Természetvédelmi korlátozások a Magas-Tátrában

A Hegymászó c. folyóirat 94/2-'95 száma alapján
fordította: Dr. Futó Endre

A hegymászó tevékenység szabályozása
A síalpinizmus szabályozása



A hegymászó tevékenység szabályozása a Magas-Tátrában

A Tátrai Nemzeti Park területén közlekedni a rendes utakon és a jelzett turistautakon lehet. A jelzett turistautakon kívüli túrák és kirándulások csak hegyivezetök és a Tátrai Nemzeti Park igazgatóságának engedélyével rendelkezö túravezetök kíséretében szervezhetök - kizárólag e rendeletben meghatározott helyekre. Hegymászást kizárólag a nemzeti hegymászó szövetségekben tömörült hegymászók végezhetnek az alábbi feltételek betartása mellet.

  1. A jelzett turistautat csak a II. és nehezebb nehézségü hegymászóút beszállásához hagyhatják el úgy, hogy a választott út természetvédelmi szempontból a lehetö legkíméletesebb. Az I. és II. nehézségü túrákat nyári idöszakban csak szükség esetén és csak lejövetelre használhatják. Téli idöszakban (december 21 - március 21) mindkét irányban, ha ezt a terepet téli kiképzésre használják.
    Minden hegymászó köteles magánál tartani szövetsége érvényes igazolványát. Ilyen igazolvánnyal nem rendelkezö személyt jelzett turistaúton kívüli túrára - a hegyivezetök és a Tátrai Nemzeti Park túravezetöin kívül - csak hegymászó oktatók vihetnek a Tátrai Namzeti Park igazgatóságának külön engedélyével.
  2. Szálláshelyen kívüli éjszakázás nem engedélyezett. Különleges esetekben (idöigényes túra vagy elsö megmászás, baleset vagy idöjárás okozta szükséghelyzet) kivételesen szabad túra közben bivakolni. Igényesebb, többnapos túrákat (pl. a fögerinc téli végigmászása, stb.) elöre írásban jelenteni kell a Tátrai Nemzeti Park igazgatóságának. Szervezett hegymászócsoportoknak rendelkezésre áll a poduplaszki-völgyi magashegyi táborozóhely. Teljesítmény-orientált hegymászótevékenységnek van fenntartva, tehát nem a nagyközönségnek. Minden más hegymászó táborozóhelyet megszüntettek.
  3. Túrára induló hegymászók kötelesek a szálláshely vagy a táborozóhely túrakönyvébe bejegyezni a szándékozott túra irányát és célját. Ha megadják a visszatérés tervezett idejét is, akkor ezen idöpont 6 órával történö meghaladása egyben a hegyi mentöszolgálat felé beavatkozási kérelmet is jelent. Szervezett utaknál a túravezetö a visszatérés tervezett idöpontja elmúlásakor köteles a túra további résztvevöivel a hiányzó kötélcsapat keresésére indulni.
  4. Téli idöszakban az 1. és 2. pontnak megfeleö hegymászók túrára induláskor és erröl visszatéréskor használhatják azon jelzett turistautakat is, amelyek november 1-töl junius 30-ig természetvédelmi okoból le vannak zárva. Utuk megkönnyítéséhez használhatnak sílécet is, felszerelésükböl azonban nyilvánvalónak kell lenni, hogy hegymászó- és nem síalpinista túrára indulnak. Lavinaveszély esetén kötelesek ök is betartani a kihirdetett lezárásokat. A téli idöszakban is nyitott jelzett turistautakon a gyalogos turistának elönye van a síelövel szemben.
  5. A Tátrai Nemzeti Parkazon részeibe, amelyekböl teljesen kizárták a hegymászást, belépés még a hegyivezetöknek sincs megengedve a jelzett turistautakon és ismeretterjesztö utakon kívül. A következö helyekröl van szó:

a Tátrai Nemzeti park Igazgatósága,
körzeti önkormányzat
Tátralomnic, Ótátrafüred



A Síalpinizmus szabályozása a Tátrai Nemzeti Park területén

A Tátrai Nemzeti Park területén a síelök rendelkezésére állnak kijelölt lesiklópályák, domboldalak és a téli idöszakban le nem zárt turistautak. A turistautakon a gyalogosnak elönye van a síelövel szemben.Síalpinista tevékenységet az említett terepeken kívül csak a nemzeti hegymászó szövetségekben szervezett hegymászók végezhetnek a következö feltételek betartása mellett.

  1. A Tátrai Nemzeti Park területén csak az alábbiakban felsorolt helyeken szabad síalpinista tevékenységet végezni:
  2. Az említett túrákat síléceken csak december 21-töl április 15-ig szabad végezni kedvezö feltételek mellett, azaz elegendö vastagságú hótakaró esetén. A síalpinista köteles túráját bejelenteni az illetékes hegyi mentöszolgálatnál, tájékozódni a pillanatnyi idöjárási- és hóviszonyokról, és kiindulási helyén bejegyezni túráját a túrakönyvbe. Vékony hótakaró vagy lavinaveszély esetén tilos túrázni. A síalpinista köteles magánál tartani hegymászó szövetsége érvényes igazolványát és felkérésre ezt bemutatni a Tátrai Nemzeti Park örének.
  3. Egy-egy említett helyen egy napon maximálisan 20 ember túrázhat, ezen korlátozás alól csak a Tátrai Nemzeti Park Igazgatósága adhat kivételt. A természetvédelmi területekre kivételt az ótátrafüredi körzeti önkormányzatnál kell kérni.
  4. A síszezont elégtelen hótakaró esetén a Tátrai Nemzeti Park Igazgatósága lerövidítheti telefon- vagy írásbeli közléssel, amelyet a megfelelö helyeken tesz közzé (magashegyi menedékházak, hegyi mentöszolgálati állomások, információs- és védökörzeti központok). Ilyen jellegü bejelentés nélkül is a síalpinista köteles sílécét lecsatolni, vagy a túrát befejezni, ha az útvonalon a növényzet nincs elégséges hótakaróval letakarva.
  5. A síalpinistára a hegymászó tevékenységet szabályozó összes rendelkezés is vonatkozik.

a Tátrai Nemzeti park Igazgatósága,
körzeti önkormányzat
Tátralomnic, Ótátrafüred



A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja >A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja >A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja >A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja