Déchy Mór Dr (marosdécsei)

(1851. november 4., Pest - 1917. február 8., Budapest)



Édesapja vasúttervező mérnök, nagy gondot fordított fia neveltetésére. Elsősorban az idegen nyelvek tanulására ösztönözte. Temesvárott és Budapesten piarista gimnáziumba járt, majd jogot tanult a budapesti és bécsi egyetemen. Egyetemi hallgatóként lett résztvevője az Alpokat feltáró hegymászó túráknak. 1869-ben, 18 éves ifjúként járta be az Alpok Bernina-csoportját. 1871-ben a Berni-Alpokban tett nehéz hegyi túrákat. Megmászta a Jungfraut (4158 m) és elsőként a Monte Rosát (4556 m) délről, a Mont Blancra (4807 m) pedig a déli oldalról jutott fel. 1872-ben Grindenwaldból érte el a Schreckhornt (4078 m) és a Finsteraarhornt (4274 m). Elsőként mászta meg a dél-tiroli Trafoier Eiswand 3553 m magas csúcsát. Első cikke - mely a Piz Buin meghódításáról szólt - 1873-ban jelent meg. Ugyanebben az esztendőben jutott fel elsőként a Thurweisespitze-re (3648 m), majd Zermattból a Matterhornra (4478 m), ide már nem elsőként. Viszont elsőként érte el Zermattból a Dent Blanche-t (4364 m). 1874-ben a Tátra-csúcs (2565 m) első és 1875-ben a Gerlachfalvi-csúcs hetedik megmászása fűződik nevéhez. A Magas-Tátrában róla nevezték el a Tátra-csúcs 2523 m magas délkeleti mellékormát. A Kárpátok és Alpok megismerése után nehéz hegymászásokat szervezett a Dinári-hegységbe, a Pireneusokba, Norvégiába és a Spitzbergákra. Eljutott Észak-Afrikába, az Atlasz-hegységbe is. Hegyi túráinak földrajzi tapasztalatait, topográfiai, glaciológiai és vízrajzi megfigyeléseit, valamint mérési eredményeit a különböző alpesi egyesületek és földrajzi társaságok folyóirataiban, évkönyveiben tette közzé. 1872-ben részt vett a Magyar Földrajzi Társaság megalapításában. Élete végéig a társaság választmányi tagjaként, majd tisztségviselőjeként segítette a geográfia ügyét. 1879-ben indult első ázsiai utazására. Elzarándokolt Dardzsilingbe Kőrösi Csoma Sándor sírjához. Eredeti célja az volt, hogy Indiából a Himalája láncain átkelve jusson Tibetbe. Az egészségtelen klímájú Terai-övezetben megkapta a maláriát. Hat hétig élet-halál között gyötörte a trópusi láz. Kísérője, Alexander Maurer svájci hegyi vezető gondos ápolása mentette meg életét.

1884-ben megnősült. Egy jómódú odesszai bankár leányát, Steinberg Paulinát vette feleségül. Házasságukból két gyermek született, Mária és Iván. Üzleti ügyei miatt végleg Odesszába költözött.

1884 nyarán vezette első expedícióját a Kaukázusba. Kísérői Alexander Burgener és Peter Ruppen tapasztalt wallisi hegyi vezetők voltak. Az orosz hatóságok támogatását Dondukov-Korszakov kaukázusi főkormányzó ajánlólevele biztosította. A csoport tolmácsát, a hegyi nyelveket jól beszélő Dolbisev gimnáziumi tanárt Jurkovszkij tábornok, Vladikavkaz kormányzója rendelte mellé. A jól felszerelt kis karaván a Bakszán-völgyön keresztül közelítette meg az Elbruszt. Déchy bátorságára jellemző, hogy részletes, megbízható térképek, pontos magassági adatok ismerete nélkül már első alkalommal vállalkozott a hegy megmászására. 1884 aug. 23-án este jutott fel az Elbrusz főcsúcsára (5642 m), a két svájci hegyi vezető és Mollei Tirbolasz helybeli vadász kíséretében. A feltáratlan magashegység annyira megragadta, hogy elhatározta, a Kaukázus megismerésének szenteli életét.

Második kaukázusi útjára 1885-ben került sor. A szakmai érdeklődés ösztönözte, hogy kutatásait kiterjessze a hegység természettudományi megismerésére is. E cél megvalósításáért vitte magával Lojka Hugó botanikust, aki a Kaukázusban végzett értékes florisztikai tanulmányokat.

Harmadik útján, 1885-ban Schafarzik Ferenc geológus volt az útitársa. A Kazbektől az Elbruszig bejárták a Kaukázus főgerincét, majd a Ceja- és az Urach-völgy jégárjait tanulmányozták. A Kluhor-hágón át mentek le Karacsájba, majd a Bakszán-völgy és az Elbrusz környékének gleccsereit kutatták.

