:
a görög ábécé első és utolsó betűje: János apostol apokalipszisében írja Istenről, hogy az a kezdet és
a vég.Kreutzer Andrea, Szoleczky Emese:
Bevezetés a magyarországi művészettörténetbe
Mivel a túrázó országjárása során elsősorban hazánk és a Kárpát-medence műemlékeivel találkozik, művészettörténeti áttekintésünket is erre a területre korlátozzuk. Ezért elsődleges célunk nem az, hogy a nagy európai stíluskorszakokat és emlékeket mutassuk be, hanem a korban és térben hozzánk közelálló, "mindennapos" egyházi és világi építményeket és műalkotásokat.
Példáinkat a Kárpát-medence, az egykori történelmi Magyarország területéről hozzuk. A jelenlegi államterület a háborús pusztítások által mindig is legjobban sújtott zóna volt. Közép- és koraújkori építészeti emlékeink nagyrészt teljesen elpusztultak, vagy oly mértékben átépültek az idők folyamán, hogy létezésüket csak későbbi kialakításuk s néhány szerény töredék tanúsítja - időben visszafelé haladva ép, stílustiszta elemeket a mai utódállamok területén sokszor könnyebben lelhetünk fel.
Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy az Európában uralkodó stílusáramlatokhoz képest a középkorban és a koraújkorban a stílusok megjelenése és virágkora, majd továbbélése hazánkban bizonyos időbeli csúszást (késést) mutat.
Államalapítás előtti emlékek
Régészeti emléknek elsősorban az államalapítás előtti kultúra kiemelt tárgyi-történeti értékkel bíró megmaradt tárgyi emlékeit nevezzük, mely ezért fenntartásra és bemutatásra érdemes. Hazai viszonylatban ezek közé számítanak őskori lelőhelyeink, amelyek egy része ma a nagyközönség számára nyitott bemutató-, illetve kiállítóhely. A legismertebbek ezek közül: Vértesszőlős, Rudabánya, Istállóskő és a lovasi festékbánya. Az egymást követő népek lakórétegeinek egymásra rakódásából dombszerű képződmények, ún. tell-ek jöttek létre. Ilyen pl. Vésztő-Mágor, Szegvár-Tűzköves. Sok helyen ma is jól kivehető terepformaként észlelhetők a bronzkori-vaskori földsáncok, földvárak.
***
Szintén régészeti emléknek számítanak, de számban és minőségben sokkal szélesebb palettát mutatnak hazánkban a római kultúra maradványai. Nagyjából a mai Dunántúl területe Pannonia néven római provincia, azaz tartomány volt; számos településünk római eredetet mutat: Savaria (Szombathely), Scarbantia (Sopron), Arrabona (Győr), Brigetio (Szőny), Valcum (Fenékpuszta), Gorsium (Tác), Aquincum (Óbuda), Sopianae (Pécs). - A Duna vonala volt az a jól védhető természetes határ, amely elválasztotta a Birodalmat a barbár törzsek szállásterületeitől. Ennek köszönhetően maradtak ránk az egykori limes (határvonal) kisebb - nagyobb katonai táborai (castrumok, castellumok), erődítményei, amelyek közül Pest területén, az Erzsébet-híd lábánál találjuk az egykori Contra-Aquincumot, Aquincum ellenerődjét. Sorozatban kerültek elő kisebb erődök a Dunakanyarban is.
A legiós táborok települései mellé, de tőlük elhatárolódva polgári települések épültek (pl. Aquincum). Jellemző alkotásaik az amfiteátrumok, amelyek egykor gladiátor- és állatviadalok színteréül szolgáltak. Padlófűtéses házak, különböző szentélyek, vízvezetékek, kövezett utak maradványai, közfürdők, csarnokok emlékeztetnek az egykori kultúra magas színvonalára. A polgárvárosokban és a vidéki birtokközpontként működő villákban, gazdasági egységekben, lakóépületekben a római falfestészet és mozaikművészet, szobrászat emlékeivel is találkozhatunk.
Legismertebb római kori emlékeink:
***
Pannóniában a II. századtól figyelhető meg a kereszténység és vele az ókeresztény művészet terjedése. E kizárólag vallási művészet alakulását döntően meghatározta az a tény, hogy i. sz. 313 (Constatinus császár türelmi rendelete) előtt hívei üldöztetést szenvedtek (keresztényüldözések), hitüket nyíltan nem vállalhatták megtorlás nélkül: ezért katakombákban tartották istentiszteleteiket, összejöveteleiket. (A katakombák földalatti temetkezőhelyek, a bonyolult folyosórendszerek találkozási pontjainál gyülekezeti célokra is alkalmas kisebb termekkel; hazai példáját a pécsi Dóm tér alatt találjuk). Falfestményeik szimbolikus ábrázolásai az új hit igazságait tükrözik.
313-tól megkezdődhetett az ókeresztény templomok építése, amelyeknek szerkezeti előképe a római törvénykezési csarnok, az. ún. bazilika volt. Noha nálunk ilyen nem maradt fenn, - csupán háromkaréjos temetőkápolna (cella triorcha) Pécsett és , Óbudán - érdemes részletesen megismerkednünk vele, hiszen a későbbi korok elrendezési elveit, az építészeti elemek megnevezéseit átvették, használták. - A bazilikális "csarnokszerű" templomokban a középen emelkedő főhajó magasabb a (2 vagy 4) mellékhajónál. Az építmény fényt a főhajó ablakain keresztül kap. A hosszhajók végén kereszthajó helyezkedik el. A főhajó félköríves (később sokszögű) kiöblösödésben, szentélyben (apszis) végződik. A főhajót és a kereszthajót, ill. az apszist széles boltív, azaz a diadalív (arcus triumphalis) választja el egymástól. A diadalívet előszeretettel díszítik festéssel, legtöbbször a győzelmes Krisztus, a világot uraló Pantokrator képével - innen kapta a nevét is. Az oltár mindig az apszisban áll, asztal formájú volt, esetleg egy szent kőszarkofágja is lehetett. A pap szembemisézett. Az oldalfalakat is előszeretettel festették. A bazilikáknak nincs tornyuk, csupán különálló harangtornyuk (campanile).
A román stílus (X-XIII. sz.)
A Duna-medencében való megtelepedés és a nyugati típusú kereszténység felvétele révén a magyarországi művészet fejlődése ez időtől kezdve a nagy európai stílusok rendjébe tagozódott be. Művészeti-építészeti alkotásaink túlélését, fennmaradását azonban kezdettől fogva determinálta az ország geopolitikai helyzete és az ehhez kapcsolódó viharos hadtörténet; megszakítatlan folyamatosságról ez esetben nem beszélhetünk.
Első királyaink idejében a nagy arányú templomépítkezésnek a királyi hatalom volt a legfőbb kezdeményezője és támogatója. Gondoljunk csak a Szent István király törvénykönyvében megfogalmazott "minden 10 falu építsen egy templomot" elvre. E korai épületek jó részét fából emelhették, a tartósabb kőből, téglából épült templomok Szent László uralkodása alatt-óta váltak gyakoribbá. - Emellett fontos szerep jutott a keresztény hitélet megszilárdítására betelepített szerzetesrendeknek, amelyek Európa-szerte saját építőgyakorlatuk terjesztőivé is lettek, építményeik a rendi regula szerinti egyöntetűséget mutatnak. Például a ciszterciták: templomaikat torony nélkül építik, a szentély nem félköríves, hanem egyenes záródású, a díszítő elemekkel rendkívül takarékosan bánnak, a kolostor mellett rendszeresen halastó is van. Ennek az építkezési módnak a templom kis méretei mellett is kitűnő és jellegzetes példája Bélapátfalva, de a ciszterci építkezésmód töredékeiben Zircen és Kercen [ma: Románia] is fellehető.
A hazánkban megtelepedett szerzetesrendek sorát a bencések nyitották meg, akik számára már Géza fejedelem Szent Márton hegyén [ma: Pannonhalma] kolostort és templomot építtetett. Szent István a bencés apátságok számát további néggyel (Pécsvárad, Bakonybél, Zalavár, a Nyitra melletti Zoborhegy [ma: Szlovákia]) gyarapította. XI-XII. századi építkezéseink szellemi irányítóit javarészt a királyi udvartartásban is jelentős szerepre jutott bencések közt kell keresnünk. A XI-XII. században a királyi és egyházi megrendelések domináltak, a XIII. században a templomok létrehozásában világi építtetők is megjelennek, hatalmuk kifejezésére megalkotva a nemzetiségi monostorokat, s ebből az időszakból már bőségesen maradtak ránk falusi templomok is.
