(Ivan Bajo)
A karácsony estét összekapcsolni egy szép hegymászással valahogy a hegymászók régi vágyaihoz tartozik. Ha minden jól sikerül, a mászás és a karácsony este a házban szebb, ünnepélyesebb, felejthetetlenebb.
De a gondnokok a felső tátrai házakban, és a fiúk a hegyi szolgálatnál a hegymászók ilyen természetű vágyaival "meg vannak áldva", és ha lehet, a hegymászókat mindenképpen megfékezik: lebeszélik őket, kérik, tiltják, eldugják a kötelet, csákányt, hátizsákot, általános lavinaveszélyt hirdetnek ki, és megtiltják a ház elhagyását, stb.. És ha már semmi sem hat a hegymászókra, "semmi sem szent", "ma hiányzik az eszük" és beszállnak a falba, akkor a gondnokok és a piros pulóveres férfiak messzelátókkal követik őket, és szurkolnak nekik, hogy minden jól sikerüljön. Csodálkoznak? Talán a gondnokok és a fiúk a hegyiszolgálattól nem akarnak egy nyugodt, boldog karácsony estét a családi és baráti körben, a fűtött házban, vagy otthon? Azt hiszik, hogy valaki karácsony este arra vágyik, hogy derékig gázoljon a friss, lavinaveszélyes hóban, a jeges völgyekben, másszon a falakon, csüngjön a sötétben a meredélyeken, és eressze le a szerencsétleneket a biztonságba? Bizony vannak nyugalmasabb és boldogabb karácsonyok!
Magashegységekben jó néhány karácsony estét már eltöltöttem, és mindegyik gyönyörű volt. De az egyik közülük egy igazi hegymászó este volt. Szívesen gondolok rá. Abban az évben nemcsak a karácsony este, hanem az egész karácsony napja érdekes volt. Legalábbis számunkra, hordárok számára: Gyurinak és nekem.
Korán reggel kezdődött, még sötétben, érdekes terepkutatással, és a tátrai fauna tanulmányozásával. A hordárok elsődleges kötelessége - ha ezt este nem tették meg - ellátni a házat vízzel a tóból. Ez ingázást jelentett a vödrökkel a ház és a jégbe vágott lék között, egy jó fél órát a fagyos reggelben. Mindent lassítottak és komplikáltak a vakrákok - eléggé csúnya viziállat, de állítólag tisztítja a vizet. Máig sem tudom, hogy vajon ezt a vizi fajtát hivatalosan is így hivják-e, mi csak átvettük, már nem is tudom, hogy kitől, ezt a megnevezést. A vakrákok az egész tóból a léknél gyűltek össze - talán az oxigén csalogatta őket oda. Akárhogy is félrehánytuk őket a víz szinéről, és akármilyen ügyesen is vettük a vizet, törvényszerűen bőségesen kerültek a vödörbe is. Türelmesen ki kellett őket szedegetni a hóra. Érdekes volt, hogy amikor kiloccsantottuk őket, azonnal megfordultak a lék felé, és iparkodtak vissza a tóba. Így a számuk sohasem csökkent. Sőt, ellenkezőleg. Gyuri kezdte a kisérleteket: - Világos. Mindig a lyuktól elfelé loccsantjuk ki őket. Lehet, hogy így már tízszer, százszor, ezerszer is dobták ki őket. A generációk során már megtanulták, hogy 180 fokkal meg kell fordulniok, hogy visszataláljanak a vizbe. A gondnokok és a teherhordók generációja ezzel az állandó mozdulattal feltételes reflexet, sztereotipiát alakított ki náluk.
Nem tudom, van-e rá jogom, de elhatároztam, hogy megváltoztatom a természet törvényeit. - Túljárok az eszükön! Nem fogok egész télen mérgelődni miattuk! Ellenkező irányba loccsantjuk ki őket! És így nagy ravaszul ellenkező irányba, a lék felé loccsantottuk ki a vakrákokat. Meg kellet volna fordulniuk 180 fokkal, és elinalni a világ minden tája felé. De egy frászt! Vissza a lék felé söpörtek, megfordulás nélkül, tehát folytatták azt az irányt, amerre a kiloccsantással elindítottuk őket. Számukra ez még egyszerűbb volt, és a lék is közelebb került hozzájuk. Gyuri konstatálta, hogy alábecsültük intelligenciájukat. De meg is makacsolta magát:
- Mégsem vagyunk butábbak, mint ezek a lények! A vakrákokat vödörben elvittük tíz méterre, vagy talán messzebre is a léktől, ötször-hatszor megpörgettük őket, hogy a vakrákok elszédüljenek, és teljesen elveszítsék a tájékozódási képességüket, majd kiöntöttük őket a hóra. Gyuri visítozta:
- Most legyetek okosak! Lettek is. Egyenesen a kúthoz iparkodtak. Új elméleteket találtunk ki. A vakrákokat felvittük a dombra, a domb mögé, sőt, a ház mögé. De nem bizonytalankodtak. Körülfutották a házat, és a lehetséges legrövidebb úton, a dombon át a lékhez vonultak.
Vége. Elkeseredtünk. A természet törvényei érintetlenek maradtak. Gyuri végül kijelentette, hogy az egyik vakrákot nyáron magával viszi Jugoszlaviaba, fehér festékkel megjelöli, és nem kételkedik benne, hogy a következő karácsonykor a ház melett, a tónál fogjuk ki.
A karácsony este másik története a karácsonyi pontyhoz
fűződik, amelyet a ház nemzetközi társasága követelt. De a tengerszemekben nem teremnek pontyok, lentről
kell felhozni őket. A gondnok este jókedvében volt, és négy pontyot hozatott fel velünk. De nem fagyasztottakat,
vagy elbóditottakat - élőket. A vendégek a szemüket fogják mereszteni, hogy mivel tudunk szolgálni 2000
méteres magasságban - helikopter nélkül.
Reggel talán másképp beszélt volna, csakhogy még aludt, mi meg időben elindultunk. Sohasem felejtem el azt a tizenegy kiló élő halsúlyt, vödörben, a hátamon. Teljesen átnedvesedve, lelocsolva meg-megálltunk a dermesztő hidegben, és főzőre tettük a vödröket, hogy a pontyok helyett ne gyorsfagyasztott halakat vigyünk fel. Vért izzadva felvonszoltuk a halakat (más tárgyak mellett) a tófal tetejére. Ott a vödör feldőlt, és a két ponty süvített lefelé a lejtőn, és csak egészen lent, a moréna aljában álltak meg. Szaladtam utánuk, miközben válogatottan káromkodtam. Gyuri többször is rám szólt: - Csak illedelmesen, Iván! Karácsony van. Békét a halaknak és az embereknek. A pontyok ezt is túlélték. Végül fent voltak a házban. Bebizonyosodott, hogy a gondnok az esti utasítása ellenére meg volt győződve, hogy semelyik épelméjű, normális ember nem fog ide élő pontyokat felráncigálni. Ma már én is így gondolom. A gondnok nem volt hajlandó leölni a halakat - állitólag soha életében még egy légynek sem ártott. Rólunk, hordárokról nem is szólva. Mindketten szánakozók vagyunk. Gyuri a néma arc iránti szeretetből vegetáriánus lett, és a ház felé jövet mindketten személyes kapcsolatot alakítottunk ki a szegény pontyokkal. Megölhetnénk saját kezünkkel egy ismerőst, egy hozzánk közelálló lényt? Ezt a gondnok is elismerte, és azt javasolta, hogy hagyjuk megfagyni a pontyokat a ház előtt, vagy dobjuk őket le a házból a beton lépcsőkre. De végül megegyeztünk, hogy a halaknak szivós a szervezetük, és sokáig szenvednének.
Egy rozsnyói vendég azt ajánlotta, hogy melegítsük fel őket a kemencénél, majd merítsük be őket a jeges vízbe, ami biztosan infarktussal végződik. De ezt elvetettem, mert bizonyára téved, hisz ez a szauna lényege, és a pontyok még egészségesebbek lesznek. Egy prágai hajlandó lett volna a halakat elektromos árammal elbóditani, de az nincs a házban. Egy magyar mérnök javasolta, hogy tegyük a halakat a gázsütőbe, eresszük meg a gázt, de ne gyújtsuk meg, hadd fulladjanak meg. De gáz sincs a házban. Egy krakkói hegymászó javasolta, hogy tegyük őket vödörbe, és szórjunk bele egy "ló-adagnyi" altatót. Végül fél liter hazai rumért klasszikus módon végzett velük fejszével Erzsike néni Malackából. Amivel a házban lévő összes férfit - a gondnokot és a hordárokat is beleértve - kínos fénybe állította.
