Azimut Kupa

IV. Azimut Kupa

Hollóstető, 1997.04.27.

Vörösmarty

 Készítette: Zahorán Mihály, Miskolc

Az égiek kedveztek a rendezőknek és a részvevőknek, mert az idei első jó időben tartott verseny lett az Azimut kupából. A versenyt a miskolci Vörösmarty Művelödési Ház Természetjáró Baráti Köre rendezte. A technikás és közepesen nehéz pálya Szilvássy Dénes furfangjáról árulkodott. Bár többen is reklamáltak a bóják és álbóják elhelyezése miatt, de óvás nem volt. Ugyanakkor az a tény, hogy a győztes bójahiba nélkül ment végig a pályán, igazolni látszik, hogy a hiba nem a pályában volt.

A Verseny az idei évtől része az Országos minősítő versenysorozatnak, ami magyarázza a résztvevők aránylag nagy számát.

Az indulóknak jól esett hűvös reggelen a forró tea a zsíros kenyérrel amivel a rendezők vendégelték meg őket. Összesen 36 felnőtt és 9 ifjúsági csapat indult. A rajtoló csapatokkal egyszerre indult a babgulyás is az üstben, hogy mire a az első versenyzők beérkeznek addigra a bab is puhára főjön.

Felnőtt eredmények:

Bójahiba nélkül(!!!) első a Zöld Sportok Clubja:
Helyezés Csapat neve Létszám Rajtszám Összes hibapont
1. ZSC. Zöld Sportok Clubja 2 8 82
2. Lokomotív I. 2 2 212
3. MÁV. Ig. Debrecen III. 3 36 215
4. Nyírtelek 2 29 221
5. Miskolci Elektromos III. 2 24 247
6. Lokomotív II. 3 5 351
7. Gyöngyös TC. I. 2 25 376
8. Sárospatak Elektromos SE. 2 23 383
9. MVSC. Nők 3 32 399
10. MVSC. Nyúlláb 4 7 403
11. MÁV. Ig. Debrecen I. 3 31 414
12. Gyöngyös TC. IV. 2 12 426
13. Miskolci Elektromos I. 3 18 426
14. Gyöngyös TC. III. 2 9 460
15. Miskolci Elektromos II. 2 21 468
16. Tiszaújváros SC. II. 2 15 484
17. Tiszaújváros SC. V. 2 26 511
18. Tiszaújváros SC. IV. 2 30 515
19. Kazincbarcika Ságvári ODK. 2 13 540
20. Tiszaújváros SC. VI. 4 19 641
21. MVSC. Sampion 3 11 654
22. MVSC. Barackvirág 2 1 663
23. MÁV. Ig. Debrecen II. 3 33 665
24. Tiszaújváros SC. III. 3 17 681
25. Lokomotív III. 2 20 700
26. MVSC. Nyuszifül 2 16 730
27. MVSC. Hóvirág 2 4 738
28. Tiszaújváros SC. I. 2 22 772
29. Sárospatak Elektromos SE. II. 2 3 775
30. Miskolci Elektromos IV. 3 28 807
31. Sárospatak Elektromos SE.Biga-csiga 2 6 838
32. Kazincbarcika TE. Fiúk 2 10 990
33. Kazincbarcika TE. Női 2 27 1099
34. Kazincbarcika TE. Fodor család 4 34 1106
35. Debreceni Loko. Örökmozgó 2 35 1520
36. Gyöngyös TC. II. 2 14 Feladta

Ifjúsági eredmények:
Rajtszám Csapat neve Létszám Helyezés Összes hibapont
7 Elektromos ifi. 3 I. 185
9 Nyírtelek ifi. 4 II. 236
2 Kazincbarcika TE. Ifi. 3 III. 321
4 Tokaji Mezőgazdasági Ifi. 3 IV. 355
8 112.Szakmunkásképző I. 4 V. 460
1 Tokaji öregfiúk 3 VI. 633
5 112.Szakmunkásképző II. 3 VII. 1012
6 Tiszaújvárosi SC. 3 VIII. 1416
3 Tiszaújváros Cserkész Különítmény 5 IX. 1836

És végül akinek bírja a MODEM-je az a mellékelt fényképes beszámolót is megnézheti.

Gyertek el jövőre (is)!

Várjuk a véleményeket e-mailben



Vörösmarty Művelődési Ház Természetjáró Baráti Köre
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja