HOGYAN LETT EMIL HEGYMÁSZÓ ?

(Ivan Bajo)

Dermesztő alkonyat a Jávor-csúcs északi falában. Egy sziklapárkányon állok, és rosszul érzem magam. Fáj a fejem. Emil áll rajta, és egy szöget próbál beverni. A szöget, a szögek szögét, az összes biztosítás főbiztosítását. Megmenekültünk, a szög beült. Emil becsattintotta a kötelet a karabínerbe, és teljes súlyával a szögre akaszkodott.

- Ez egy lovat is elbír.
- Veszem észre.

És kitört a bivakolás. Mint szokásosan, egy reménytelen kisérlettel, hogy rendet teremtsünk a kötelek, kötélgyűrük, hevederek, szögek, karabínerek,.hágóvasak, hátizsákok összevisszaságában. Mindent kikötni, még magunkat is. Elhelyezkedni. És már hozzá is kezdhetnénk. . Mihez is kezdhetnénk?

ŐŐ...az alváshoz - azt nem. Hiányzik a meleg. Ételünk is csak emlékeinkben van. Víz meg csak a cipőnkben. Éneklésre nincs okunk, különben is, Emil éneklését a völgyben az agónia jelének tarthatnák. A vicceket már elmeséltük egymásnak a házban, a háromnapos eső alatt. Hát így csak mindenféléről beszélgetünk. A csúcsokról, a barátokról, a túrákról, a nőkről, aztán megint a csúcsokról, a lavinákról és a bivakokról. Tudják, ha két jóbarát tizenegy órát lóg a függőleges falban a hideg éjszakában, sokminden előkerül. Az is, hogy ki hogyan került a hegymászáshoz, milyen nehézségei voltak és maradtak. Amikor Emil elmesélte a történetét, néha úgy tűnt, hogy rólam mesél. És úgyszintén Józsiról és Gyuriról. És Bubó is valahogy így kezdte. Egyszerre csak tudatosult bennem, hogy ez kissé mindnyájunk története, akik eljövünk a hegyekbe, elhagyjuk a főutakat, beszállunk a falakba, a pillérekre, kéményekbe, és boldogok vagyunk ott.

Tíz évvel ezelött Emil hegymászó lett. Egyetlen a családban, a házban, a gyárban. Nem irigylésre méltó, sőt, kínos helyzet. Amint a normális halandóból hegymászó lesz, rögtön megváltozik a kapcsolata a társadalommal. A család, barátok, szomszédok, a munkatársak az újdonsült hegymászóban egy megtévedt szerencsétlent látnak, vagy egy extrém egyéniséget. Az első esetben a hegymászót sajnálják, és nemes igyekezettel vissza akarják téríteni a rossz útról. A második esetben kimosolyogják és lehordják a sárga földig. A közelállók számára a hegymászó a gondok, harag és szomorúság forrása. Halgassák csak Emilt .. Régen. . ,

Kékszemű kisfiú tátott szájjal néz a Kis-Késmárki-csúcs hatalmas falára.

- Papa!
- Na?
- Ez egy szörnyen nagy csúcs.
- Ez aztán igen. Azt hiszem, Kis-Késmárki-csúcsnak hívják.
- Kicsi? De hisz ez nagy! Ha például ... Apu ... mint ott .. Apu, nézz oda! Valaki ott. . ott a fekete izé mellett ...
- Aha .. Hegymászók.
- Hegymászók? Az mi? És miért vannak ott?
- Arra mennek fel a csúcsra.
- És másfelé nem tudnak?
- Tudnak, de ők éppen arra akarnak menni.
- Aha, és miért?
- Mit miért? Honnan tudjam, hogy miért. Mennek, amerre akarnak. Ez szórakoztatja őket.
- És hogy kapaszkodnak?
- Mint a pókok. Van spárgájuk, különleges cipőjük, vashorguk, és azokkal másznak.
- És nem félnek?
- Mit tudom én. De talán nem - egyébként nem csimpaszkodnának ott.
- És te felmásznál ilyen meredek sziklán.
- Én? Még nem próbáltam, de biztos, hogy nem. Először meg kell azt tanulni.
- És én felmásznék?
- Te? Nem!
- Miért?
- Miért? Mert valahányszor megpróbálnád, annyiszor összeaprítanálak. Világos?

Tíz év múlva hegymászó lettem. Először illegálisan űztem a hegymászást. Minden a legnagyobb rendben ment. Hazudtam az általános megelégedettség érdekében. Vasárnaponként iskolai társadalmi munkára, strandra, a nagyszombati vásárba jártam. A körülmények egybeesése folytán mindig a solosnicai mászóiskola sziklái alatt találtam magamat. A szülők örültek, hogy nem vagyok otthonülő, hogy tevékenykedem. És én tényleg tevékenykedtem - kéményekben, áthajlásokon, pilléreken és gerinceken. Ahogy mondom, minden a legnagyobb rendben ment. De egyszer, egy nagyon kellemetlen estén. .