A román építészet elsősorban a templom- és várépítészetben hozta létre legszebb alkotásait. Jellemzője bizonyos fokú vaskosság, a boltozatok nyomását vastag falakkal fogták fel és vezették a föld felé, ezeken csak kis ablaknyílásokat lehetett vágni, a falak vastagok, az ablakok keskenyek, lőrésszerűek (tölcsérbéllet). Kváderkövekkel építkeztek. A templom keletelt: a főkapu nyugatra, a szentély keletre, a mellékkapu délre néz. A román kori templomok az ókeresztény bazilikák elrendezését követik, 3 vagy 5 hajóval, félköríves apszissal. A templom kiegészítő részei a tornyok és a keresztelő kápolna. A templomok mennyezetét kereszt- illetve dongaboltozással fedték, mely csak kis fesztávok áthidalására alkalmas.
A templombelsőt festésen túl már faragványokkal, szobrokkal díszítették. Általánossá válik a szentek tisztelete, az égi közbenjárás érdekében hozzájuk imádkoznak. Színes üvegablakokat festenek a misztikus hangulat fokozására. Már nem alámerítéssel keresztelnek, hanem kancsóból, leöntéssel (az ókeresztény kor és a térítések idejének felnőttkori keresztelésével szemben túlsúlyba kerül az újszülöttkori keresztség), ennek részeként megjelenik a keresztelőkút a templom egyik kápolnájában. Ugyancsak elterjed a szószék és a baldachin alakú hangvető vagy szószékkorona (anyaga kő vagy fa).
Az oltár az apszis hátsó falánál áll. A XII. századtól elterjed a díszes oltárfelépítmény szokása, amelyen szentek képei, ereklyék és szobrok kapnak helyet. Ezek végleges keretbefoglalásával alakul ki a gótikus időre a hátsó oltárfelépítmény (retabló). - A mellékoltárokat egy-egy szent tiszteletére emelték s ezt a szentet legendájának jeleneteivel, jellemző attributumaival (jelvényeivel) ott ábrázolták, innen ismerték fel a hívők is. A főoltár képe a templom névadójának, a főoltár ábrázoltjának volt szentelve (titulus). A pap már a híveknek háttal végzi a szertartást.
Az oltáriszentség (kenyér és bor) őrzésére kialakítják az oltártól balra vagy mögötte a tabernákulumot, vagy pastoforiumot, magyarul szentségházat (ez kis fülke a szentély falában, gyakran ajtó zárja).
Fontos szerepe volt a román építészetben az oszlopnak és a pillérnek; az oszloptörzs sima, csavart vagy díszített, rendszerint zömök formájú, az oszlopfők díszítése ötletesen sokféle (ó- és újszövetségi bibliai jelenetek, jelképek, figurális díszítés, állatszörnyek, jelenetek). Jellemző az ajtó- és ablaknyílások félkörös záródása. Gyakoriak a vékony oszlopokkal osztott kettős vagy hármas ikerablakok, a templomkapuk tölcsérszerű mélyedésben helyezkednek el, a mélyedést gazdagon díszített oszlopok és ívek tagolják, ez az ún. kapubéllet, felette a félkör alakú részben dombormű vagy falfestés (pl. Lébény, Sopronhorpács, Aszófő, Kisdisznód, Küküllő). A homlokzat fő dísze az oszlopocskákkal küllőszerűen tagolt rózsaablak. Hazánkban a jáki bencés templom szobordíszes kapuzata már átmenetet mutat a gótikába. - Jellemző emlékei még a bélapátfalvi, lébényi, zsámbéki templomok, az esztergomi királyi palota bejárati kapubéllete, rózsaablaka. A hazánkban ritka kereszthajós alaprajzi elrendezés legérdekesebb példái az ócsai (ma református) és a bényi [ma: Szlovákia] premontrei templomok.
A Szent István által alapított tíz püspökség székhelyén emelt székesegyházak az idők viszontagságai következtében szinte nyomtalanul elpusztultak, csupán a székesfehérvári, kalocsai, esztergomi és pécsi székesegyházak alaprajzi elrendezését sikerült ásatások és leírások segítségével lényegileg rekonstruálni. Az eredeti alaprajzi elrendezést - dacára a XIX. századi át- és újjáépítéseknek - a pécsi székesegyház altemplomán ma is megfigyelhetjük.
E stílus legjellemzőbb, legépebben fennmaradt példái a lébényi és jáki bencés templomok, valamint a zsámbéki és türjei premontrei templomok, a gyulafehérvári székesegyház.
Az elemi liturgiai funkciót a falusi templomok töltötték be. Többségük ma plébániatemplom vagy ezek alá rendelt leányegyház (filiálé), kápolna. Építőanyaguk faragott kő hiányában gyakran törtkő, tégla; ritka rajtuk az épületplasztikai elem. Elrendezésük egyszerű: rendszerint diadalívvel különül el a szentély, többnyire boltozattal fedve; az oltár általában úgy helyezkedik el, hogy a miséző pap keletnek fordulhasson. A szentély fala gyakran festett, az oldalfalon a szertartási kellékeket befogadó fülke kap helyet, gyakran fülkével keretezett ülőpad társaságában. A hajó legtöbbször egyenes famennyezettel fedett. Különös, de nem ritka a kör alaprajzú tér (hajó), a rotunda-templomok típusa (Pápóc, Kallósd, Kiszombor, Hidegség, Karcsa).
A falusi templom vagy környezete általában temetőként is funkcionált. A templombelsőben vagy altemplomban történő temetkezés a birtokosok, kegyurak előjoga volt. A kegyúr, aki a templomot építtette és annak fenntartásáról gondoskodott, az újkor elejétől díszes padot csináltatott magának és családtagjainak, egyébként a hívők az egész középkor folyamán állva (illetve meghajolva vagy letérdelve) vettek részt a misén. A pap az oltár mellett, egyszerű széken ülve fogadta a gyónást, később a XVI. században a szentélyt a hajótól elválasztó rácsnál. A XII. századtól kezdve a hajó és a szentély találkozásánál megjelennek a mellékoltárok: ezeket a plébániatemplomokban a kisebb-nagyobb közösségek emelték (céhek, jelesebb családok), de a teljes közösség miséjét mindig a főoltáron mutatták be.
A román kori szobrászat és festészet szinte kizárólag egyházi jellegű, fő területe a templomhomlokzat, a kapubéllet, a kapu feletti ívmező és az oszlopfő. A Pécsett fennmaradt emlékeken túl mindenképpen figyelmet érdemel az esztergomi Szent Adalbert-székesegyház töredékesen fennmaradt díszkapuja, Porta Speciosája. Falfestészetünk kiemelkedő emlékei a feldebrői altemplom, a veszprémi Gizella-kápolna, Cserkút.
Új építészeti elem a templomban az altemplom (kripta). Járószint alatti helyiség, miatta a szentélyrész általában megemelkedik. Eleinte a szent vagy vértanú sírja volt benne, később magas rangú egyházi és világi személyek temetkezőhelye lett (Tihany, bencés apátság altemploma mint I. András király temetkezőhelye). A román korban alakul ki a misézéshez szükséges kegytárgyak (ruhák, kancsók, kelyhek, gyertya) őrzésére a sekrestye. Megjelenik a harangtorony is, de nem feltétlenül (pl. cisztercitáknál soha, ld. Bélapátfalva).
A korai Árpád-kori templomok alaptípusa: egyhajós, félköríves záródású, torony nélküli (Karcsa, Vizsoly, Váraszó), de falusi templomaink tornyos változatban is léteznek: Nagybörzsöny (Szent István-templom), Csempeszkopács, Böde-Zalaszentmihályfa, Mánfa, Tarnaszentmária, Őriszentpéter, Egregy, Csaroda, Szalonna, Felsőörs, Árpás, Sopronhorpács, Felsődörgicse. A háromhajósak vagy királyi (Esztergom, Székesfehérvár, Veszprém, Gyulafehérvár, Szabolcs) vagy nemzetségi alapításúak (Harina [ma: Románia], Lébény, Bény [ma: Szlovákia], Ják, Zsámbék, Vértesszentkereszt).
Kolostorok is épülnek ebben az időszakban: Zalavár-Vársziget, Dömös, Tihany.
