| | |
| 76. szám | 2000. február |
| A baranyai természetjárás 1999-ben
a számok tükrében Feltárni az ismeretlen világ titkát Részlet az Ordas tanya naplójából |
A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség tagsága
| Sorszám | Egyesület, szakosztály | Taglétszám | |||
| ifjúsági | felnőtt, dolgozó | nyugdíjas | összesen | ||
| 1 | Büdöskút Barátai | 125 | 10 | 135 | |
| 2 | POEÜ | 68 | 37 | 7 | 112 |
| 3 | JPTE Testnevelés Tanszék | 86 | 86 | ||
| 4 | Pollack M. Szakközépiskola | 80 | 80 | ||
| 5 | PTTE Nyugdíjas Szakosztály | 70 | 70 | ||
| 6 | PTTE Vándorsport Szakosztály | 9 | 26 | 24 | 59 |
| 7 | MATÁV Rt. Túraszakosztály | 13 | 37 | 6 | 56 |
| 8 | Mezőszél utcai Általános Iskola | 47 | 47 | ||
| 9 | Dél-Zselic Természetbarát Klub | 17 | 25 | 3 | 45 |
| 10 | ANK Zengő Vándortábor | 33 | 5 | 38 | |
| 11 | Pécsi Túrakerékpáros Klub | 15 | 21 | 36 | |
| 12 | Mecseki Erdészeti Rt. Erdei Iskola | 26 | 9 | 35 | |
| 13 | PTTE Hétpróbások | 25 | 25 | ||
| 14 | Pécsi Vörös Meteor | 2 | 4 | 19 | 25 |
| 15 | Szuadó Természetbarát Egyesület | 6 | 15 | 21 | |
| 16 | Babits Gimnázium | 21 | 21 | ||
| 17 | Arany Horda TE | 1 | 12 | 7 | 20 |
| 18 | Dráva TSE | 5 | 14 | 19 | |
| 19 | PTTE Esperanto | 1 | 17 | 18 | |
| 20 | Fehérhegyi Általános Iskola | 13 | 4 | 17 | |
| 21 | Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egy. | 10 | 6 | 16 | |
| 22 | Dolgozók Általános Iskolája | 15 | 15 | ||
| 23 | Mecseki Kóborlók | 1 | 9 | 3 | 13 |
| 24 | Pécsbányatelepi Általános Iskola | 12 | 1 | 13 | |
| 25 | PMSC | 2 | 10 | 12 | |
| 26 | Felhőtlenek | 2 | 9 | 11 | |
| 27 | POTE DSK Természetjáró Szakosztály | 8 | 8 | ||
| 28 | Gyalog Galopp | 1 | 6 | 7 | |
| 29 | Jó Barátok | 2 | 2 | 4 | |
| 30 | Pécsi Spartacus | 2 | 2 | 4 | |
| 31 | Pécsi Elektromos | 4 | 4 | ||
| 32 | Bártfa utcai Általános Iskola | 1 | 2 | 3 | |
| Pécs Városi Természetbarát Szövetség összesen | 642 | 264 | 169 | 1075 | |
| 33 | Kószálók, Borota | 98 | 19 | 2 | 119 |
| 34 | Komlói Hétdomb TE | 10 | 25 | 48 | 83 |
| 35 | Mi a manó, Budapest | 40 | 10 | 50 | |
| 36 | Kenderföldi Általános Iskola, Komló | 50 | 50 | ||
| 37 | Egyházasharaszti Általános Iskola | 34 | 1 | 35 | |
| 38 | 501. sz. Szakképző Iskola, Komló | 32 | 2 | 34 | |
| 39 | Bicsérdi Természetjárók | 30 | 3 | 33 | |
| 40 | Természetjárók, Sellye | 32 | 1 | 33 | |
| 41 | Görcsönyi Általános Iskola | 26 | 26 | ||
| 42 | Mindszentgodisai Általános Iskola | 20 | 2 | 22 | |
| 43 | REZÉT SE, Baja | 15 | 15 | ||
| 44 | Kazinczy Szakközépiskola, Komló | 15 | 15 | ||
| 45 | Újhelyi I. Szakközépiskola, Szentlőrinc | 9 | 1 | 10 | |
| Vidéki szakosztályok összesen | 396 | 79 | 50 | 525 | |
| Taglétszám 1999-ben | 1038 | 343 | 219 | 1600 | |
Az év során elért természetjáró minősítések
| Egyesület neve | Bronz fokozat | Ezüst fokozat | Arany
