A háború szétzilálta a már nemzetközi hírnévnek örvendő magyar hegymászókat
de néhány lelkes "öreg" hegymászó már 1946-ban
kezdte összeszedni az érdeklődő fiatalokat és vitte
őket a pestkörnyéki mászóiskolákba.
A természetjárást, a hegymászást (sziklamászást) nem tiltották,
és általános gyülekezési tilalom sem volt.
A valamikori úgynevezett polgári egyesületek (MTE, BTE, BETE, stb.) betiltották
és az 1951-ben alkotott új tanácsi törvénnyel mindenféle egyesülést szigorú szabályhoz
kötötték. Sok értékes embert kitelepítettek, közöttük
Komarnicki Gyulát, akit azonban a kitelepítés nem
akadályozta meg abban, hogy Tátra-kalauzát ezekben az időkben is csiszolja
és előkészítse újabb kiadását, amire 1978-ban - igaz már halála után és nem az eredeti terjedelemben -
sor is került.
Bár 1948-ban csehszlovák meghívásra néhány szövetségi vezető kiutazott, de ennek folytatása nem volt.
1950. Manhalt Gábor és Kristóf Péter Pál megalakították a FENYŐK (sziklamászók) családját. Első tagjai rajtuk kívül, Kristály Miklós, Szathmáry Zoltán, Pálos György, Gans Frigyes, Gans Rozália.
1950. december 22. - 1951. január 6. közötti időszakra az IBUSZ utazást hirdetett Zakopanéba. Ekkor még más módja nem volt a külföldi utazásnak, ez volt az első a háború után. A Magyar Optikai Művekből Kovács Zoltán és Tátrai Rupert vettek részt. A FENYŐK közül Manhalt Gábor és hat társa, A LOMOMOTÍV-tól is voltak Vízkelety, Vanek, Kosa, Cserei, Csiszár. Az első cél a Giewont. volt. Az volt a legközelebb és máshol sok hó volt. Mint kiderült a Giewonton is sok volt a hó és a jég. Hiába volt kötél, hágóvas, jégcsákány, szög, karabiner, vissza kellett vonulniunk. Ezután aztán már csak síeltek.
1951. Ebben az évben alakították meg a Magyar Természetbarát Szövetséget, mely
tömörítette a működő turistaegyesületeket. A szövetségen belül megalakult a Hegymászó
Bizottság is. Ez időtől fogva az utaztatások nagy részének
engedélyeztetése, a szövetség támogatásával történt.
Magyar Optikai Műveknek ebben az időben volt, Gál nevű, Pécsről származott tagja.
1951-ben télen ugyancsak az IBUSZ-szal elment Zakopanéba. Célja a Giewont mászása volt. Mivel egyedül
volt a Lengyel Turista Klubtól (PTTK) kért segítséget.
Eltanácsolták vállalkozásától a sok friss hó és a várható
hóesések miatt. Erre egyedül vágott neki, le is zuhant és meghalt. Ő volt a II. világháború utáni
magyar hegymászás első és nagyon értelmetlen halottja.
1953 telén ismét IBUSZ-al jutottak ki magyarok hegymászó céllal a Magas-Tátrába. Szállásuk Ótátrafüreden volt. A csoport tagjai voltak: Manhalt Gábor, Szathmáry Zoltán, Mutter Károly, Lőwi Simon, Tátrai Rupert. Ekkor már ismerték Arno Puskást, aki később az egyik legnevesebb szlovák hegymászó lett. Ugyancsak ismerősük volt Szabó László, a Tátrai Nemzeti Park erdésze. Velük mászták meg a Fehér-tavi-csúcsot, több útvonalon, köztük a Stanislawski-út első téli megmászása emelkedett ki. Volt még egy sikertelen kísérletük a Gerlachfalvi-csúcs megmászására is, de rengeteg friss hó a Tetmajer-horhosból visszautasította őket.
