Czárán Gyula: A Déznai várhegy1

Kevesen hallották Arad vármegye határain túl hírét a kies fekvésű mezővárosnak; még kevesebben tartják érdemesnek a fölébe emelkedő várhegyet, festői szikla-csoportozataival s a csúcsát koronázó várrommal figyelmükre méltatni. Pedig nincs a hegyek járatlan vadonaiba rejtve: a borossebes-menyházai vasút állomása, s vonat éppen itt a várhegy alatt kanyarodik tovább a közeli Menyháza fürdő felé.²

A Kodru-hegység déli oldaláról hosszan nyúló lejtők ereszkednek alá, s ezeknek egyikén, a völgybe mélyen benyúló sziklás fokon áll a vár, közel kétszáz méternyi magasból nézve le az alatta elterülő városkára. A városnak történeti múltja van, s már Róbert Károly idejében fennállott. Később a Losonczy család birtokába jutott, s még a hős Losonczy István is bírta azt. A török világ idején ama szerencsétlen területéhez tartozott, amely a török hódoltság határán folytonos dulakodás és viszály tárgyát képezé a török hatalom s az erdélyi fejedelmek között. Ez utóbbiak jogot formáltak reá s Erdélyhez tartozónak tekinték; de e joguk érvényesítésére nem volt elég erejük; mert a török mindinkább megveté benne lábát, mind nagyobb területeket hódoltatott be, s egyre nyugtalanítá, pusztitá tűzzel, vassal az egészet, - mit persze a másik fél is megtett, ha éppen alkalma nyílt reá. De ez még nem volt elég, mert mind a két hatalom, mely e részek birtokáért versengett, igyekezett is tőle telhetőleg kihasználni a legpraktikusabb felségjogot, az adóztatás jogát; - minek következtében ez a folytonos hadakozásoktól dúlt, sanyargatott országrész kétfelé - az erdélyi fejedelemnek s a töröknek volt kénytelen adót fizetni, meghazudtolva ama közmondás igazságát, hogy egy rókáról két bőrt nyúzni nem lehet. Úgy hogy a szegény istenadta nép egyszer küldöttségileg folyamodott a törökhöz, mint amelynek erejében inkább bízik vala, - kérve, hogy hódítsa meg őket jobban s mentse meg az erdélyi fejedelmek kormányától s az annak nevében garázdálkodó gerilla-bandáktól, - a végből, hogy jövőre csak egyfelé legyenek kénytelenek adót fizetni.*

Több ízben került Dézna vára is, 50-60 faluból álló tartozékával együtt, e szomorú időkben török kézre. Közbe-közbe, a szerint, amint időnként az erdélyi fejedelmek kerekedtek felül, ezek egy-egy hívüknek adományozták s így felváltva egymásután a Bebek, Kendi, a szalontai Toldi, a Korniss, Keresztes családoknak, sőt egy ideig még Bethlen Gábor fejedelemnek is tulajdonát képezé, ki a monda szerint innen a vár fokáról széttekintve, Józsa nevű vitéz hadnagyának annyi földet ajándékozott, amennyit napkeltétől napnyugtáig körül tud lovagolni.

Miután a török világ átkától a vidék megszabadult, a XVIII. században Dézna is Rajnald modenai herceg birtokába jutott, mint egy része a híres "muntinai" uradalomnak. S midőn végre ez óriási uradalom a múlt századelején a kincstárra visszaszállt, Déznát a váradi Török Józsefnek és Gyulának birtokában van most is az uradalom a várheggyel és várrommal együtt.

A vár lejátszá szerepét. - De nem... még valami hivatás várt reá. Az ötvenes évek végén lejött ide Déznára Jókai, barátját Török Gábort, Arad megye egykori alispánját s országgyűlési követét, meglátogatni, s innen indultak ki az erdélyi Érczhegységben tett körtúrájukra, mely utazás élményeit Jókai azután a vasárnapi Újság hasábjain "More patrio" név alatt örökíté meg.

Mielőtt azonban útra keltek volna, néhány napot töltött itt a csendes idilli magányban a költő; élénk képzelőtehetségét megkapták a letűnt századokról mesélő romok, s egy történeti elbeszélés tárgyává tette azokat, amelynek a déznai vár képezi színhelyét, a Kurbán bég cím alatt szintén a vasárnapi Újságban látott azon időtájt napvilágot.