fokozat | Érdemes fokozat | Összesen |
| MATÁV Pécsi SE | 8 | 5 | 3 | 16 | |
| Dráva TSE | 1 | 10 | 11 | ||
| Kenderföldi Általános Iskola | 9 | 9 | |||
| Komlói Hétdomb TE | 3 | 5 | 8 | ||
| Mecseki Kóborlók | 1 | 4 | 1 | 6 | |
| Pécsi Túrakerékpáros Klub | 2 | 1 | 2 | 1 | 6 |
| PITE | 3 | 3 | |||
| PTTE Nyugdíjas Szakosztály | 2 | 1 | 3 | ||
| PTTE Vándorsport Szakosztály | 3 | 2 | 2 | 7 | |
| POTE DSK | 1 | 1 | |||
| Dél-Zselic TK | 1 | - | 1 | ||
| Minősítések összesen | 33 | 28 | 9 | 1 | 71 |
Arany fokozatot ért el: Várhelyi Sándor, Arató Csongor (Pécsi Túrakerékpáros Klub), Csapó Julianna, Németh Ferenc, Gyöngyösiné Nagy Viktória (MATÁV SE), Nemes Levente (POTE D.S.K.), Simai Margit és dr. Nagy Gábor (PTTE Vándorsport Szakosztály), Dalecker Ibolya (Mecseki Kóborlók).
Érdemes fokozatot ért el: Keményfi Márta (Pécsi Túrakerékpáros Klub)
Jelvényszerző túramozgalmak teljesítése
| Baranyai Várak | 17 fő |
| Barangolások háztól-házig | 9 fő |
| Mecsek turistája | 19 fő |
| Baranya legszebb templomai | 2 fő |
| Kincses Baranya | 10 fő |
| Baranyai kerékpáros körtúra | 4 fő |
| Dél-Dunántúli Piros Túra | 10 fő |
| Dél-Zselic turistája | 2 fő |
| Összesen | 73 fő |
Számítógépes adatbázisom rendezgetése közben akadtam rá nemrég egy réges-régen elfelejtett írásomra, amelyet valamikor Bajnai Zsolt egykori csoporttársam kérésére írtam az egyik egyetemi újságba. Mivel Zsoltnak ez nem tetszett, illetve ő riportszerű cikkre gondolt, végül is visszadobta munkámat. Kétségtelen, hogy a rövidke írás néhol talán megmosolyogni való, de mindenképpen őszinte és az akkori friss benyomásokat rögzítő impresszió. Mi több talán már túlságosan is személyes önvallomás, amely egyrészről bizalmas, másrészről lehet, hogy az íróján és néhány jó barátján kívül nem tarthat igényt közérdeklődésre.
Hogy miért küldtem el mégis a Hírmondó számára Gila Csabi kérésének megfelelően az alábbi írásomat? Három okból:
Mint minden természetért rajongó gyermek, illetve fiatal, valamikor én is arról ábrándoztam, hogy ha komoly felnőtt leszek, akkor majd kutatóként és felfedezőként sok kalandos expedíciót szervezek! Elsőnek jutok fel meg nem hódított hegycsúcsokra, a tenger mélyének titkait kutatom, áthatolhatatlan dzsungelek legmélyére hatolok, félelmetes ragadozók viselkedését tanulmányozom, vagy a messzi északon kóborolok a sarki fény derengő világánál.
Nos, időközben felnőttem, és valahogyan álmaim is elfelejtettem. Rájöttem, hogy minden hegyóriást megmásztak már, hogy Magyarország nem tengeri nagyhatalom, hogy az esőerdőket felperzselik, a nagyvadakat pedig állatkertbe zárják, északon pedig túl hideg van. Mégis maradhatott bennem némi vágy az efféle élet iránt, s talán így történhetett, hogy a történelem mellett a földrajz és a geológia tanulmányozására adtam a fejemet.
