakult ki. A mélyből feltörő forróvizes oldatok az üledéktömeg egy részét vasérccé alakították (Rudabánya), míg Perkupánál gipsz- és anhidritrétegeket zárnak magukba triász üledékek.
Az Ammonitákban (lábasfejűek) gazdag jura tenger vörös mészkőrétegei a Gerecsében az ún. piszkei márványként ismertek, de fellelhetők Tatán a Kálvária-dombon és a Villányi-hegységben is. A Bakonyban jelentős mennyiségű mangán-karbonát és gumós mangánoxid is lerakódott, míg a Mecsek-hegység területén lévő mocsarakban Pécs és Komló környékén feketekőszén telepek keletkeztek.
A középkor utolsó időszakában, a krétában a Tethys-tenger déli szegélye ék módjára nyomult a Tethys északi partszegélyéhez.
A törésvonal mentén tengeri vulkánok keletkeztek, melynek nyomait a Mecsekben megtalálhatjuk.
Eszerint hazánk medencealjzatában két jól elkülöníthető kőzetlemez található. (A Tethys déli szegélye Magyarország északnyugati részén és a Tethys északi partszegélye hazánk déli részén.) Ezeket választja szét a Zágráb-Kaposvár-Dunaújváros-Miskolc-Sjátoraljaújhely-Kassa vonalában húzódó törésrendszer. Az Eurázsiai-hegységrendszer, ezen belül az Alpok és Kárpátok felgyűrődésével egyidőben hazánk területének nagy része is kiemelkedett, a tenger a Dunántúlon a Bakonytól nyugatra eső területre szorult vissza, míg az Alföldön hosszan elnyúlt tengervályú alakult ki. A Dunántúli-középhegység kiemelkedése következtében a meleg éghajlaton a mészkőféleségek karsztosodtak, a nedves és száraz éghajlat változása során különleges málási folyamatok indultak, melyek a szilikátos kőzetek alumíniumvegyületeit alumínium-oxiddá és hidroxidokká alakították.
A földtörténet újkorában, 60-70 millió évvel ezelőtt az eocén időszakban ismét elöntötte hazánkat a tenger, melyből szigetként emelkedett ki a Dunántúli-középhegység. A szubtrópusi, trópusi éghajlaton keletkezett a barnakőszén. A miocén időszakban a trópusi tengerből, szigetként emelkedett ki a Dunántúli-középhegység és a Bükk. Kb. 20 millió évvel ezelőtt hatalmas törésvonal mentén felhasadt a földkéreg Szentendre-Visegrád környékétől egészen Tokajig. Ekkor keletkeztek az Északi-középhegység vulkáni tagjai: a Börzsöny, a Cserhát, a Mátra, a Zempléni-hegység, valamint a Dunántúlon a Visegrádi-hegység (a Kárpátok belső vulkáni ívének tekinthetők). A Szentendre-Visegrádi andezithegység ekkor még összefüggött a Börzsönnyel. Az utólagos folyóvízi tevékenység alakította ki a visegrádi Duna-szorost.
A miocén vulkánok kialudtak, s a kb. 10 millió éve (pliocén iőszak) megkezdődött a pannóniai-medence kialakulása. A lassan süllyedő medencét elöntötte a Pannon-tenger és több ezer méter vastag homok- és agyagüledék rakódott le. A medence feltöltődésével a beltenger helyén édesvizű, elmocsarasodott tó maradt vissza. Ezek emlékét őrzik a lignittelepek a Mátra és a Bükk előterében, de akkor keletkezett a kőolaj és földgáz jelentős része is. A pannóniai beltenger rétegeit bazalt vulkánok törték át, beborítva és ezáltal megvédve az alattuk lévő agyag- és homokrétegeket a későbbi lepusztulástól. A bazalthegyek a pannóniai rétegek eredeti magasságát őrzik, ezért nevezzük őket tanúhegyeknek (Tapolcai-medence tanúhegyei: Badacsony, Szentgyörgy-hegy, Csobánc, Gulács, Haláp, Tóthi-hegy, a Ság és Somló, valamint Salgótarján környékén Salgó és Somoskő).