1956. Ekkor már kollektív útlevéllel utazhattak a Magas-Tátrába. Több csoport is mozgott egyszerre: Tálos Zoltán, Éry Frigyes, a Fenyők társaságából; Manhalt Gábor, Pálos György, Iseli Márta, Kolb Gabriella, Bucsek Henrik, Kristály Miklós; a Magyar Optikai Művek SASOK nevű sziklamászó csoport színeiben Pathy Nagy Pál, Tátrai Rupert; a GANZ színeiben; Honfi Tivadar és mások. Számtalan mászóútra került sor.
Eredményeik alapján a Magyar Természetbarát Szövetség időszerűnek látta egy hegymászó szakbizottság létrehozását.
1956-ban a Magyar Természetbarát Szövetségen belül megalakult az Országos Hegymászó Bizottság Bucsek Henrik vezetésével, aki 8 évig irányította. A bizottság nagy lelkesedéssel kezdte el munkáját. Erre a lelkesedésre igen nagy szükség volt, mert a nehézségek leküzdése reménytelennek látszott. Az egyesületi vezetők idegenkedése a hegymászás "veszélyes" sportjától, a csak külföldön kapható felszerelések beszerzése, a mászók balesetmentességének biztosítása, oktatók képzése, tanfolyamok szervezése, utazási nehézségek leküzdése és még sok egyéb nehéz feladat tornyosult a bizottság fölé.
1957-ben alapfoku hegymászó tanfolyamot rendeztek igen nagy számú résztvevővel. Még ebben az évben Karlóczai János kezdeményezésére, megalakult a Földrajzi Társaság Hegymászó Csoportja, mely különösen előadások rendezésével nagy propagandát fejtett ki a hegymászás érdekében. Az előadók között néhány világhírű osztrák hegymászó is szerepelt.
1958. Ebben az időben az úgynevezett népi demokratikus országokban divattá vált a cseretúra szervezés,
ezek valutamentes utazások voltak. Csoportok cserejéről volt szó, mindenütt a helyiek fizettek mindent.
A cseretúrákat a szövetség támogatta és szervezte.
Ekkor került sor az első szövetségi cseretúrára a Lengyel Tátrába:
a Honfi-Lubi, Molnár-Bakonyi, Manhalt-Tátrai, Bádonyi-Karlóczai mászópárosok jutottak ki.
Karlóczai János a gyalogos cseretúrázóktól pártolt át
a hegymászókhoz Bádonyi Géza párjaként. Majdnem két hétig remek mászótúrák következtek.
A hazai mászótúrákon ekkor már rendszeresen részt vett Hensch Aladár,
aki Nyugaton élő barátaitól megkapta a legújabb hegymászó könyveket. Azokat lefordította és a
túrák pihenőidejében, felolvasta fordításait. Így a legújabb nemzetközi hírekről szinte
rendszeresen tájékoztattta a magyar hegymászókat. Az 1956-ban eltávozott barátok, ismerősök
is küldtek hegymászó híreket.
1958-ban rendeztek először Országos hegymászótalálkozót és Zsigmondy emlékünnepséget.
1959-ben Tálos Zoltán Pannonhalmán a bencés gimnázium diákjaival hegymászó szakosztályt alapított. A Cseszneki vár oldalában alakították ki sziklamászó iskolájukat.
1960-ban a vízittúra Bizottsággal együtt közös evezős-hegymászó turát rendeztek Ausztriába. Néhányan hamarabb indultak el és a Dachstein csoportban túráztak. Ez volt az első nyugati magashegyi túralehetőség a II. világháború után. Az Oszolyon ez évtől kezdve látványos hegymászást népszerűsítő bemutatókat tartottak. Ez évben nyújtották be a Magyar Természetbarát Szövetség elnökségének első minősítési tervet. Ugyancsak ez évtől vállalták a bizottság tagjai, hogy vasárnaponként nyilvános túrákat vezetnek mászók oktatására és edzésére. A koloskavölgyi Nemzetközi Turistatáborban hegymászó bemutatót, kiállítást és előadásokat rendeztek.