Csakhogy 1994 őszétől valamelyest megváltozott az életem. Barta Karcsi barátommal ugyanis ennek az évnek az októberében határoztuk el magunkat, hogy a lassan egy éve dédelgetett tervünknek megfelelően, barlangkutatásra adjuk a fejünket. Talán eljött a nagy lehetőség pillanata, egy új magyarországi barlang felfedezője lehetek? Nem, ez
gyerekes képzelődés, ebből én már rég kinőttem! S mégis hamarosan olyan fokú kutatási láz kerített hatalmába, amilyet azelőtt soha sem néztem volna ki magamból.
Igen, 1994. október 28-án megkezdődött a nagy kaland! Kaland? Először még csak ástunk, aztán térdig álltunk valamilyen fertelmesen fekália szagú iszapban, majd bele is másztunk könyékig, igaz, kárpótlásképpen egyre kevésbé orrfacsaró bűz kíséretében. Egész nap saras köveket cibáltunk ki a nyálkás földből, mintha aranyat keresnénk, vagy mintha fizetnének ezért a munkáért. Alig vártam már, hogy vége legyen, és közben azzal nyugtattam magam, hogy majd este, jutalmául az egész nap szenvedéseiért, majd eljön végre a nagy kaland! A lányok, az igazi, a legigazibb kaland!
Kaland? Már arra sem emlékszem, hogyan kerültem ágyba. A mocskos gödörben még a szebbik nemről álmodoztam, s lám, máris egy szovjet gyártmányú csörgőóra hangja, és Karcsi barátom ébresztőt harsogó rikoltozása keltett fel. De mi volt közte? Valami foszlányképek derengtek előttem hazafelé vánszorgó, tépett ruhájú sáros alakokról, sötét éjszakában, jéghideg vizű forrás fölé görnyedő, párálló, meztelen testekről, ahogy gémberedetten próbálják magukról levakarni a testükre ragadt mocskot, illetve halvány derengéssel próbáltam visszaemlékezni a fogam alatt az étellel együtt ropogtatott agyagfrakciókra. Igazából azonban nem volt semmi a gödör és az ébredés között. Semmi. Lehet, hogy az aknából egyből az ágyba estünk? "De hát legalább a lányok?" - ocsúdtam fel. S ahogy körbenéztem, a pár napja még üde viruló orcájuk látványát keresve, nem láttam mást körülöttem, mint duzzadt, csipás szemeiket, sárgás agyagtól összeragadt kócos csimbókjaik közül ki-kivillanni. E meggyötört szempárok kétségbeesetten mértek végig engem, a lemondás és a megvetés felém irányuló őszinte üzenetével. Azt hiszem, náluk is sokkal rosszabb bőrben lehettem. Még négy napig csináltuk reggeltől estig, pontról pontra ugyanezt. Az eredmény pedig egy-két méter mély akna volt, amelyből még három métert tudtunk előrekúszni a szétterülő iszapban, a hasunkba álló éles köveken, az egymásnak ki tudja mennyire stabilan támaszkodó asztallapnyi kőtömbök alá.
A megpróbáltatások után az első megdöbbenés akkor ért, amikor észrevettem, hogy kezdek meleg szívvel érezni a Szuadó-völgyben eltöltött napok iránt. A második akkor, amikor a csipás szemű lányok kedves mosollyal köszöntöttek, s szebbek voltak, mint bármikor azelőtt. A harmadik, a legnagyobb pedig akkor, amikor megint a gödörben találtam magam, azokkal az emberekkel, akikkel egy hónappal azelőtt is ott voltam a kövek, a sár, a víz, és most már egyre inkább az örök sötétség társaságában. Pedig december vége volt, s ha nem a kutatóházban aludtunk, akkor a sátor nem sokat védett a -15 oC-os hidegtől. Soha nem gondoltam volna azelőtt, hogy valamit is meg tudok tapasztalni Jack London novelláinak fagyos valóságából. Pedig hol van az a téli Mecsek az alaszkai hómezőktől! Nevetséges, nem? És mégis a Mecsek lankái között történt meg velem az, hogy a hidegtől vacogva nem tudtam tüzet gyújtani, mert a didergéstől kiesett az elgémberedett kezemből a fa, s ha meg is tudtam tartani egy gallyat, azzal is csak nyomban széttúrtam az addig nagy nehezen összerakott gúlát. Esténként már képtelenek voltunk megfürödni, olyan hideg volt a víz, s az éjjeli levegő; reggel pedig a meg nem száradt nedves munkaruháinkat voltunk kénytelenek újra felölteni.