No és most a lényegét. Mivel a cím szerint főleg a hegymászó karácsony estről akarok beszélni. Gyuri ebéd után erőnek erejével egy rövidke karácsony esti túrára akart menni. Nekem a reggeli vízhordás, a Tarajkára való lemenetel és a házba való visszajövetel után nem nagyon akaródzott - de Gyurinak igen, mert különben ez számára nem lesz egy karácsony este, mert már évek óta ezt így szokta. Ezt mint ajándékot kéri tőlem, és ha nem megyek, elindul maga. - Azt nem, magad nem. Megyek. Mit nekünk, hisz alkonyatra már újra a házban leszünk, csak épp ide szembe, a Kupolára felszaladunk. A legrövidebb úton. Nemsokára a fal aljában vagyunk, bekötözködünk, nézegetjük a falat. A jobboldali alsó részen megyünk, majd a bemélyedésben - jól be van havazva, egy óra, másfél óra múlva már a csúcson lehetünk. Lefutunk a tarpataki nyeregbe, és hahó - nadrágféken leereszkedünk a völgybe a karácsonyesti asztalhoz.
Jól haladtunk. A hágóvasak gyönyörűen haraptak a meredek hóba, gyorsan szedtük fel a szintet. Csak Gyuri, úgy tűnik, valahogy balra húz. Valahogy túl sokat spekulál, nem hagy beleszólni, és minduntalan mondogatja: - Csak hallgass rám, nyáron ezt már másztam, pontosan a terv szerint megyünk, ismerem, akár a tenyeremet. Én nem voltam olyan biztos. A bemélyedésbe természetesen nem találtunk be, ellenkezőleg, függőleges repedésekbe és kéményekbe szorultunk, alaposan megdolgoztunk. - Gyuri, gyorsan ereszkedjünk le, mert itt fogunk bivakolni - mondom neki - pont most. És úgy is lett. Bivak. Ott ért minket a sötét egy kitett sziklaszószéken, szélessége éppen a mi két fenekünkre méretezett. Én mérgesen hallgatok.
Gyuri bűntudatosan.
Szamár, máskor a tájékozódásban kitünő.
Bivak. Karácsony este. És lent a házban meleg van, forró káposztaleves gombával és szilvával, ponty, karácsonyfa, forralt bor, lányok, gitár ... Némán kikötözködünk. Elöttünk a végtelen téli éjszaka. Gyuri valamit kihúz a hátizsákból: egy főző.
No de ilyet!
Hurrá! És van kávéja meg teája. És tulajdonképpen miért hurcolta magával egy ilyen rövid, délutáni felszaladásra? Egy pléhdoboz tele tortákkal, sonka és ... Nem hiszek a saját szememnek. Gyuri a hátizsákból egy pici, talán harminc centiméteres, műanyag karácsonyfát húz elő, és hülyén mosolyog hozzá. Végül egy üveg pezsgő is előkerül! Kezd már derengeni. Hogy az a ... Behunyt szemmel tízig számolok, majd kimondom:
- Békét az embereknek! És neked is Gyuri, mert ha nincs karácsony este, akkor ledoblak.
Na - kezdte Gyuri - már nyolc éve vadászok egy partnerre, hogy a karácsony estét a falban, a csillagok alatt töltsem. És soha, egyetlenegy szamarat sem találtam. Míg végül te mutatkoztál hajlandónak ... A lehető legkényelmesebben elhelyezkedtünk, és nekifogtunk a karácsony esti vacsorának. A ház elé kijött a gondnok, és a lámpájával integetett. Gyuri csillagszórót gyújt, és kiáltjuk:
- Bivakolunk ... Önkéntesen .. Viszontlátásra. A csillagszóró és a lámpa kialudt, és kitört a boldog karácsony este. Amolyan igazi hegymászó est.
Sziléziai ház, szilveszter, 1975