1961. Bolgár hegymászók meghívására négyen vettek részt téli táborozáson,
gerincvándorláson a Rila hegységben. A hegyre csak hárman jutottak fel:
Kovács Tamás, Deme Sándor, Tátrai Rupert.
Ugyanabban az évben kéthetes táborozást
szerveztek a Magas-Tátrában, a Zöld-tónál, a Nagy-Tarpataki-völgyben és a Bucholz-tavaknál.
Ismét a Nemzetközi Dunatúra vezetett magashegyi lehetőégekhez. A Dunatúra kezdete előtt kb. egy
héttel sikerült a Glockner megmászása Farkas György, Zink Hedvig, Kovács Tamás,
Sille György, Kristály Miklós, Tátrai Rupert
és felesége összetételű csoportnak.
1961-től az elsőéves Testnevelési Főiskola hallgatók nyári táborozásán
hegymászó oktató képzést tartottak. Ez évben alakult meg a Természetbarát Szövetség
Nógrád megyei Hegymászó Bizottsága és a Miskolci Egyetemi Sportegyesület Hegymászó Csoportja.
A kapcsolatok szorosabbra fűzése, a nevelés és oktatás előbbrevitele céljából 200 példányban
Hegymászó Tájékoztató-t adtak ki. Várpalotán Szabadi Béla Hegymászó szakcsoportot szervezett.
1962-től a Tátra az útlevél könnyítések miatt már egyénileg is könnyen elérhetővé vált. Így hegymászóink a hivatalos rendezvényeken kívül is egyre többen keresték fel. Az Alpokba is jártak már, ha nem nem is túl sokan. Mindez a teljesítmények javulásával járt. Salgótarjánban Rokfalusy Lajos kiváló tátrai hegymászónk vezetésével megalakult a Salgótaráni Bányász Torna Club (SBTC) hegymászó csoportja.
1963-ban létrehozzák a Természetbarát Szövetség budapesti Hegymászó Bizottságát. Vezetője kezdetben Bodoki Antal, később Farkas György. Tárgyalásaik eredményeképpen az Országos Erdészeti Főigazgatóság az összes Budapest környéki és Pilis hegységbeni mászóiskolák karbantartását a hegymászóknak engedte át. Ez év telén a sajtó nagy nyilvánosságot biztosított egy táborozásnak a Balaton jegén.
1964 telén a Vörös Meteor hegymászói nagysikerű téli mászásokat vittek véghez a Tátrában. Téli túrák a Liptói havasok gerincein, csúcsain. Résztvevők: Manhalt Gábor, Molnár József, Susocky Ferenc, Tátrai Rupert. Magashegyi túrák az Alpokban, résztvevők: Pathy Nagy Pál és felesége, Bucsek Henrik, Bognár János, Tátrai Rupert és felesége. Mászási helyek: Grossglockner, Ziller-völgy, Schwarzeinstein Zsigmondy-csúcs, Möseler. Később még sorra került a Dolomitokban a Marmoláda is. Ez az év fontos dátum, mert az új útlevéltörvény értelmében évente háromszor lehetett rendőrségi engedéllyel szocialista országba utazni, három évente egyszer Nyugatra. A nyugati valutakeret 70 dollár volt. Így a szövetségi túrák mellett egyéni, egyesületi utazások is végre-valahára elkezdődhettek.
1966-ban Nógrádi Gyula vette át a Hegymászó Bizottság vezetését.
1965. Téli táborozás a Magas Tátrában, sátorral. Résztvevők: Honfi T., Perge F., Sötér János, Várhegyi Géza, Tátrai Rupert. Szép mászások. Ez volt az első Magas-Tátra főgerinc átmászási kísérlet, az MTSZ Hegymászó Bizottsága szervezésében. Táborvezető: Bodoki Antal. A résztvevők a felsoroltakon kívül sokkal többen voltak, kb. 20-25 fő. A kísérlet, sikertelen volt, részben az időjárási viszonyok, részben a gyenge felszerelés, valamint szervezettségi gyakorlatlanság miatt.