A várépítészet kezdetben lakótornyokra (donjon) szorítkozott: jellemző példái a visegrádi Salamon-torony és a nagyvázsonyi vár lakótornya). Később szabályos és szabálytalan alaprajzú belsőtornyos várak is épülnek, melyeknél a tornyok a fal síkján belül állnak (Sümeg, Csesznek, Siklós). Részei továbbá: a kaputorony, falszoros, védőtornyok, gyilokjáró; a lakótorony a vár védelmi központját adó öregtoronnyá minősül át.
A vármegye-központok jó része nem valódi város, hanem római erődítmények vagy őskori földvárak helyén épült. Ahol ilyen nem volt, gerendavázas sáncú nagyméretű földvárakat emeltek (Szabolcs).
A gótikus stílus, gótika (XIII-XV. sz.)
A gótika az építészetben hozta létre legmonumentálisabb alkotásait. Franciaországból indult hódító útjára. A boltozatok nyomását már nem vastag falakkal, hanem karcsú, égbenyúló oszlopokkal és a falakok kívüli támpillérekkel vezették a föld felé. A statikai szilárdsághoz a támpillérek tetejét díszítő tornyocskák, az ún. fialék ellensúlya is hozzájárult. E szellemes szerkezeti megoldás lehetővé tette, hogy vékonyabb falakat alkalmazzanak és nagyobb ablaknyílásokat vághassanak rajtuk. Mindez a belső tér növekedéséhez vezetett, a beltér magassága pedig az áhítathoz, az ég felé forduláshoz is hozzájárult. Az új szerkezet új arányokat és új díszítőelemeket teremtett, a csúcsíves boltozás lehetővé tett bármilyen alaprajzú terület beboltozását, az apszis sokszögűvé vált (általában nyolcszög), a csúcsíves, díszesen faragott mérműves ablakok tág teret adtak a színes üvegablakfestészetnek.
A tatárjárás utáni második honalapítás során IV. Béla király a nyugati határszéli és felvidéki megerősített, fallal körülvett városokba német bevándorlókat telepített. Ez döntő lökést adott a telepesek által közvetített új művészeti irányzat kibontakozásának, egyben a városi kultúra fejlődésének: nem véletlen, hogy pontosan ezeken a területeken maradtak fenn legszebb építészeti emlékeink. Kivételnek számít elhelyezkedés szempontjából a szeged-alsóvárosi ferences plébániatemplom egyetlen, csillaghálós boltozatú csarnok-hajójával, továbbá a nagyvázsonyi hálóboltozatos, támpilléres Kinizsi-templom.
A városi polgárság és az újonnan érkezett szerzetesrendek, a ferencesek és a domonkosrendiek közreműködésével meginduló templomépítészet egyik korai példája a soproni Szent Mihály-plébániatemplom, valamint a soproni ferences templom és annak káptalanterme. Hazánk gótikus emlékei közül a legjelentősebbek: a budavári Mátyás-templom, a pest-belvárosi plébániatemplom szentélye, a garamszentbenedeki bencés apátság [ma: Szlovákia], a kassai székesegyház [ma: Szlovákia], továbbá a történeti Magyarország legnagyobb méretű gótikus építészeti emléke, a brassói Fekete-templom [ma: Románia]. A magyarországi érett gótikus építészet két kisméretű remeke a Felvidéken a szepeshelyi apátság [ma: Szlovákia] és a csütörtökhelyi kápolna apátság [ma: Szlovákia], mindkettő Szapolyai János alapítása. A hazai gótikus építészet főként Erdélyre jellemző különlegességei a szüntelen hadakozások és a védelem kettős kényszere által életrehívott, bástyákkal, lőrésekkel és védőfolyosókkal felszerelt templomerőd. Ezek sorából mindenképp ki kell emelnünk Nagydisznódot, Szászhermányt, Muzsnát, Berethalmot és Prázsmárt [ma: Románia].
A korszak legjellegzetesebb épülettípusa a püspök székhelyén épülő katedrális, székesegyház. Elkészítéséhez építőműhelyek alakulnak, sajátos stílusjegyekkel (ferencesek, pálosok, domonkosok). A félköríves záródások csúcsívesre változnak. A boltozat terheit a támpillérek, boltozatbordák, a mellékhajókon átívelő támívek hordozzák; így a templom belső tere széltében és magasságában bővülhet, az oldalfalak keskenyebbek lesznek, az ablakok mérete megnő. Az összes nyílászáró megnövekszik, díszesedik, megjelenik az ablakok kőrácsa, a mérmű.. Az egész szerkezet könnyedebbé válik. A bordázat is díszíthető, a zárókő is. A boltozat kereszt-, csillag- vagy hálóformát kap. A főoltár képe ekkor már egyértelműen a templom névadóját, védőszentjét ábrázolja. A tabernákulum, szentségház felett megjelenik az örökmécses. Terjed a díszes keresztelőkutak divatja (alapanyaguk bronz).
Új elem a templomban a papok ülőhelye, a stallum (pl. Nyírbátor), a pompás ólomkeretes üvegablakok a szentek életével. Díszes csillárok készülnek a gyertyavilágításnak.
A XIV. században alakul ki a falusi templomok gótikus díszítőrendszere. A keskeny ablakok helyét nagyobb, kőrácsos-mérműves ablaknyílások veszik át, a csúcsíves bejárat a torony-hajó-szentély tengelyét követve a nyugati homlokzatra kerül. A szentély sokszögzáródásúvá vált, hálózatos boltozatot nyert. A belső díszítő kőfaragványokat sokszor az egész hajóra-szentélyre-diadalívre kiterjedő falfestés helyettesítette (Velemér).
A világi építkezés terén a gazdaságilag megerősödött városi polgárság egyre nagyobb szerepet játszott. A XIV. század végére az uralkodók támogatását élvezve mintegy 24 település nyert városi státuszt. Megépültek a városfalak (Sopron, Nagyszombat, Bártfa, Pozsony, Buda, Pest, Kolozsvár), a jellemző faházas építkezést a kő vagy tégla (Győr) váltotta fel; kis polgári lakóházaktól a városházáig; utóbbiak közül a bártfai [ma: Szlovákia] az, amelyik legtisztább gótikus stílusban épült. A Felvidéken és Erdélyben még az egész XV-XVI. század folyamán is szívósan ragaszkodtak a gótikus tradíciókhoz.
Gótikus váraink közül a legjelentősebbek: Diósgyőr, Kőszeg, Nagyvázsony, Visegrád, Vajdahunyad [ma: Románia]. A várakon megjelenik a kapuvédő barbakán, a fal síkjából kiugró külső tornyok: Siklós, Tata, Kisnána stb.
A gótikus szobrászat a románhoz hasonlóan elsősorban a templomdíszítést szolgálta, egyik legszebb példája a Nagy Lajos korában élt Kolozsvári Márton és György szobrásztestvérpár által öntött bronz Szent György-szobor. Szobrászatunk nívójáról mesél a Szent László-herma, a budavári gótikus szoborlelet, Lőcsei Pál mester fából faragott oltárfigurái.
Hazai szobrászainkat és kőfaragóinkat síremlékekre kapott megbízások is állandóan foglalkoztatták, működésük nyomaival számos templomban találkozhatunk.
A gótika idején Európa-szerte megsokasodnak a fából faragott szárnyasoltárok. Nagy elterjedésüket és népszerűségüket bizonyítja, hogy a nagyváradi székesegyházban a XV. század végén már 60 (!) szárnyasoltár állott. A faszobrászok szerepe általában csak a középső fülke kitöltésére szorítkozik s ehhez a csupán ünnepeken kitáruló szilárd középső részhez csatlakoznak a festményekkel elborított mozgatható szárnyak. Legszebb és legteljesebb példáit a kassai székesegyház, az eperjesi Szent Miklós-templom [ma: Szlovákia], a kisszebeni [ma: Szlovákia] templom, a lőcsei Szent Jakab-templom [ma: Szlovákia] főoltárai szolgáltatják.
E korra jellemző templomaink a budai Mária Magdolna-templom, a kolozsvári Farkas utcai református templom, a nyírbátori református templom, a győri Hédervári-kápolna, Mátraverebély, Gyöngyöspata, Nógrádsáp, Türje, a szécsényi ferences kolostor csillagboltozatos sekrestyetere, a cseszneki templom.
A XIV. század kolostoralapításai közül mindenképpen kiemelkednek az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok építkezései: Budaszentlőrinc, Pécs-Jakabhegy, Csatka, Tüskevár.
