(Ivan Bajo)
Horrorból a hegyekben sohasem volt hiány. A vasorrú bábák, démonok, óriások és törpék, táltosok, mágusok, sárkányok (háromtól egészen 21 fejűekig), és más hasonló minősitésű bestiák mindig tartósan.laktak a hegyekben. De már nincsenek, már végük. A haladás, a tudomány és a civilizáció hegyeinkből örök idökre elűzték őket. Kár.
Mert például a TANAP-nak nem jönne rosszul egy fekete mágus, aki legalább egy pillanatra szamárfület varázsolna azoknak, akik a kérések, utasitások ellenére tépkedik a tátrai virágokat, rövidítik az ösvényeket, maguk mögött hagyva hulladékhegyeket, konzervlavinákat. Avagy a törpék élmunkásnője, Hófehérke, aki minden este átsuhanna a völgyeken, hegyeken és csúcsokon, és a szemetet levinné.
Az idők megváltoztak, de a szörnyek megmaradtak. Csak a kinézetük változott. Legalábbis a tátrai házakban a jó hangulat mellett a hegyi történetekben valósággal nyüzsögnek a hóban rejtélyesen végződő nyomokról, röfögésről, nem emberi éjjeli kiáltásokról szóló mendemondák, rejtélyes lépésekkel a ház tetején, szörnyű arcokkal az ablakban, zöld szemekkel a sötétben, loccsanással és nyöszörgéssel az éjjeli tengerszemből. Brrrr!!! Bizony, vannak még dolgok és jelenségek az ég és föld között .. Mint például ez ...
Nyári alkonyat a Hunfalvi-házban. Az idő romlik, a jeges nyugati szél nagy ködpamacsokat hajt felfelé a völgyben, amelyek nekimennek a Déchy-csúcs falának, majd átrepülik, és a gerincen átfolynak a Ceska dolinába. Az étterem tele van emberekkel és történetekkel. Egyszercsak szétnyílnak az ajtók:
- Valami mozog a gerincen. De se nem ember, se nem zerge - valamilyen négyzet! Néhányan, akik tudják, hogy emberen és zergén kívül nehezen mozoghat valami más a meredek, sziklás gerincen, kifutnak a ház elé. A szkeptikusak az asztaluknál maradnak, a teájukat iszogatják, és tettetik, hogy ezen a bolygón nehezen talaható valami, ami elvonná a figyelmüket ettől az italtól. Kimondtak néhány prognózist, mint például: marslakó, ufo, valamilyen robot, extrém esetben a trabant magashegyi módosulata. Sőt, egyikük nem zárta ki a lehetőséget, hogy az egy hegymászó iskolát végzett tehén, amely a lengyel vodka és spiritusz csempészésére specializálta magát. De mégsem hagyta ez őket békén, a bepárásodott ablakokon keresztül figyeltek, és végül ők is a ház előtt vették észre magukat. Kint akkora a köd, akár nagymosásnál, és vagy harminc szem fúródik bele. Semmit sem látni. De most kezd felszakadozni. - Ott, ott! - Na, uramisten, ott tényleg valami mocorog. Valamilyen négyzet vagy kocka jön lefelé a gerincen ... és ... eltűnt a ködben. A gondnok berohan, szétdobálja a limlomot, káromkodik. - Srácok, az előbb még volt egy messzelátóm! Négyzet ... fehér, mozgó négyzet ... Nem egy hete, vagy éve vagyok itt gondnok, és a Csorba-tó és Tengerszem-csúcs közti ösvónyen tényleg sokmindent lehet látni, de ilyet ...
A köd megint felszakadt. Ott ... lefelé a Déchy-csúcs gerincén a Vaha-nyeregbe fehér négyzet ereszkedik, vagy egy méterszer egy méter nagyságú, talán egy kicsit nagyobb. Két lábon. Kezek sehol, fej sehol. Fehér négyzet lábakkal, lábas négyzet. A Vaha-nyeregben. Már volt ott harmonium, és koncertezett rajta egy virtuóz. Katonák csapata gyakorlatozás közben eszkimó igluk falvát építette fel. Mint fogadás tárgya lett a nyeregben vadasan elkészítve és elfogyasztva egy mormota. De lábas négyzet még nem volt.
Megint észrevették a nyereg alatti ösvényen. Néhány kiváncsiskodó, aki készült az alaposabb vizsgálatra, visszafordult, és így megspórolta a fáradságot. Utolsó találgatások, feszültség, a négyzet a ház fölött előbukkan a ködből és jó hangosan rájuk köszön.
Megoldódott a rejtély - nem keletkezett legenda. A fehér négyzet egy nagy festővászon, és ember viszi - egy nő. Magyarázatunk után szívélyesen elmosolyodik, és a meglepett gyülekezettől bocsánatot kér a csalódásért, hogy nem a Marsról érkezett. Ö csak egy közönséges földi lény, Lida Hynkova festőművésznő. Akik nem ismerik, csak a fejüket csóválják - egy nő! És egymaga, ilyen gerincen! És ilyen esetlen csomaggal!
Megiszik egy teát, mosolyogva elköszön, és már iparkodik is lefelé szikláról sziklára ugorva. Elsuhan a teherhordók rövidítő ösvényén a vizesésnél, játszva előzi ki a fiatalabbakat, akik egy órával ezelőtt indultak a házból, és eltűnik a gyalogfenyők közt. Csak a fehér vászon bukkan ki időnként a gyalagfenyők tengeréböl, mind lejjebb és lejjebb.
