(a rádióadás hangfelvételéről lejegyezte a szerző)
(Ivan Bajo)
Kedves hallgatóink. Az NB I. huszadik fordulója első félidejére az önök számára nem mindannapi, vonzó és egyedi meglepetést készítettünk - helyszíni közvetítést egy hegymászó túráról a Magas-Tátrában. Ezért ne vesztegessük az időt, és adjuk át a szót a riporterünknek.
- ... Igen, itt vagyok, sportbarátaim, üdvözlöm önöket a tátrai nagyságok alól, a megragadó tátrai környezetböl. Álláshelyünk 2000 méter magasan van, nem messze a Téry-háztól, innen fogjuk messzelátóval követni a hegymászókat a Sárga-fal északi falán, mely előttünk van, akárcsak a tenyerünk. Ez az első rádióközvetítésünk egy mászóútról, tehát bizonyos módon történelmi riport.
De nézzük csak, mi történik a falban. Igen, igen ... már látom. Akcióban van az elölmászó, Karol Betiar sportmester, a pozsonyi Haladás Sportegyesület növendéke, mely egyesület labdarúgó szakosztálya a városi ranglista 11-edik helyén áll, és nagy valószinűséggel el kell búcsúznia a további mérkőzésektől. Betiar most a nagyrengói Földműves csapatban mászik, amely a járási gyeplabda bajnokságon utcahosszal vezet. Megkérdeztem Betiar sportmestert, menyit kapott az átigazolásért, de ő csak kimeresztette a szemét, a homlokára mutatott (valószínűleg neurotikus szimptóma, amit a hegymászástól kapott), szó nélkül magához vette a dolgait és elindult a falhoz. De mi is térjünk visssza a mászó tevékenységéhez. Betiar szép stílusban halad. Először a jobb kéz ... és most, igen, most a bal láb következik. Átgondoltan kinyújtja a bal kezét ... és... feltételezem, hogy .. igen, helyesen feltételeztem, taktikailag bölcsen előretolta a bal lábát. Valóban, gyönyörűen mászik ez a fiú! Jobb, bal, jobb, bal. . Ez ugye a modern iskola, és Betiar valóban remekül mutatja be! Nagy kár, hogy a hegymászásban nincsenek viadalok, versenyek, bajnokságok, mennyivel vonzóbb lenne a nézők számára. Kár, hogy nem építenek hegymászó stadionokat, ahol a hegymászók mesterséges betonsziklákon mérkőzhetnének. Hány nézőt csábítanának oda ezek a versenyek! De térjünk megint vissza a falhoz! Az elölmászó a negymester biztonságával halad. Már több, mint egy órája van a falban, és még nem esett le. A legnehezebb részeket is átmássza, nem hagyja ki őket, feltartóztathatatlanul halad, jobb-bal, jobb-bal ... Még mindig nem esett le. Ami biztos nagy eredmény tőle. A beszállás előtt megevett egy teli kondér zabpelyhet! Kalória-bomba! Pelyhek a mi legkiválóbb zabunkból, amelyet a mi önfeláldozó földműveseink termesztettek a versenylovak és a hegymászók számára.
Betiar eközben a Fekete-áthajlás alá került - szöget ver be. Egész idáig hallatszik a vitkovicei acél pengése. Az NB II-ben a vitkoviceieknek az első időben jól ment, egy ideig vezették a mezönyt. A tavasz azonban gyengébb formában találta őket, és így a táblázat közepén horgonyoztak le. De térjünk vissza megint csak a falba. Betiar elölmászó még mindig nem esett le! Lehorgonyzott az áthajlás alatt, és behúzza a másodmászót. Úgyhogy a közvetítésünk végéig már nem valószínű, hogy leesik. Abból, amit eddig láttam, leginkább az lepett meg, hogy az elölmászó anélkül mászik, hogy lasszót vessen, vagy szigonyokat lőjön a fölötte lévö, kiugró sziklára, sőt, még csak gumi tapadókorongokat sem használ. Speciális ragasztót sem vesz igénybe, ahogy a laikusok többsége ezt elképzeli.
A kötélen a második, Karabíniák Ignác, a Bodrogtapadófalva S. C.-ből, tehetséges mászó, aki mögött már a dévényi sziklák legnehezebb útjai vannak. Nagyon gyorsan halad. Már az áthajlás alatt van. Megfogja a szöget ... és esik ... igen, kedves hallgatóink ... azzal együtt esik ... már csak két-három méter, és mégis! ... Sikerült elkapnunk a mászás drámai pillanatát. Mégis csak sikerült! Karabíniák most lóg, himbálódzik a kötél végén, akár egy vásári majom a gumin. Valamit kiabál. Talán segitségért kiált Öö... Nem, nem. Ránk kiált. . Elnézést, kiáltom feléje, megkérdem tőle, hogy mit akar: -. . Miiii vaaaan? ... Miiiii? ... Hova menjünk? ... Mi ... mibe? .. Aha ... Kedves hallgatóink, a mi időnk már elfogyott, újra megszólalnak a stadionok, kivánjuk a mi kettesünknek a falban, hogy a mászást sikeresen befejezze, és hegymászó üdvözléssel búcsúzzunk: "Hore zdar" Viszaadom a szót a stúdiónak.
Szolosnyica, tábortűz, 1963