1966-ban megalakult a Magyar Hegymászó Klub. Bolgár meghívásra mászó túrák a Rila hegységben. Résztvevők: Honfi T., Farkas Gy., Tátrai Rupert. Őszi mászó túrák a Magas-Tátrában.
A magyar hegymászók képzettsége egyre nőtt, s amikor a Szovjet Alpin Szövetség meghívására 1967-ben magyarok indulnak a Pamír-hegységbe. A válogatás során a következők kerültek a csapatba: Puskás Lajos (GANZ) vezető, Tátrai Rupert (Bp. Petőfi), Honfi Tivadar (GANZ), Pick József (Dorog), Sötér János (Bp. Petőfi), Kristóf P. Pál (Bp. Petőfi). 7134 m-es Lenin csúcsára, két magyar - Honfi Tivadar és Tátrai Rupert - küzdötték fel magukat a csúcsra. Másik két magyarnak - Pick József és Kristóf P. Pál - a rossz idő miatt 80 m-rel a csúcs alatt kellett visszafordulnia. Mind a négyen megkapták a Lenin-csúcs megmászásáért járó emlékérmet. Ez az év mérföldkő a háború utáni hegymászás történetében. A rádióban két hegymászó tárgyú előadás volt, egyszer pedig a TV közvetített egy táborozást. Nyolctagú csoport volt a Moserboden-i hegymászó iskolában. A Tátrában nyáron V-VI nehézségű túrákat végeztek a Vörös Meteor sziklamászói, télen pedig expedíció indult a főgerinc végigmászására. Ez évben 16 hegymászó csoport működött az országban.
1969-ben újra két magyar állott a Lenin-csúcson. Ötéves szívós küzdelem után az MHK 400 fős minimálisan kötelező létszámmal visszakerült az Alpinista Szövetségek Nemzetközi Uniójába (UIAA), amelynek 1932-ben alapító tagja volt, s amelynek tagságát 1945-ben vesztette el. A Magyar Hegymászó Klub tehát 1969-től létezik a külföld számára.
A 60-as évek közepétől évente három nagyobb összejövetelt rendeznek: egy tavaszi, egy őszi hegymászótalálkozó és egy kegyeleti emléktúrát. A kegyeleti emléktúra kezdetben Zsigmondy Emil emlékének tisztelgett, később a többi elhunyt magyar hegymászónak is. Színhelye Pilisben a Vaskapu sziklánál van, minden szeptember utolsó vasárnapján, déltájban. A hagyomány még ma is él.
Skerletz Iván, a Tájékozódási Futószövetség főtitkáraként, mint sportszakember, 1973-tól szerkesztette a Hegymászó Híradót, 1976-tól vezette a Hegymászó Bizottságot. Az ő sportvezetői tudásának köszönhetően az akkori viszonyokhoz képest bravúros dolgokat intézett el, például kikérő engedéllyel egy sorkatona elmehetett mászni a Hegymászó Bizottság eseménynaptárában kiírt Alpok-beli túrára. Az ő kezdeményezésére létrejött a hegymászó élgárda. A mászóélet felpezsdült.
Péterváry Gábor 1985-től 1987-ig vezette a bizottság munkáját és egyben ő volt az utolsó vezetője is, hiszen a Hegymászó Bizottság 1987 őszi találkozón megszűnt. Megalakult (az 1969-ben UIAA tagságot nyert MHK jogutódjaként) a Magyar Hegymászó Klub. Vezetője Dr Nagy Sándor lett. A világútlevél létrejöttével már csak pénz, a szabadidő és a mászási ambíció lehet gátja a mostani hegymászó nemzedéknek a hegyi sikerek elérésében.