Festőművésznő a kötélen, Krasy Slovenska, 1967 július
A beszállás helye a magashegyi mászások során alapjában véve többé-kevésbé ismétlődik. A hegymászó a túrára szikláról, fűről, hóról vagy jégről startol. Sokkal tarkább ez a mászóiskolákban. Például csak e cikk szerzőjének a mászóiskolák megtekintésekor mint startoló, elrugaszkodó felületekként szerepeltek: kenu, fa, kaptár, kézikocsi, bicikli, tyúkól, mászópartner feje. No és a Beckó bal kéményének (4. számú túra) beszállása a borozóban kezdődik. Pontosan így.
Fel a Beckóra. A mászás Beckón más sajátossággal is bír, amelyeket hamarabb kell megismerni, mint ahogy bekötözködne az ember: A vállalkozás előtt komoly jellempróba várja az embert. Ezzel történik a természetes kiválasztódás, a konkoly elválasztása a magtól, a sportolók elválasztása a férgesétől. A sziklához ugyanis az éttermen keresztül lehet bejutni. El kell haladni a söntés és borozó bejárata előtt. Elegendő ezen a szelektív berendezésen átvezetni a hegymászó csapatot, és az ember már tisztában van annak erkölcsi színvonalával. És ha a szakosztály eredményesen elmegy a borozó mellett, még nem kell örvendezni, mert egy részük meg visszatérhet, amint szemtől szembe találja magát a beckói sziklával.
A falba nyugodtan beszállhatnak a laglassabb mászók, és a legprecízebb időszámolgatók is, akiket megedzett a gyakori felkészületlen bivak. Ha a túrát nem tudják nappal befejezni, sötétedés után folytathatják - a szikla egyike azon kevés mászóiskolának, amelyek éjszaka ki vannak világítva. Elkerülhetetlenül illedelmesen kell viselkedni, mert a szikla közvetlenül a községben, az említett épületek fölött van, minden szó lehallatszik, de egy erősebb kiáltást kedvező szél esetén még Vágújhelyen is hallani.
A község megértéssel van a hegymászók iránt, sok itt a hegymászó drukker. Ha az embernek nehézségei támadnának a tájékozódással a leírások és vázlatok alapján, elég megkérdezni a vendéglő törzsvendégeit, szívesen útbaigazítják. Nemrég egy nagyszombatit irányítottak "még balra", és "még balra", és amikor öt kemény óra után kimászott, fejét csóválva furcsállotta a négyest, kiderült, hogy a két bácsika egy sörbe fogadott, hogy ott azt az aláhajlót át lehet-e mászni, vagy nem.
- És látja, lehetett!
Fizettek egy sört neki is, az elismerés jelképeként az első mászásért. Ha a szikla alatt emberek tömegeit lehet látni, akik különjárattal érkeztek, s kezet fognak, és átvágják egymás kezét, hogy hubertusban fogadjanak, akkor világos, hogy a házi vállalkozó fogadásokat köt, hogy ön le fog-e esni, vagy sem, hova esik, megöli-e magát vagy sem, és ha nem, akkor mi mindenét nyomorítja meg.
Az ember megtudhat néhány helybeli elméletet és módszert a mászásra, de inkább ne próbálja ki, a hiányosságok végzetesek lehetnének. A mászásnak különleges a varázsa, a tátrai mászásokra emlékeztet, és erősitik a várromok, amelyek az ember fölé hajolnak, és az ember szeretné kinyújtani a kezét, és hozzájuk érni.
Hegymászó Beckó, Krasy Slovenska, 1976 április
Magamhoz veszem a hátizsákot, silécet, jégcsákányt, és lassan emelkedek a téli mesevilágban. Múlik az idő, a kilométerek és az út meredeksége. A költészet és a mese kemény prózává változik - a zsák és a lépések megnehezedtek a friss, mély hóban. A Rabló-ház szörnyen messze, és szörnyen magasan van. Már torkig tele voltam. Főleg a hátizsákkal. A meredek emelkedésben ledobtam a hóra, ráültem, és elmélkedni kezdtem. Túl sokat foglalkozom vele, hogy milyen nehéz a hátizsák, milyen nehezen lépkedek, hogyan nyom a heveder, hogyan dől félre az egész, és az utolsó erőmből haladok. Valami másra kell gondolnom, valami szépre, kellemesre - és könnyebben megyek felfelé. És így haladtam tovább és feljebb az emlékeimben, gyerekkorom karácsonyaira, élményekre, ajándékokra emlékezve.
Gyönyörűen haladtam. Mintha csak szárnyakat kaptam voltam. Száz, kétszáz, háromszáz lépés megállás nélkül a hóban. Azelőtt legfeljebb ötven. A szabad, terheletlen szellem győzelme. Megálltam elragadtatva az emberi elme nagyságától és erejétől. Megfordultam. Háromszázötven lábnyom füzére tekergett a lejtő felé. A végükön pedig ... ... egy hatalmas hátizsák, amelyet a lélek megkönnyítése során ott felejtettem.
Karácsony a hegyekben, Rohacs, 1974