Negyedik útját 1887-ben az angol Douglas W. Freshfield társaságában tette meg. Vladikavkazból kiindulva ismét a Bakszán-völgybe mentek, najd a Donguz-Orun- és az Adir-Masztija-hágón át a főgerinc déli oldalára, Magas-Szvanéciába vándoroltak. Innen a Zanner-gleccsert érintve az azonos nevű hágón át a főgerinc északi oldalára mentek, és feljutottak a Kostantaura (5145 m). Gazdag fotodokumentációt készítettek a Dumala-gleccserről és környékéről. Az utazás elsősorban alpinista eredményekben bővelkedett. Ezt követően családi okok miatt egy évtizedre félbeszakította kaukázusi kutatásait.

Ötödik útján 1897-ben a Központi- és a Keleti-Kaukázus megismerését tűzte ki célul. Két tiroli hegyi vezetővel mászta meg a Kazbeket (5033 m), a keleti-Kaukázusban a Mahkos-Mta (3809 m) és a Datah-Kor (4272 m) csúcsokat, s egyúttal jelentős glaciológiai kutatásokat végzett.

Hatodik útjára 1898-ban a két jeles természettudóst, Papp Károlyt geológust és Hollós László botanikust vitte magával. Utazásuk során a Nyugati-Kaukázust, a Gondarai-hágó, a Kluhor-hágó és a Maruk-hágó környékét, a Kubán vidékét, majd Dagesztán természeti viszonyait tanulmányozták.

Hetedik kaukázusi útjára - amely az utolsó volt - 1902-ben Laczkó Dezső veszprémi tanár és geológus kísérte el. Ezen az útján jutott fel a Bardajuzi-csúcsra (4487 m), hogy annak elfirnesedéséről megbizonyosodjék. Ismét hosszabb időt töltött Dagesztánban, a Laba völgyeiben, és a Fekete-tenger mellékén. Déchy alaposan és tervszerűen járta be a Kaukázust. Kutatásai a hegységrendszer minden jelentős vonulatára kiterjedtek. Elsősorban az ottani eljegesedésről gyűjtött adatokat. Megállapította, hogy a hóhatár a Kaukázusban kisebb-nagyobb ingadozásokkal nyugatról keletre emelkedik. Vizsgálatai szerint a Középső-Kaukázusban mintegy 1840 négyzetkilométert takar jég, ami körülbelül azonos a Svájci-Alpok gleccserborította terjedelmével. A jégárak mozgásának törvényszerűségeiről is sok új ismeretet köszönhetünk neki. Rendkívül szép, fényképfelvételekkel illusztrált, háromkötetes német és egy kötetbe sűrített magyar nyelvű monográfiában adta közre a Kaukázusról szerzett ismereteit. Munkája részletesen taglalja a Kaukázus orográfiai, hegységszerkezeti, tektonikai, glaciológiai és vízrajzi viszonyait, s mondanivalóját geológiai szelvények illusztrálják.

Déchy élete utolsó időszakában felemelte szavát a természetvédelem ügyében, és sürgette Magyarország első nemzeti parkjának létrehozását. Életműve alapján lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A berlini, párizsi, szentpétervári, bécsi, római, brüsszeli, amszterdami és madridi földrajzi társaságok tagjukká illetve levelező tagjukká választották. Részt vett az MKE alapításában is. Tagja volt a Club Alpin Francais, a Club Alpino Italiano szervezeteknek és Erdélyi Kárpát Egyesületnek. A londoni Royal Geographical Society és a Magyar Földrajzi Társaság tiszteletbeli tagjává választotta. A kolozsvári egyetemen tiszteletbeli doktorrá fogadták. Tevékenységét számos magas állami kitüntetéssel méltányolták. Élete alkonyán, szívbetegségben bekövetkezett haláláig, második felesége, Eichel Dorottya berlini tanítónő ápolta. Kaukázusi utazásainak gazdag néprajzi és természetrajzi gyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeumnak és a Földtani Intézetnek adományozta. Tudományos könyvtárát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Földrajzi Intézete őrzi. Személyes hagyatéka, kéziratai, naplói, feljegyzései a második világháború során sajnálatos módon elkallódtak. Sírja a Nemzeti Panteonban, a Kerepesi temetőben található.

Tátrai útjai:

Neve a tátrai Déchy-csúcs, Déchy-csorba helynevekben is megmaradt.

Művei:

Irodalom:


Déchy Mór Dr

Déchy Mór Dr


Forrás:
[Magyar Utazók Lexikona, Panoráma, Budapest 1993., 93-95.]
[Magyar Turista Lexikon, szerkesztette Polgárdy Géza, Budapest 1941., 44. o.]
[Dr Komarnicki Gyula: A Magas-Tátra hegymászókalauza, III. kiadás, Késmárk-Budapest, 1926., Turistaság és Alpinizmus lap-, könyv- és térképkiadó RT kiadása]