Később "bentlakásos" oktatásokat rendeztek. Az oktatókat a munkahelyükről kikérővel hívták meg egy-egy tanfolyamra oktatni. - Az első bentlakásos tanfolyamot 1974-ben Miskolc közelében, Fehérkőlápán tartották. Vezetője Pátkai Béla volt. Ezután a Kevély-nyergi turistaházban rendezték a tanfolyamokat sok éven keresztül. Az első téli továbbképző tanfolyamot a Lengyel-Tátrában az Öt-tónál rendezték meg. Később a tanfolyamokat áttették a Magas-Tátrába. 1980-tól a téli tanfolyamokat a Fogarasi hegyekben rendezték. Előbb a Negoi-háznál, később a Bileánál. 1986-ban Ausztriában, egy alpesi továbbképző tanfolyamon részt vehetett néhány magyar hegymászó Neidenbach Ákos oktatási felelős szervezésében. -1987-től rendszeresen tartanak őszi továbbképző tanfolyamot a Magas-Tátrában. - A bentlakásos tanfolyamok mellett, évről-évre megrendeztek olyan tanfolyamokat is, ahol hetente egyszer-kétszer van elméleti oktatás, hétvégén pedig gyakorlás.
1990-ben megalakult a Magyar Hegymászó Oktatók Egyesülete, amely évente 8-10 tanfolyamot szervez: az alapfokú tanfolyamon kívül magashegyi nyári, magashegyi téli, valamint jégmászó, oktató továbbképző és ipari alpin tanfolyamokat is. Több hegymászó klub is rendszeresen szervez tanfolyamokat.
1967-ben kezdődnek meg a rengeteg tanulsággal szolgáló Pamír-expedíciók (később már túrának nevezik). 1967-ben, a Szovjet Hegymászó Szövetség meghívot a szocialista országokból is néhány alpinistát a Pamírba. A mászásra engedélyezett hegy a Lenin-csúcs volt. A hat fős magyar csapatból Tátrai Rupert, Honfi Tivadar jutott fel a 7134 m magas csúcsra. Ezzel a magyar hegymászás első hétezresét mászták meg.
1970 telén, lengyel meghívásra Krafft Walter és Holler Huba a Lengyel-Tátrában vendégeskedett. A Menguszfalvi-csúcsra az északi falon jutottak fel.
1971-ben sikerült a Magas-Tátra főgerincének első magyar megmászása, a 26 km-es gerinc két pontján elhelyezett depók segítségével, hat mászónap alatt, öt bivakkal, nyári körülmények között Kisvári Jánosnak és Neidenbach Ákosnak sikerült.
1972. július 30-án sikerült Holler Hubának megmászni a Kommunizmus-csúcsot (7495 m). Mivel 1969-ben már volt a Lenin-csúcson, így neki már két hétezrese volt, amiért megkapta a Magyar Népköztársaság Testnevelési és Sport Érdemérem arany fokozatát. Ezen kitüntetés ezüst fokozatát később Bucsek Henrik is megkapta, munkássága elismeréseként.
1973-ban kerül sor az első hazai sziklamászó versenyre szintén a Meteor szervezésében az Oszoly, Delágó és Veszprémi falainak, akkori direkt útjain. Később évente megrendezésre került az Aggtelek Kupa sziklamászó verseny. A nyolcvanas években a miskolci hegymászók szervezésében - élükön Hímer Józseffel - színvonalas sziklamászó versenyeket, majd a kilencvenes években jégmászó versenyeket rendeznek.
A Kaukázusban szervezett formában először 1976-ban járnak magyarok Kovalik András vezetésével.
1980-ban Mózes István bevezette Magyarországon is a hetedik fokozatot. 1982-ban a Miskolc melletti Hámorban, a kis falon, alsó biztosítással, megmászta az első hazai IX- utat, a Kentucky Home-t (az újabb értékelés szerint, már csak VIII+). 1982 nyarán, a Magas-Tátrában átmászta a Lomnici-toronyra vezető PP-variáns nevű modern áthajlásos utat, végig klasszikusan (VIII fokozat) társával, Hímer Józseffel. Mózes István hazai követői egyre több modern tátrai utat másznak át szabadon.
Expedíciós kategóriában meg kell említeni Orbán Pál tevékenységét. Orbán
Pál összesen 8 expedíciót szervezett és vezetett, ezek:
1973. Kilimanjaro - Mt. Kenya (16 fő);
1978. Atlasz (6 fő);
1981. Andok (10 főó);
1985. Himalája (12 fő);
1986. Andok (7 fő);
1987. Izland (6 fő);
1989. Atlasz (12 fő);
1990. Andok (7 fő).
Sokadik kísérlet után 1983 telén is sikerült végigjárni a Magas-Tátra főgerincét
depók elhelyezése nélkül, Dékány Péternek,
Vörös Lászlónak és Fodor Zoltánnak.
Az első magyar Himalája- expedíció 1983-ban indult el Lakatos János vezetésével a 7015 m magas Satopanth megmászására. A kedvezőtlen időjárás miatt a vállalkozás nem sikerült, sőt tragédiával végződött. Leereszkedés közben a hét fős expedíció egyik tagja, Jankovics László, 6400 m-es magasságban egy jégmezőn megcsúszott, lezuhant és életét vesztette.
Sikeres volt az 1985. évi Orbán-féle Himalája-túra, ahol az expedíció 2 résztvevője, Csíkos József és Vörös László Ang Pemba vezetésével új magyar magassági rekordot ért el a 7893 m magas Himalchuli keleti csúcsát, amely egyúttal az első, magyarok által megmászott himalájai hegycsúcs is volt. A Himalchuli nyugati 7540-as csúcsát hárman érték el (Toldi György, Tolnai István, Tóth Csaba). Ez az expedíció is áldozatot kívánt: Csanádi Sándor és Greskovits Péter a kitört viharban eltűnt.
Vörösné Zsohovszky Piroska 1985 augusztus 10-én feljutott a Lenin-csúcsra. Ezzel ő lett az első, hétezres csúcson járt magyar nő.
1986 nyarán mászták meg elősször magyarok a Grand Jorasses-t a Walker-pilléren keresztül. Ozsváth Attila és Singer János jutott fel rajta.
A leghíresebb északi falon, az Eigeren Berecz Gábor, Hímer József és Szabadka Péter hatolt fel 1987 szeptember közepén.
A harmadik Himalája expedíció során 1987-ben sikerült magyar hegymászóknak először legyőzniük a Himalája 14 nyolcezresének egyikét, a 8012 m-es Shisha Pangmát. Ez a csúcs a Himalája Tibeti oldalán emelkedik, a hegyet az expedíció kínai oldalról közelítette meg. A 9 tagú csapatból 6 hegymászónak sikerült feljutni a csúcsra (Balaton Zoltán, Csikós József, Nagy Sándor, Ozsváth Attila, Várkonyi László, Vörös László). Örvendetes, hogy ezúttal nem történt baleset, az expedíció minden tagja szerencsésen hazaérkezett és átvehette a Magyar Földrajzi Társaság elismerő oklevelét.
1988. július 19-20-án a Matterhorn északi falát is mászták magyarok. Dékány Péter Krafft Walter és Ozsváth Attila jutottak fel a így a csúcsra.
1988. július 29-én Kovács Márta a Pamírban felért a Kommunizmus-csúcsra.
A negyedik Himalája expedíció során 1990 októberében a 16 fős csapat 11 tagja jutott fel a kínai-nepáli határon fekvő Cho Oju 8153 m magas csúcsára. Dr Nagy Sándor - az expedíció vezetője, Csíkos József, Decsi István, Koncz Ákos, Pajor István, Straub József, Szendrő Szabolcs, Tóth Csaba, Várkonyi László, Vörös László és az osztrák Reinhard Wlasich.
1991 szeptember közepén a hatodik Himalája expedíció alkalmával Thalay Sagar (6904 m) északi falára mászott új utat a Dékány Péter - Ozsváth Attila páros.
Forrás:
[Tátrai Rupert, személyes közlés]
[Perge Ferenc, személyes közlés]
[Neidenbach Ákos, személyes közlés]
[Kisgyörgy Ádám, Bucsek Henrik: Töredék a magyar hegymászás történetéből,
kiadta a MAFC elnöksége, Miskolc 1973., 18. o.]