APA

Ezen az estén apa valamit keresett az ágy alatt. Egy elgurult gombot, vagy mit. A keresés során kihúzott onnan egy kötelet meg szögek és karabínerek fürtjét. Számomra ez egy megrázó kép volt, amint ott térdel mászócuccal a kezében, és rám néz.

- És ez mi?
- Ez kötél és szögek.
- Azt látom. De mit keres ez itt?
- Ezzel ugyanis másznak.
- Másznak. Ezzel másznak. És ki mászik ezzel?
- No ... én ... tulajdonképpen ugyanis ... na igen ... én ezzel néha ... mászom ..
- Te ezzel mászol! Hallod, mama? Ő ezzel mászik. Nem értem!
- No ezt így ... a mell körül megkötjük.
- És lehet mászni! Én egy akkorát lekeverek neked. .
- Én ugyanis ... mi ugyanis ... mint ahogy ez itt ..
- Na ide figyelj! Sohase voltál angyal. Mindig hülyeségeken járt az eszed. A házmester kutyáját piros lakkal festetted be, Jankovicsék galambjait denaturált szeszbe mártott kukoricával itattad le; a Gizike esküvőjén pedip csípős parpikával kented be a vécépapírokat. Fiam, érettségizel, és még nem jött meg az eszed. És most, most meg a sziklákon akarsz csimpaszkodni, normális vagy? Arra neveltelek, hogy megrokkanj? Én is elkövettem csirkefogóságokat, de mindennek megvan a maga határa.

Nem maradt más hátra, mint hogy hallgassak. Végül is biztosan igaza volt. Talán majd az évek során megértem, amikor az ágy alól kihúzom a fiam kötelét ... talán ...

Apa dühöngött. Elutasította az ételt. Módszereket keresett, hogy kiverje a fejemből a hegymászást. Gyanúsan jótékonykodva beszélt hozzám:

- Nézd, fiam. Hiszen te értelmes fiatalember vagy. Legalábbis részben. Nézz körül a házban. Minek kellene az esőcsatornán jönnöd haza, amikor van lépcső. Értesz engem? Na látod. Mászok például én? (Ez az elképzelés egy kissé felvidított. Apám 98 kiló.) Na és mégis itt vagyok. És elégedett vagyok. Természetesen mindenkinek van valamilyen hobbyja. Van aki horgászik, van aki gombát szed, van aki kaktuszt nevel, aranyhalakat, szalamandrákat tenyészt, bélyegeket, gyufacímkéket, zsilettpengéket gyűjt, más sakkozik, kártyázik, futballozik vagy bármi mást. No és te ezek közül éppen a legfurcsábbat választottad. A legveszélyesebbet, a legszélsőségesebbet, a legfárasztóbbat. Hiszen te beteges vagy! Az orvos sem engedi meg. Na és tulajdonképpen mire jó ez? Mit kapsz ettől? Kilátást? Arra vannak a felvonók és a túrista utak. Avagy tetszik neked a nyaktörő császkálás? Hát akkor mi?!

- Ezt nehéz megmondani ... magarn sem tudom, de ettől nagyon boldog vagyok.

Rossz, félresikerült, engedetlen fiú voltam. Ellenálltam az akvarisztika csábításának, a kaktusz- és bélyeggyűjtés kéjének. Hegymászó maradtam. Biztosan rosszul választottam. A horgászat talán szebb és hasznosabb, de úgy tűnt, hogy a Ganek galériájához fűződő kalandok drágábbak, mint egy mázsa, vagy akár folyónyi, tengernyi hal.

És apa. Csakhamar abbahagyta falra hányni a borsót. Apa nagyon szeret ágyban olvasni. És így az éjjeli asztalára dugdostam a hegymászó irodalom legszebb remekeit. Először szándékosan nem vette őket észre:

- Ezeket a marhaságokat máshova tedd!

Egyik este mégis csak a kezébe vette Rebuffat: Csillagok és zivatarok című könyvét. Hogy legalább meggyőződjön arról, hogy hogyan másznak:

- Ha már ezt próbálja a csavargónk.

Aztán következett Hermann Buhl; Herzog Annapurnája. Alig győztem hordani a könyveket. Végre elérkezett az idő, amikor megjámborodva kérdezte:

- Te, mi az a traverz?

ANYA

Mama sokkal hatásosabb fegyverekkel harcolt.

- Fiam - mondja - ne tedd ezt. Többet ne járj a hegymászók közé! Ugye többé nem mész közéjük? Ugye hogy nem? Miért nem válaszolsz ...

Nem tudom, hogy éltem ezt túl. Nagyon kicsinek, elvetemültnek, hálátlannak éreztem magamat. Soha nem voltam ilyen közel a bélyeggyűjtéshez.

Aztán következtek az álmok. Minden reggel elmesélte, hogy mit álmodott rólam, mint hegymászóról:

- Azt álmodtam, hogy Matilda nénivel szörnyen meredek hegyek alatt mentünk el, és te ott lógtál egy magas sziklán, és hangosan kiabáltál. Mi lent voltunk, mi is kiabáltunk. Aztán eleresztetted magadat, és leestél hozzánk, éles kövek közé. Hozzád futottunk, véres volt a fejed és nagyon sírtál. Majd azt mondtad: - Nem kellett volna. . Melletted egy nagy fehér kutya állt.