Mégsem panaszkodott most már egyikünk sem. Mindenki tette a dolgát. Ugyanazok maradtunk, akik azelőtt voltunk, semmivel sem jobbak, se rosszabbak, és mégis megváltoztunk. Megtanultunk örömmel dolgozni, az ilyen körülmények között is, mégpedig a nagy üres semmiért, és mégis a legtöbbért, a dolgokért önmagáért, egy önként vállalt nemes célért, és az embert próbáló nehézségek leküzdése közben megtanultunk dolgozni egymásért, hiszen akárhogy tudod is, hogy ott van, hiába bizonyítottad a csodás földalatti világ létezését, soha sem lehetsz benne biztos, hogy be is jutsz. A föld gyomrának rejtett kapujához pedig az út nem egyedül, hanem együtt vezet azokkal, akikkel közösen szenvedtetek a sár, a víz, a hideg és a kövek szorításában. Eddig fogalmunk sem volt róla, de most már tudjuk, hogy mit jelent mindez, mert mi megtapasztaltuk.
Végigszenvedtünk valamit, amit csak átélni lehet. Reméltünk és keményen dolgoztunk, és beteljesedett az, amiért küzdöttünk. December 2-án befogadott minket a hegy, s megmutatta nekünk azt a mélyen elzárt világát, amit eddig senkinek sem tárt fel, de megmutatott nekünk valami mást is, amit a Szuadó-völgy rejtett titka által egymásban fedeztünk fel.
| Tarnai
Tamás (1996) (A Hírmondó - a Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület lapja - nyomán) |
"1999. december 29. A két napja tartó rossz idő végre elmúlt és így kijöhettem a természetbe. A Remete-rétig jöttem autóbusszal, és éppen a síruhámat téliesítem. Szikrázóan süt a Nap, gyönyörű kék az ég, és csillogó hó borítja a tájat. A Büdös-kút fele indulok, az öt centiméteres hóban csizmám talpának jellegzetes lenyomatait hagyom hátra. A turistaúton egy róka haladhatott előttem néhány órája, lábnyomai szépen kivehetőek a hóban. Időnként letért az útról és egerek után kutatva feltúrta a lesimuló szederindák leveleit, így azok zölden tűnnek ki a fehér környezetből. A szél zörgeti a fák koronáiban csonttá fagyott ágakat és köztük elszaladva sejtelmesen suhogtatja az erdőt. Elérem a Füleki-emlékművet, melynek megkopott betűi szomorúan fagyoskodnak a márványtáblán. Óvatosan haladok lefele a meredek kövekkel tarkított keskeny úton, amíg a forráshoz nem érek.
A kifolyócső nem győzi el a nagy vízhozamot, ezért a medence tetején áttörve az ajtó résein keresztül folyik kifele. A lakatot elfordítva bővítem a rést, hogy a víz a belső falazatot nehogy megrongálja. A tisztáson pihen a csend és gyönyörködik a kulcsosház zöld fenyőiben és a sok kis madárban, melyek az etető környékén repdesnek. Felmegyek a lépcsőn és megnézem, hogy a ház körül rendben van-e minden. Sehol egy nyom, mindent rendben találok. A madarak etetőjében már kevés az élelem, a szalonnabürkét is teljesen leborotválták az éles csőrök. A gerendákon lévő aranysárga kukoricacsöveket is kikezdték és egy részét már meg is ették a madarak. Tovább indulok Abaliget irányába az erdészeti úton. A völgyben több száz méteren járhatatlan a turista út az erdészeti munkák miatt, na meg a nem megfelelő útkarbantartásnak köszönhetően. Jó lenne a jobb oldalon egy turista ösvényt kiépíteni, mivel sok turista ezen az úton közelíti meg Orfűt. Kiérve a betonútra a Remény-zsomboly fele indulok. A sorompótól pár száz méterre fekete foltként ásít az aszfalt. Kíváncsian vizsgálom a folt okát és hamar rájövök, hogy az éjszakai havazás alatt itt egy gépkocsi állt. A "szex-turizmus" visszahagyott göngyölegei csúfitják a havat. Sajnos az erdei utak beágazásaiban nem ritkaság az efféle környezetszennyezés. Folytatom az utat, gyönyörködve haladok az öreg bükkfák között. Előttem ismét egy róka haladt hajnali élelemszerző útja során szép egyenletes léptekkel. A volt fúrótorony szélén mély dagonya kásás vízfelülettel, szélén szép jégcsipkével. Már messziről hallatszanak az abaligeti úton haladó gépkocsik szuccsogó kerékhangjai, amikor a szép szurdokba érek. A meredek oldalban erős gyökerekkel kapaszkodnak a fák, alattuk kankalin levelei hevernek fagyottan. A betonút mellett egy beszakadt víznyelőt fedezek fel, amit óvatosan megközelítek. Függőlegesen megy lefele, körben vízkoptatta sziklák tűnnek el a sötét mélységben. Kimászok a betonútra és a szélén haladva hamar elérem a vászonnal letakart Achilles-víznyelőt. Vasból készített ajtaja az avarban hever. Már számtalanszor feltettem, de mindig leszedik róla, most már feltenni sem lehet. Az úton lévő nagy forgalom miatt szaporázom a lépéseimet, csak a triász kor meggyűrt mészkövei csábítanak megállásra. A kréta kori vulkáni tevékenység a mészkőlapokat csodálatos formában összehajtogatta, egyes helyeken majdnem cső formájúra. A víz nagy darabokat mos ki a laza talajból és ezek legurulva időnként nehezítik a közlekedést. Felértem a buszmegállóhoz és elindultam felfelé a Vásáros úton. A szél már kevésbé cibálja a fák koronáit, a fiatal tölgyes barna levelei kellemesen zizegnek az út mentén. Az idő szép tiszta, így szabad szemmel is jól látszanak a Rácz tanya körül sétálgató szép lovak csoportjai.
Az úton a keréknyomokban két kis patak csörgedezik velem szemben, megcsillantva apró tükröcskéjüket. A léniánál letérek balra és megnézem kedvenc sziklás víznyelőmet, majd a túloldalon a vadlesnél leveszem hátizsákomat. Előveszem a karácsonyra kapott új termoszunkat, és töltök belőle finom gőzölgő gyümölcsteát. Jólesik a pihenés a vadles létrájának dőlve és nézve, miként gőzölög a tea a hóba állított pohárban. Bekapok két szaloncukrot, hogy az éhségemet csillapítsam. Hat kilométert jöttem idáig és még sok van előttem, ezért felhörpintem a meleg italt és elindulok a Bodó-hegy irányába. Lépteim alatt megreccsennek az ágak és felszakítják az érintetlen hótakarót. A nagy töbrökkel övezett úton bámészkodom, figyelem az erdő hangját, hátha látok nagyobb vadakat. A hó alól tűzpiros fényként világít a lónyelvű csodabogyó gyönyörű termése. Ebben az évben rekordtermés volt belőle, előfordult, hogy egy "levélen" több bogyó is díszelgett. A vékony havat lesimítva róla még jobban virítottak a fehér környezetben. Felértem a tetőre és kissé megizzadva elindultam lefele a Virágos-völgybe. A nyáron gáncsoskodó szederindák most békésen feküdtek a hóban, nem nehezítették lépteimet. A volt Mókus-forrás fele ereszkedtem lefele a meredek oldalban, ahol számtalan csúszós csapda van telepítve. A forrás még meglévő kövein mohák terpeszkednek, folyó víznek semmi nyoma. Kimászva a kövesútra hamar odaérek a Lenke-forráshoz és örömmel látom, hogy ismét folyik és a vízhozam két liter percenként. Kitisztítom az előteret a lehullott vékony ágaktól és elindulok a Csepegő-forrás felé. A Viganvári-patakban erős csobogással szalad a nagy mennyiségű víz, a köveken átbukdácsolva fehér zsabót kötve köréjük. A Csepegő nevét meghazudtolva teljes keresztmetszetében nagy nyomással folyik, vízhozama nyolc liter percenként. A Csokonay-kútnál, ahonnan a Csepegő ered, minden rendben, a túlfolyókon még nem folyik a víz. A falazat alatt az oldalból - amit szándékosan nem tömítünk el védelmi okokból - négy liter víz folyik percenként.. Kisöpörve a források előterét elindulok fel az Ordas tanyához.
Az erdészeti út bevágásaiban csillognak a folyásnak indult apró vízcseppek, könnyedén lecsorogva a gyökereken. A kankalin és a májvirág levelei kíváncsian kandikálnak ki az olvadozó hó alól. A madáretető környékén nagy a nyüzsgés, csak jelenlétem riasztja el kis időre a madarakat. Lekattan a hideg lakat a kovácsolt szemről és kitárul a zöld bejárati ajtó. A belső ajtó üvegszemei tágra nyílnak a vendég láttán. A szobában két fokot mutat a hőmérő vörös jelzőszála. Gyönyörűen süt a nap és a kék ég alatt egerészölyv rója köreit. Az etetőben még bőségesen van háj, napraforgó, valamint kukoricadara. Leülök a teraszra és elfogyasztom ebédemet, nézegetve az etetőhöz érkező bátrabb fenyő- és barátcinegéket. A fákon és bokrokon a széncinkék is egyre közelebb merészkednek. Gyors röptével egy csuszka landol az etetőn, csőrébe veszi a magot és már tovább is áll, átadva helyét a félénkebb madaraknak. Még sokáig nézném a madarak lakmározását, de sietnem kell tovább. Két kiló szotyolát szórok az üvegezett keretbe és az alsó szóróba is öntök a kedvenc eledelből. Készítek két felvételt az épületről és környékéről, majd bezárom az ajtót, és elindulok a depó irányába a felső úton. Elérve a depót a sapkámat fel kell húznom, mert a nyitott terepen felélénkül a szél. A Jakab-hegy oldalát borító szép szálerdő fáiból csak néhány maradt állva, a többit az elmúlt néhány év viharai kidöntötték. Most fejezik be a terep rendezését az irtás után. A megmaradt fákról és a kopasz oldalról készítek felvételt a kék égbolttal a háttérben. Petőcnél a Vásáros úton indulok Orfű irányába, majd a második jobb oldali völgynél lemegyek a Bögrés-kúthoz. A kút előtt egy bükkfa ágán volt egy labda nagyságú lódarázs fészek, aminek most csak a foszlányai látszanak. Szerencsére az ősszel felújított kútnak a kövei szépen állnak. A falazás állja az időjárás és a víz nyomását, szépen mutat a téli környezetben. Eldobálom a lehullott ágakat és leveleket az előtérből és kitisztítom a csorgóját. Pihenésként iszom egy bögre meleg teát és elindulok a patak folyásával szembe, a Pipás-forrás felé. Követem a fák ágai között bujkálva a patak medrét, időnként felakadva a hátizsákommal. Előttem harminc méterre öt szarvas sétál fel az oldalba: két bika és három tehén. Most sajnálom, hogy nem hoztam el a távcsövemet. A bikáknak szép nagy agancsai vannak; ötévesnek saccolom őket. Lassan ropogtatva lábaik alatt az elszáradt ágakat eltűnnek egy oldalvölgyben. Egyre meredekebb a patakmeder, és csizmával nem tudok oldalazni, ezért úgy döntök, hogy a Pipás-forrás vizét nem simítom végig gőzölgő kezemmel. Egyre magasabbra jutok a csúszós oldalba és végre elérem a gerincet. Jól látom a forrás környékét a kidőlt fával a túlsó oldalban. Átvágok a fiatalos erdőn és elindulok le a Szuadó-völgybe. A Vörös-hegyet most valóban vörös napsugarak árasztják el, csak a szórvány fenyők zöldülnek ki belőle. A telepített sarjadó erdőben megyek lefele az erdészeti úton, az elfeküdt hosszú fűszálakon porhó takaró terül széjjel. A völgyben lévő patak csörgedezése már messziről hallatszik, leérve gondot okoz az átkelés még csizmában is. Szép a Szuadó-forrás, a levelek betakarták kövezetét. Kezemmel összegereblyézem az átázott levélszőnyeget és távolabbra dobálom. A mohával benőtt medencében megmosom kezemet és elindulok a Laci-forráshoz. Az utat a "Fekete bárányok" megtisztították, és a tó átjárójához korlátot készítettek a