(Ivan Bajo)
Maguknak ez természetesen egyszerűnek tűnik. A hegymászók felmásznak e hegyre. Az egyiküknél fényképezőgép van, tehát fényképez. A kész képeket elküldi a mászópartnereknek, a legjobbakat pedig a folyóiratoknak. No éppen! Tizenegy éve mászom. Ezalatt a Tátrában háromszor is elmászhattam volna az örök vadászmezőkre, ebből háromszor a fotósok miatt. És kaptam tólük összesen 8 (vagyis nyolc) fényképet, közülük hat (vagyis hat) sikertelen.
A fotózás a következőképpen zajlik: Mászom. A kulcsáthajlás legrázósabb részébe érkezem.
- Állj!
-
Mi van?
- Várj! Ez egy isteni felvétel lesz!
- Na jó, de gyorsan.
- Gyorsan, gyorsan ... ezt
nem lehet csak úgy elütni. Ez nyugalmat kíván. Mit állitsak?
- Én ehhez nem értek.
- Megpróbálom
századdal, nyolcadra.
- Felőlem - megvan már?
- Nyugi, nyugi. Keresem a fénymérőt a zsákban.
-
Ez azt jelenti, hogy a századmásodperces fotót egy óráig fogod késziteni?
- Látod, érdemes volt. Tévedhettem
volna. Tizenegyes blendét mutat. De nem tudom, nem tudom, valahogy a fénymérő mutatója táncol. Lehet,
hogy mégis nyolcast mutat?
- Úristen, még ma megleszel vele?
- De nagyon sürgetsz! És szürő nélkül?
Az aztán kinézne. A felhők egyáltalán nem jönnének ki. Nem tudod, hogy hova tettem a szűrőket? Nem tudod,
nem tettem a te hátizsákodba?. . Aha, itt vannak.
- Figyelmeztetlek, hogy már csak az akaraterőm tart!
- Azért olyan rossz ez nem lesz. Hajolj ki a falból!
- Hogy? - Mondom, hogy hajolj ki a falból!
-
De hisz úgy vagyok!
- Ez semmi! Közted és a szikla között egy kis ég is kellene.
- Te, biztositasz
egyáltalán?
- Hogyan biztosíthatlak, amikor fotózok? Nem szeretem a szétszórtságot. A fotózás egész
embert kiván.
- Csináld, mert leesek. Már kezdek érni.
- Érhetsz, de majd csak egy pillanat múlva,
amikor elkattintottam. Na. Először is a bal lábadat rakd magasabbra. Így ... vagy inkább a jobbat Öö...
várj ... na és mit tegyünk a ballal? A balt hagyd úgy lógni, amint éppen átteszed. Mind a kettővel kell
kapaszkodnod? Muszáj? Kár. Na de így is fantasztikus lesz. Te, sokkal jobban mutatna egy fél méterrel
magasabban. Próbáld meg! Istenem, de nehéz veled. Csipkedd magad! Ez egy isteni felvétel lesz! A Csorba-tónál
egy söröd van nálam. Így ... ez az ... csak ha a kalapács is szépen függene lefelé ... igy ... kitűnő!
És nem himbálódzhatna? Azzal, hogy a képen elmosódik, a mozgást hangsúlyozzuk.
- Megvagy már?
-
Rögtön, rögtön, csak éppen elment a nap. Csak egy pillanat. Na, gyere, gyere, te idióta felhő. Na már
- már ... meg ... a kötél valahogy furcsán áll.
- Leesek.
- Most? Amikor annyit kinlódtam? Egy pillanat!
Ne nézz ide! Magad fölé! Hiszen felfelé mászol ... úgy. Mi van ezzel? Aha, elfelejtettem felhúzni. Most
meg a fejecskét fel. Már meg is van! Mehetsz tovább, de fent, azon az áthajláson állj meg! Készítünk egy
isteni felvételt. (Weber csúcs, 1957 junius 7.)
Három évvel később, amikor a kép elkészült, leteremtett a szerző, mert hogy állitólag megmozdultam. És egyébként is. Nehéz rendesen fényképezni, ha a másiknál nem talál megértésre. A fényképen egy nagy, szétmázolt fenék, valami vibrám-talp szerű, és a kötél dominált, ami az előtérben egy tengeri kábel vastagságát érte el. Az egyetlen éles tárgy a fényképen a kalapács volt, amely a felvétel készitésekor igencsak himbálódzott. Nem világos előttem, miért kellett felfelé néznem, amikor a mászó szervezet felső részét egyáltalán nem lehetett látni.
A tárgyilagosság érdekében el kell mondanom, hogy a fotófanatikusok más tipusával is másztam már; néma emberekkel, akik nyugodtan futkároztak a keskeny sziklapárkányokon és az áthajló gyepen, egyik kézben Exával, a másikban állvánnyal és fénymérővel. Egyáltalán nem vették figyelembe a mélységet. Csak azon voltak, hogy az elképzelésüket megvalósitsák. Meg vagyok győződve róla, hogy a fényképezőgépük nélkül már néhányszor leestek volna.
Olyanok is vannak, akik a falban egy fél képet sem készitenek el, de aztán lent, a völgyben kívánják, hogy felmásszak valamilyen sziklaminiatúrára, és vicsorogva harcoljak egy méterrel a föld felett a puszta életemért.
Manapság a fotós hegymászónak öröm másznia velem.
Mászunk. Egy rázós kulcs-áthajlásba érkeztem.
- Állj.
-
Igen. Század öthatodra, sárga szűrő.
- Remek. Kérlek ...
- Igen, a jobb lábam fent van, alaposan
kihajlok a falból.
- Kitünó. És még ...
-. . felfelé nézek, a kötél és a kalapács szabadon függnek
lefelé.
Elméletileg remekül fel vagyok készülve. Tanácsot tudok adni a film megválasztásánál, a hegyi környezetben élö fénymérö vagyok, ha összehasonlítjuk az adataimat a legújabb német fénymérővel, az eltérések szóra sem érdemesek. A szűrőkről hivatásosokkal beszélgetek. Fejből tudok kilenc előhívót és hat fixirt (receptek). A hegymászók között tudósnak számítok, noha fényképezőgép még soha nem volt a kezemben. Úgy tűnik, ha elkezdenék fényképezni, egy második Heckel lehetne belőlem. De nem kezdek. Filantrop vagyok.