Táblaképek, freskók tömege készül: szerzői közül mindenképpen kiemelkedik Aquila János (Velemér) és Kolozsvári Tamás (garamszentbenedeki oltár) munkássága. - Egyének, családok, testületek és céhek igyekeznek szert tenni a maguk vallásos áhítatának külön, privát tárgyára, jámbor adományokkal biztosítani lelki üdvüket. Az oltárfelépítményeken megsokasodnak a képi ábrázolások, amelyek a hívők tekintetét is odavonzzák gazdag mozgalmasságukkal. A XV. századtól reneszánsz kő- és márványoltárok is készültek.
Nálunk a faragott kváderköves építkezés - mivel a feladat sok és ez időigényesebb, drágább, csak a sarkoknál és nyílásoknál marad meg, egyébként a terméskő-építkezés a jellemző. A házak homlokzatát vakolták és erre imitált kváderosztást festettek. A lakóházakon, palotákon a XV. századig kedvelt és jellegzetes motívum a kapualjak hosszfalát tagoló ülőfülke-sorozat (Buda, Sopron, Székesfehérvár, Pozsony, Besztercebánya). A külső építészeti megjelenésben fontos szerepet játszott a színezés: volt, amikor csak a kváderköveket utánzó mintákat alkalmaztak, a XV. századtól gazdagabb geometrikus minták is előkerültek, a fontosabb épületek színes mázas cserépfedést kaptak (Buda, királyi palota).
Míg a XVI. század elején a királyi udvar révén mindinkább elterjedt a reneszánsz, az ország peremterületein és a városok nagyobb templomépítkezésein még mindig a későgótika az uralkodó.
Reneszánsz és manierizmus (XV. sz. - 1660-as évek)
Itáliában alakult ki, jellemzője a világias, profán légkör. Míg a középkor századaiban az élet értelmét a túlvilági életre való felkészülésben látták, addig a reneszánsz ember a földi életet állította központba: harmóniában akart élni e földi létben és boldog lélekként üdvözülni a túlvilágon. Ez az új humanista világnézet új stílust hívott életre, mintaképévé az élet teljességét tükröző antik (görög és római) művészet vált, ennek újjászületését (reneszánsz) hirdették. Az egyházi mellett hangsúlyos szerepet kapott a világi építészet is. Esztétikai kritérium lett a harmónia, a szimmetria és a tér centrális felfogása, térlefedéseknél a kupola. Tudatos távlati hatásokra törekedtek, felfedezik a perspektívát, a fény és az árnyék játékát. Antik épülettagozatokat újítanak fel: pl. párkány, bábos korlát, ballusztrád.
Jellemző díszei az akantuszlevél, a rozetták, a gyöngysor, a bőségszaru, a virág- és gyümölcsfüzérek, a puttók. Megjelenik a stukkó (gipszdíszítmény), elsődlegessé válik a belső márványburkolat használata (nálunk elsősorban a süttői vörösmárvány, síremléknek is). Jellegzetes a sgrafitto (két vagy több eltérő színt vékony vakolatrétegben hordanak egymásra és így kaparják ki a díszítést), a száraz (secco) és nedves (fresco) vakolatra felhordott falfestés, a pártázatos oromzat. Gyorsan hódít a színes, mázas kályhacsempék, fajansz, majolika divatja.
A késő reneszánsz és a barokk közti manierizmust az érzelmek túlfokozottsága, a diszharmónia, a mesterkéltség, a disszonancia, a "manír" jellemzi.
Nálunk első korszaka a Mátyás-féle udvari reneszánsz (1460-80 k.). Külön érdekessége és jelentősége, hogy Magyarország Európában elsőként vette át az új irányzatot s továbbította azt Közép-Európa többi része felé. A reneszánsz térhódítása nem szorítkozott pusztán a királyi udvarra: az építkezés és könyvgyűjtés terén a főpapok - főleg az esztergomi érsekek - és a főnemesek egy része is követte ezt. Kiemelkedő példa Bakócz Tamás érsek süttői vörösmárványból épült esztergomi kápolnája, amelyet a XIX. .század elején elbontottak és az új székesegyházba foglalva építettek fel ismét. A reneszánsz stílus természetesen a templomok belső berendezésén is úrrá lett. Elég, ha a pesti belvárosi plébániatemplom szentségházaira gondolunk.
A Jagellók korának reneszánszát megtörte a török hódítás, a hosszú háborús időszak. A XVI-XVII. századi késő reneszánsz gócpontjai az erdélyi fejedelmi és főúri udvarok, a felvidéki városok és nemesi kastélyok, a dunántúli és horvát-szlavón egyházi és világi rezidenciák lettek. A kor létfontosságú építészeti megnyilvánulása a várépítészet, az erődítés.
A magyar művészet a mohácsi vész utáni időkben sem vesztette el európai kapcsolatait, de helyi megoldások és formák kitermelésében is jeleskedett. Számos építész és kőfaragó nevét ismerjük, köztük szép számmal szerepelnek itáliai mesterek is. A négyszögletes alaprajzok, a szögletes sarokbástyák, az oszlopos-árkádos udvarok mindenütt a felső-olasz kastély- és várépítészet példáit követik.
A Felvidék reneszánsz formakincsében sajátosan keverednek az olasz és német elemek: a pártázatos falak, a külső és az udvari homlokzaton egyaránt alkalmazott sgrafitto-díszek és az árkádos udvarok, a négyszögletes saroktornyok helyett kerek tornyok. A legszebb példák a nagybiccsei Thurzó-kastély [ma: Szlovákia] és a sárospataki vár.
Az erdélyi "provinciális" reneszánsz kialakulására a budai udvar mellett felső-olasz kapcsolatok is hatással voltak: pl. a keresdi Bethlen-kastély [ma: Románia], az aranyosmeggyesi Lónyai-kastély [ma: Románia]. A XVIII. század derekáig nyomon követhetően szétgyűrűző fejlődés fénykorát Bethlen Gábor és I. Rákóczi György fejedelemsége idején érte el. Hajtásának tekinthetjük a XVII. század második felében kifejlődő pompás virágdíszes reneszánszt, mely aztán az iparművészetre, a népies fafaragásra és famennyezet-festésre is nagy hatással volt (pl. az ádámosi templom famennyezete [ma: Románia]).
A festészetben kedvelt új technika lett a korábbi, fatáblára való festéssel szemben a vászonra készített olajfestés és a papírra vetett grafika, aquarell, rézmetszet. Hazai mestereink legjelesebbike MS mester.
Híres az érett reneszánsz kódexművészete, az ötvösművészet az egész korszakban virágzik, hasonlóképp a bútorművesség (fa intarziák, drágakőberakások).
Török építészet Magyarországon (XVI-XVII. sz.)
Buda eleste, 1541 után Magyarország három részre szakadt. A királyi Magyarország a Habsburg Birodalomhoz került a Habsburg-család magyar királysága révén. Az Erdélyi-medence és az Alföld kapcsolódó részén az Erdélyi Fejedelemség jött létre. A középső részt a török uralta (hódoltság), az Oszmán-Török Birodalom részeként.
A hódoltsági területen az oszmán-török birodalomnak az európaitól gyökeresen különböző gazdasági-társadalmi-ideológiai rendszere jelentős változásokat hozott. Ez, főleg az iszlám vallás elmélete és gyakorlata miatt a települések képén, építészetében is tükröződött. A nagyobb etnikai átalakulás a városokban, mezővárosokban zajlott. A keresztény templomokat dzsámivá, mecsetté alakították át; az új épülettípusok egyike a melléjük épített minaret (Érd, Eger) volt; a másik a medresze (a dzsámik melletti mohamedán főiskola); karavánszerájok (fogadó), derviskolostorok és török fürdők sokasága (budai oldal) jött létre. A magas fokú építőmesterségbeli tudást igazolta a Dráván Eszék mellett emelt 2 km hosszú cölöphíd, a Pest és Buda közt létesült hajóhíd is. A török kézre került katonai erősségeken (Szigetvár, Buda, Esztergom, Eger) számos javítást, korszerűsítést végeztek el a török hadmérnökök.
A mohamedán templomokat délkelet, Mekka felé tájolták; ezt az irányt belül a falba vágott mihrabfülke jelezte. A falakat meszelték, a vallási előírások díszítésül csupán növényi ornamentikát és koránból vett idézeteket engedélyeztek. A motívumkincs gyorsan népszerű lett, virágos-törökös motívumokkal gyakran találkozhatunk keresztény erdélyi alkotásokon is.