biztonságos átkelés érdekében. A forrás elfolyó csöve eldugult, így a víz a kövezeten bukdácsol a tó felé. Három marék levél és némi törmelék eltávolítása után a víz hörögve eltűnt a cső belsejében és szabaddá vált a járás a forrás előtt. Kis rendrakás, és indulás tovább a Szuadó-völgyben felfelé. Kifele jövet látom a barlangászok bivak szállását, amit fóliákkal kissé téliesítettek. Újból átkelek a patakon és a mély talajon közeledek a Mihály remete-forráshoz. Két patak folyik velem szemben: egy a mederben, a másik a keréknyomban. A forrás elé épített terelő kőgát jól bevált, nem iszaposodott el a forrás. A patakkal párhuzamos falat nagyobb kövekkel kell majd tavasszal megerősíteni. A forrás vízhozama három liter percenként. Nekivágok az utolsó emelkedőnek a sáros és havas úton. A blokkháznál most rend van, elvitték a sok szemetet, rendet raktak a környéken. Az úton a Jakab-hegy irányába egy új vadles figyeli a hegy mögé elbúvó napot. A ház mögötti úton haladok a Négy barát-forrás felé. A homokkő alól most bőven folyik a víz, a medrét kellene kimélyíteni a patakig, akkor nyáron is iható lenne. Tovább megyek a fiatal erdőben, majd a tölgyesben le a meredek oldalon. A Farkas-forrást jól látni a fák közül, körülötte elolvadt a hó. Át kell kelni a sebesen hömpölygő patakon, hogy a forráshoz jussak. Kis ügyességgel ez is sikerül és lerakom hátizsákomat a kő padozatra. Szépen folyik a forrás, vízhozama hat liter percenként. A falazatból jobbra is van egy vízfolyás hasonló hozammal. Jobboldalt a felszíni vizeket elvezető csőből is dől az olvadt hólé. Kitisztítom a falazat mögötti betoncsatornát, hogy megvédjem a forrás felső falazatát az átnedvesedéstől és ezáltal a fagyástól. A betoncsatorna azonnal megtelik vízzel, ami sodorja az apró törmelékeket a fal végéhez, majd onnan le a patakba. A kőpadról lesodrom a vizes levélszőnyeget és elindulok Égervölgy irányába az északi oldalon. Ropogós hóban haladok, alattam a mély völgyben százféle hangon zenél a patak. A vízeséseknél hatalmas erővel zúdul alá a folyam. A tubesi János-kilátót az utolsó napsugarak simítják végig, majd eltűnnek a Jakab-hegy csúcsa mögé. Betérek a Zöldbéka kisvendéglőbe, hogy az egész napos túrát egy ital mellett még egyszer végiggondoljam, na meg azért is, hogy a háziaknak boldog új évet kívánjak.
Baumann József
A Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással
TAVASZI KUPA TÁJÉKOZÓDÁSI TÚRAVERSENY: a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a POEÜ Természetjáró Szakosztálya 2000. március 25-én rendezi meg a XI. Tavaszi Kupa túraversenyt, Fehérkút térségében. Rajt a Fehér-kúti kulcsosháznál lesz 7.30-10.00 óráig. Kategóriák: A (A/19, A/36), A/50, A/60, B, C1 (iskolák 1-8. évfolyam), C2 (iskolák 9. évfolyamától és felnőttek). Nevezés március 10-ig írásban, 2-4 fős csapatokkal a következő címre: Baronek Jenő, 7634 Pécs, Bajmi dűlő 4. Nevezési díj 265 Ft/fő, előzetes nevezés hiányában 350 Ft/fő. A 2000. évre érvényes természetbarát igazolvány felmutatásával, előzetes nevezés esetén 200 Ft/fő. A nevezési díjakat a helyszínen kell fizetni. A versenyről további információ kérhető a (72) 259-345-ös telefonszámon.
Mecsek Híradó A Baranya Megyei és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnöksége. A közlésre szánt anyagokat minden hónap 20-ig kérjük a szövetséghez eljuttatni. (7621 Pécs, János u. 22. (72/310-226; fax: 72/312-019. Ügyeleti idő: kedd 16-19 óra)