Ez elbeszélés szerint a bég s a borosjenői basa egy ízben azzal dicsekedett egymásnak, ki mennyire puhítá meg már a népet, melyik milyen erőszakosságot mer alattvalóival elkövetni s midőn e közben folyton egymásra licitálva, mindegyik túl akart tenni a másikon... a bég utoljára, hogy a vitában nyertes maradjon, fogadást ajánlott a basának, mely szerint egy év múlva száz olyan menyasszony lesz együtt a déznai várban, melynek mindegyikét ő az oltár elől, a vőlegénye oldala mellől rabolta el - A basa felvette a fogadást, s a vitéz bég neki is látott e nemes feladat teljesítésének oly buzgalommal, hogy még le sem telt az esztendő s már össze volt a várban a száz menyasszony gyűjtve. Azonban most hirtelen meghal közülük egy; s a bég kimegy seregével, hogy e helyett mást raboljon s a szám teljes legyen. De a százegyediknél megjárta, mert a feldühödött nép kiverte a templomból, s fellázadva üldözőbe vette őt csapatjával együtt. Azalatt azonban ott fenn a várban is nagy fordulat történt. A meghalt menyasszony, ki csak teszthalott vala, újra életre kelve, fellázítja ara-társait; ezek az otthon hagyott csekély számú őrséget felkoncolta, a várat hatalmukba kerítik, a hazafelé menekülő bég előtt a kapukat bezárják, ki így két tűz közé jutva elpusztul. Így szabadul meg Dézna a török uralomtól.

Egyébiránt a romok nem az egyedüli érdekes része a várhegynek. A trachit-tufa kőzet, melyből e hegykúp áll, festői szép sziklacsoportokat alkot, s legszeszélyesebb, fantasztikusabb, bizarrnál bizarrabb sziklaalakzatok meredznek ki a hegyoldalon mindenfelé. Azonkívül a kőzetnek magának anyaga s összetétele valami olyan szokatlan és sajátságos, mely még a laikus látogató figyelmét is szükségképen megkapja. A kisebb nagyobb trachit-darabok u.i., melyekből e kőzet alakult, épp úgy vannak valami természetes kötőanyaggal, egy vulkanikus cementtel, - mint a fal téglái a vakoló péppel egymáshoz forrasztva; annyira, hogy nagyon hasonlóak, - sokszor csalódásig hasonlóak az emberi kéz alkotásaihoz, s azt a benyomást teszik, mintha kőműves rakta volna azokat. Sokszor igazán zavarba hozzák a nézőt, s az ember néha alig akarja elhinni, hogy itt csak a természet játéka, nem emberi kéz műve áll előtte.

Az új szerpentin-út , mely e sziklák közt a várba felvezet, Jókai-út nevet visel a nagy költő tiszteletére s itt-tarózkodásának emlékére, s ugyancsak ez okból vannak egyes sziklaképletek is nagyrészt Jókai említett elbeszéléséből vett alakok után elnevezve.³ Itt van a fogadást megnyert basa; itt van maga Kurbán bég, amint lóháton indul ki az utolsó menyasszonyrablásra; itt van a szép odaliszk s a hárem függönye; itt a bég udvari káplánja, a Mufti; itt a teherhordó szolgák, a hamál-ok, amint görnyedve viszik fel hátukra rakott terhüket a várba; itt van a századik menyasszony sírkeresztje is az ara-rablás örök emlékezetéül.

Vajon a költő merítette-e inspirációját ezekből a sziklalépekből? Vajon ezek ajánlkoztak-e neki kész tárgyul alkotásához? Vagy pedig azért alkotta ezeket a természet, hogy velük a költő művét illusztrálja, emlékét maradandóvá tegye?

Természet és költő együtt dolgoztak itten, hogy egymás művét kiegészítsék s megörökítsék, s a várhegy szépsége még élénkebb zománcot kap a nagy költő nevének reá eső sugarától.

*Márki: Arad vármegye története. (II. kötet. 6.old.)

*1 Megjelent a Turisték Lapja XVIII. évf. 43. old. (1906)
*2 Azóta a vasút megszűnt, most Borossebesről autóbusszal lehet ide jutni.
*3 A szerző szerényen elhallgatja, hogy ezt az utat saját költségén Ő építtette.