A szervezett formájú magyar hegymászás a Magyarországi Kárpátegyesület megalakulásától számítandó. Dr Wallmann Henriket, az 1860-as években Kassán állomásozó ezredes orvost annyira magával ragadták a Tátra szépségei, hogy elhatározta, az Ausztriában akkor már működő hasonló szervezetek mintáját követve, egy egyesület megalapítására bátorítja a magyar érdeklődőket. A "Der Tourist" 1869. I. évfolyamának 17. és 18. számában az alábbiakat írja: "Általánosságban s a magyarok különös érdekében kívánatos volna, hogy ezen hegységról lévő csekély ismeretek és a jelen vázlatos megismertetés a fiatalabb magyar természetbarátoknál felkeltenék az eszmét az iránt, hogy ez szerint egy Kárpátegyesület létesíttessék Pesten..." 1871-ben egy felhívást szerkeszt Jaeger Gusztávval az Österreichische Touristen-Club alapítójával, ezer példányban. Sajnos mindössze 6 helyről érkezik válasz, egyikük Dr Déchy Mór Budapestről... Zimmermann Gyulának a késmárki líceum tanárának (szintén egyik válaszoló) sikertelen próbálkozásai után, 1872-ben Döller Antal nyugalmazott őrnagy aktív lelkesedése és erélye segítségével újabb körlevél indul útjára, melyet már 16-an írnak alá, és végül 1873. május 11-én Késmárkon összeül az előkészítő bizottság, (Berzeviczy Egyed, Czerépy Nándor, Döller Antal, Payer Hugó, Scholcz Frigyes, Weber Sámuel), amely elhatározza a Magyarországi Kárpátegyesület (MKE) megalakítását. Még ez év augusztus 10-én Tátrafüreden (később Ótátrafüred) megtartják az alakuló közgyűlést. Ebben az időben külföldön már több egyesület működik. A Magyarországi Kárpátegyesület hetedikként alakult a nagy alpesi egyesületek sorában. 1876-ban határozat születik területi osztályok alakítására és ettől kezdve az ország szinte minden területén megalakulnak az egyesület osztályai.

Az MKE megalakulásakor 1873-ban a Tátrában csak pásztorösvények és a kivágott fa elszállítására kialakult egyszerű szekérutak voltak; az egyedüli - gondnok nélküli - turistaház az 1865-ben épített egyetlen helységből álló Rainer-kunyhó volt a Tarpataki-völgy felső részében. A tátrai települések közül egyedül Tátrafüred létezett, nem volt szervezett hegyivezetőszolgálat, nem jelentek meg turistasággal foglalkozó lapok; nyomtatásban csak két turistakalauz jelent meg: Lohmeyeré 1842-ben és Fuchsé 1863-ban. Az 1871-ben megépített Kassa-Oderberg-i vasút még csak két éve működött, a vasút késmárki leágazása még nem létezett. Zakopane-ból Tátrafüredre Nowy Targ, Szepesófalu, Késmárk vagy Bukovina, Szepesgyőrke, Zsdjár, Rókus, Késmárk útvonalon kellett menni. A Tátra-körút helyén szakaszokban szekérút volt. Az MKE tevékenységének középpontjában a Tátra feltárása áll. További célok: más hegységek feltárása, és kulturális célok. A hegységfeltárások alatt útépítések, pihenőhelyek és menedékházak létrehozása, forrásfoglalások és útjelzések elhelyezése értendő elsősorban. A kulturális tevékenység kapcsán első helyen az irodalmi munkásság áll. Már a megalakulást követő évben, 1874-ben megjelenik az MKE évkönyve, amely 1917-ig 44 évfolyamot bocsát ki magyar és német változatban. Megjelennek az útikalauzok Kolbenheyer Károly, Siegmeth Károly, Dénes Ferenc és Hanák Kolos tollából, míg Posewitz Tivadar az MKE történetét írja le. Elkészül a poprádi Kárpát Múzeum, könyvtár létesül, és megkezdődik a Magas-Tátra új térképezése 1895-ben. Különböző turista térképeket, képeslapokat, panorámaképeket, albumokat adnak ki, ill. támogatják kiadásukat. Megszervezik a TÖMB-öt, a Tátrai Önkéntes Mentő Bizottságot és szervezett formábangondoskodnak a hegyivezetők oktatásáról valamint vizsgáztatásáról, egységesítik a vezetői tarifát és lajstromozzák a vezetőket (37 vezetőt írtak össze). Támogatják a tudományos kutatást, törődnek a természetvédelemmel, népszerűsítik a turizmust, sízést, a tátrai üdülők és szanatóriumok létesítését. Az MKE négy korszakát különböztetjük meg a mindenkori székhelytől függően:

• késmárki (1873-1883)
• lőcsei (1884-1891)
• iglói (1891-1920)
• második késmárki (1920-1945)

Forrás:
[Magyar Turista Lexikon, szerkesztette Polgárdy Géza, Budapest 1941., 131. o.]
[Z. Radwanska-Paryska, W. H. Paryski: Wielka encyklopedia tatrzanska, Wydawnictwo górskie - Poronin 1995., 703-704. o.]