A bazaltvulkánosság mellett a forróvízkitörések, gejzírek (Tihanyi-félsziget) már átnyúltak a jégkorszakba (pleisztocén időszak). Összefüggő jégtakaró nem fedte hazánk területét, de a hideg szélviharok a folyómedrekből rengeteg port szállítottak, melyet a sztyepp jellegű növényzet löszrétegként megkötött (Dunántúli-dombság, Alföld, Hajdúság, Körös-Maros-köze). Ezt követően a folyóvíz és a szél alakította, formálta hazánk felszínét. A folyók feltöltötték árterületeiket (így keletkeztek az asztal simaságú tökéletes síkságok, pl. Nagykunság), míg a szél dünékbe, buckákba halmozta a homokot ott,ahol a növényzet nem kötötte meg (Belső-Somogy, Kiskunság, Nyírség).
A földtörténeti változások sohasem fejeződnek be. Jelenleg is enyhe emelkedések, süllyedések jellemzik a felszínt. A törésvonalak mentén (pl. a Dunával párhuzamos törésrendszer) rendszerint melegforrások, gyógyvizek törnek fel.
Ám igaz, hogy napjaink legnagyobb felszínalakítója az emberi tevékenység.
A mai felszín kialakulása hosszú, soktényezős folyamat. Évmilliók során a jelen pillanatig a belső erők (kőzetlemezek mozgása, gravitáció, vetődés, vulkanizmus....) és a külső erők (szél, csapadék és folyóvíz, jég, hőingás....) egymásra hatása irányította a domborzat fejlődését.
Az emberi átalakító tevékenység csak pár száz éve jelentős tényező, de annál erősebb, intenzívebb hatású a táj átalakulására. Utak, települések, bányák, meddőhányók, gátak, mocsárlecsapolások, halastavak .... változtatják környezetünket.
A hazai domborzat legalapvetőbb jellemvonása a gyenge függőleges tagoltság (kicsi a relief). Ebből következik, hogy uralkodó domborzati formánk a síkság, vagyis az alföldek túlsúlya, az 1000 méternél magasabb hegységek hiánya jellemző.
A kismértékű abszolút szintkülönbség (Kékes tszf. 1014 méter, Tisza-Gyálarét tszf. 78 méter, vagyis 936 méter szintkülönbség) mellett a hazai felszín három térszintbe sorolható: alföldek, dombvidékek, középhegységek.
Alföldek: síkságok, melyek tengerszint feletti magassága nem haladja meg a 200 métert (tszf. 0-200 méterig terjednek). Döntően üledékgyűjtő medencék feltöltődésével keletkeztek. Elsősorban a folyók, kisebb területeken a szél akkumulálta a hordalékot. Ritkán (Marcal-medence) magasabb térszín lehordásával (lepusztulásával) jöttek létre. Az Alföld és a Kisalföld területei tartoznak ide.
Dombságok: Átlagos tengerszint feletti magasságuk 200-500 méter közé esik. (Szigorúan véve ide tartozik néhány hegységünk, köztük a Villányi-, Velencei-hegység és a Vértes.)
Hegységek lesüllyedésével és lepusztulásával, ill. alföldek részleges megemelkedésével, feldarabolódásával keletkeztek. Hazánkban önálló egységként (pl. Dunántúli-dombság), vagy hegységek pereméhez kapcsolódva (Bakony-alja) lelhetők fel.
Felszínükön főleg pannon tengeri üledék, ill. negyedkori lösz, kavics, Belső-Somogyban nagyrészt homok található. Minél magasabban helyezkedik el a környezetéhez képest a dombvidék, felszíne annál tagoltabb (Hegyhát, Zselic, Göcsej). A Mezőföld, a Tolnai-dombság és Belső-Somogy területén a folyóvízi erózió kisebb mértékű, a formák lankásabbak, szelídebbek.
Középhegységek: Magasságuk tengerszint felett 500-1500 méterig terjedhet, hanzánkban a legmagasabb pont 1014 méter (Kékes-tető). Középhegységeink építőanyaga ókori gránit, középkori mészkő, dolomit, pala, harmadkori vulkáni kőzetek. Kiemelkedésük óta pusztuló felszínüket ma főleg a folyóvízi erózió alakítja, mély völgyeket hozva létre. Ide tartoznak az Alpokalja hegységei, a Dunántúli- és az Északi-középhegység tagjai, valamint a Mecsek.
A három térszint (alföldek, dombságok, középhegységek) egymáshoz viszonyított területe igen aránytalan. Az ország 68%-a alföldi jellegű síkság, s csak alig 1% a tszf. 500 méternél magasabb térség.
Folytatás: Magyarország vízrajza