Az iszlám ugyanakkor toleráns volt a különböző vallási irányzatokkal, így a hódoltsági területeken szabadon terjedhetett a protestantizmus, az ehhez szorosan kapcsolódó iskolázás, könyvnyomtatás, de működhettek a katolikus reformáció térítői, szerzetesei (különösen jelentős a ferencesek tevékenysége), ahogy nem korlátozták az örmény katolicizmust, a Balkánon és a Délvidéken a bizánci rítusú kereszténységet vagy a zsidó vallásgyakorlatot sem - amennyiben nem veszélyeztették a fennálló rendet...
Barokk, rokokó, copf (1660-as évek-1780)
Elnevezése a portugál barucca szóból ered, amely "szabályellenes, jó ízlésbe ütköző"-t jelent. Kezdetben a klasszikus elvektől eltérő stílus gúnyneve volt, később az ellenreformáció, illetőleg az abszolutizmus korstílusának hivatalos megjelölésére szolgált. Itáliában, Rómában alakult ki, a jezsuiták közvetítésével jutott el Magyarországra. Elterjedésében nagy szerepet játszottak a magyar főpapok és főurak, akik a művészet pártfogói, tervezők és építtetők, sokszor városformálók voltak egy személyben. Építészeti elgondolásaikban, a művészek kiválasztásában és a benyújtott tervek elbírálásában saját és környezetük utazásokkal és célzott tanulmányokkal (építészetelméleti oktatás, geometriai és matematikai könyvek, mintalapok, metszetek) csiszolt ízlésére és szakértelmére támaszkodtak, pl. a tervezett festmények tekintetében részletes ikonográfiai programot és irányítást adtak. Gondoljunk Eszterházy Károly egri püspök építkezéseire, amelyekkel a magyar barokk várostípus egyik legszebb és legtisztábban fennmaradt példáját teremtette meg vagy Padányi Bíró Márton veszprémi püspök sümegi és veszprémi építményeire.
A barokk művészet az egyházi építészetben összefonódott az ellenreformáció terjedésével, a katolikus egyház ugyanis az egyszerű protestáns templomokkal szemben a művészi kialakítás pompájával is vonzóbbá kívánta tenni az új templomstílust és rajta keresztül a katolikus vallást. Bő teret hagyott tehát az épületek formai kiképzésének, a szobrászati és festészeti alkotások alkalmazásának. A templomok belső architektúrájának a díszítésében minden az elkápráztató összhatást szolgálja.
A XVI. században Magyarország területén is teret hódított a protestantizmus. Míg a német-szász lakosság a lutheri evangélikus irányzatot, addig a mezővárosok és falvak magyarsága a kálvini reformációt választotta. Erdélyben, a tordai országgyűlésen 1571-ben - Európában elsőként - a négy "bevett vallás" (katolikus, evangélikus, református, unitárius) számára vallásszabadságot hirdettek. A protestantizmus által meghódított területeken ekkor a katolikus templomok tetemes része az új vallás híveinek kezére került, a kolostorok, egyházi intézmények többsége feloszlott (a templom tulajdonjogának változása sokszor járt együtt képrombolással, a szentkultusz emlékeinek megsemmisítésével, a freskók bemeszelésével). A protestáns egyházi művészet a XVI-XVII. században a késő reneszánsz motívumkincsével kapcsolódik össze, míg az ellenreformáció, a katolikus reformáció a XVII. században a barokk formavilágában nyer kifejezést.
A barokk a nyugati országrészeken jelenik meg először (az Esztergom helyét a török hódítás miatt átvett érseki székhelyen, Nagyszombatban [ma: Szlovákia], majd Győrben), később a töröktől felszabadult részeken bontakozik ki igazán, elsősorban osztrák és olasz mesterek révén. A meghívott elsőrangú művészek közt ott találjuk Johann Lukas von Hildebrandt építészt a ráckevei kastély tervezőjeként; az egri egyházmegyében és a Dunántúlon tevékenykedő Fellner Jakabot; a váci székesegyház megalkotóját, Franz Anton Pilgramot; Georg Raphael Donner szobrászt, aki több mint 10 évet töltött Pozsonyban a hercegprímás szolgálatában; festőként Paul Trogert és Franz Anton Maulbertschet. A hazánkban megtelepedett kismesterek több esetben egész építészdinasztiává terebélyesedtek (pl. Pesten a Mayerhoffer-dinasztia), ötletes alkalmazkodóképességük pedig sajátos és eredeti megoldású, helyi zamatú épületekben mutatkozik meg.
Egyházi építményeink közül a kalocsai székesegyház, a budai Szent Anna-templom, az esztergomi vízivárosi templom, a szombathelyi székesegyház a barokk építkezés jellegzetes példái. A pesti egyetemi templom felépítését a salzburgi származású, Hildebrandt-tanítvány Mayerhoffer András vezette. A pesti Invalidusok temploma Anton Erhard Martinelli műve.
Új tömegesen emelendő épülettípusként ekkor jelenik meg a színház, az iskola, az egyetem, a könyvtár, az állami hivatalok palotái, a kaszárnyák.
A békésebb időknek megfelelően a kastélyépítészet is fejlődik: Budán, Pozsonyban [ma: Szlovákia] a királyi várat építik át; Ráckeve (Savoyai-kastély), Gödöllő (Grassalkovich-kastély), Nagytétény (Száraz-Rudnyánszky-kastély), Keszthely (Festetics-kastély), Körmend (Batthyány-kastély), Erdélyben Gernyeszeg (Teleki-kastély [ma: Románia]), Bonchida (Bánffy-kastély [ma: Románia]) és Zsibó (Wesselényi-kastély [ma: Románia]) a példaadó. Méretben és pompában valamennyit felülmúlja Eszterházy "Fényes" Miklós herceg "magyar Versailles"-a, Eszterháza, Fertőd, amely arról is nevezetes, hogy az első védelmi szerepet szinte feladó kastélyunk. Magyarországon többnyire alacsonyabb, tömzsibb kastélyok, udvarházak épülnek: Pécel (Ráday-kastély), Szirák (Teleki-kastély), Szécsény (Forgách-kastély) - szebbnél szebb parkokkal; gazdasági épületekkel (istállók, magtárak igényes kivitelezése). A városi palotaépítkezés jellemző példái a nagyváradi püspöki palota és a pozsonyi prímási palota. Többi városainkban: Eger, Győr, Székesfehérvár - Pestet és Budát is beleértve - szerényebb, egyemeletes palotákat találunk. A tető kupolaszerű kiemelése jellemző (Grassalkovich-kastély). A templomtornyok sisakja hagymakupolából kinyúló gúla, a toronypárkány mezejében óra. Hatalmas méreteket ölt a kolostorépítkezés (pl. Zirc).
Elterjednek az ún. kálvária-csoportok (a legfontosabbak: Pápa, Vác, Tata, Mór, Mogyoród, Márianosztra, Kőszeg, Kalocsa, Győr), gyakoriak a Szentháromság-emlékek és Mária-szobrok, pestisoszlopok (pl. Buda, Szentendre).
A magyarországi barokk világi építkezése számban és művészi értékben nem marad el az egyházi építkezés emlékei mögött, sőt jelentősége még nagyobb, mert a hazai táj- és városképek még ma is jellegzetes barokk vonásainak megformálásában annál jóval nagyobb szerepet játszott.
A barokk minden képzőművészeti műfajt felhasznál. A plasztikus stukkódíszítést egyházi és világi építkezésekben, nemcsak a belső helyiségekben, hanem az épületek külsején is bőségesen alkalmazzák. Nemes faanyagokat, márványt, fémet bőségesen használnak, kedvelik a meghökkentő, különös megoldásokat.
Hazánkban a török kiűzése után az újjáépített templomok kifestésével jórészt osztrák mestereket bíztak meg. A hazánkban legtöbbet foglalkoztatott mester Maulbertsch, fő művei a sümegi plébániatemplom falképei, az egri líceum kápolnájának barokk-rokokó illuzionisztikus mennyezetfestménye, a váci és a szombathelyi székesegyházak freskódíszei. Ugyancsak az egri líceum épületében van egy másik, a Tridenti zsinatot megörökítő mennyezetfestmény, Johann Lukas Kracker műve. Paul Trogernek köszönhetjük a győri Szent Ignác-templom mennyezetfreskóit. A kor neves magyar freskófestője Dorfmeister István, aki a szigetvári plébániatemplom mennyezetképén Zrínyi Miklós hőstettét örökítette meg, Kőszegen a plébániatemplomban pedig a szentgotthárdi csatát.
Az ellenreformáció terjedése ellenére a XVII. században a protestáns felekezetek is nagyarányú építőtevékenységet folytattak. A sokszor erőszakos templomfoglalások és visszafoglalások közepette számos középkori egyházi épületet vettek át, az átalakítás során megfosztották őket korábbi "hivalkodó" belső díszeiktől (lemeszelték a freskókat, eltávolították a szobrokat). A református liturgiának megfelelően az oltárt (úrasztala) és a prédikátort körülülték a hívek, a férőhelyek számát - esetleg többszintes - karzatokkal növelték. Új templomaikhoz eleinte sokszor használtak fát, vályogot, paticsot, hiszen az építtető közösség szegény volt, gyakran a templomépítéshez szükséges engedéllyel sem rendelkezett. Az engedélyekben a hatóságok előírták az építendő templom méretét, anyagát, helyét, sokszor tornyot nem is építhettek hozzá; külsejében sem egyházi épületnek, hanem magtárnak, pajtának vagy lakóháznak kellett tűnnie (Nemeskér). - 1781-ben II. József türelmi rendelete végül engedélyezte a protestánsok szabad templomépítését. Ekkortájt épült templomaikon a szerényebb formában átvett barokk stílusjegyek felismerhetők (Füzesgyarmat, Hódmezővásárhely, Mezőberény). Ekkor jelennek meg az ún. nagytemplomok is, a protestáns többségű városok főtemplomai (Sopron).
A XVIII. sz. végén beköszönt a polgárosultabb, visszafogottabb, egyszerűbb hatásokra törekvő, a barokkot már klasszikus elemekkel keverő copf stílus (Noszvaj, egri líceum, budai házacskák) és a részletgazdag rokokó kor, amely egyben a méretek kisebbedését is magával hozza. A rokokó stílus nem tér el lényegesen a barokktól, hiszen végső soron nem más, mint a barokk díszítőformák továbbalakítása. Nevét a francia kagyló jelentésű "rocaille" szóból nyerte, a falakat ellepő, szeszélyes stukkódekoráció egyik jellemző motívumáról.
A barokkot a reprezentáció, a hatásvadászat és erőfitogtatás igénye jellemzi: pompa, pátosz, illúzió, a méretek fokozása, széles lépcsők és lépcsőházak, homlokzat elé kiugró épületrész (rizalit), gazdag stukkódísz. A reneszánsz szobrok nyugalmával szemben a barokk szobrok mozgalmasak, dinamikusak. A szárnyaló angyalok, átszellemült szentek szinte súlytalanul lebegnek, az erős fény-árnyék ellentétek következtében festői hatásúak. A valóságos építészeti elemek és a festett látszatarchitektúra határai elmosódnak, a pillérek festve folytatódnak. Gyakori a mennyezetfestmény, amely a mennybolt illúzióját kelti, ahol a felhők közt alulnézetből ábrázolt színpompás alakok lebegnek. A színek hangsúlyozott szerepet kapnak. A lakatos és kovácsmunkák fontossága megnő (rácsok, kapuk, kilincsek). A magyar vasművesség legszebb példái az egri vármegyeház Fazola Henrik által készített kapui.
A barokk térhódításában nagy szerep jut a szerzetesrendek újjászervezésének. A bencések, ciszterciek, premontreiek középkori kolostorainak újjáélesztése legnagyobbrészt az új stílussal már megismerkedett ausztriai és cseh-morvaországi anyakolostorok révén, tőlük kiindulva történik.
A barokk művészet néhány évtized alatt átalakítja az ország arculatát, a városképet. Tömegesen eltörli, illetve a maga képére formálja a középkorból többnyire romosan, üresen fennmaradt templomokat, a háborús pusztítások, a protestáns vagy a török használat nyomait.
A XVII. századtól jelenik meg a templomokban a zárt gyóntatószék, amelyet a templomhajóban, lehetőleg a bejárat közelében vagy a mellékkápolnában helyeznek el, a templombútorzat többi részéhez hasonló pompás barokk stílusban.
A középületeken és a palotákon jellegzetes az okkersárga szín ("schönbrunni sárga").
Klasszicizmus (1790-es évek - 1850)
A Nagy Francia Forradalmat és vele a polgári eszmék diadalra jutását követően a polgárság a római köztársaságot tekintette példaképének. Forrásként használták az antik görög és római építészet; néha szinte lemásolták azt, de ez inkább a világi építészetet jellemzi. Szembefordultak a barokk és rokokó tobzódó díszítésmódjával, a klasszikus harmónia megteremtésére törekedtek, a nemes egyszerűség jegyében. A homlokzatok jellegzetessége az oszlopos előcsarnok, amelyet fölül háromszögletű oromfal, a timpanon zár le. Az előcsarnokhoz gyakran széles lépcsősor vezet. Jellemző a mértani testek egyszerű formáihoz való igazodás, a külső és belső térkiképzés világosabbá válik, a nyugalmat sugall. Kevés, de finomrajzú díszítést alkalmaznak.
Magyarországon elterjedése némi gazdasági prosperálással indult s egyértelműen a nemzeti törekvésekkel, a reformkorral fonódik egybe. Az építtetők közt egyre több a polgár, az állami, ill. közcélú épület (múzeum, katonai akadémia, kereskedelmi épületek, szállók, megyeházák, városházák stb.). Ekkor készül el Pest első rendezési terve, az 1838-as árvíz után klasszicista városkép alakul ki (a pesti rakpartot szegélyező házsor, az ún. Dunasor; Belső-Lipótváros, Lánchíd, Nemzeti Múzeum, Alagút). Gyönyörű, finom rajzolatú kovácsoltvas munkák jellemzik a kort.
Vidéken új lendületet kap a kúriák, kastélyok építése: Alcsút (József nádor kastélya), Gyömrő (Teleki-kastély), Lovasberény (Cziráky-kastély), Bodajk (Lamberg-kastély), Fót (Károlyi-kastély), Dég (Festetics-Dégenfeld-kastély), Csákvár (Esterházy-kastély), Abony (Fábián-kúria), Dabas (Halász-kúria). Vidéki nemesi kúriáink zöme klasszicista stílusú.
Hazánkban Pollack Mihály építette az európai viszonylatban is legjelentősebb klasszicista épületeket, a Magyar Nemzeti Múzeumot és a Ludovika Katonai Akadémiát. Emellett a fóti, alcsúti, gyömrői kastélyok terveit is ő készítette. Ebben a stílusban épült az esztergomi bazilika és az egri székesegyház is, a Pest árvíz utáni újjáépítésében nagy szerepet kapott és vidéken is sokat foglalkoztatott Hild József művei. - Pollack és Hild mellett a XIX. század első évtizedeiben számos kisebb-nagyobb tehetségű építész vállalt szerepet: kiemelkedik közülük Péchy Mihály, a debreceni Nagytemplom tervezője, továbbá Zitterbarth Mátyás, a pesti vármegyeháza és a budai Sándor-palota építője.
A kor ismert épületei még a debreceni református kollégium, a Deák téri és a Bécsi kapu téri evangélikus templom, a váci székesegyház, a sárospataki református kollégium, a pannonhalmi bencés monostor látképét meghatározó épületbővítése, a szilvásváradi református templom.
A reformkor idején kibontakozó magyar szobrászat kiemelkedő képviselője Ferenczy István, festészetünk legismertebb alakjai id. Markó Károly és Barabás Miklós.
A XIX. század első felében a városiasodás az egész országban felgyorsult, a települések kinőtték a középkori városfalakat, ezeket jórészt le is rombolták. Tiszta, racionális, négyzethálós utcarendszereket terveztek, Pesten, Pozsonyban, Kolozsvárott új városrészeket, a szokásos egy-kétszintes házakon kívül többszintes zárt udvaros bérpalotákat emeltek.
Romantika, historizmus, eklektika (XIX. sz. második fele)
A század közepén a klasszicizmus mellett fellépett a romanticizmus, amely az "elvágyódás gyermeke": visszaálmodta a középkort, az egzotikus múltba és a távolba vágyott. E stílusirányzat előszeretettel fordult a nemzeti múlt, főleg a középkor felé (romok iránti érdeklődés), annak külsejét és térkiképzését utánozva. Az új stílus ötvözi a román és gótikus elemeket, széles körben alkalmazza az öntöttvasat, teret kapnak a sokszorosítható elemek. Angliából indult el, gyakran együtt járt elhanyagolt középkori épületek "restaurálásával". Schulek Frigyes az egyik első építészünk, aki a középkori építészetre specializálódott, bár műemlékesként csak a pécsi székesegyház helyreállításában vett aktívan részt. Steindl Imre egyben a korszak legproduktívabb épületrestaurátora is volt.
Hazánkban a szabadságharc leverése utáni légkör is kedvezett a romantikus törekvéseknek, a heroikus pátosznak. Költőinket, festőinket a népiesség gazdag forrásai felé terelte, természetesen az építészet terén is éreztette hatását. Mindenfelé neoromán és neogót épületek emelkedtek. Neoromán stílusban épült a Halászbástya (Schulek Frigyes műve), neogótikus stílusban a Parlament (Steindl Imre alkotása), keleties mór stílusban a pesti Dohány utcai zsinagóga (Ludwig Förster terve). A pesti Vigadó kialakításánál Feszl Frigyes román és keleti elemekből sajátosan magyar stílus kialakítására törekedett, törekvéseinek évtizedek múlva Lechner Ödönben támadt örököse. Kortársai közül messze kimagaslott Ybl Miklós (Operaház, Várbazár, a Hild által elkezdett Szent István bazilika, fóti templom).
Míg a katolikus templomépítészetet a tradíciók szabályozták, a protestáns templomoknál több újítás született az alaprajzi elrendezés és a közösségi tér jobb elrendezése céljából. A legtermékenyebb protestáns templomépítész az evangélikus Pecz Samu (Budapest, Szilágyi Dezső téri református templom).
Újabb hatalmas előrelépések történtek a városrendezés, városszépítés terén is. Budapest egyesülésével a főváros fejlődése sosem látott távlatokat nyert. Megszületett a Sugárút (ma: Andrássy út), a Nagykörút. Az 1879-es nagyárvíz után Szegedet érintette hasonló léptékű újjáépítés, modernizálás. A városok körül megszaporodtak a csendre és nyugalomra vágyók villái (Budapesten a Városliget környéke, ill. a budai hegyvidék; Pécs, Sopron). A Balaton körül nyaralóhelyek, a Felvidéken és a Székelyföldön fürdőhelyek létesültek, a villaépítkezés itt is felgyorsult. Továbbra is szép számban épültek vidéki kastélyok (Tura, Schlossberger-kastély; Nádasladány, Nádasdy-kastély; Tiszadob, Andrássy-kastély; Budafok, Törley-kastély).
Az 1860-as évektől kezdve az európai építkezések tömeges mérteteket öltöttek. Feléledt az igény a régi reneszánsz és barokk pompa iránt is. Ennek jegyében az új művészeti irányzat egymás után "próbálja magára" a korstílusokat, s minden korszakból igyekszik kiválasztani a "legjobban sikerült" épülettípust. (Maga a stílusirányzat neve is a "válogatás" szóból származik s tulajdonképpen stíluskeverést jelent: az építész mintegy válogatott a régi stílusok formakészletéből.) A kastély barokk, a palota reneszánsz, a múzeum görög, a katolikus templom barokk, a református gótikus, az evangélikus klasszicista, a zsidó mór stílusban épül meg. A lakóházak neobarokk és neoreneszánsz jellegűek, díszítésük zsúfolt, különösen a kapu és környékének kialakítása. Mindez azonban csak a külsőségeket szolgálta: a díszes homlokzat mögött általában sokkal kevésbé pompás lakótér húzódott. (Persze a neostílusú épületek közt is van szép arányú, műemléki jellegű ízléses alkotás, de ez a ritkább.) Az eredeti stílusokhoz képest óriási különbség, hogy egykoron a kőből faragott díszítőelemek egyben tartóelemek is voltak vagy az épület szerkezetileg fontos pontjait hangsúlyozták, tehát szervesen illeszkedtek az épülethez. Ezzel szemben a tömegével épült bérházaknál a gipszből és habarcsból készült díszek csupán rátétek, nincs szerves kapcsolatuk a szerkezettel.
A XIX. század társadalmi-ipari fejlődése következtében minden eddiginél nagyobb épületekre, hatalmas pályaudvarokra, gyárépületekre, áruházakra, kiállítási csarnokokra lett szükség. A megnövekedett igényeket már nem lehetett a régi anyagokkal és szerkezetekkel kielégíteni. A megoldást elsőként az öntöttvasban találták meg. Ez azonban hosszú távon drágának és rozsdásodás elleni karbantartása költségesnek bizonyult. A mérnökök olcsóbb és jobb anyagot és szerkezetet kerestek s ezt a vasbetonban fedezték fel (1854). Az új anyagok és szerkezetek térbeli és méretbeli kötetlenséget tettek lehetővé.
Ekkor született meg a Lánchíd mellé a mai Szabadság-híd és a régi, II. világháborúban elpusztult Erzsébet-híd; a párizsi Eiffel-cég tervezte Nyugati-, valamint a Rochlitz Gyula és Feketeházy János tervezte Keleti-pályaudvarok. A vasútállomásokból 1918-ig mintegy 1500 készült el, bár legtöbbjük kisméretű és típusterv alapján készült. Technikailag lehetségessé vált nagy vasvázas csarnokok építése, ezek közül a legnagyobbak a kiállítási csarnokok és vásárcsarnokaink voltak.
A korszak nagy építészeti vállalkozásai: az Országház megépítése 1885-1902 között (Steindl Imre); a budai királyi palota kibővítése 1880-1905 között (Ybl Miklós, halála után Hauszmann Alajos); és a Millenniumi emlékmű a Műcsarnokkal és a Szépművészeti Múzeummal 1898-1902 között (Schikedanz Albert - Herzog Fülöp).
A kiegyezést követően újfajta monumentális középületként megjelenik a margitszigeti Margit-fürdő, a budapesti Fővámház; egymás után épülnek fel a színházak.
A historizáló szobrászatunk legjelentősebb képviselője Izsó Miklós, Zala György (Millenniumi emlékmű, Honvédszobor), a realista szobrászat jelesei: Strobl Alajos (1856-1929) számos köztéri szoborral gazdagította fővárosunkat (Arany-szobor a Nemzeti Múzeum előtt, Liszt Ferenc szobra), Fadrusz János (1858-1903) a kolozsvári Mátyás-szobor mestere, Zala György a Millenniumi emlékmű több szobrának alkotója, Ligeti Miklós.
A kor festészetének leghíresebb alakjai: Lotz Károly, Madarász Viktor, Székely Bertalan, Munkácsy Mihály, Paál László, Szinyei Merse Pál, Hollósy Simon.
Szecesszió (századforduló)
1896-ban, az ország ezeréves fennállásának ünnepségsorozatában a Városligetben helyet kapott az Ezredéves kiállítás. Az ún. Történelmi főcsoportot közkívánatra tartós anyagokból építették újjá 1907-ben - ezer év legjelentősebb magyar művészeti alkotásai montázsaként ("a Vajdahunyadvár", Alpár Ignác).
Ugyancsak a millenniumi ünnepségek idején egy merőben más stílusú épület ünnepélyes átadására is sor került: a Lechner Jenő tervezte Iparművészeti Múzeuméra, amely a magyaros szecesszió első jeles alkotása lett. A szecesszió a régi stílusok utánzása ellen lépett fel a századforduló idején. A technikai fejlődés hozta lehetőségeket és az új formák iránti igényt sajátos magyar népies-nemzeti formakinccsel ötvözte. A szerkezet tiszta áttekinthetősége, a funkcióhoz igazodó alaprajz, az alaprajzhoz igazodó homlokzat, a távol-keleti illetve a népi kultúra kutatásából származó eredmények felhasználása jellemzi. Egyes tájegységek az építészeti gyűjtőutak kifejezett célpontjaivá, ihletforrássá válnak (Székelyföld, Kalotaszeg, Palócföld, Alföld). Nálunk mindezt sokszor bensőséges középkori atmoszféra lengte át, az épületek otthonos időtlenségének érzete. A növényzet lesz a díszítmények alapeleme, ihletője. Kedveli a hullámzó, kanyargós vonalakat, kerüli a merev párhuzamosságot. Az épület és berendezés egybehangolt, azonos stílusban való megtervezésére törekedett. Fontos a nemzeti, népi hagyományok keresése.
Jellemző a minden művészeti ágban alkotó iparművész-művészet (Horti Pál, Thoroczkai-Wigand Ede), a könyv- és bútorművészet, a festett üvegablakok.
Építészei: Lajta Béla, Kós Károly, Györgyi Dénes, Lechner Ödön, Medgyaszay István, Árkay Aladár, Jánszky Béla. Egyik legkiemelkedőbb építészegyénisége, Lechner Ödön (1845 - 1914) a szecesszió és a magyar népművészet ornamentikájának felhasználásával magyar nemzeti stílus kialakítására törekedett. Legjellemzőbb alkotásai az Iparművészeti Múzeum, a Postatakarékpénztár, a Földtani Intézet. Lajta Béla (1875-1920) Martinelli téri Rózsavölgyi háza az első, habarcsdísztől mentes ház. Rajta kívül Kozma Lajos (1884-1949), Rimanóczy Gyula (1903-1958) (utóbbi a pasaréti templommal) voltak a modern építészet első hazai úttörői.
Épületei: Iparművészeti Múzeum, Magyar Állami Földtani Intézet, a kőbányai Szt. László-templom, Postatakarékpénztár, a kecskeméti Cifra-palota, a kispesti Wekerle-telep (Kós Károly), Zeneakadémia, a zebegényi templom (Kós Károly), a mohácsi Hősök temploma (Árkay Aladár), a Városmajor utcai iskola, Vakok Intézete (Lajta Béla), az Ajtósi Dürer sor villái, a marosvásárhelyi kultúrpalota, Állatkert (Kós Károly).
Építészet a két világháború között
Az első világháború és az azt magyar részről hatalmas területvesztéssel lezáró trianoni békediktátum okozta gazdasági-ideológiai sokk meghatározta a korszak építészetének alakulását is. Az előzőkhöz képest jóval kisebb lett az építkezések volumene, a takarékosság került előtérbe a közberuházások esetében is. A 20-as évek végéig bizonyos konzervativizmus és a neostílusok alkalmazása jellemzi építészetünket, attól kezdve fokozatos pluralizálódás, a modern építészet robbanásszerű térhódítása.
Az 1920-as években fellendülő hitéletet jelzi az újabb templomépítési hullám: csak Budapesten 10 éven belül 23 új templomot emeltek. A művészi szempont itt közömbös volt: pl. a Lehel téri Szent Margit-templom a zsámbéki román templomrom pontos-kiegészített mása, vasbetonból és téglából. Neobarokk stílben alkotott Wä lder Gyula, aki sok köz- és magánépületet épített Gyöngyösön, Balassagyarmaton, Miskolcon, Szombathelyen, legjelentősebb fővárosi épületegyüttese a budai Feneketlen-tónál álló ciszterci gimnázium és templom.
Az elcsatolt területekről átköltöztetett egyetemek sorsáról Klebelsberg Kunó kultuszminiszter gondoskodott: a kolozsvári egyetem Szegedre, a pozsonyi Pécsre költözött, fogadásukra új egyetemi épületek és intézetek épültek. A harmadik új egyetemi központ, Debrecen kiépítése még a világégés előtt kezdődött el, de a másik kettővel együtt ezidőtájt fejezték be. Klebelsberg a népszövetségi kölcsönökből a vidéki városrendezéseket is támogatta, elősegítvén a csonka országban még jobban szembetűnő aránytalanság csökkentését a túlcentralizált főváros és az elhanyagolt vidék között.
Sváb Gyula mintaterv-sorozata alapján teljesedett ki a kultuszminiszter tanyasi iskola-építő programja, amelynek során mintegy 3500 tanterem és 1500 tanítólakás készült el.
A világháború idején pangó lakásépítés, majd az elcsatolt országrészek menekültáradata elviselhetetlenségig súlyosbította a lakásínséget. A barakk-kórházak, vasúti kocsik, iskolák után a szükséglakások tömegei épültek. 1926-29 közt külföldi hitelekkel hatalmas kislakásépítú akciók folytak (Budapesten ekkor épül ki az Újlipótváros és Lágymányos).
A főváros lakásviszonyai azonban továbbra is egészségtelenek maradtak, a magas lakbérek pedig saját otthon építésére ösztönöztek. Ekkor népesül be a budai hegyvidék, a pesti oldalon Zugló és a Rákos-patak környéke. Vidéken a belvárost övező kertvárosi negyedek alakulnak ki: Debrecenben, Pécsett, Sopronban és Győrött. Az építészek többsége modern szellemben a kislakás-építőknek tervez olcsó és ötletes családi házakat (Molnár Farkas, Thoroczkai-Wigand Ede, Kozma Lajos). Teret nyert nálunk is a Bauhaus-iskola, amely elsőként fogalmazta meg és hirdette a modern funkcionalista építészet elveit: a funkcionalizmus az épület rendeltetéséből indul ki, ennek megfelelően alakítja ki az alaprajzi és szerkezeti elrendezést. Másik elv a konstruktivizmus: csak olyan formai megoldást szabad alkalmazni, ami magából a szerkezetből következik, tehát az esztétikai hatást nem az ornamentális díszítéssel, hanem a tömbök arányaival, az épület ritmikájával és összhangjával, harmonikus színkompozíciókkal igyekszik elérni. A cél- és anyagszerűség a belső térkiképzést is meghatározza, a berendezést is az épülettel összhangban tervezik meg (Molnár Farkas, Forbát Alfréd, Vágó László, Fischer József).
Ritkák a nagy megrendelések, bár a 30-as évektől épülnek már modern templomok is: a városmajori plébániatemplom (Árkay Aladár és fia, Bertalan közös műve), a pasaréti ferences templom (Rimanóczy Gyula), pálos kolostor a Gellérthegy lábánál (Weichinger Károly).
Építészet a második világháború után
A második világháború után a sürgős és tömeges helyreállítási munkákban a gyakorlat és nem a modern építészet elvei domináltak. 1948 után az építészek állami tervezőintézeti alkalmazottak lettek, a minta pedig a bombasztikus-archaizáló, történeti építészet eszköztárát használó szovjet modell, a sematikus szocialista realizmus és a "Sztálin-barokk". A lakóépület-tervezés típustervek adaptálását jelentette. Az időszakra jellemző a városépítés lendülete: ilyen volt Komló, a bányászváros, a szocialista nagyipar fellegvárai: Sztálinváros (ma: Dunaújváros) és Leninváros (ma: Tiszaújváros).
1956-ot követően megsokszorozódtak a közösségi, egészségügyi, kereskedelmi és kulturális beruházásások, a történelmi városmagokat helyreállították, a háborús foghíjakat beépítették, széleskörűvé vált a lakásépítés is. A magyar építészek is visszatérhettek a modern európai áramlatokhoz. Maradandó érték azonban nem született, a tömegesség és a tipizálás ezt ellehetetlenítette. A 70-es évek elején megindult a szovjet házgyárak vásárlásával a panelház-lakótelepek kiépítése a városok peremén.
Az 1970-80-as évek fordulóján azonban alapvető szemléletváltás állt be: ennek egyik oka a nyugatról érkező posztmodernizmus volt, másfelől a szakmán kívüli körök városvédő mozgalma. Kecskeméten pl. Kerényi József mentett meg számos régi épületet a lebontástól (ferences kolostorból Kodály-intézet, zsinagógából Technika Háza).
A kortárs magyar építészet legismertebb irányzata a Makovecz Imre és Csete György által képviselt organikus mozgalom, amely Lechner és Kós Károly példájára az ősmagyar motívumkincs (tarsolylemezek), a népművészet (kopjafa), a paraszti építészet (jurta, malom) és a természet (virág, fa, ásványok) harmonikus ötvözését tűzte ki célul.
Amit dióhéjban a történelmi kertekről tudni kell...
Újabban világszerte nagy népszerűség övezi az elmúlt korok kerttípusait, fellendült a kutatásuk, sőt, egyre több helyen kísérlik meg - pollenvizsgálatra alapozva - az egykor volt kastély- vagy kolostorkertek régészeti rekonstrukcióját. Nálunk a kertek nagy része elpusztult, az érdeklődés csak most kezdődik. Mindazonáltal nem tűnik haszontalannak legalább nagyvonalakban
Adalékok az egyházi műemlékek értelmezéséhez (vázlat)
Jelképek az egyházakban:
Templomi rövidítések:
:
a görög ábécé első és utolsó betűje: János apostol apokalipszisében írja Istenről, hogy az a kezdet és
a vég.Felhasznált irodalom:
Gerő László: Az építészeti stílusok. 2. átdolgozott kiadás, Gondolat Kiadó, 1959.