Nem emlékszem, hogy milyen szerepe volt a bevert fejem mellett a nagy fehér kutyának, de ezek rémes történetek voltak, tele szomorúsággal és vérrel.

Végül mama megvette az antikváriumban Lutonskytól a szimbólikus temetőről szóló könyvet, amely összefoglalja a tátrai tragédiákat, és esténként, apával együtt, síron túli hangon olvastak fel belőle, és figyelemre méltó megjegyzéseket füzték hozzá.

Mamával ez úgy végződött, hogy egyszer a mászóiskolába vezettem, Tónival bemutattunk egy szép, biztonságos mászást. Egészen tetszett neki. Tóni bemutatott egy kiesést is, ami este három féldecimbe került. Mama kijelentette, hogy Tóni remek, hogy egy osztállyal jobban mászik, mint én, hogy ügyefogyott vagyok, nincs tehetségem a mászáshoz. Azt hitte, hogy ügyesebb fia van. Többet nem álmodott rólam:

FIVÉREM

A testvérem egy lókötő, és csak mint a család tagját mutatom be. Mivel nem hegymászó, példaként állítják őt elém, ami abszurd. Szabad idejében boxol. A kinézete alátámasztja azt a véleményt, hogy az ökölvívást be kell tiltani. Amikor még 800 koronára volt szüksége a mopedre, apával együtt fújta:

- Ne bolondozz, kérlek. Hegymászás! A te görbe lábaiddal! Ha mászol, hát akkor az idegeinkre. Apának igaza van, hogy az egy hülye sport. Nem akarsz boxolni?

De amikor hátizsákra, sílécre és anorákra volt szüksége egy szerelmi kiránduláshoz, megfordította a kártyát:

- Hagyjátok már békén. Valami van benne. Legalább tiszta levegőn van. Örüljetek, hogy nem kocsmákban kujtorog.

Na mondják, hát jellem az ilyen?

FELESÉGEM

A, Mielőtt az lett volna

Talán megteszi egy szemelvény a mézes korszakból:

- Tudod, Emilke, az nagyon szép, lenyűgöző lehet, amint úgy emelkedsz az ég és föld között. Ha legalább egyszer veled lehetnék, pókocskám.

De a pókocska mégis csak okosan, és átlátva a helyzetet, biztosította magát az ellen, hogy önkényesen behúzzák a csőbe. A szeretettjével és a szeretőjével (egy személyről van szó) aláíratta az "Emil férj hegymászó tevékenységének ápolása a házasélet időszakában" című nyilatkozatot, ahol három pontban és két alpontban fogadja, hogy nem fog akadályozni a hegymászásban, sőt, minden módon támogatni fogja. Aláírások, tanúk, egyértelmű megfogalmazás, három másolatban.

B, Amikor az lett

Amint a személyijébe bejegyzés került, amelyből kitűnt, hogy a férje vagyok, a hegymászást illetően visszakozni kezdett, hogy a papír az papír, de az élet az más. Követelte (két hónappal az esküvő után) a nyilatkozat felülvizsgálatát, amire természetesen nem álltam rá. Mind a saját, mind az én példányomat megsemmisítette. A harmadik után is kutat, de az sohasem kerül a kezébe. Az az én végemet jelentené, mint hegymászó.

MUNKATÁRSAK

A munkatársak a hegymászás pártján állnak, mert a Tátrából lengyel szeszt hozok nekik. A legközelebbieknek. A távolabbi kollégák számára lökött, ütődött, stb. vagyok. Szerencsére a vállalatnál van még egy pszichopata, két homoszexuális, erkölcsileg romlott titkárnő, ejtőernyős, laboráns hármasikrekkel és egy szerelő, tizenhárom ujjal a kezén. Viszonylag nyugodtan élek az árnyékukban. Legjobban a főnökömmel jövök ki, ő őszintén megérti a hegymászást. Ő az a pszichopata.

Hát ez volt Emil. Egy kissé én is, Bubó is, Józsi is, Gyuri is, és egy kissé mindnyájan.

De miért, miért van ez így? Hisz a csúcsok és a hozzájuk vezető utak csodálatosak. Miért vagyunk mi, akik a hegymászó utakon járunk, miért vagyunk bolondok? Miért lelkesednek az emberek a hazai csapat győztes góljánál, követik az ugró mozdulatát a léc fölött, a futóért, aki kör-kör után harcol az idővel, a boxolóért, aki adja és kapja a kesztyűs ütéseket, a vívó eleganciáján.

Ugyanezek az emberek, ha egy tátrai falban hegymászókat pillantanak meg, értetlenül csóválják a fejüket:

- Bolondok. Mire jó ez?

Bolondok? Lehet. De boldog bolondok! Hogy mire jó ez nekünk? Nehéz megmondani. Elég volna egyszer, egyetlen egyszer önöket kötélre kötni, és végigvezetni a jégvölgyecskéken vagy a Motykán a széles toronyra - és önökből is bolondok lennének. Boldog bolondok.